Őszintén Isten előtt - Henry Kriete, 2003. február 02.

Őszintén Isten előtt

Forradalom a megtérés és a Krisztusba vetett szabadság által

Írta: Henry Kriete

2003. február 2.

Jaj, de sötét felhőt borított az Úr haragja Sion leányára! Az égből a földre dobta Izráel ékességét, nem gondolt lábai zsámolyával haragja napján.

Elpusztította az Úr kíméletlenül Jákób összes hajlékát. Ledöntötte féktelen haragjában Júda leányának erődítményeit. Földre terítette, meggyalázta az országot és vezéreit.

JSir. 2:1-2

Nyílt levél az egyházaink közösségében lévő

véneknek, tanítóknak, és evangelistáknak

Drága testvéreim, szolgatársaim Krisztusban: Kegyelem és béke.

Isten nagyon jó volt hozzánk. Intenzíven mutatta ki szeretetét felénk a „mozgalmunk” kezdete óta. Számtalan csoda, jel történt a szemünk és a gyermekeink szeme láttára. A lábunk előtt hevernek a csodák, kimondhatatlan áldások, és a tanítványok ezrei. Ki tudta volna akár csak elképzelni is azokat a dolgokat, amelyek megvalósultak - a hősök, az áldozatok, a megválaszolt imák, az egyházak, az országok! Igazság szerint Isten bőkezűen mérte ránk a kegyelmét, erejét és végtelen türelmét.

Ennek ellenére még soha nem voltam ennyire megriadva és soha nem szégyelltem ennyire azt, amivé váltunk, mint rövid történetünknek ebben a pillanatában. Fájdalom-csapásként értek saját bűneim, és ez segített, hogy mélyebben átérezzem a jelenlegi problémánkat.

Válaszút és krízis

A mozgalmunk már nem mozog. Ez már nem az „esetlen-tini korszakunk”, amit mindig emlegetünk. Ha el szeretnénk képzelni: porrá hullott minden magas kapu, amit építettünk, vagy a trófeák, amikkel dicsekedtünk, amit bizonyítéknak tartottunk mind magunknak és a világnak: konkrétan, hogy mi vagyunk „Isten Modernkori Mozgalma”. Amikre büszkék voltunk: a számszerű növekedés, a hűségesek aránya, az elhagyók aránya, a gyermekeink hithűsége, hogy soha nem hagytunk ki egyetlen Különleges Adományozást sem, és a folyamatos áldozatkészségünk. A legfájdalmasabb az egészben talán, hogy mindezekre és az egységünkre azt mondtuk, hogy Isten keze által történtek. Hogyan merjük azt állítani, hogy mi „Isten Modernkori Mozgalma” vagyunk? És milyen alapon lehetünk ebben biztosak? Ott van-e Isten egyáltalán az egyházakkal és a vezetőkkel ezek után? Kicsúszott a lábunk alól a talaj.

És most mi lesz? A próféta szavaival élve: ezért én is arcodra borítom ruhádat, hogy kilássék gyalázatod (Jeremiás 13:26). Szóval megkérdezem újra: mi vagyunk „KRISZTUS NEMZETKÖZI EGYHÁZA”, „ A KIRÁLYSÁG”, „AZ EGYETLEN, IGAZ EGYHÁZ” még mindig, a maradék, akik kegyelem által kiválasztottak? Vagy ez az állítás már túl sok volt Istennek? Tudom, hogy nehéz ezt hallani, és biztos lehetsz benne, hogy én is veled sírok.

Testvéreim, vezetők a királyságban, mint Krisztus szolgái: okunk van arra, hogy szünetet tartsunk és mélyen magunkba nézzünk. Egy válaszút előtt állunk, egy olyan válaszút előtt, ami hamarosan krízishez vezet, ha nem cselekszünk bátran. Elhullott vének és evangélisták; számtalan más vezető, akik lemondtak, hátraléptek, egyháznak dolgozók és nem egyháznak dolgozók egyaránt; megkérdőjelezett gyakorlat és tanítások; komoly aggodalmak a pénzügyekkel kapcsolatban; csalódás és ellenszenv (olykor haraggal párosulva); a negyedmillió, akik elhullottak, a tízezrek, akik elmentek vagy el lettek küldve; a rengeteg kritika az általunk lenézettektől, amelyek folyamatosan kihívást adtak (ha őszinték vagyunk a legtöbb igaz és lelkiismeretes volt)... ezek a dolgok és még több is rombolták a tisztességünket, fokozták a bizalmatlanságot a „papság” és a „világiak” között, és sokaknak adott okot, hogy megkérdőjelezzék a morális hatalmunkat és annak a jogosultságát.

Nem tagadom meg a jót és csodálatos dolgokat, amit Isten tett, vagy a hívők hitét és őszinteségét. Sem a te szeretetedet Isten iránt, a célod és a személyes áldozatod. Ami engem foglalkoztat, hogy mint mozgalom mivé lettünk – olyan mozgalom, amely nem mozog - és ez miért történt. Ez az én fő kérdésem, nem az, kivel mi történt (bár ez is egy széles körű, komoly kérdés), de mélyebbre ásva, miért történt, még mélyebbre, miért hagyták megtörténni?

London/Egyesült Királyság - A felfordulás

Sokan tudjátok, hogy Londonban egy lelki felfordulás közepén vagyunk. Szívesebben nevezném krízisnek vagy felgöngyölítésnek. Kérlek, folytassátok az imáitokat értünk. A londoni és az Egyesült Királyságban lévő egyházaknak hihetetlen története van és ezt sok mindennek köszönhetjük. Sajnálatos módon az évek során a durva, törvényeskedő vezetés és a rendszerből adódó problémák miatt az egyházak sokat szenvedtek. Templerék már lemondtak az elnyomó vezetési stílusuk miatt.

Idézve Mark saját leveléből: „Az egyház nem termett lelki gyümölcsöket és sok ember sérült lelkileg. A felelősségrevonás, a negatív, nyomást sugalló környezet nem volt inspiráló, és nem Krisztust dicsőiti. Sok lélek megváltott. De még több nem."

És Adrian Hill válasza, „Ezen a ponton nyilvánvaló, hogy Mark és Nadine Templer nem élvezik az egyháznak dolgozók csoportjának a bizalmát. Köszönhető ez a tekintélyelvhez ragaszkodó vezetési stílusuknak, a durva számonkérésnek és az elnyomó környezet kialakításának. Dicsérjük a Templeréket, mert felvállalták a felelősséget ezek kialakulásáért."

Létfontosságú megérteni, hogy ez a probléma, ami napvilágra került itt Londonban, és azok a mély érzések, amelyekről most nyíltan beszélünk, nem csak a Templerék vezetése miatt van, hanem a gyülekezet 20 éves történelme, különösen az elmúlt 15 év is hozzájárult ehhez.

Isten azt mondja: elég!

Most érnek be az évek alatt lejátszódó folyamatok: az „odafigyelés hiánya”, érzéketlenség, durva bánásmód, korlátozás és törvényeskedés hatása csakúgy, mint az egyháznak dolgozók gyávaságának az eredménye, hogy ezek ellen nem harcoltak. A közepén vagyunk egy fájdalmas őszinteségi folyamatnak. A legtöbb egyháznak dolgozó hitelessége megkérdőjeleződött. Nyitott fórumaink vannak, ahol az évek alatt felgyülemlett szenvedés és kérdések jönnek elő. Néhány rosszindulatú, néhány kimondhatatlanul fájdalmas, és biztosak lehetünk benne, hogy néhány nem igazságos. De minden egyes szó hasznos.

Röviden: amit vetettünk, most azt aratjuk. Ezek a gyakorlatok és bűnök, amik a mozgalmunk rendszeréből adódnak, Istennel le lettek leplezve. Ilyen egyszerű. Az események dramatikus alakulása (ahogy nyilvánosságra kerültek a dolgok, a folyamat sebessége és intenzitása, valamint, hogy embereknek ezt nem kellett koordinálniuk) túl fájdalmas és bántó ahhoz, hogy embertől eredjen. Isten eláraszt a jelenlétével – mind Isten-félelemmel, mind a kegyelmével. És bár a kinyilatkoztatásokat apránként kezeljük, néhány marakodás, pusztítás még mindig folyik.

Még mindig törnek meg szívek, vagy szétzúzzák őket. Még az egyháznak dolgozók között is jelen van düh, fájdalom, és bizalom-hiány. (De ezeket irgalmasan és könyörületesen kezelik). Az egyház számos lemondást követelt, és számosat felajánlott. Tény, hogy az egyháznak dolgozók nagy része lemondott, van még néhány függőben lévő „felajánlás”. Néhányan tartósan visszaléptek.

Ennek ellenére a keresztények felszabadultnak, szabadnak érzik magukat. És a fájdalmak és gyötrelmek ellenére hiszik, hogy Isten hű az ígéreteihez, hogy eljön megmenteni a népét, és gondoskodik pásztorról, aki féli őt és szereti a nyáját és nem fog tovább uralkodni rajtuk. Úgy látom, hogy sokak könyörgésére Isten egy viharral válaszolt. Röviden: elege lett. A nyája megváltott. A „vezetőknek” számot kell adniuk.

Egy forradalom epicentruma

Nem szükséges belemenni azokba a specifikus témákba, amelyek Londonban felmerültek. Hadd mondjam el, a keresztények hasonló problémákat jeleztek, mint amilyenek kritikaként értek minket, és amiknek az elhullottak hangot adtak az évek során - néhányan ugyanazzal az intenzitással. Az teszi olyan fájdalmassá ezt a folyamatot, hogy a véleményüket most elmondják a hithű, állhatatos, jó és nemes szívű legjobb barátaink, akikkel „együtt vagyunk az Úrban”. Olyan dolgok ezek, amik évek óta a szívükben voltak. Csak most, együtt bátorodtak fel a beszédre. És ez nem kell, hogy meglepjen minket.

Információim szerint ez a legjelentősebb esemény, amely az egyházainkban történt mióta megalakultunk. Jelentősebb, mint ami Indianapolisban történt. Bár nem hasonlíthatunk össze semmit. Azt is remélem, hogy ez a folyamat, ami itt történik, hatással lesz az egész világra. London az epicentruma Isten „új mozgalmának”, ami, meg vagyok róla győződve, nagy hullámokat fog kavarni az egész világon. Ezért írok erről. Isten a lehetőségek csodálatos ajtaját nyitotta meg nekünk - ez egy új átjáró a megtéréshez és Krisztus szabadságának felfedezéséhez. De azt is hiszem, Isten megparancsolja, hogy lépjünk be, nem csak kér minket, vagy elveszítjük a kegyelmét és tetszését.

Természetesen ez nagyon személyes ügy, de reálisan, nem specifikus embereknek szól, akik a támadás célpontjai, hanem a „vallásos kultúránknak”. Londonban a kritika a rendszer gonoszsága ellen szól és annak, hogy ez túl sokáig volt tolerálva. Az ellenállás mindig a kényelmesség és a kényszer gyümölcse.

’(1Kor. 7:23) Áron vétettetek meg: ne legyetek emberek rabszolgái.’

’(Gal. 5:1) Krisztus szabadságra szabadított meg minket, álljatok meg tehát szilárdan, és ne engedjétek magatokat újra a szolgaság igájába fogni.’

Ahogy John F. Kennedy egyszer mondta: Ha lehetetlen békés forradalmat csinálni, az erőszakos forradalom elkerülhetetlen. Kérlek, imádkozzatok egy békés forradalomért.

Hogyan kezdődött?

Mark és Nadine igaz hősök a királyságban, ez tényleg így van. Jóval többet szolgáltak és áldoztak az igéért, mint amennyit a legtöbben felvállalnánk. Nincs kétségem afelől, hogy Mark és Nadine mártírhalált haltak volna Krisztusért, annyira szeretik őt. A hibáik és bűneik ellenére kevesen kérdőjelezték meg, hogy tiszta lelkiismerettel éltek és vezettek. Mindamellett bűnöztek és elbuktak – még ha ideiglenesen is. Hisszük, hogy megtérnek és hogy az ő lemondásuk döntően szükséges volt London gyógyulási folyamatához. Mark egy nagyon kedves és régi barátom, és számomra gyötrelmes látni egy barátot nagyot bukni a „rendszer bűnei” miatt.

Az úgynevezett Los Angeles-i Egység találkozó után Mark nyitott lett és őszinte visszajelzéseket kért az egyháznak dolgozóktól, ekkor felszabadította a fájdalmak, kérdések gátját, ezek gyakran haraggal keveredve nyilvánultak meg. Aztán folytatta a személyes találkozókat néhány további hétig. Megrendítő volt számukra, és nagyon nehéz. Szerintem a legbátrabb döntés volt, amit ember a szemem előtt meghozott, de ez volt a helyes.

Mark felelősséget vállalt a bűneiért. Most a többi egyháznak dolgozónak - akik szenvedtek a hatalom helytelen használatától - kell beismernie a saját felelősségét az évek során folytatott félrevezető kényszer és helytelen gyakorlat miatt. A folyamat elindult, mint a dominó, az egész Egyesült Királyságban. Akár bizalomból, mulasztásból, gyávaságból, rossz teológiából vagy „felelősség nem vállalásból” született – szükséges, hogy kifejezzük a bűnünket és elismerjük, hogy meg kell térnünk. Így következik be a gyógyulás és ez döntő a bizalom visszaállításához.

Miért mondom el ezt? Specifikusan, miért beszélek egy ember, Mark bűneiről és tökéletlenségéről? Mert Mark vezetők százának, ha nem ezrének egyike lett magamat is beleértve, akik a bűnnek ugyanabba a csapdájába estek vagy esnek. És ugyanaz a rendszerből fakadó bűn, ami összezavarta őt, ezerszeresen összezavart minket is. Ez a rideg valóság és a mi hierarchiánk természete. Ahogy látni fogod, a legtöbb téma, amiről írni fogok a „mozgalmi kultúránk” betegsége – a hatalommal való visszaélés, önző ambíció, a félelem és gyávaság folyamatos jelenléte, a hősködés, a felső vezetés kultusza. Azért vagyok ennyire szomorú, és szégyellem is ezt, mert én is ugyanannyira felelős vagyok ezért, mint bárki más. Reálisan: többé vagy kevésbé mindannyian bűnösök vagyunk valamilyen szinten ebben.

Megváltás-témák

A kritikám és aggodalmam nem csupán az egyén személyes vezetési stílusára irányult (ám tudomásul kell venni a tényt, hogy néhány vezető tévelyeg vagy túlzottan céltudatos), hanem az éretlen evangelistákra is. Ezek a bűnök és gyengeségek, amelyekben mindannyian osztozunk mozgalom-szerte. Ezek nem kis hascsikarások az életünkben, vagy kritika a rendszerre vonatkozóan, esetleg néhány vakító hiányosság. Azt hiszem, hogy ezek megváltás-kérdések – az enyém és a tied - és természetes következménye ennek, hogy megváltáskérdése a hallgatóinknak is. Szomorú vagyok, hogy ezt kell mondanom és a szavaimat figyelmesen megválasztottam, de a tét az evangélium feddhetetlensége - Isten kegyelmének az evangéliuma - valamint a jövőbeni megtérések és az egyházaink ereje. Cél a bűnök felismerése az egész királyság szintjén csakúgy, mint Londonban, megtérés, ahol szükséges, és talán az összes közül a legnehezebb az őszinte bocsánatkérés, mert azt hiszem ezek nélkül tévtanítók leszünk néhány éven belül.

