Igazi "lelkies" közösségben azt mondhatnánk, milyen jó, hogy az egész helyzet a világosságban van, ahol senki nem tudja megfélemlíteni azt, aki a vezetők múltját, vagy múltbéli - másokat bántalmazó, káros és akár gonosz - döntéseit és cselekedeteit firtatja. Milyen jó, hogy még a környezet sem megfelelő a kísértés számára, hogy az érintett vezetők visszaélhessenek a hatalmukkal. Még a Biblia is iránymutatást ad erre, amikor azt írja, hogy két vagy három tanú szavára akár még egy vént is a gyülekezet elé lehet állítani. Naivak lennénk, ha azt gondolnánk, hogy az ICOC közel negyvenéves történelmében sűrűn lehetősége nyílt volna rá a tanítványoknak, hogy éljenek ezzel a lehetőséggel. Sőt, az ICOC igyekszik a tanítványok tapasztalatait elszigetelni egymástól (pletyka, vádaskodás, rágalmazás, széthúzás), hogy még csak elő se fordulhasson a helyzet, hogy ezen tanúk vallomásai találkoznak.
Jelenleg egy tag úgy döntött, hogy nem engedi a sötétség cselekedeteit tovább folytatódni.
Vajon milyen reakciókra számíthat?
- Lesznek, akik nyíltan bírálják majd (szeretetlen, felforgató, hazug).
- Lesznek, akik a szívükben mellé állnak, de nyíltan nem mernek.
Vajon lesznek-e, akik nyíltan is mellé állnak?
Most megmutatjuk azoknak a jellemző viselkedését, akik bírálni kezdik, leleplezzük a bántalmazó rendszer működését, és ehhez egy szellemi erőszakról szóló oldal 2010-es bejegyzését vesszük alapul, illetve ezt a bejegyzést szó szerint idézzük (a forrásul szolgáló linket a cikk címére kattintva éred el):
Bántalmazó szellemi rendszerekben az emberek életét kívülről kényszerítve kontrollálják kimondott és kimondatlan szabályok segítségével. A kimondatlan szabályok azok, melyek az egészségtelen gyülekezeteket vagy családokat irányítják, de nincsenek hangosan kimondva. Mivel nincsenek kimondva, nem tudsz a létezésükről, míg át nem hágod őket.
Például, senki nem mondaná ki hangosan egy istentiszteleten, hogy “Tudod soha nem szabad egyet nem értenünk a pásztorral a tanításával kapcsolatban – ha mégis ezt tennéd, soha nem bízik benned senki és soha sem vehetsz részt semmilyen szolgálatban ebben a gyülekezetben.” Ebben az esetben a kimondatlan szabály a következő: Mindig érts egyet a gyülekezet vezetőivel – főleg a pásztorral – különben a hűségedet kérdőjelezik meg. Az effajta szabályok kimondatlanok maradnak, mivel ha az érett párbeszéd fényénél megvizsgálnánk őket, azonnal nyilvánvaló lenne, hogy mennyire logikátlanok, betegek és anti-keresztények. Így a hallgatás védőbástyává lesz, pajzsként védi a pásztor hatalmi pozícióját az alapos szemügyrevétel és kihívások elől.
Ha nyíltan és nyilvánosan kifejeznéd egyet nem értésedet, megtörnéd a csendet – és valószínűleg büntetést vonnál magadra. Akaratlanul azt találnád, hogy létezik egy szabály, bár nincs kimondva. Amikor kimondatlan szabályokra lelsz, mert áthágod őket véletlenül, kétféle következményt szenvedhetsz el: vagy hanyagolni fognak (semmibe vesznek, átnéznek rajtad, kerülnek) vagy aggresszív törvénykezésbe fognak (kérdőre vonnak, nyíltan pellengére állítanak, távozásra szólítanak fel – extrém esetben kiátkoznak).
A kimondatlan szabályok hihetetlen erővel bírnak. Elképzelhető, hogy most is néhány ilyen szabály hatása alatt élsz. Tegyünk egy próbát!