A farizeusok

A farizeusok bűne népbetegség volt az ő vallásos világukban. Ez alatt azt értem, hogy egyénenként a csoportban nem tudtak védekezni a (rendszerből fakadó) bűnök ellen. Egyszerűen nem tudtak elmenekülni a rendszerből. Még akkor is, ha valaki átlátott rajta objektívan, nem figyelmeztethetett egy farizeust és nem tudta kizárni magát azok korrupciójából. Az ördögi érték és a csoportjuk átható befolyása minden egyes farizeust érintett valamilyen mértékben. A büszkeségük, arroganciájuk, kizárólagosságuk, elitimitásuk, a külsőségekre koncentráló hiábavalóságuk, a címük arra, hogy tiszteljék őket és hatalmuk legyen, személyes hírnevük, a nehéz terhek, amelyet annyian cipeltek az özvegyasszonyok házainak elnyeléseiből, hogy fenn tudják tartani a rendszerüket; és a „gúnyos kapzsiságuk” – bár ez rejtve volt - ezek voltak azok a bűnök, amelyek alól egy farizeus sem tudta volna mentesíteni magát, ha „egyiküket” figyelmeztetik.

A farizeusok vagy a kiválasztottak félrevezették a népet, de a kezdő cél nemes volt. Meg akarták óvni a törvényt a törvénysértőktől, és így kreáltak egy szabályokból, regulákból, és hagyományokból álló vallásos rendszert, hogy legyen egy kerítés Isten törvénye körül. Így okoskodtak: "ha nem szegik meg a mi szabályainkat, nem tudják megszegni Mózes törvényét sem". Mindannyian tudjuk ezt.

És mindannyian ismerjük a szomorú végkimenetelt - a szabadság megtagadása, az egyén sértetlenségének csökkentése, a "szombat betartatása" erőszakká vált, eltúlozták a törvény/igazság lényegét, elhanyagolták a szeretetet és a kegyelmet, és végül az ember annak a hatalomnak a rabszolgájává lett, amely a törvények betartatására létrejött.

Miután erős kézzel létrehozták vallásos rendszerüket, csak stabilizálni és folytatni kellett. Később, természetes módon, a farizeusság, mint intézmény egy bűnös rendszer lett. Ezért Krisztus erőteljes fellépésére volt szükség ennek - amit a farizeusság, mint „egy teljesség” képviselt - megvilágításához és leleplezéséhez. Micsoda támadásnak kellett ennek lennie! Valójában látott e a világ valaha ilyen hosszantartó és átfogó harcot vallásos vezetők ellen? Nem hiszem.

Természetesen kellett, hogy legyenek igazságos farizeusok - Pál például ilyen volt. És még néhányat elfogadhatunk olvasva az evangéliumokat. De együtt – mint egy vallásos hatalmi rendszer – ők voltak a „gyehenna fiai” (Máté 23:15), „bolondok” (Máté 23:17, 19), „vak vezetők” (Máté 23:16), „meszelt sírok” (Máté 23:27), „viperák fajzata” (Máté 23:33), és végül akadályai voltak az Isten istenségéről és kegyelméről szóló igazság megismerésének: „Bezárjátok a mennyek országát az emberek előtt”. (Máté 23:13).

Ők voltak a törvénytudók és a törvény tanítói, éles eszű, kiváló és tisztelt (legalábbis a saját szeműkben) emberek. Beültek „Mózes székébe” és ezért az ő szavuknak is „engedelmeskedni” kellett. Olyan emberek voltak, akik szélsőségesen el voltak kötelezve és volt is céljuk – misszionáriusok voltak távoli országokban és fanatikusan „elzárkóztak” a látszódó bűnöktől. Annak ellenére, hogy mennyire elkötelezettek voltak Isten felé és igazságosak, minden a farizeusok által megtérített ember, Jézus szavaival élve, „kétszerte inkább is a gyehenna fiává vált”, (Máté 23:15), mint az, aki megtérítette. Ilyen erőteljes tud lenni egy vallásos rendszer. Eltörli a lelkiismeret hangját, az értelem hangját és még Isten hangját is.

Ennek fényében nem kéne nekünk, vezetőknek szünetet tartani és elmélkedni a mi saját vezetésünk értékein és tanításain? Nem kéne megaláznunk magunkat és remegve mennünk Isten elé, amikor felismerjük, milyen átfogóvá vált ez a harc Jézus és az akkori vallási vezetők között? Miért ilyen szigorúak a vádak és a figyelmeztetések? Miért van ilyen sok feljegyzett, radikális változtatás az evangéliumokban? Miért hordta le őket Jézus nyilvánosan, inzultálta őket és folyamatosan leleplezte a képmutatásukat, nyilvánosan megszégyenítve őket – Jézus, aki olyan szelíd és alázatos volt? A válaszom ez: a farizeusok példa és figyelmeztetés neked és nekem, a vallásos vezetőknek a mi generációnkban. Ez az ördögi irányzat (a büszkeség, hatalomvágy és kapzsiság), mindegy, milyen nevet adunk neki, vagy melyik században van, folytonosan kísért, amíg egyszer beszűrődik és tönkreteszi Isten vezetőinek feddhetetlenségét. És rajtunk keresztül az egész egyházat.

Hit-elhagyás

A hit-elhagyás egy olyan szó, amelyet mind ismerünk, és amelytől mindannyian félünk. Óva intettük egymást ettől az évek során: „csak egy generációra vagyunk a hit-elhagyástól”. Ez egy igaz állítás. Mindössze néhány év alatt az összes galáciabeli egyház, egy egész földrajzi régió majdnem kiesett a kegyelemből. Ezért Pál a galatákhoz írt levelében sürgető és még dühös is, amikor védelmére kel az evangéliumnak és a személyes szabadságnak Krisztusban. Megtámadták az apostoli hatalmát, és ezért az igehirdetését is. Mintegy következményképpen az ő megváltásuk és az „igaz evangélium” feddhetetlensége volt a tét. A törvényeskedő, aki megmérgezte őket egy kiátkozott volt.

Még egyszer: csak néhány évtized és hét ázsiai egyházból öt apostoli feddés alá került (Jelenések 2-3). Milyen gyorsan félremehet egy vallásos mozgalom! Még a feltámadás szemtanúinak életében, még az élő apostolok vezetésével!

Legjobban azt nehéz és keserű beismerni, hogy mi, mint „egy mozgalom” beengedtünk különböző bűnöket, mint például a törvényeskedés. De szembe kell néznünk ezzel. Kegyetlenül és bátran őszintének kell lennünk és összetörnünk Isten előtt, és az Ő Szava előtt, ha vissza akarjuk szerezni, amit elvesztettünk, feladtunk vagy elrontottunk. Azt hiszem, ha nem harcolunk az egész vallásos kultúránk ellen, akkor számos a bűneink és gyakorlatunk közül folytatódni fog a végtelenségig. „Így szól az én URam, az ÚR: Én most a pásztorok ellen fordulok, és számon kérem tőlük a nyájamat. Véget vetek annak, hogy ők legeltessék a nyájat, magukat sem fogják többé legeltetni a pásztorok. Kiragadom szájukból juhaimat, és nem esznek belőlük többé. Mert így szól az én Uram, az ÚR: Majd én magam keresem meg juhaimat, és én viselem gondjukat.” (Ezékiel 34- 10,11). Nekünk kell szentimentalizmus nélkül azonosítani, mi az ami a rendszerből adódóan gonosz, mi az ami teológiailag rossz, és ha szükséges, nyilvánosan leleplezni ezeket az egyházaink és a világ előtt.

„A rendszerünk”

Mint egy nagy mozgalom, vagy ahogyan én gondolom, globálisan az egész gyülekezetünk belecsúszott komoly hibákba, vagy akár hit-elhagyásba. A halál fullánkja mélyen a nyakunkban van, és attól tartok, hogy ha nem térünk meg, az egyházaink közül sokan, és ezrek vagy még több keresztény gyötrődni fog e miatt.

Bár van néhány kivétel, mi is egy vallásos „rendszer” lettünk. Legalábbis ez az a szó, amelyet hallok egyre többször az évek során, talán ezerszer is csak ebben a hónapban, egy szó, amely megijeszt engem és ugyanakkor undorodom is tőle. Sátán hazudott nekünk és bármi is az oka, nem harcoltunk ellene foggal-körömmel. Büszkévé és vakká váltunk, mint a farizeusok. És vaknak lenni úgy, hogy nem is tudjuk ezt, a legfélelmetesebb vakság az összes közül. Ez az írás egy kísérlet kinyitni a szemünket, mielőtt túl késő. A célom nem csak az, hogy összetörjön a szívünk, hanem valahogyan egy pofon legyen ez számunkra.

Én személyesen visszautasítom, hogy egy rendszer része legyek, bármilyen rendszerré, amely nem tisztán isteni eredetű. Egy királyságba keresztelkedtem és egységre Istennel és Jézussal, de nem egy rendszerbe. Ezt akartam csak. Ez, amire szükségem van.

A bukás nem lehetőség

Véleményem szerint, London egy külön világ a mozgalmunkban ennek jó és rossz oldalaival. Több oka van ennek: az egyik első ültetésünk, a sok érett evangelista, akik jöttek-mentek, a királyság-szerte ismert felismerések és a többiek befolyásolása (jó és rossz). Ezért kell ennek a folyamatnak sikeresnek lennie, de ez az, amiért félek, hogy elbukik. Londonban nem lesz elég egyszerűen megváltoztatni a vezetési struktúrát hosszútávon, vagy csupán elismerni specifikus bűnöket és a durva bánásmódot és bocsánatot kérni ezekért, bár ez őszinte kezdet. A keresztények ennél sokat többet érdemelnek, és jogosan kérnek sokkal többet. Általánosságban torkig vannak, fel vannak háborodva és dühösek a vezetők széles körben elterjedt bűneik és durva bánásmódjuk miatt, az ilyen helyzetre mondja a Lélek: parazsat gyűjtök a fejére.

A folyamat megállíthatatlan. A következő elengedhetetlen a sikerünkhöz: nemcsak a bűnökből és a durva bánásmódból való radikális megtérés (és ezekből sok van), de még fontosabb hogy teológiailag megvizsgáljuk, kritikával illessük és akár abbahagyjuk a rendszerből adódó rossz gyakorlatot, amelyek a helyzet kialakulásához vezettek. Attól tartok, hogy e nélkül a létfontosságú lépés nélkül nem lesz alapos és állandó változás, nem is szólva az igazi megbocsátásról és gyógyulásról.

Nagyon fájdalmas időszak ez most Londonban, de nem olyan fájdalmas amilyen a folyamatnak a kimenetele lenne, ha lekicsinyítenénk, túlrohannánk rajta, vagy elfednénk. Vannak, akik azt mondják: nem hiszem, hogy sok időre van szükség a felépüléshez, ha mélyrehatóak vagyunk. Persze ez megsebez minket, ez természetes, de el kell fogadnunk, hogy Isten fejezi be a megtisztító munkát az Ő felfoghatatlan kegyelmével. Jézus azt jelentette ki a hét egyháznak az ázsiai régióban: „Tudok cselekedeteidről” és aztán egyszerűen: „Térj meg”.

Dióhéjban: mindannyiunkkal az történik, ami itt Londonban. Az egész vallásos mozgalmunk - a kultúránk és a hitrendszerünk, a lelki sérüléseink, ahogyan képeztük a keresztényeinket, az ellenőrzési mechanizmusunk - olyan átfogó, hogy anélkül, hogy ne lepleznénk ezt le hivatalosan, egységesen és nyilvánosan, örökké folytatódni fog. Kisöpörni a bűnöket és a rossz teológiát, ez csak egyirányú lehet leleplezés által és szembeállítással. Ez egy fontos napirendi pont a következő „Los Angeles-i találkozón” és talán sürgősebb is ez, mint hogy várjunk öt hónapot. Mozgalom-szerte nincs más választási lehetőségünk, mint beismerni és bocsánatot kérni, felfedni és kitörölni, leleplezni és lebontani.

Bocsánatkérés és néhány fogalom meghatározása

Bocsánatkérés

„Igaz az Isten az emberek pedig valamennyien hazugok.” (Róma 3:4)

Mielőtt folytatnám, hadd mondjam el, nem vonom vissza a kinevezésemet és elzárkózom az egyház elhagyásának gondolatától. Mélyen szeretem az egyházaink közösségét, és hálás vagyok Istennek azért, amit értünk és rajtunk keresztül tett. De meg kell értened, hogy nekem ez sokkal több, mint a szeretettek veszekedése. Evangelistának lettem kinevezve és úgy is akarok viselkedni. Arra lettem elhívva, hogy hirdessem és védjem Isten tervét – bármi is a következménye. És azt választottam, hogy harcolok a bűnök ellen, még így is, hogy nehéz ez nekem.

• Kész vagyok arra, most jobban, mint valaha, hogy megbeszéljük, megvitassuk ezeket a témákat, még arra is, hogy lemondjak. Felkészültem arra, hogy kitagadjanak, ha ennek ez a következménye.
• Egyszerű az ok, amiért ezeket leírom: senki más nem tette meg. Vagy ha megtették, semmilyen hatása nem volt. 18 hónappal ezelőtt kezdtem el írni, de hagytam leülepedni, mert meg lettem félemlítve. A mostani lemondások és (véleményem szerint) a megbukott Los Angeles-i találkozó, valamint a lelki válság miatt, amely kibontakozott Londonban, az időzítés nem lehetne alkalmasabb. Meg lettem erősítve az elhatározásomban.
• Arra kérlek mindannyiótokat, hogy fontoljátok meg a szavaimat. Ha tévedek nincs mitől félni. Ha nem értetek egyet velem, védjétek meg az álláspontotokat.
• Tisztában vagyok azzal, hogy sokatoknak jó és nemes szívetek van, és hogy felszólaltatok az itt leírt dolgok ellen, de belefáradtatok az elutasításba. Néhányatok valóban a kegyelem és szabadság bajnoka. Bár valamilyen fokig mindannyiunkat elkapott a kereszttűz. Ez a rendszer-bűnnek a természete. És csak úgy győzedelmeskedhetünk, ha mindannyian egységesen támadunk.
• A magyarázataim több ezer keresztény egységes és általános tapasztalatain alapulnak, bizalmas beszélgetések százai, éjszakába nyúló beszélgetések eredményei, valamint nyilvános állításai és véleményei egyaránt a teljes időben az egyháznak dolgozóknak és olyanoknak, akik nem dolgoznak az egyháznak.
• A szavaimat nem lehet könnyen semmissé tenni. Feleségemmel először 1981-ben látogattuk meg Bostont, és 1982 tavaszán költöztünk oda. A harmadik párként tettük ezt, azt gondolom. A következők voltak a nevelőim: Bob Gempel, Kip McKean, Al Baird, Jim Blough, Mike Taliaferro, Mike Fontenot és mások. Douglas Arthur befolyásolta főként az életemet több mint 13 éven keresztül, és Douglas Jacoby is. Mielőtt Londonba költöztünk volna (másodszorra) az Amerikai Nemzetközösség Régióban szolgáltunk Douglas Arthur vezetése alatt 1994-től 2001-ig. Marilyn és én különböző beosztásban 4 kontinensen, 6 országban, 2 világszektorban, 10 egyházban és kb. 15 különböző szolgálatban éltünk és szolgáltunk. Ezt egy ok miatt meséltem el: láttam eleget, tapasztaltam eleget, hallottam eleget és tettem eleget az elmúlt 20 évben, hogy higgyem nagy gyötrődésben, de mély meggyőződéssel, hogy belekeveredtünk néhány bűnbe, amely a rendszerünkből adódott. Bűnökbe, amelyek körülvesznek, és hatással vannak az egész egyházközösségünkre.
• Sajnálom, hogy ilyen hosszúra sikerül a levelem, de lényegesnek találtam igazolni az elméletem. Próbáltam olyan szervezetté és olvashatóvá tenni, amennyire lehet. Bár ritkán hivatkozom a Bibliára teljes idézeteket használva, biztos vagyok benne, hogy a legtöbb idézetet azonosítani tudjátok. Néhányat teljes egészében idéztem.
• Nem akartalak elárasztani példákkal, bár biztos vagyok benne, hogy néhol így lesz, de ezek igazolják meggyőzően az alap-érveimet.
• Természetesen ez nagyon személyes, mindannyiunknak. De nem akarok személyes példákat használni, így a témára tudsz koncentrálni, és nem a személyekre.

Definiciók

“Az Úr pedig a Lélek, és ahol az Úr Lelke, ott a szabadság.” (2. Kor 3:17)

1. Szabadság: görög szó: eleutharia, szabadság, nagylelkűség, függetlenség. A kegyelem megtartásának megkülönböztető áldása ellentétben az Ószövetségnek az életre vonatkozó törvényes megkötéseivel és szabályaival.

Ellentéte: deouleria, rabszolgaság, függőségi helyzet vagy egy előírt folyamat kötelező követése.

2. Rendszer: “amely vonatkozik, vagy befolyással van az egész testre”

3. Helyi jellegű: “sokakat érint, sajátosan egy bizonyos területre vagy emberekre vonatkozik”. Ahogy pl. betegségeknél is vannak trópusi járványok

4. Hit-elhagyás: “Valakinek a hitéletében a korábbi hűség elhagyása”

Négy, a rendszerből adódó bűn

Ha a mozgalmak barlangokban kezdődnek és katedrálisokban buknak meg, négy fő pillére van a mi katedrálisunknak, amit le kell lepleznünk és le kell döntenünk:

A korrupt hiearchiánk

A számokba vetett megszállottságunk

A szégyenletes arroganciánk (az 1. és 2. pont terméke)

A mammon csábítása

1. A korrupt hiearchiánk

Jaj, vétkes nemzet, bűnnel terhelt nép! Gonosz utódok, romlott fiak! Elhagyták az URat, megvetették Izráel Szentjét, elfordultak tőle!

Minél több verést kaptok, annál jobban ellenkeztek! Egészen beteg már a fej, egészen gyenge már a szív.

Tetőtől talpig nincs rajta ép hely, csupa zúzódás, kék folt és gennyes seb. Nem nyomták ki, nem kötözték be, olajjal sem gyógyították.

Ézsaiás 1: 4-6

Tudatosan és nem tudatosan egyaránt egy vallásos hiearchiává váltunk, amit mi alakítottunk ki, fenntartottunk és eltűrtünk egy ellenőrző-kultúrát, a másoktól való függőséget választottuk inkább, mint a szabadságot. Mint vezetők a hiearchiában, egy rakás konfliktus-elkerülővé váltunk, gyávákká és embereknek tetszőkké, inkább, mint Istennek tetszőkké. Csak így lehet megmagyarázni azt, amit teszünk. De miért tartottuk ezt fenn?

Az nem kérdés, hogy egy alá-fölérendelt hierarchiává váltunk. Ez az igazság, ezek vagyunk. A nagy kérdés az, miért választottuk ezt a modellt és akarunk ebben a modellben élni, míg az apostoli egyházban nincs ilyen. Pedig voltak más modell-példák számunkra, arról nem is beszélve, hogy annyi tanítónk van az egyházban, akik biztosan tudnak jobbat. Tény, hogy mi ezt választottuk, és ezt erőltettük egy rendszerré. Azért használom az „erőltettük” szót: mert azzá váltunk, amivé akartunk válni, kitartottunk amellett, hogy ilyenné váljunk.

Hogyan történhetett ez? Nem vagyok ebben egészen biztos. Még radikálisabb kérdés: miért hagytuk, hogy ez történjen?

Jósszándékkal kezdtük: szerkezetet adtunk a kereszténységnek, egy keretet kreáltunk az üzenetünknek és a missziónknak és elősegítettük az egységet és együttműködést. Egy idő után beszippantott ez a kultúra, amely nem tisztelte az emberi szabadság méltóságát, ehelyett ellenőrizni akarta azok életét, akik alatta vagy körülötte voltak. Jószándékkal vagy sem, elrontottuk Isten belőlünk fakadó örömét. Hiszem, hogy Isten a lehető legradikálisabb módon ellenáll a személyi kultusznak, és a lelki hatalommal való visszaélésnek.

Mit értek az alatt, hogy ellenőrző-kultúra?

Nézzük a tényeket: mi egy hiearchia vagyunk és hagytuk, hogy egy ember vezessen, aki ennek a tetején van. Lett egy „alapítónk”, kiegészítettük személyes- és „királyság”-hatalommal, amelyet nekünk tisztelnünk és követtünk kellett. Lett Világszektor-vezetőnk és Földrajzi Szektor Vezetőnk – állandósítani az erő középpontját és kiépítetni egy globális ellenőrző szervet minden egyes gyülekezet felett. Azt tanítottuk: „egy egyház, egy város” - nem mindig tisztán az egység, inkább a szigorú ellenőrzés érdekében.

A helyi egyházak önrendelkezése gyakorlatilag eretnekségnek tűnt. Megfélemlítéssel kényszeríttettek mindannyiunkat, hogy beálljunk a sorba. Azt mondták nekünk: „fogadd el a tanácsot a fedélzeten” aláásva a célt, hogy a tanács legyen az első helyen. Mint „vezető evangélista” rendszeresen kényszeríttettük az adminisztrátorokat, hogy „lojálisak legyenek hozzánk” – ahogy a tervek és programok végigszáguldottak közöttük mindannyiunk félelmére.

Az adminisztrátorok elismerték a szolgálatkészség nevében folytatott megtévesztéseket és a pénzügyekkel kapcsolatos „homályos látásmód” fenntartását. Néhányukat, a jobban megfélemlítettek közül, bevonták a rossz pénzügyi gazdálkodásba.

Általánosan rosszindulatúnak tartottuk az ellenünk szóló kritikát, és megpróbáltuk megvédeni a tagjainkat a „lelki pornográfiától”. Egyéb anyagok is cenzúrázva voltak, megakadályozva a széleskörű elterjedésüket - briliáns és éleslátó írások néhány saját tanítónktól. Írások, amelyek a vezetőségi csoportot bírálták. Rutinosan megaláztuk és megjelöltük azokat a tagokat, akik „kritikusnak” és „hűtlennek” lettek kimondva.

A legtöbb egyházunknak zsarnok vezetője van. Mellékjövedelmet adtunk azoknak, akik megfelelő módon viselkedtek, és nagyobb pénzbeli elismerést azoknak, akik felmagasztalták a parancsokat. Díjaztuk a külső alkalmazkodást. A „Hivatalos királyság” témája magába foglalja a kényszerített Különleges Adományozásokat minden évben, havi statisztikai gyűjtést világszerte és a KNN valamint az UpCyberDown mint „hivatalos” médiaforrásunk elismerését.

(Ed Powers már megemlített néhányat ezek közül a témák közül. Ennek az lett az eredménye, hogy kizárták és megjelölték. Amíg nem volt láttamozva az ő szemlélete vagy megmagyarázva a feddhetetlensége, kíváncsi vagyok, hány tag és vezető kérdőjelezte meg ezeket a gyakorlatokat és kijelentéseket.).

A „forgás”, az áttekinthetetlenség és a dupla standard segítségével arra törekedtünk, hogy „befolyásra tegyünk szert” és elfojtsuk a gyanúsításokat. Például nagyon nyitottak voltunk a bűneinkről azokkal, akik alattunk voltak, de azokkal nem, akik „felettünk”, mert ez „sérti az egyházat”. Az evangélistáknak nagyobb hatalmat adtunk, mint a véneknek, amikor egyértelmű, hogy a vén szerepének betöltéséhez, mint a „nyáj felügyelőinek”, komolyabb erkölcsi és lelki követelményeknek kell megfelelni. Ők olyan emberek, akik speciális jogosítvánnyal foglalkoznak az őrzéssel, amelyet Krisztus vére szerzett nekik. Hogyan lehet ez?

És miért van köztünk ilyen kevés vén? Azt hiszem ez nem mindig csak családi és anyagi ok, hanem mert nem találtunk túl sok embert, aki teljesen elkötelezettséggel követni akarta a vezetőséget, vagy aki be tudott volna illeszkedni az egyházi alkalmazottak közé. A jelöltek saját egyházai megbíztak volna bennük és rábízták volna magukat, de mi nem. Nem bizonyították, hogy kiszolgálják a „rendszert”, ezért nem lehettünk bennük biztosak.

Szinte minden, a mozgalmunkra vonatkozó kritikát bűnösnek találtunk. Azzal vádoltuk az embereket, hogy rossz a szívük, rossz hozzáállásuk van vagy függetlenek, amikor nagyon gyakran meg volt a joguk, hogy úgy érezzenek ahogy éreznek. Amikor bárki elhagyta az egyházat, automatikusan be lett kategorizálva, hogy „elhullott”. De miért? Sokan lelkiismereti okok vagy a durva bánásmód miatt hagyták el az egyházat, vagy amiatt, ahogy vezetve voltak, kelepcében vagy bűnösnek érezték magukat. Igazságos és jogos kijelenteni, hogy valaki elhagyja Istent azért, mert elhatározta, hogy elhagyja a sorainkat? Mások úgy döntöttek, hogy maradnak - de állandó félelemben élnek, hogy megbélyegzik őket, mint széthúzót vagy nem lojális tanítványt, ha nem értenek egyet-, és rutinosan követik a rossz tanácsot az engedelmesség jegyében. Mások egyszerűen érzéketlenné válnak, szenvednek csendben, hátul ülnek és eljátsszák, hogy halottak.

A nevelésben

Azt feltételeztük, helytelenül, hogy a bárányok hülyék. Arra neveltük őket, hogy emberektől függjenek, történetesen tőlünk, és nem Krisztustól. „Kértél tanácsot?” a legtöbb esetben azt jelentette: „Kértél engedélyt?”. Igen, természetesen sebezhetőek és nyitottak a cselekedetekre, de nem hülyék. Mi voltunk hülyék, biblikusan és lelkileg. Nem kéne szégyenkeznünk inkább, mint hogy az igaz, Lélekkel-teli keresztényt, aki Istent akarja tisztelni, lehurrogjuk?

Ezékiel 36:

„Új szívet adok nektek, és új lelket adok belétek: eltávolítom testetekből a kőszívet, és hússzívet adok nektek. Az én lelkemet adom belétek, és azt művelem veletek, hogy rendelkezéseim szerint éljetek, törvényeimet megtartsátok és teljesítsétek.”

A nevelési kapcsolatok teológiája kísértéstő volt számunkra, hogy modernkori farizeusokká váljunk, kerítést építettünk Isten törvénye köré. Azzal, hogy meg akartuk védeni és felügyelni akartuk a keresztényeket, gyakorlatilag megsértettük a szabadságukat Krisztusban. Nem bíztuk a tanítványokra, hogy éljenek a saját lelkiismeretük, döntéseik (és hibáik) szerint és belekényszeríttettük őket egy egészségtelen függőségbe inkább, mint hogy szabadságban felnövekedjenek, és érettek legyenek. A legtöbb nevelési irányelvünk nem más, mint „emberek által tanított szabály”, amelyre Jézus ítéletet mondott: teher és törvényeskedő. Semmilyen ellenőrző-rendszer, emberi hagyomány, szabály vagy kulturálisan elfogadott vallás nem tart valakit meg hűnek a hitéhez, ha az nem akar hithű lenni a szívében. De ezek lázadást és kritikusságot szülnek az őszinte és liberális keresztények között. Nem azért váltunk új teremtményekké, hogy emberek irányítsanak, inkább „szabadságért Krisztusban, aki megszabadított”. (Gal 5:1).

Az Egyház hatalma

Az Újszövetségben nincs utalás arra vonatkozóan, hogy az egyik gyülekezet a másik „fölé” van rendelve, vagy „pillér-egyház”-ként funkcionált. A tévútra vezető célunkkal, miszerint bizonyos egyházakat a legjobbá és legnagyobbá tegyünk, kifosztottuk a testvér-gyülekezeteinket. Ez a „növekedési” forma ember-alkotta terv, nem a Lélek vezetése által való. Ez rossz érzéseket és kritikát váltott ki a közvetlenül érintettekben és azokban is, akik csupán vizsgálták a helyzetet. (Jakab 3)

Az önrendelkezés és a szabadság hiánya tompává tette a gondolkodásunkat. Nagyon kevés „gondolat van a dobozon kívül”, az egyházról, a különbözőség kifejezéséről a vezetési struktúrában, a nők szerepéről a szolgálatban, az adományok gyűjtéséről, és a tanításról (pl. „a rendszer tanítása”). Ezek mind közrejátszottak a tagok és a vezetők kontrollálásában, és a Lélek tűzének elhalásához vezettek.

A vezetők képzése és gyakorlatok

Az Újszövetségben egyik vezetőnek sincs ellenőrzési joga a másik felett. Nincs uralkodó vagy úr. Ezt a pogányok teszik, mondja Jézus. De „közöttetek ez ne így legyen”. A Biblia szerint mindenki szabad az Úrban az apostoloktól az olyan „emberekig, akik kis felelősséggel rendelkeznek”. De mi meg mertük csinálni, hogy nem adtunk kihívást a vezetőinknek! Miért nem? Az Újszövetségben a vezetőket kritizálták, fesztelenül viselkedtek velük, vitatkoztak velük, megkérdőjelezték őket, kihívást adtak nekik, és bizonyos tárgyakban jó vagy rossz beszámolót adtak róluk.

Ki voltak téve a saját gyülekezetük védelmének - és meglepő módon ez nagy mértékben tolerálva volt (Jelenések 2). Persze legtöbbször egy ellenség kijátszotta ezt, de a keresztények nem voltak emiatt egységesen halálra ítélve. Miért lettek volna?

Volt sok hamis próféta és tévtanító közöttük, és óvatosnak kellett lenniük. Azok a vezetők és apostolok, akiket igazán Isten látott el megbízólevéllel, saját védelmükben az életüket és a tanításukat mutatták fel.

Ez minden. Senki sem szeret vitába elegyedni egy erős akaratú és veszekedő ellenféllel, különösen ha ez egy testvér Krisztusban, de legalább annyira bűn a kikényszerített egyetértés, vagy feladni a félelem miatt, hogy lehordanak vagy szégyenbe hoznak. Nem törekedtünk olyan környezet kialakítására, ahol szabadság van arra hogy kérdezzünk, kihívást adjunk és szembekerüljünk a „vezetőséggel”. Szégyellhetjük magunkat.

Legnagyobb részben olyan emberekkel vettük körül magunkat, akik nem feltétlenül voltak lojálisak Istenhez, vagy a lelkiismeretükhöz, de lojálisak voltak hozzánk - úgy, mint a törzsi királyok. Azokat, akik hullámokat gerjesztettek, nem toleráltuk.