Olyan vallásos háttérből jössz, ahol az az írott szabály, hogy a Biblia szava a perdöntő? “A Biblia a végső tekintély” – ez a kimondott szabály. Ebben a családban vagy gyülekezetben van egy olyan kimondatlan, íratlan szabály is, miszerint “jobb kedvesnek lenni, mint őszintének”? Namost az írott szabály – a Biblia – azt mondja az Efézus 4,25-ben: “Ezért tehát vessétek le a hazugságot, és mondjatok igazat, mindenki a felebarátjának, mivelhogy tagjai vagyunk egymásnak.”
Itt most konfliktus van. Az írott szabály mond valami, az íratlan valami mást. Most jön a teszt. Abban a környezetben, ahol mindkét szabály létezik, melyik érvényesül többször? Elfojtják, elnyomják, sőt ellenzik az őszinteséget? A szellemileg bántalmazó családokban és gyülekezetekben, ahol az emberek ragaszkodnak hozzá, hogy az Írások tekintélyén állnak, még az Írásoknak sincs akkora tekintélyük, mint az íratlan szabályoknak.
A “Ne beszélj” szabály
A bántalmazó rendszerekben előforduló legerősebb kimondatlan szabályt úgy neveztük el, hogy a “ne beszélj” szabály. A “ne beszélj” szabály mögött a következő gondolatmenet húzodik meg: “A valódi problémát nem szabad nyilvánosságra hozni, mert akkor foglalkozni kellene vele, és a dolgoknak meg kellene változnia; ezért a hallgatás falával (hanyagolás) vagy ellentámadással (törvénykezés) meg kell védeni. Ha hangosan beszélsz a problémáról, te magad leszel a probléma. Valahogyan el kell hallgattatni vagy ki kell iktatni téged.” Ha valaki mégis felemeli a hangját, annak általában azt mondják, “Nem voltak ilyen problémáink, míg te ki nem nyitottad a szádat. Minden rendben volt, míg te el nem kezdted keverni a dolgokat.” Vagy, ha igazán szelleminek akarnak tűnni, “Mérges voltál – a problémát nem ‘szeretetben’ hoztad elő. Ez azt bizonyítja, hogy a témát nem érett, keresztény módon kezelted.” Bárhogy is történik, a probléma megmarad.
Az igazság azonban az, hogy amikor az emberek hangosan kezdenek beszélni a problémákról, azzal nem okozzák, csupán nyilvánosságra hozzák őket.
A bántalmazó rendszerekben létezik egy “színlelt békesség” – amit Jeremiás kritizált, mikor azt mondta, “A próféták azt mondják, ‘békesség, békesség’, amikor nincs békesség.” Ha minket az egyesít, hogy úgy teszünk, mintha egyetértenénk, bár nem értünk egyet, akkor nincs egyebünk, mint színlelt békességünk és egységünk, a háttérben meghúzódó feszültséggel és egymás fúrásával. Ez messze van attól, hogy “megőrízve a Szentlélek egységét és békességét”, ami az egészséges keresztény gyülekezetek védjegyének kellene lennie. Eszerint, bármilyen téma megvitatható, és bizonyos pontokban egyetértünk, hogy nem értünk egyet, és folytatjuk a dialógust a témában, mindkét oldal beleegyezésével; vagy megegyezünk, hogy felfüggesztjük a diskurzust egy időre, ha a feszültségek felkorbácsolódnak. A fontos része ennek az, hogy mindkét oldal részt vesz a megegyezés kialakításában. Ha valóban a Szent Szellem és a szeretet egyesít minket, akkor lehetséges úgy is más véleményen lenni, hogy az nem teszi tönkre az egységünket.
A “ne beszélj” szabály azonban a szavát felemelő embert hibáztatja, és az őt sújtó büntetés minden kérdésekkel küszködő embert hallgatásba kényszerít.