Másik kérdés: Hogyan lehetünk teljesen őszinték és élhetünk szabadságban, ha azok, akik felettünk vannak, „a legjobb barátaink és nevelőink”, ugyanakkor a „főnökünk” is? Ha nekem, mint ahogy Pál is tette, szembe kéne szállnom a „barátommal”, vagy radikális kihívást kell adnom neki egy olyan cselekedetére vonatkozóan, amelyet a „főnőköm” meg készül tenni, az, hogy milyen lesz ennek a végkimenetele, nem csak az én dolgom, de függ ettől az összes kapcsolatom, barátságom, jövőbeli biztonságom, a családom érzelmi hogyléte és az ő kapcsolataik is. Mindezek a hűség- és konfliktus-érdekek összekeverednek egy óriási bonyodalomban – ami megnehezíti, hogy őszinte legyek és kiálljak a saját lelkiismeretem és igaz meggyőződéseim mellett.

Az irányításnak ez egy másik szemszöge: közrejátszik az alkalmazkodásban, és végül elhagyom a hitem és elfonnyad a lelkiismeretem.

Megkérdőjelezhető az a gyakorlatunk is, hogy vezetőket költöztettünk körbe-körbe tetszés szerint, és megváltoztattuk sok egyház vezetését. Sok vezető lett eltávolítva, mert „nem teljesítettek jól” még akkor is, ha a helyi gyülekezet szerette és marasztalta volna őket. Vagy a fordítottja: gyakorlat volt az is, hogy evangelistákat helyeztünk gyülekezetek fölé úgy, hogy nem is beszéltünk a tagokkal, vagy nem adtuk meg a lehetőséget, hogy akiket vezetnek, rábízzák magukat a vezetőkre. És elvártuk ezektől az egyházaktól, hogy viseljék el a döntéseinket véleményeltérés és kérdés nélkül.

Voltak olyan helyzetek, ahol a vezetőség vagy a tagok egyértelműen nem adták a támogatásukat, az egyházvezető mégis az egyház élén maradt – egyszerűen azért, mert egy felettes erő támogatta és áldást adott rá. De a legrosszabb az egészben, amikor néhány felső vezető pontosan oda ment, ahova ő menni akart és másokat elköltöztettek az útból csak azért hogy ők megszerezzék a városukat. Nehéz elképzelni, hogy Pál vagy kortársai így dolgoztak.

Ahogyan magunkat definiáljuk

Egy generáció alatt eljutottunk a nyáj megvédésétől oda, hogy meg akarjuk tartani az intézményünket. Mi volt a napirendünk, azon kívül, hogy „ellenőrzés alatt tartani a gyülekezetet”? Hihetetlen kijelentéseket tettünk az ICOC-ról, amelyekkel rosszindulatúvá nyilvánítottuk a minket érő kritikát és „elkötelezettnek” tartottuk meg a tagokat.

„Isten modernkori mozgalmának” hívjuk magunkat, és azt mondjuk, hogy mi „definiáljuk a kereszténységet a generációnknak”. A „Királysággal” tettük magunkat egyenlővé, mintha mi lennénk az egyetlenek, és nem csupán a Királyság része – a Királyság, amely a Királyhoz tartozik és amelyet Isten ismer egyedül. Amikor magunkat az „Egy igaz egyháznak” hívjuk, az arroganciánk a következőket okozza:

a) Hallgatólagosan minden, amit mondunk helyes, mert mi vagyunk az igaz egyház

b) Ezért: teljesíts, ne kérdezz, és ne is gondolj az elhagyásra. Hová tudnál menni? Vagy „mi” – vagy a pokol kapui.

Elfogadjuk, vagy nem – ez az állítás a mi leghatékonyabb fegyverünk, hogy biztosak legyünk az egyetértés és az „elkötelezettség” témájában. Nem vagyok „liberális” a megváltás tanításában, vagy nem követelem „más” egyházak megváltását – igazából csak egy egyetemes egyház van, és egy út a kereszténnyé váláshoz. Bár ha így hívjuk magunkat és megköveteljük a kizárólagosságot és felsőbbrendűséget, néhány tanítványunk ezért fog „hithű” maradni, de félelemmel és szenvedésben fog élni.

Sokunkat betanítottak, hogy feltétel, vita és megbeszélés nélkül beletörődjünk az ellenőrző mechanizmusokba és beleépítsünk nem biblikus gyakorlatokat a hitéletünkbe. Az ok: „egységben lenni fontosabb, mint igaznak lenni”. Néha talán így van, de nem fontosabb, mint igazságosnak lenni.

2. A számokba vetett megszállottságunk

„Jézus nem azért küldött, hogy kereszteljek, hanem hogy prédikáljak” - írta Pál.

„Az ilyenfajta „bölcsesség” nem a mennyből jön hanem világi, nem lelkies az ördögtől való. Ahol, irigység és önző ambíció van ott zűrzavart és bűnös szokást találsz” - Jakab

„Nem az, aki ültet, nem aki öntöz, de egyedül Isten adja a növekedést” - Pál

Beismerjük vagy nem, de az összes gyakorlati célunk azért született, mert a számszerinti növekedés (különösen a keresztelők) volt az elsődleges célunk – még a jó cselekedetek és a lelkiesség kárára is.

Sok vezetőnk olyan mániákussá vált a „számok” miatt, hogy hátráltatta ez őket lelkileg, feszültté tette őket, vagy még a bálványimádás bűnébe is estek emiatt.

Kezdetben egy őszinte és intenzív törekvés volt, hogy egy generációban megevangelizáljuk a világot, azonban gyorsan megkeseredett a hamis motivációtól és önző ambíciótól. Az oka annak, hogy mit tettünk és miért tettük, úgy félresiklott, hogy attól tartok sokan nem fogják túltenni magukat ezen. Az önző ambíció és ember-központúság a következő, a rendszerből adódó bűnökhöz vezetett: a statisztika manipulációi és az adatokról való megbeszélések, a célok felállítása. Ez folyamatában sok ember életében okozott rombolást, kárt okozott a vezetők fedhetetlenségében és megbízhatóságában, és egy manipulált, félelmetes és az embereknek tetszeni akaró környezetet alakított ki.

Ezrek lelkiismerete sérült, főleg az új, sebezhető vezetőké, az új bibliakörvezetőké és házicsoport-vezetőké. Ők pedig kényszeríttetek másokat, hogy ugyanígy tegyenek. Ez a rendszer felülről jön és az aljáig végigmegy. Nem vonhatjuk ki magunkat ez alól.

„Az adatok eszközök”, mondtuk. Egyetértek, de milyen eszközök? Kalapács és kés – erős ütéshez és fájdalmat okozni azoknak, akik felett vagyunk. Eszközökké váltak, hogy kielégítsük gátlástalan emberek titkos ambícióit. A statisztikákat rendszeresen használták hízelgésre és fenyegetésre vagy a felettünk lévők dühének lecsillapítására. Használtuk arra, hogy kiemeljünk embereket, dicsekedjünk és hencegjünk.

Természetesen az adatok önmagukban az információ részei, igazából semmik, olyan mint egy darab fa vagy anyag. Így ki lehet forgatni az adatokat és bálványimádásra használni őket, ez az én aggodalmam. A büszkeségünk és a hibás hiearchikus szerkezetünk állandó kísértést jelentett, így már túl sok megküzdenivaló volt a bűnös természetünknek.

Én ismerem a szolgálatomat, és a bárányaim nevét és tudnám, ha egy elbarangolna a kilencvenkilenctől, és jól tudom a számlálási céljainkat. Azt hiszem, valamilyen fajta, különböző céllal rendezett "népszámlálás" nagyon hasznos lehet. Megosztom a csodákat, amiket Isten tett! (Apcsel 11) Tudod, nem ezekre gondolok.

Arról beszélek, amikor az adatokat arra használjuk, hogy lemérjük mennyit érünk Isten és egymás előtt, Krisztust hirdetjük hamis motivációból, arra használjuk a számokat, hogy összehasonlítgassunk, versenyezzünk és megerősítsük bizonytalan és önző emberek istentelen egóját. Szinte általánosan látom ennek hangsúlyozását az egyházainkban. Az összes következő példa így vagy úgy a rossz teológiának és embertelenségnek a gyümölcse. Ezeket láttam, hallottam vagy a része voltam az elmúlt 20 évben:

• Tudok több tisztességtelen esetről az adatok jelentésével kapcsolatban. Mesebeszéd, a látogatottsági adatok módosítása, vagy a „hónap végének” a módosítása, mert „nőnünk kell ebben a hónapban” vagy „nem lehetnek negatív adatok!”
• Ismerek egy evangelistát, aki kitalált „keresztelőket”, hogy elkerülje a durva felelősségrevonást.
• Gyakorlat volt az általános taglista-összeírás, ezt teológiailag is megvédtük a „metszés” nevében. Nemcsak ellenszenves ez a jelenség, de teljesen példa nélküli a Bibliában. Jézus azt parancsolta: „Hagyd őket” - „hagyd, hogy a búza és a gaz együtt nőjön”. Erősebbek vagy bölcsebbek vagyunk, mint ő? Milyen gőgősök vagyunk - Krisztus saját egyházát zsákmányoltuk ki, az ő testét csonkítottunk meg.
• A nagyon gyengét vagy bátortalant túl korán leráztuk, mert mi „szorgos bárányokat” akartunk. Az egész családot rombolta ez az önteltség és éretlenség. Röviden: lemészároltuk az ártatlanokat.
• Majdnem közhely, hogy minden új evangelista, aki szolgálatba áll, megtisztul. Miért történik ez valójában? Mindannyian tudjuk. Szükség volt rá, hogy jól nézz ki a te „új kezdetedkor”, vagy a jövőben ne a kinevezőid legyenek az okai a te gyenge szolgálatodért. Amikor ezt tesszük, félrevezetjük magunkat, barátom – az angyalok akkor örvendeznek Isten színe előtt, amikor először megtérünk! Nem kéne a krisztusi szolgának várni Isten biztos bizonyítékára, mielőtt eldönti a tagság kérdését: mielőtt elverjük és elcsépeljük? Minél mélyebbre megyünk ezekben a kérdésekben, egyre nyilvánvalóbbak a rendszer-bűnők.
• A keresztelőink nagy része a hónap vége felé történt. Miért van ez? Néhány, zavarba ejtően, éppen éjfél előtt. És miért volt, hogy a legnagyobb része az elhullásoknak ezekből a keresztelőkből származtak?
• Hányszor inkább ártottunk magunknak, amikor egy célt nem valósítottunk meg, ahelyett hogy sírunk az elveszettekért? Valamit súlyosan és komolyan elrontunk.
• Mindig rangsoroltuk egymást, a szívünkben és nyilvánosan is „számokkal” – a hitünket, szívünket, tehetségünket, szentségünket, értékünket, jóságunkat, vagy a vezetési tulajdonságok hiányát, ezek állandóan bírálat alatt álltak. És a legtöbb ezek közül büszkeségből, irigységből, bizonytalanságból, versengésből és rangsorolási vágyból fakadt. Isten igaz embereit valóban lélektelen emberek rendszerének kell vezetnie? Vagy lehet-e ez valami miatt, ami fontosabb, mint a szeretet, vagy erkölcsi kötelesség? Esetleg az evangélium elutasításának következménye.
• Hány keresztényt hanyagoltunk el, amikor a szolgálatunkból elköltöztek másik városba? Miért van ez, őszintén? „Ha gyengék, és mi a saját egyházlistánkra tesszük, talán elhullanak és mi fogunk rosszul kinézni”. Nagyszerű, hagytuk őket újabb és újabb próba elé állítani! Természetesen emiatt a bűnös önhittség miatt majdnem elhullottak - de a vérük a fejünkre száll.
• Folyamatosan bizonytalanságban voltunk, főleg a konferenciákon, vezető-találkozón, ha a számok „átlag alatt” voltak.
• Aki többet keresztelt, vagy jobbak voltak az adatai, az nagyobb dicsőséget kapott, több beszéd-jogot, és több tiszteletet.
• Kezdetben azt vallottuk: a keresztelő „sürgős, bármikor nappal vagy éjszaka”. Később: tartsuk meg a keresztelőket vasárnap (bátorítsuk ezzel a gyülekezetet!), vagy különleges istentiszteleten, amikor a cél 100 vagy hasonló magas szám egy napon (bátorítsuk a mozgalmat!). Visszatartsunk 100 embert a keresztelőtől egy napra; egyáltalán hogy ezért dolgoztunk, nem bátorító, sőt ez az evangélium lealacsonyítása. Ezek mindig gyanús dolgok. Ez inspirálja vagy zavarba hozza az angyalokat? Van, hogy be kell fejezni a tanulmányozást a hónap végére, van, hogy ki kell húzni a különleges istentiszteletig! Ez nem büszkeség és kétszínűség? Vagy skizofrénia?
• Honnan és miért jöttek ezek a szavak: „jó”, „nagyszerű” és „hatalmas”? Miért toleráltuk ezt az ember-központúságot és kényszeríttettük rá az emberekre némaságot okozva? Néhánynak még rá is írták az adatlapjukra hogy „gyenge”. Ez a megerősítés a bennfenteseket bátorítja. Nem zavarba ejtő ez egy kicsit?
• A Los Angeles-i arány. Mi ez? Mi van, ha van egy apostoli, páli vagy antiókiai arányunk? Ez elrejtené a szégyenünket? Talán ezért még csak egy kis utalás sincs erre az Írásokban. Isten túlságosan szeret minket.
• Korábban, százakat „újrakereszteltünk” és úgy tüntettük fel őket az adatlapon, mint első
  

  „keresztelkedőket” – mintha mindenkit bolonddá tehetnénk. Tudom, hogy ezt a gyakorlatot felfüggesztettük, de a mai számokba gyökerező rögeszménket látva ez felmerült újra.
• Voltam egy egyházban, ahol a vezetőség 95%-a ellentmondásosan érzett egy cél felől de „mögé kellett tenniük a szívüket” és „megbizonyosodni, hogy mások is ezt tegyék”.

Isten kegyelmesen megengedte, hogy elbukjunk – de emiatt senki nem szólalt fel akkor. Csak egy hónappal később volt a vezetőség őszinte a belső ellentmondásokról. Hogyan lehet ez? (Ez vezetett ahhoz a ponthoz később, hogy én is gyávává váltam.) Azokat, akik felszólaltak, később négyszemközt megfeddték.

• Tudjuk, hogy az egyik legnagyobb egyházunkban majdnem az egész vezetőség meghamisította a látogatottsági és a tagság adatokat. Sokukat kirúgták. Honnan jön ez a fajta viselkedés? Lehetséges, hogy ez a vallásos kultúránk része, amit létrehoztunk magunknak? Milyen „erő” lehet erőteljesebb, mint Isten félelme? A félelem a mi kultúránktól és az embereknek való megfelelni-vágyás.
• A „mi” szolgálatunkban tartottunk embereket, nehogy „hiba legyen a számokban”. Még akkor is, ha a legjobb az ember számára a saját vágyának a megvalósítása, vagy közelebb hozta volna őket a családjukhoz, vagy legálisan segített volna a karrierünknek. „Ott virágozz, ahol ültettek, oda menj, ahova küldtek”. Hogyan feltételezhetjük, hogy tudjuk mi a Lélek szándéka vagy az egyén akarata? Mi a rossz a helyszínváltással? Mindig ezt csináltuk. Szégyellhetjük magunkat.
• Folyamatosan attól függően ítélkeztünk, ki mit tud tenni az „egyházért”, így az éles eszű és kiemelkedően jobb többet ér, mint a szegényesen vagy kevésbé tehetséges. – Bűnös gondolatokkal ítéltünk - mondja erre Jakab.
• Sokan elhanyagolták a gyengéket, mert úgy gondolták, ők zavaró tényezők és elveszik az időt az „igazi” szolgálattól. Elnézést? Nem az elkóborolt szívek és lelkek fontosak, hanem a számok. A jó lelkiismeretű embereknek folyamatosan ellentmondást okozott a kényszer, hogy jól építkezzünk (igazság, szeretet, kegyelem) vagy hogy gyorsan építkezzünk. Hányan építkeztünk fára és szalmára az egyszerű megoldás és az állandó nyomás miatt, így teljesítettük az elvárásokat.
• Folyamatosan hencegtünk a „gyümölcsünkkel”, „adatainkkal” és „hatásunkkal” és aztán bejelentettük, „Istené a dicsőség”. Valójában a „személyes gyümölcs” fogalma, ahogy ezt ismerjük és tanítottuk is ezerszer, bibliailag felelőtlen.
• Hányan kötöttünk kompromisszumot a lelkiismeretünkkel és megkereszteltünk valakit azért, hogy egy ember szabta célt teljesítsünk vagy megvédjük magunkat attól, hogy valaki „leszídjon”, nyilvánosan megszégyenítsen, vagy egyszerűen, hogy egy embernek akarjunk tetszeni?
• „Ha nincs havi statisztikánk, hogyan nőhet a szolgálatunk?” Hogyan csinálták ezt az első században? Ez volt a legfélelmetesebb az egészben. Mindegyik vezetőnek volt egy darab papirusza?
• A legtöbb egyházunkban, keresztényeink szokásos módon fáradságosan tanulmányoztak a megtértekkel, amíg meg nem „keresztelkedtek”, aztán szinte semmit nem csináltak velük az azt követő állhatatos időszakban, érett követésben. Bébiket készítettünk, és hagytuk, hogy meghaljanak elhanyagoltságban, mert még több bébit akartunk! A világban börtönbe zártak voltak minket e viselkedés miatt.
• Szektor-vezetők nevetséges és ostoba tanácsokat adtak, miközben azzal nyugtattak, hogy Isten "a növekedés Istene" (vagy az Úr Napjának az „Ura”): „Ne menj el arra az esküvőre, mert a szolgálatod megsínyli”, „Tudom, hogy a családod, de ez meg Isten családja, gyere vissza vasárnapra” „Nem mehetsz szabadságra, csak ilyen hosszú időre…” „Te határoztad meg a célodat – a te felelősséget hogy megcsináld. Gyerünk” „Meg kell látogatnod azt a szektort vagy egyházat? Ez rontja a látogatottságunkat.”
• Miért „tisztítottuk meg” a tagság sorait minden decemberben? Nem lehet, hogy itt letértünk a jó útról egy emberi menetrend miatt és nem isteni okot követtünk? Annyit kell csinálnunk, hogy feltesszük a kérdést: „és ezt miért csináltuk” és megtudjuk a pontos választ. Nem tehettük ezt Krisztus nevére és dicsőségére. Talán egyszerűen Janus miatt, a rómaiak istene miatt, aki minket is befolyásolt?
• Hallottad valaha ezt: „Amikor felállítasz egy célt (még akkor is, ha nem te akartad) – meg kell csinálnod”? Persze, meg kell, vagy szenvedni fogunk a következményektől - vagy legalább hülyének érezzük magunkat.
• Ismerjük be, még ha olyan rossz is, mint amilyennek hangzik, néha elismerve éreztük magunkat, amikor mások nem teljesítettek jól a szolgálatukban. És a gonosz még ennél is több istentelen gondolatot támasztott bennünk.
• „Ha jó vezető vagy, és tudod mit csinálsz, meg kell tudnod jósolni a céljaidat pontosan, 80-90%-ban.” Ez az alázatunknak vagy az ember-központosságunknak kedvez? Nem vezet ez a fajta arrogancia a lelkiismeretünk ellen? Valóban „jobb vezetővé” tesz ez minket? Nem, de több „keresztelőhöz” vezet a hónap végén.
• Az a gyakorlatunk senkinek sem inspiráló, hogy áthelyezzük a vezetőket más egyházakból, néha százakat, és így nekünk lehet a „legnagyobb” és a legjobb egyházunk a városban, és kielégítjük a „fölöttünk” lévők kívánságát. E helyett ez a tisztelet elvesztését és válaszfalakat okozott. Csak a számok miatt. Semmi többért.
• És végül az egyik legérettebb és legtiszteltebb evangelistánk kijelentette: „Azért nem ültetett egyházat, mert ez rontotta volna az otthoni adatait – és azért tette ezt, hogy a vezetői ne szekálják őt az adatai miatt”.

Könnyen tudnék még száz példát mondani. És te is. A tény, hogy feláldoztuk az önbecsülésünket és talán néhányunk lelkét is ezen az oltáron. Ez nem Isten dicsőségét építi, hanem emberek dicsőségét. Isten, mivel szereti az elveszetteket, nem áldott meg minket megtéréssel, megáldotta őket az Ő kegyelmével. Hiszek abban hogy használt miket - az önző ambíciónk ellenére, csak úgy, ahogy mi használunk másokat. Isten megvalósította az Ő álmát az elveszettekre - még akkor is, ha ennek nagy részéről azt gondoltuk, hogy a mi álmunk magunkra.

Rangsoroltak minket, versenyeztettek, bemocskoltak és manipuláltak, még másokat is használtak ehhez, hogy kielégítsék a bűnös büszkeség és bizonytalanság szükségleteit – és hogy kedvezzünk annak aki „felettünk van”, vagy „a felett” vagy „a felett” stb. Senki nem vonhatta ki magát ebből. És miért? Emberek dicsőségéért és nem Isten dicsőségéért, emberektől való félelem miatt és nem Istentől való félelem miatt.

A legfontosabb és legszebb cselekedetet Isten szemében, amit egy másik emberért tehetünk – hogy egységben vagyunk Krisztussal – egyszemélyes dicsőség tárgyává tettük. Amikor az igaz motiváció és a szívünk szándéka egy napon meg lesz vizsgálva, akkor mi lesz? A megváltásunk, nem csak a díjunk a tét.

A tapasztalataim szerint sokatok, ha nem mindegyikőtök egyetért azzal, amit mondok. Talán mindegyikőtök. De miért nem állítottuk meg ezt az őrültséget? Miért folytatódik ez most is, amikor a legtöbben utáljuk? És a szívünkben bűnösnek érezzük magunkat, talán szégyelljük magunkat? Mert „ez már csak így van”? Nem - hanem mert ez egy másik rendszerbűn, másik pillér a hitrendszerünkben, amelyet össze kell törnünk.

Jobb, ha több lelket mentünk meg, egyetértek – de kinek és miért? Amikor a személyes szabadságunk és igaz indíttatásunk ilyen általánosan mutogatva van, és folt van rajta – nem lehet, hogy egyedül csak Isten dicsőségére tesszük. Ezzel ellentmondunk önmagunknak. Természetesen néhányatok érettebb, minthogy embereknek akarjon megfelelni és őszintén kutatja, hogyan őrizze meg a szívét, és legyen „tiszta lelkiismerete” Isten előtt. De királyság-szerte nem ez a helyzet.

Legnagyobb részben, hiszem hogy sokunk megpróbálta védeni a hívőket ettől a mi „bizalmas” papi mániánktól, és a nyomástól amelyet más emberek helyeztek a vállunkra. De valahogy ez elterjedt a közösségben így is.

A számok által „kapok és van nekem” – még a jóság és isteniség terhére is – olyan széleskörű gyakorlat, olyan népbetegség, hogy akik benne vannak, nem hagyják abba – amíg ki nem mondják, meg nem vallják bűnként, és nyilvánosan meg nem tagadják. Én soha többé nem fogok egyetlenegy havi jelentést sem küldeni a mostani ismert és használt forma szerint. Nem érdekel mi lesz a következménye. Nem teszem. Egy másik evangelista azt mondta erre nekem hitetlenkedve: „Meg kell csinálnod, mert Los Angeles ezt akarja” – erről beszélek.

3. A szégyenletes arroganciánk

Jó példák:

• „Szelíd és alázatos szívű vagyok” Jézus
• „Látjátok, a királyotok szelíden, szamárháton jön hozzátok” Zakariás
• „Az, aki egyenlő Istennel, nem tekintette egyenlőnek magát Istennel, hanem megüresítette önmagát, és szolgai formát vett fel” Pál

Rossz példák:

• „Azt mondjátok, ’gazdag vagyok, megszerzett az egészségem és nincs szükségem semmire.’ De nem veszitek észre, hogy boldogtalanok vagytok, szegények, vakok és meztelenek.” Jézus
• „Ti megigazítjátok magatokat az emberek szemében, de Isten ismeri a szíveteket. Ami az emberek szemében értékes Isten szemében semmi” Jézus

Legtöbbször túlságosan gőgösök voltunk. Azt is mondhatnám, hogy büszke és gőgös emberek termőtalajává váltunk. Mózesnek sokba került, amikor gőgös lett. Vagy ott van Dávid büszkesége: 70 000 izraeli életébe került. Jobbak vagyunk náluk? Évről évre, tégláról téglára egy kaput építettünk, olyan magasat, amely megvéd minket a megsemmisüléstől. De a büszkeségünk, a hit, hogy Isten velünk van „mindegy mi van” és ő hagyta jóvá és megáldotta szinte minden döntésünket, teljesen vakká tett minket és megsemmisítette a reális ítélőképességünket.

Amikor Mózes Isten ellen vétkezett úgy, hogy kijelentette Izraelnek: „Meddig kell még belétek nyugodnunk” kimondta, ami sokunk szívén van. Pontosan ez az a mentalitás, amivel működtünk. Az „én és Isten” büszkeségünk miatt gyakorta felnőtt embereket ütöttünk arcon. Pál megfeddte a korinthusiakat, mert ilyen vezetők alá vetették magukat, de mi elvártuk másoktól, hogy alávessék magukat az ilyen típusú „ütéseknek”. És nem tűrtük el, hogy valaki visszaüssön.

Pál ezt jelentette ki: „Hiszen ti okosak vagytok, és szívesen eltűritek az eszteleneket, mert eltűritek, ha valaki leigáz titeket, ha valaki élősködik rajtatok, ha valaki zsákmányul ejt titeket, ha valaki hatalmaskodik rajtatok, ha valaki arcul üt benneteket. Szégyenkezve szólok, minthogy ehhez mi gyengék voltunk. De ha valaki merész valamiben, esztelenül szólok, merész vagyok én is.” (2 Kor 11: 19-21). Mi is felnőtt embereket igáztunk le, élősködtünk rajtuk, hatalmaskodtunk rajtuk, és arcul ütöttük őket. A szégyenletes gőgösségünkben kényszeríttettünk felnőtt embereket, hogy még a lelkiismeretük ellen is cselekedjenek.

Ezt Pál soha nem tette volna. Ezt Jézus sohasem tette.

Mi a beképzeltségünk csúcsa? Az egész hiearchiánk és ellenőrző-mechanizmusunk mellett a következők: nemcsak megengedtük, de hosszútávon állandósítottuk a személyi kultuszt. Létrehoztunk és elfogadtunk titulusokat, ezzel viszont akadályokat hoztunk létre és megerősítettük a "papság" gondolkozásmódját. Ez természetesen emberek felmagasztalásához vezetett széles körben.

Annak jegyében, hogy „ahol a Biblia csendben van, mi beszélünk”, gyakorta „az írások mögé” mentünk.

Mint a farizeus, aki „imádkozott magáért”, végtelen emlékműveket építettünk: magunknak, és nem Isten dicsőségének. Mindig visszaállítunk, de lemondásról soha nincs szó, mert "képtelenek vagyunk rosszat tenni". Kifosztottunk és kizsákmányoltunk más egyházakat zsarnoki emberek kívánságai és vágyai miatt – konkrétan, hogy a legnagyobb és legjobb egyházuk legyen, mert „az bűn, ha nem neked van a legnagyobb egyházad a városban”. És még a kizsákmányolás után is, a kívánságuk még több tégla volt!

Folyamatosan számon tartottuk Izraelt, amikor még Joáb is, Izrael földi nemzeti biztonsági parancsnoka is visszataszítónak találta ezt! Olyan kultúrába olvasztottak be, ahol az isteni emberek zsarnoksága és elnyomása elfogadott, sőt normális. Ahol mellékesen ki lett jelentve: „megszoksz vagy megszöksz”, ahol „leadod a statisztikát vagy keress másik munkát”, ahol kimondatlan igazság: „teljesíts vagy meghalsz”. Ez egy ok, amiért Isten kijelölt minket, vezetőket – „jobb embereknek” kell lennünk – tehát fogd be és figyelj!

Emberek lelkeit kárhozatba löktük. Így nem egy taglistát, hanem Krisztust magát csonkítottuk meg. „Miért üldözöl engem?” lehet, hogy ilyen egyszerű, „Miért löksz el engem?” Ezt cselekedve a végső Igazság napjának a szerepét játszottuk, magunknak feltételeztük Isten kiváltságát (János 15).

Azt tanítottuk, hogy egyedül mi vagyunk az „igaz királyság”, „igaz tanítványok”, és az „Egy Igaz Egyház”. És nem tanítottuk, de hittük is, és erősen védelmeztük ezeket az állításokat – mi tudjuk, mit csinálunk, mi visszaállítottunk újra és újra, mi vagyunk a maradék, akik kegyelem által lettek kiválasztva, mi vagyunk az egyetlen egyház az első század óta….

Építettünk, szándékosan (vagy kicsit sem bontottunk le - szándékosan) egy ellenőrző és megfélemlítő kultúrát, amely kizárja és félretolja azokat, akik „nem értenek egyet”.

Ez a hatalom helytelen használatát okozta és ezzel elárultuk a Krisztusban lévő szabadságunkat.

Néhány egyházunkban, a gazdag vezetők még gazdagabbak lettek. Néhány egyházunkban a próféták és papok határozták meg a saját hatalmukat. Néhány egyházunkban, ezeket „kiadták” vagy kikapták. Néhány egyházunkban, pl. Los Angeles, kijelölték a nevelőt, amennyiben nem értettél egyet, elmehetsz. De hova mennél, hiszen mi vagyunk az „egy igaz egyház”? Természetesen, a pokolba. Ez beképzeltség, ilyen egyértelmű és egyszerű.

Meghökkentő, ahogyan általánosságban elutasítottuk a kritikákat. Hogyan lehetünk abban biztosak, hogy Krisztus nem rajtuk keresztül beszél hozzánk? Elvégre, Krisztus maga is úgy megbántódott a laodiceai egyház gőgösségén, hogy nem volt többet a „közösségben” – hanem az ajtó előtt állt és kopogott. Lényeges dolgok miatt sem ajánlottunk fel nyilvános bocsánatkérést. Valójában nem is hallgattunk a keresztényeinkre – mert ha megtettük volna, nem lennénk ilyen krízishelyzetben. Sok a kritikák közül (beleértve jó néhány külső kritikát) ismertek voltak köztünk, de nem fogtuk fel! A makacsságunk, a „mindig meghalljuk, de sose értjük meg” frusztrációt, szorongást és dühöt okozott a tagjainkban a szavakon túl. Mi folyamatosan rangsort készítettünk, pedig az Írásokban nincs egy ilyen „szabályzatra” példa. Következetesen nehéz terheket tettünk emberek vállára. Tudom, néhányatok még más emberek „legelőjét” is hazavittétek rendelkezésre, beleegyezés vagy lelkiismeret nélkül. De ti, mint a zsidó szabályhozó tanács, tesztek valamit, hogy ne az legyen, mint a romaiaknál „vedd a helyed és a nemzeted”.