Itt egy másik teszt. Susannek John ad lelki tanácsot, aki egy keresztény lelkigondozó és az egyik vezető a gyülekezetben. Az egyik lelkigondozás után John aggresszív szexuális közeledést tanúsít Susan irányába. Susan jelenti az esetet a gyülekezet vezetőinek és a világi hatóságoknak is. John bajba jut, bíróság és különböző bizottságok elé kell állnia. Miért került John bajba?
Azért, mert Susan felfedte tettét? Nem. John azért került bajba, mert közeledése helytelen és törvénytelen volt. Amit azonban megtehet (és ehhez segítségül hívhatja a gyülekezet pásztorát és tagjait), hogy érzékelteti Susannel, hogy azért kell most neki ilyen viszontagságokon átmennie, mert Susan felemelte a hangját.
Szomorú tény, hogy sok Susanhez hasonló nő van, akik szellemi bántalmazásban részesülnek, mikor “engedetlennek”, “túl erősnek”, “árulónak” vagy “Jézabelnek” nevezik őket, amiatt, hogy nyilvánosságra hozták bizonyos keresztény vezetők zaklatásait, vagy egyszerűen csak azért, mert kérdőre merték vonni őket. Túl sok gyülekezet kommunikálja azt a szégyenletes üzenetet, hogy “Nem az a probléma, hogy a személyes határaidat valaki átlépte, hanem, hogy beszéltél róla. Ha nem csináltál volna belőle ekkora ügyet, most minden rendben volna.” Ha egy ember elfogadja ezt az üzenetet, akkor hallgatni fog.
Az igazi probléma azonban akkor van, ha egy keresztény, aki úgy érzi, személyes szféráját semmibe vették, elhallgat, mert akkor az elkövetőt nem vonják felelősségre viselkedésért. Az áldozatnak pedig el kell rejtenie magában azt a fájdalmat és haragot, mely a szellemi bántalmazás miatt benne maradt.
Bár néhány vezető pozícióban lévő ember szeretné, ha soha nem vonnák kérdőre vagy nem ellenkeznének vele, a valóságban azonban az ilyen rendszer csapda, és bukást eredményez minden vezető számára. Ha a problémák észlelése árulásnak, engedetlenségnek, megosztó tevékenységnek és a tekintély elleni támadásnak minősül, akkor a békességnek és egységnek csupán az álcája létezik. Nincs lehetőség a sebek gyógyulására, és a bántalmazás egy nap felszínre fog törni. Ha a tekintélyben lévők nem számonkérhetők, akkor egy olyan rendszer jön létre, amely ellenkezik azzal a szabadsággal, ami Krisztusban a miénk. Figyelmen kívül van hagyva a Jakab 3,1, miszerint: “Testvéreim, ne legyetek sokan tanítók, hiszen tudjátok, hogy súlyosabb ítéletben lesz részünk.”
A vezetőknek még inkább számonkérhetőnek kell lenniük a hatalmi pozíciójuk miatt – nem pedig kevésbé. Miért? Mert ha vezető vagy, akkor az emberek követnek téged, és hozzád hasonlóan viselkednek. Szellemileg magadhoz hasonló embereket hozol létre. Te, milyen embereket hozol létre?
Mar lassan 24 eve kapjak a penzt Bostonbol. Ha egy felnott ember meg 24 evesen a szuleivel el, es szuleitol fugg anyagilag, az vagy beteg, lusta, vagy meg gyerek. Miert csodalkozunk hogy gyerekkent kezelik az embereket? Hogy lehet az hogy egy gyulekezet 24 ev alatt nem tudd sajat labara felallni anyagilag? Ebredjetek fel emberek, ez nem normalis.
VálaszTörlésnem csak az anyagi függőség nem normális, hanem a "lelki" és gondolkodásmódbeli függőség is az. Amig a vezetőség onnan kapja a fizetését nyilván nem fog széllel szemben p***ilni.
VálaszTörlésa gyerekként kezelés a lelki éretlenségből, rossz, mondhatni beteg Isten képből fakad.