Hasonlóan lelkiekben is rutinosan megvédtük azokat, akik „felettünk voltak”, mert „mi van, ha a kritikák kitudódnak” vagy „ezek a közöttünk lévő gyengéknek botlást okoznak”. Ez az írások ellen való közvetlen vétek – „a presbitereket, akik vétkeztek, azokat mindenki előtt fedd meg, "hogy a többiekben is félelem támadjon" (I. Timoteus 5: 20).

Ezekért és hasonló bűnök miatt megkaptuk a teljes jutalmunkat, dicséretben és hatalomban, „hosszú, hullámzó köntösben és a piacokon való köszöntésekkel” (Máté 23:7). De időközben Isten fiai és lányai pusztultak.

Nincs a mozgalomnak Jeruzsáleme vagy Antiókiája, Jézusa vagy Pálja. Nincsenek „kiválasztott” emberek, mint Dávid és nincs egy ember sem, aki Isten reménysége a világnak.

Ez a fajta gőgösség valójában a „maradék, akik ki lettek választva” elmélet végterméke, vagy valami több, valami vészjósló? Vagy ha mi azt hisszük, mint Pál, hogy azok vagyunk, amik vagyunk „Isten kegyelméből”, akkor miért nem úgy viselkedünk? Miért nem úgy beszélünk?

Ez a fajta szégyenletes gőgösség indította el és tartotta fenn hosszútávon a rendszerbűneinket. Londonban most aratjuk ennek a viselkedésnek a gyümölcsét. Rákényszerítettük magunkat másokra és most ők kényszerítik magukat ránk. Megütöttünk másokat Jézus nevében és most visszaütnek, jogosan!

Nézz ránk. Húsz éven belül a „boldog néhányból” kiforrott felekezetté lettünk. És még több, egy elrontott hiearchiává több személyes ellenőrzéssel, mint a modern Katolikus Egyházban és több hősködéssel, mint a farizeusoknál. Legalább ők fehérre meszelt sírok voltak – az ő gőgösség nagy részét nem ismerték fel az emberek, csak Isten. A miénk egyértelmű mindenkinek.

4. A pénz elcsábított minket

• ’ „nem szolgálhatod Istent és a Mammont”. A farizeusok, akik szerették a pénzt, hallották ezeket és Jézusra…..’. Máté
• „…ti rossz motivációval kérdeztek, azt költitek, ami a ….. Nem tudjátok, hogy a világgal való barátság ellenségeskedés Istennel?” Jakab
• „A gyermekek nem tartoznak a szüleiknek gyűjteni, hanem a szülők a gyerekeknek. Tehát örülök, hogy rátok költhetek mindent még magamat is” Pál

Amikor János a sivatagban prédikált, mindegyik, a megtérésre vonatkozó, elhívása „anyagi dolgokkal” volt kapcsolatban valamint a hozzáállásunkkal ezek felé: ruha, megelégedettség, zsarolás. Mindegyik pénzügyi vonatkozású. Olyan királyságban élünk, ahol a személy vagyoni helyzetére követelmény létezik, főleg a vezetőknél.

Bár majdnem minden régió vagy régió-vezető ismert volt, és volt akit hatalommal és önző érdekekkel rontottak el, a pénz csábításának és a jogtalan nyereségnek egyszerűen nem lehet ellenállni. Ez közhely. Ez kifogás. A vallásos elit Jézus korában sem volt más.

Négy kérdéssel folytatom:

• „A pénzünkhöz és tulajdonunkhoz való hozzáállásunk vezetett ahhoz, hogy ilyen mélyre süllyedtünk, a létezésünk igazi természetéhez.”
• „Sáfárkodásunk története álnok és fontoskodó. Ez formálta az életrajzunkat. Hiszen bizonyos értelemben az életünk története az, ahogyan a pénzhez viszonyulunk.”
• „Ki kapzsibb, mint az az ember, akinek Isten nem elég?”
• „Egy vezetőnek legfontosabb felelőssége meghatározni a valóságot.”

Ha ezek az idézetek és állítások igazak az egyszerű keresztényekre, akkor mennyivel igazabbak Isten Királyságának azon vezetőire, „akiken keresztül az idők végezete eljön” és akik „azokban az utolsó napokban” élnek? Biztosnak lenni abban, hogy közülünk, akik teljes állásban az evangéliumot prédikálják, azok az evangéliumból kell, hogy éljenek. De hogyan éljenek? Nem szerényen kellene és majdnem zavarbaejtően az apostolok öntudatosságával/ szelídségével? Nem ez lenne, ami bátorítaná a szentek közötti szenvedőket jobban mint bármi más? És újragyújtani a komolyan sérült hitelességünket? És meghallgatni és szégyenkezni a minket érő kritikák miatt?

Ez az Írásoknak egy olyan területe, amelynek helyreállításában egyértelműen elbuktunk. És mindannyian tudjuk miért. Évről évre a pénz csábítása és kiosztása egyre inkább elterjedt, főleg Amerikában. Jézus élete és példája kemény feddést jelentett a farizeusok kapzsiságának. És amikor kihívást adott a kétszínűségüknek, gúnyosan mosolyogtak rá. Mi volt a mi válaszunk erre? Mi is gúnyosan mosolyogtunk? Vagy megpróbáltuk bagatellizálni az Úr szavát? „Ti vagytok, akik megigazítjátok magatokat az emberek szemében, de Isten ismeri a szíveteket” - fedd meg ő.

Ha mi vagyunk azok, akik „definiáljuk a kereszténységet ennek a generációnak”, hogyan definiáljuk a pénz és anyagiasság fogalmát? Ha elfogadjuk azt a feltételt, hogy legfontosabb felelősségünk, hogy definiáljuk a valóságot, mint keresztény vezetők, akkor bizonyára ez egy olyan Újszövetségi valóság, amit „nem testesítettük meg”.

Az ok egyszerű: a hűségünk és lelkiességünk igazi tesztje a pénz – és elbuktunk abban, hogy engedelmeskedjünk a létfontosságú idézetek példáinak és tanításainak. En masse a másik ok, azt hiszem, hogy egy a rendszerből adódó bűn ez, de főleg nyugaton népbetegség (ne adj kihívást a kapzsiságomra, és én nem adok kihívást az anyagiasságodra.)

Közületek sokan kivételek ebben, pl. Mark és Nadine. Valamint szolgák százai, akik idegen földön gürcölnek, különösen a harmadik világban. De nagyobb részben és különösen nyugaton a hitelességünk, hogy mi a „menny-őrségének” férfiai vagyunk, gyorsan földre hullt. A pénz nem csupán egy eszköz vagy egy kábítószer – ez egy isten. Isten, akinek ellen kell szegülni, nem isteníteni – különösen olyanoknak, akik teljes állásukban az Úrnak szolgálnak.

Krisztus szerint a Mammon megtestesülése az, ahogyan a farizeusok beszélnek, ez mindannyiunkat szünetre kellene hogy kényszerítsen, hogy megvizsgáljuk a saját lelkünket. De mi történt intés és felindulás helyett?

Annyi kérdés merült fel az "arany ejtőernyőről", a különleges adományozásról, a fizetési kompenzációról, a pazarló költekezésről, és az alapok hűtlen kezeléséről, hogy az félelmetes.

Mint „papság” hihetetlen lelkigyakorlatokat és programokat engedtünk meg: kikötői lelkigyakorlat, hegyi lelkigyakorlat, lelkigyakorlat kastélyban és Hawain, mélytengeri búvárkodás, öt csillagos hotelek, elnöki lakosztályok és így tovább, felesleges első osztályú jegyeket vásároltunk vagy bérletet a kosárlabda bajnokságra; nem kétséges, hogy élveztük a magas fizetést, házakat és mellékjövedelmeket. Minél magasabban vagy a piramisban – és nagyobb a „felelősségi” tényező – annál jobbat kapsz: kövérebb fizetési csekk, gazdagabb mellékkereset. Jellemzőek voltak az életünkre: a legjobb autók, a legjobb körülmények, a legszebb házak, a legjobb iskolák, a legjobb szomszédok, a legjobb ruhák és a legnagyobb javak.

Arany ejtőernyőt adtunk azoknak, akikre rákényszerítettük, hogy felmondjanak, míg másokat, akiket „hagytunk elmenni” több éves elkötelezettség után, néha meg sem említettük a következő vezető találkozón, mintha szégyenletesség történt volna. Egyetértek azzal, hogy fenntartsuk a törvényességet, de ez Isten pénze nem a mienk. A kapzsiság jelenléte és következménye most ezreknek okoz botlást és megkérdőjelezi a lelkiességünket.

Egy korábbi Földrajzi Szektor Vezető így nyilatkozott erről, „Tényleg elvárhatunk olyan emberektől őszinteséget, és hogy lelkiismeretük igaz maradjon, akiknek nagyobb összeget helyeztek el a bankszámláján, és plusz keresetet kap?” Ez egy őszinte, hidegvérű megfigyelés egy embertől, aki a rendszer-dolgainkban otthon van.

Eltöröm az alabástrom korsót időről időre és honorálom a vendégprédikátort. Azt gondolom ez helyes. Én személyesen voltam több lelkigyakorlaton, amely jótékony hatással volt rám és felfrissültem más vezetők és a szolgálatuk nagylelkűségén. Igazság szerint a keresztények nagy többsége boldog, hogy így „jutalmazza” a keményen dolgozó vezetőjét. Hálásak a szolgálatainkért és megértik, hogy a családunk és mi milyen nyomás alatt vagyunk. De döntsük el, hogy helyes, vagy felelősségteljes folytatni a széleskörű észrevételek és gondok fényében? Helyes, hogy gazdag vezetőink vannak a gyanakvás korában? Helyes botlást okozó akadályt tenni valakinek az útjába, amikor mi az evangélium szolgái vagyunk? Ha igen, Pál szerint nem viselkedünk szeretően. És igazság szerint, nyilvánosságra lettek hozva ezeknek a lelkigyakorlatoknak a költségei és milyensége? Részletesen? Vagy csak egy általános „pillanatkép” lett prezentálva egy vetítésen?

Szent bizalmat állítunk helyre azok között akik kérnek és akik adnak- olyan bizalmat, amit fenn kell tartani bármi áron. Minden fillér amit kaptunk és elköltöttünk, a szeretet és a tisztelet kifejezése a keresztényeink felöl, különösen a legszegényebbektől. És a személyes tisztességük és Istenfélelmük kifejezése is. Nem vagyunk többé szemrehányás alatt. Nem mint eldobott kő vagyok itt. Én is bűnös vagyok. És erről mélyen meg vagyok győződve.

Nincs más választásunk, mint hogy nyitottá tesszük a könyveléseket és a költségeinkről teljesen őszinték leszünk, főleg azok, akik felvillantották a „kapzsiság nyomát”. Mike Taliaferro egyszer azt mondta nekem: „Ha ezt nem mondanád ki ezer ember előtt, akkor ez valószínűleg nem igaz.” Jó tanács.

Nekünk még egyszer el kell viselnünk a fájdalmat, nem csak azt tenni ami törvényi értelemben jó, hanem ami keresztényi és Isten és emberek szemében is dicséretes. Csak speciális felelősség-vállalás és áttekinthető rendszer létrehozása - nem felületes összefoglaló az év végén – adja vissza a szentek teljes bizalmát és áldását, hogy a legszegényebbek a nyájban, mint az egyedülálló anyukák a közösségünkben, akik hétről hétre szenvedek, hogy fenntartsanak minket, és a kritizálók, akik vért kívánnak, újra rábízzák magukat a lelkiismeretünkre.

Nem volt figyelmeztető számunka, amikor egy kommunista vezetőről kiderült, hogy gyönyörű villája van? Vagy amikor a kemény sorban lévő mullahnak vízesése és légkondicionálója van, úgy hogy senki másnak nincs a faluban? Mennyivel jobban meghökkenti az egyházat, amikor a vezetője közel „a felső tízezerhez” él, így dupla standardot és szeretetet közvetít a világnak? Nem ez volt Eli fiainak az egyik bűne?

Tudom, kihívó ahogy az Írások szava világosságra hoz mindent. De meg kellett tennünk, hogy világosságra hozzuk ezeket. Nincs más választásunk többé. Túl nagy a tét. Akár igaz akár nem, sokunkról az a benyomás alakult ki, hogy házaló, fehérre meszelt sír vagy Áhab asztalának a prófétája.

Nincs más választásunk, mint megváltozni az evangélium alapján kétely nélkül. Nekem is vannak gyerekeim, és a legjobbat akarom nekik. Ez természetes, szülői ösztön. De vajon mi nekik a legjobb? Nem lehet, hogy az egyszerű és szerény élet - még a családjainknak is - egy olyan pohár, amelyet nekünk, a teljes időben az egyháznak dolgozóknak, ki kell inni?

Még radikálisabban, vajon az nem igaz, hogy az apostolok feleségei elkísérték őket és dolgoztak, hogy a férjeik prédikálni tudjanak? (I. Kor. 9: 1-2).

És ez miért volt így? Visszautasították, hogy megterheljék az egyházat még pár dénárral, de miért? A személyük hitelességük miatt és a vágyuk miatt, hogy szégyen ne érje őket. Ez egy szolgálati paradigma, amelyet alig kutattunk. A tanítóinkra hagyom ennek elbírálását.

Testvérek, meg kell kérdeznünk magunkat, őszintén: Zavarban vagyok? Vádlott vagyok? Védekező vagyok? Büszke vagyok? Szégyellnénk kiállni a legszegényebb testvéreink, az özvegyek, az egyedülálló anyukák, és a kritizálóink elé? Hogyan érezzük magunkat, amikor az otthonunkba hívjuk őket, és megigazítjuk a mi életstílusunkat az ő kiadásukra?

Indokolható vagy nem, öröklött dolog ez vagy nem, a jó sáfárkodás gyümölcse, vagy nem – mint az örök királyság vezetői fel kell tennünk magunknak néhány komoly kérdést, ha a fizetésünket és életstílusunkat nemcsak néhány elégedetlen tag kritizálja, vagy ha a fizetésünk és életstílusunk akadályt jelent, amiben megbotránkoznak.

Meg kell kérdeznünk magunktól őszintén: mi a valós, ésszerű magyarázat a mögött, hogy „a nagyobb befolyás, több pénzt is jelent”? Nem feltétlen több vagy keményebb munka. Több nyomás talán.

De ha még így lenne, akkor is ez a fajta fizetési modell éppen fordítottja az apostoli tanításnak és példának. Pál: „nincs semmim, és mégis birtoklok mindent.” Péter: „Ezüstöm és aranyom nincs.” Elfogadjuk vagy nem, ha a pénz a motivációnk bármilyen látszattal, Jézus azt mondja, megkapjuk a „díjunkat bőségesen.”

Nekünk, mint vezetőknek kéne példáznunk a lelkiességet és áldozatkészséget, amelyre másokat elhívunk, és ezt ők is igényelhetik tőlünk? (Így kellene betölteni az Írásokat).

• Az áldozat-vállalásunkban és az áldozat-megélésében?
• Az egyenlőségre való vágyunkban?
• Abban, ahogy bemutatjuk a való igazságot?
• Példázni az elégedettséget és az egyszerűség örömét?
• Megtenni minden tőlünk tehetőt, hogy megkönnyítsük az egyház terheit?
• Így semmi sem mehet kárba?
• Azonosítani a szegénységet és nem sértegetni?
• Elmenekülni még a kapzsiság „nyomától” is? (Egy példa: könyörtelenek voltunk a szexuális bűnök elleni harcban, de amikor a kapzsiságról volt szó, kétszínűek voltunk)?
• Bizonyítani, hogy elsősorban mi is tanítványok vagyunk?
• „Megmutatni”, hogy mi egy jobb világhoz tartozunk?
• Szemléltetni, hogyan tud egy tanítvány ellenállni a kereskedés /fogyasztás pestisének?
• Lefegyverezni a kritikákat és igazán szégyen felett lenni?
• Utánozni Krisztus saját szegénységét/egyszerűségét?
• Kinyilatkozni az igazságot: „Keresztre vagyok feszítve Krisztussal” és „A világ keresztre van feszítve nekem és én a világnak”?
• Visszaállítani gyakorlatban és lélekben, ami egyértelműen apostoli: „szegény, mégis sokakat gazdaggá tesz”, „örömmel odaadunk nektek mindent, ami nekünk van számotokra és magunkat is nektek adtuk”, „Nem csináltunk hasznot a jogunkból” stb.

Istennek akkor is sokat számítana ez, ha nem erőltettük volna, hogy a keresztényeink pénzt adjanak, de talán nem ennyire mint így, mivel folyamatosan kértünk és kényszeríttettük az „adást”.

Rendkívüli pénzügyi áldozatot követeltünk a tagjainktól, de úgy tűnik viszonylag keveset követeltünk magunktól. Ez az, ha abból mérünk, ami „marad” és nem abból, ami „adott”.

Jézus közszemlére tette és átkozta a farizeusokat a „nyilvánvaló” kapzsiságuk, a „rejtett” kapzsiságuk, a „megtagadott” kapzsiságuk és a kétszínűségük miatt. Így nevezi „gazdagság átka és a vágy más dolgok iránt.” Úgy rendelkezik nekünk, hogy őrzők legyünk „mindenféle kapzsiság” ellen, még akkor is, ha az eredete talán igazságos – például egy örökség.

Vegyük óvatosan fontolóra: a kapzsiság egy a néhány nagyon specifikus bűnből, amit az Újszövetség megnevez, hogy a keresztény ne vállaljon közösséget vele (I. Kor 5) és még az emberiség történelmében a leggazdagabb és legvásárlás-orientáltabb országban az Egyesült Államokban sem hallottad, hogy valakit e miatt kizárnak a közösségből? A kapzsiság bálványimádás, a kapzsiság álnok, és a kapzsiság „az örökségünkbe kerül nekünk a szentek között”. Nagyon erőteljes dolog ez.

Mindent vagy semmit

Mindezek a strukturális/rendszerből adódó bűnök össze vannak kuszálva. Addig fognak folytatódni az egyházainkban amíg általánosan és „hivatalosan” nem azonosítjuk. Mert a mi vallásos kultúránk olyan összefüggő és alkalmazkodó, hogy mindennek vagy semminek kell lennie. De ha a választás „néhány dologra” esik ahelyett hogy minden vagy semmi, nagy problémáink lesznek. Ebben az esetben egyetlenegy kivétel vagy menekülés a folytatólagos következményektől az lenne, ha gyakorlatba és követelésbe tennénk a Biblia hatalmát. (Erről még többet késöbb).

Ahogy mondtam korábban, ha folytatjuk a rendszer-bűnök tolerálását, és ezt figyelmeztetésként mondom, a személyes megváltásunk lehet a tétje, hagyjuk az egységünket és személyes hitelességünket. Egyszerűen nem tehetjük meg azt a luxust, hogy úgy gondolkodjunk, hogy mi kivételek, immunisak vagyunk, vagy az Isten parancsainak való engedelmeskedés felett állunk – nem számít, mennyire használt minket Isten a múltban. Ez az egyik leglátványosabb gyümölcse a büszkeségnek.

Amikor visszautasítjuk, hogy szembekerüljünk önmagunkkal, vagy önteltté, vagy dacossá válunk, ugyanakkor az Írás erre ad kihívást – még a legjavának is – komoly lelki veszélyben vagyunk. És a képmutatásunk teljes kört ír le. Szeretjük a forradalmárt, de nem akkor, ha ez a mi vereségünkre megy. Rábízzuk a béreaiakra, hogy megkérdőjelezzék Pált, de akkor nem, ha megkérdőjeleznek minket. Szeretjük Józsué radikális lelkületét, kivéve ha a mi csontunkig ás le leleplezés céljából. Véleménnyel rendelkező vezetőket akarunk, de nem akkor, ha ezek a vélemények ellenünk vannak. Szeretjük leleplezni a farizeusok vakságát, de visszautasítottuk hogy lássuk a farizeust magunkban. Szeretjük Krisztus egyszerűségét – „csak egy dologra van szükség”, és az apostolokat – „szegény, de mégis sokakat tesz gazdaggá”, de nem akkor ha ez nekünk kellemetlen.

Megvan az ideje a türelemnek, és hogy együtt együnk a Szadduceusokkal és farizeusokkal, és megvan az ideje a dühnek és a templom lerombolásának. Hiszem, hogy most jött el ez az idő.

A hibáinkat és a bűneinket erőteljesen meg kell támadni és el kell pusztítani. Krisztus ellenséges volt a vallásos rendszerrel, és ellenséges a mi vallásos rendszerünkkel most. Túl sokat kockáztatunk.

A harcunk nem test és vér ellen folyik, hanem démonok ellen és az ő erejük ellen. Nincs idő gyávának lenni. Nincs idő nyugodt mérlegelésnek vagy gyertyát gyújtani ahelyett, hogy szidjuk a sötétséget. Annak van itt az ideje, hogy tűzet hozzunk a földre.

Bocsánatot kell kérnünk. Nincs több csúsztatás, nincs többé a témák takargatása. Nem tudunk továbbmenni anélkül, hogy elismerjük a múltunkat. Nincs fényes jövő anélkül, hogy belemennénk, mi volt ronda a történelmünkben. Tudom, hogy nem sok változás ment végbe néhány egyházban a világban, de továbbmenni úgy, hogy nem ismerjük el a múltunkat ez nagy hiba ami folytatja a vadászatot ránk.

Mi a célja a nyilvános bocsánatkérésnek? Hogy megalázzon minket Isten és az emberek előtt. Segítsen nekünk megtörni, és hogy szégyelljük magunkat a bűneink miatt. Megmutassa az igaz megtérést és újjáépítést. Bizonyítani a szeretett tanítványainknak, hogy „vettük az adást” – cselekedetekben is, ez valamilyen fajta lezárást hozhat a megbántott és elkeseredett keresztényeknek. Eloszlatni azokat a kritikákat, amelyek indokoltak és könyörtelenek. De a legfontosabb az egészben, hogy örömet okozzunk Istenünknek, és talán, imádságteljesen, visszahozzuk a nyájba még egyszer azokat, akik szét lettek szórva a fájdalom, túlkapás vagy a lelkiismeretük miatt, amely nem illett a „rendszerünkbe”.

Széleskörű problémák és aggodalmak

Vannak itt még más dolgok, amik miatt aggódhatunk, Amiket szeretnék megbeszélésre bocsájtani – és egyedül vagyok ezzel - úgy, mint fenyegető, de őszinte kérdések, és elfogadott teológia, amelyeket meg kell vitatnunk.

1. Jóval több, mint negyedmillió férfi és nő hagyta el az egyházunkat. Sokan elhullottak, természetesen. Talán a legtöbben. De tízezrek úgy mentek el, hogy volt kapcsolatuk Istennel. Mi egyszerűen nem ismertük el ezt. Bizonygattuk, meggondolatlanul és folytatva sokak megbántását és megfélemlítését, hogy bárki, aki elhagyja a sorainkat, mindegy milyen okból, az elpártol Istentől. Ez nem lehet így, és igazság szerint, ez az állítás az erkölcstelenség határa. Tudjuk, akkor is ha nem mondjuk ki nyilvánosan, hogy mi magunk tévesen „löktünk el” százakat! Nem, nem mindegyikük hagyta el Istent – egyszerűen elhagyták a közösségünket, hogy a maguk életét éljék. Valljuk meg az igazságot – ezreket szorítottunk félre, feddtünk meg, értettünk félre, merítettünk ki, vagy kényszerítettünk, hogy hagyja a lelkiismeretét az ajtón kívül. Másokat elszélesztett a szigorú és brutális vezetés (Ezékiel 34).

2. Ezzel kapcsolatban, de aligha ez az egyetlen ok, mostanra ellenségekből és kritikusokból egy egész szubkultúra alakult ki, amely egyszerűen nem fog eltűnni, amíg nyilvánosan el nem ismerjük és bocsánatot nem kérünk a hibáinkért és bűneinkért.

3. Az átfogó bizalom a mozgalmunk vezetésében, azokban akik „az állítólagos pilléreink” ugyancsak azokban is akik közvetlen „alattuk vannak”, komoly veszélynek van kitéve. De még ennél is sürgősebb, hogy a bizalom a helyi vezetőkben ugyancsak veszélynek van kitéve, és még jobban a közelség miatt. (London a leghangosabb és legdühösebb bizonyítéka ennek most).

4. Személyi kultusz véglegesen fel lett függesztve, és elhagytuk az éretlenségünket és az embereknek való tetszeni akarást. Miért vártunk ilyen hosszú ideig erre? És miért hagytuk, hogy elkezdődjön?

5. Többnyire nem úgy vezettünk, mint a bátorítás és lelkiismeretesség férfiai. Attól tartok, hogy sok szenvedő és cserbenhagyott keresztény – azok, akik megbíztak és engedelmeskedtek a vezetőségünknek – most úgy tekintenek minket, mint gyáva, embereknek tetszeni vágyó, és az evangéliummal házaló embereket. (Újra mondom, London a tetőpontja most ezeknek a véleményeknek – de pontosan tudjátok, mire gondolok.)

Igen mi beismertük a túlkapásainkat, törvényeskedésünket, érzéketlenségünket, a számokkal való visszaélésünket, és a hatalmas szégyenünket, amivel nem tudunk mit kezdeni. Milyen hosszan kell Isten fiainak és lányainak elviselniük az arrogancia bántalmazásait? Vagy „Isten embereinek” a gyávaságát, akik nem tettek semmit, hogy megmentsék az Ő gyermekeit?

Még ennél is félelmetesebb, meddig tűri ezt Isten? Mi nem álltunk fel „a bárányaink” jogaiért és szükségleteiért senki előtt. És talán a legjobban elítélendő mind közül, majdnem egységesen először a pásztorunk védelmében léptünk fel és nem a bárányainkért. Szégyellhetjük magunkat!

6. Sajnos a prófétáink közül túl sokan a király asztaláról voltak etetve és egyszerűen nem kockáztatták a kellemetlenséget, anyagi bizonytalanságot, vagy az emberi dicséret okozta lelkesedést. Keresztények szerte a világban szenvednek és keserűen csalódnak abban, hogy isteni emberek nem szeretnek és lelkiismeretlenül cselekednek olyan dolgokat, amelyekről azt gondolják, hogy jó azoknak akikről gondoskodnak.

De hogyan tudnának, igazán? A saját szolgálat-vezetőim is szenvedtek ettől, önző zsarnokoknak az áldozataik ők is és a „rendszer” visszaéléseinek. Elkapta őket a kereszttűz, fentről és lentről. Tudom, hogy ez kíméletlennek és igazságtalannak hangzik, és bizonyos fokig az is, de jó néhányan Londonban ki akartak rúgni speciálisan az egyház dolgozói közül, és néhányan még az összes dolgozót is, egyszerűen frusztrációból – megkíméllek titeket az idézetektől. Úgy érzik, hogy kihasználták és elárulták őket.

7. Könnyedén kineveztünk „szuper-apostolokat” és kíméletlen, vagy zsarnoki vezetőket az egyházainkban - akik szerettek „pofon ütni minket” - egyszerűen célszerűségből vagy rossz helyen használt hűségből. Vagy zavaróbb, mert „nem volt senki aki elfoglalta volna a helyüket”. De biztos, hogy egy egyház vezető nélkül (és a Lélek vigasztalásával) jobb, mint egyház rossz vezetővel (aki elnyomta a Lelket)! Kevés dolog törte jobban össze a szívem, mint ahogy láttam férfiakat, akiket szeretek és tisztelek, úgy hozni döntéseket, hogy az a „hűségen” és „célszerűségen” és „évek óta tartó szolgálaton” és „szívesség-cserén” alapult, teljes figyelmen kívül hagyásával, mi az erkölcsös és mi Istennek tetsző.

8. Szomorúan, bár a az úgynevezett Los Angeles egység/vezetői konferencia nem kétséges, hogy őszinte volt és nagyszerű törekvései voltak – megint elbukott abban hogy megnevezze az igazi problémáinkat – a rendszerbűnöket. Még mielőtt a Los Angeles-i találkozó létrejött egy Földrajzi Szektor Vezető így fejezte ki az érzéseit:

A mozgalom ezen a ponton komédiává vált. A felső vezetők egy héten belül találkozni fognak, hogy megvitassák a vezetőséget, amíg Róma ég. A 250 000 lélek, akik aláhullottak, kiáltanak az egyházaink alapvető szerkezete ellen, még az ő globális értékük sem képes motiválni egy hivatalos bocsánatkérést, még kevésbé egy világ-vezetői találkozó.

Ahogy néhányan, akik részt vettetek, talán tudjátok - a nyilvános bejelentésetek miután a tény tapasztalva volt bizonyos fokú gyanúval még cinizmussal is. „Több pörgés, nem elég mélység, nem elég lényeg, mi fog valójában változni?”, „Miért kéne megbíznunk ezekben az emberekben többé?”, „Soha nem fognak elsőnek felállni, miért kéne hinnünk hogy tisztességesek és bátrak lesznek most?”

Az egység és a nem működő kapcsolatok hiánya nem a szerkezeti modell következménye, amely „lehagyta az egyházaink lelki szükségleteit”, hanem az elrontott hiearchia, annak fenntartása és kontrollálása elbukott emberi természet által – büszkeség és önzőség gyümölcsének következménye. Ez minden.

Miért nem látjuk ezt? Soha nem fogjuk, soha nem leszünk rá képesek, igazán egységesek újra amíg könyörtelenül és fájdalmasan és teológiailag meg nem vizsgáljuk és fel nem fedjük a rendszerbűneinket. Ezek osztanak meg minket, és mindig is fognak. A mi harcunk nem test és vér ellen folyik, hanem ördögi erők ellen. Még a farizeusok is – látszólag egységes csoport, nem volt igazán egységes. Pál a farizeusok farizeusa volt. De az ő szavaival élve, „rosszakaratban és bűnben éltünk, gyűlöltek minket és mi is gyűlöltünk”. A teteje: nem igaz ez, legyünk őszinték, hogy sokunk még mindig dühös és rágalmazó. Az a célunk hogy így folytatódjon és készek vagyunk „folytatni a ledöntést”? Nem igaz ez, legyünk őszinték, hogy sokan folytatják a harcot foggal-körömmel, hogy ne veszítsék el a kiemelkedő „pozíciójukat” vagy nem kell lemondani a szükségetekről hogy ellenőrizd és kényszerítsd a hasonlóságot? És igaz-e az, hogy szinte senki nem mondott le, mindegy mi a problémájuk vagy milyen hosszú ideje tart, „komoly meggyőződés” nélkül? Tudom, hogy igaz. Hallottam, néhányatok hangján a saját telefonomon. A kérdés: miért igaz ez?

Strukturális változások, több helyi hatalom, néhány kiemelkedő vezető lemondása, őszinteség és a nyitott fórumok - ha csak ennyit teszünk, nem válik be. A problémánk sokkal mélyebb, mint ez. Sokkal mélyebb valójában, ezek ördögiek, és ezért ki kell „üldözni”.

A strukturális rendszerbűnök megfojtottak minket, a kapcsolatainkat, a tisztességünket és az egységünket.

Miért nem voltunk képesek látni ezt? Miért nem fogjuk látni ezt? Ez fájdalmas és nagyon kiábrándító. Megváltoztatni néhány titulust és nevet, és tartani egy hat hónapos „téma és együttműködés” tanácskozást - ez vitatható megoldás.

9. Itt egy jelentős, igazán radikális szakadék van a „papság és a nép” között az egyházainkban. A „minden hívő papi mivolta” komolyan meg van kérdőjelezve. A hang hiánya, „a lövészárokban” a megértés és az együttérzés hiánya, a nem egyháznak dolgozók megértésének és a döntéshozó erő hiánya, olyan vezetők hiánya akik legálisan „ajánlottak” azok által akiket vezettek, a közlés és átlátszóság hiánya, a fizetési mérlegek különbözősége úgy, mint a zsarnoki vezetési stílus – és azok az átkozott első székek - mind hozzájárultak egy szélesebb körű problémához.

10. Miért van az, hogy sokaknak a felső vezetőink közül olyan sokáig tart megtérni? Vagy visszautasították, hogy neveljék őket amikor ők a első csatasora a „nevelési mozgalomnak”? Miért került ez néhányaknak évekbe? Mit csinál a Világ Szektor Vezetők „nevelési csoportja”? Miért nem voltak a királyság tanítói és vénei prófétaibbak? Vagy miért nem volt a földrajzi vezetői csoport bátrabb? Nem volt a mi saját védelmünk és helytelen hűségünk bátorítva, még jutalmazva is lelkileg önelégeltséggel? „Nem érted”, mi „erőtlenek voltunk”, mi „megpróbáltuk, de semmit nem lehetett tenni”, „része kell hogy legyél, méltányolva a lendületet" és „ne légy naiv”. Ez egy kétszeres vád ellenünk: ez igazolja, hogy egy vallásos kultúra vagyunk, amelyet a félelem és megfélemlítés kontrolál, a gyávaság és konfliktuskerülés kultúrája – éppen a tetején.

A dupla standard és a kétszínűség zavarba ejtő. Elvártuk a nem keresztényektől, hogy radikálisan változzanak - hagyják el a családjukat, karrierjüket, és káros szenvedélyeiket hetek vagy napok alatt, sőt meg is követeltük ezeket azért hogy megkeresztelkedjenek – de néhány top vezetőnek éveket adtunk, hogy megtérjenek és még meg is maradtak abban a pozícióban, hogy hatalmuk van, kihívást adnak és „megváltoztatják” az életünket.

11. Kip lemondó levele, bár őszinte, nem elég. A levele nagyon megindító volt (néhány napig sírtam), de a személyes élete és hibái, mint egy emberé, nem a legnagyobb gond. Mindenki bűnözik. Sok vezető elbukik és el is fog bukni, Isten nagyszerű embereit is beleértve. Az igazság, hogy ahogy felépítettük a struktúránkat és fenntartottuk azt, Kip bukása biblikusan elkerülhetetlen volt. A legfőbb probléma az, hogy Kip sohasem nevezte meg ezeket a specifikus „rendszerbűneinket”. Még csak meg sem említette, hagyta elrejteni azokat. Innentől kezdve ez nem Kipről szól és néhány magas szintű vezető lemondásáról – a mozgalmunk jövője és tisztessége a tét. A hiearchiánk, „megformált” nevelési struktúránk, törvényeskedésünk, és a rendszer visszaélései meg kell hogy legyenek nevezve, mint hibák – mindegy hogy mennyire fájdalmas lesz némelyikünknek, beleértve Kipet. Nagyszerű és őszinte vallásos kísérlet volt, és Isten dolgozott rajtunk keresztül a hibáink és kételyeink ellenére, de az új bor új tömlőt is jelent.

12. A tanítás és hit hogy mi vagyunk, vagy voltunk az „Egy Igaz Egyház”. Ez a kijelentés nyilvánvalóan arrogáns, és szükségképpen támadó. Honnan tudhatjuk? Legjobb esetben is csak a része vagyunk Krisztus igaz egyházának, A Testének – Krisztus látható megnyilvánulásának a földön. Mi vagyunk az egyház, egyetértek. Mi vagyunk az igaz egyház, egyetértek. De egyenlővé tenni az „Egy Igaz Egyházat” Krisztus Nemzetközi Egyházának taglistájával és a szervezetünk határaival, ez helytelen, sőt eretnek. Igaz, én személyesen nem találkoztam másokkal „mint amilyenek mi vagyunk” önmagában, de még Élijah próféta is vak volt Isten magasabb céljaira az ő generációjában – és ő valóban egy elhivatott ember volt.

Bár talán nyilvánosan megtagadjuk hogy mi így tanítottuk ezt – legalább a nyomásra és a kritikáinkra –, sokunk, különösen a soraink és a hívők sorai ragaszkodnak ehhez a meggyőződéshez, mint élet-halál kérdéshez. Hallom, azt mondják újra és újra, de sehogy sem tudjuk bebizonyítani, ez teljesen arrogáns, nem tudjuk teológiailag megvédeni, és meg kell tagadni. Tisztán, nem azt mondom, hogy „más egyházak megváltottak” mert most is és mindig is egy igaz egyház van. De szervezeti határai nem lehetnek, nem tudhatjuk. Csak Isten tudja kik az övéi. És ő mindig tele van meglepetéssel. Összefoglalva: Mi vagyunk az egyház, de nem mondhatjuk hogy a Krisztus Nemzetközi Egyháza az Egyetlen Igaz Egyház.

Mi csak keresztények vagyunk, de nem mondhatjuk, hogy mi vagyunk az egyedüli keresztények. Nem a mi taglistánk jelenti a teljességet, vagy a rejtélyét, a láthatatlan és lelki testét Krisztusnak.

13. Kikristályosodtunk egy felekezetté. „Testvérek bandájából” Krisztus Nemzetközi Egyházává váltunk 20 év alatt. Tudom, hogy nehéz ezt hallgatni, különösen mióta az ellenkezőjét tanítjuk az „Isten Igéje” tanulmányozásban. De ez igaz. És én csak azt mondom ki nyíltan, amit sokunk gondol titokban. Mi vagyunk a „Krisztus Nemzetközi Egyháza” és van egy elismert alapítónk, Kip. (Amíg ez az állítás, ahogy a KNN-n ki lett jelentve, vissza nincs vonva, addig ezt tanították nekünk). „Én 'Krisztus Nemzetközi Egyházában' vagyok” mostanra divatos szólás lett. (Azt hiszem ez visszataszító, személyesen, ahogyan az „én üdvözítőm Jézus Krisztus”, de ez igazolja a lényeget.)

Egy jól meghatározott hiearhiánk van. Megvan a főhadiszállásunk. Megvannak a saját neveink és szaknyelvünk. Megvan a saját teológiánk és tudjuk – pontosan - ki a tagunk és ki nem. Kis változásokkal ugyanazokat a sablonokat és tradíciókat követjük minden egyházunkban. És ugyanazok a rendszerbűnök terjedtek el széles körben. Másokkal nem voltunk közösségben. Van „hivatalos” weblapunk, és „hivatalos” kiadványaink, és „hivatalos” hír-szolgálatunk és „hivatalos” határunk. Felekezetté váltunk. Elefánt van a nappalinkban és a fejünket a homokba dugtuk. Nem jó kombináció.

Egy „kötetlen”, kimondatlan vezetőből és testvérek bandájából kiindulva lettünk a világ söpredékévé és visszautasítójává, az „egy bőröndös kihívásból”, személyes meggyőződésből és önkéntes áldozatból, a teljesen magától adott speciális adományokból és majdnem heti felelősségtől vagy a hónap végi adatoktól, az örömtől és imától a három dolláros térképpel ami a falon lóg és lökdösődünk a cél felé, és egyházakat ültetünk külföldön – olyan mozgalommá ami egyházak családja, családi üzlet, testület és most egy teljesen kivirágzott felekezet. Mi történt velünk? A hiteles Lélek által vezetett vezetést felcseréltük egy nem lelkiesre, ami majdnem olyan testület lett, mint az önkényuralom.

14. A mozgalmunk nem „A Királyság”. A Királyság hatalmasabb mint az egyház vagy bármely emberi mozgalom. Keresztények vagyunk, a királyság kiváltságos polgárai, de ez minden. A királyságba lettünk keresztelve, és van Királyunk, de „Isten királysága” fokozat nélküli és örökké felette van egy vallásos mozgalomnak vagy taglistának. Miért nem tagadták meg ezt a tanítóink vagy kényszerítettek megbeszélést ebben a témában?

15. A KNN, bár egyfelől rendkívül bátorító, egyre jobban propaganda eszköznek tűnik a további kényszerítés, az elfogadott gyakorlat és a hit-rendszer megerősítésére. Kikristályosodásról szól, nem a felfedezésről. A biztonságérzet nem igazi egység. Talán semmi nem közreműködött a személyes kultúránk kialakításában annyira, mint a KNN.

16. A kényszerített adakozás széleskörű gyakorlat. Természetesen vannak őszinte és nagylelkű tanítványok akik imádnak adni, de a tény marad, az egész adakozó-sémánk, az adományozások nem a szíven alapulnak vagy a szerető felajánláson, vagy igaz törődés lelki hatásáról, a „kapó” rendszerünknek egyszerűen szüksége van a keresztényekre.

Nem ez a legfontosabb. Számonkérés, intenzív vizsgálódás, az emberek nyomás alá helyezése egész nap és utánajárás. Amikor egy keresztényt levettek a lábáról „többféleképpen”, lenyomozták a tizedét, beosztották egy hivatalos táblázatba, hogy mindenki tudja, a vezetők vannak legfelül – mindezt azért, hogy fenntartsuk a költségvetést amit mi csináltunk, ez kényszerítés. Akár nemesek a terveink és költési gyakorlatunk, akár nem, az ilyen típusú kényszerített és ellenőrzött adományozás teljesen idegen az Újszövetség lelkületétől. Ugyanúgy tudod ezt mint én, de miért csináljuk még mindig? Ahogy „kapunk pénzt” és „biztosítjuk, hogy csinálunk költségvetést” bevezet minket az egyik leginvazívabb és kegyelem-gyilkoló gyakorlatunkba.

És ez el nem mondott rossz érzéseket okozott.

Az én véleményem szerint, London az egyik legmértékletesebb és legfelelősségteljesebb közösség lett a gyülekezetünkben, amikor pénzügyileg önálló lett. Összehasonlítva a legtöbb nyugati vezetővel az egyháznak dolgozók Londonban nagyon mértékletesnek és lelkiismeretesnek tűnnek. De még itt is, a visszajelzés az anyagi ügyekről hangos és könyörtelen volt. Néhányan úgy látták magukat, „szent misszióban vannak Istentől” - egy régióvezető szavaival élve.

Miért van ez? Leginkább ez egyrészt egyszerűen az „adományozásuk megszerzésére” vonatkozó kikényszerítő taktikák eredménye, és a nyomásé, amely a heti és havi elszámolási kötelezettség erőfeszítéséből adódik, nem pedig a jókedvű adakozásból. Az itteni vezetőség nagymértékben védekezik, hogy igazolják az életvitelüket az egyházak kárára.

Azok, akik örömmel adakoznak, könnyen megbocsájtanak, és valójában nem érdekli őket, sőt meg is fogják védeni a vezetés életvitelét és kiadásait. De azok, akik kényszer hatására adnak és megterhelve érzik magukat, vagy lelkiismeretfurdalást okoztak nekik, mert kihagyták az adományozást, keményen vissza fognak vágni az anyagiak bármilyen „megjelenési formájával”, vagy észlelt helytelenségekkel kapcsolatban. Valós, vagy vélt. Ez már csak így műkődik - illetve így kellene!

Vizsgáld csak meg ezeket a verseket a 2 Korintus 8. és 9. fejezetekből egyesével, abban a sorrendben, ahogy megjelennek: „Istennek arról a kegyelméről” „bőséges az ő örömük” „a tisztaszívűség gazdagsága” „önként adakoztak” „erősen sürgetve kérték tőlünk, hogy a szentek iránti szolgálatban adakozással részt vehessenek” (az angolban: ebben a kiváltságban részt vehessenek - a ford. megj.) „először önmagukat adták” „adománynak” (az angolban: szívességnek, jóindulatnak, kegyességnek) „az adakozásban” (az angolban: az adakozás kegyelmében, kegyességében) „a bennetek levő szeretet valódiságát is kipróbáljam” „akarás készsége” „készség” „az Úrnak a dicsőségére” „óvakodni akarunk attól, hogy valaki megrágalmazzon minket” „eme bőséges eredménye” (az angolban: bőséges ajándéka”) „Tanúsítsatok tehát irántuk szeretetet” „méltón dicsekedtünk veletek” „készségeteket” (az angolban: a vágyatokat, hogy segítsetek) „a ti buzgóságotok” „hálaáldozat” „nem pedig mint kényszerű adomány” „ahogyan előre eldöntötte szívében” „ne kedvetlenül vagy kényszerűségből” „a jókedvű adakozót szereti az Isten” stb.

Ez a fajta mélyen személyes és lelkies adakozás nem lehetséges a mi számonkérő mechanizmusunkkal nyomást helyezve rájuk. Pont. „Ha nem kérjük őket számon, akkor nem fognak adományozni” Hát legyen. Prédikáljunk és tanítsunk többet, parancsoljunk is, ha szükséges (1 Timóteus 6). A költségvetésünk azon alapuljon, ami igaz az adakozásban, ne olyan előírt költségvetésen, ami a saját napirendi pontjainkat támogatja, akár jók, akár rosszak azok. Amint az adakozásunk „előírt”, a költségvetésünket muszáj kikényszeríteni, nem lehet másképpen. Néhányan vették a bátorságot, hogy megvitassák az „egyházak megadóztatásának” lehetőségét is a legutóbbi különleges adományozásokkor! Azt hiszem, ez az, ahogyan minden forradalom elkezdődik.

17. Megterheltük a tagokat különleges adományozási célokkal és pénzügyi költségvetési tervekkel, amik drasztikusan csökkenthetőek lennének, ha nem pazarolnánk annyit, vagy nem költenénk felelőtlenül olyan dolgokra, amikre valójában nincs is szükségünk, és vezetőként sokkal több számonkérést és meglátást fogadnánk el nem-fizetett lelkészektől.

18. Van egy óriási méltánytalanság abban a módban, ahogyan a nyugati vezetőink szükségleteiről kívánunk gondoskodni, szemben a harmadik világból származó vezetőtársaink szükségleteivel. A mi harmadik világbeli kollégáink helyzete semmilyen módon nem tükrözi a mi egészségügyi juttatásainkat, a fizetésünket és szociális biztonságunkat, valamint a nyugdíjunkat. Nincs semmi, amit tehetnénk, hogy orvosoljuk ezt a kiegyensúlyozatlanságot? Hol van az igazság? Hol van az egyenlőség? Hol van az aggodalom?

19. A konformitás (megegyezés, azonosság, hasonlóság) nem egység. Nézzük meg Keresztelő János és Jézus példáját - az egyik siratót énekelt, a másik furulyán játszott. Az egyik sáskát evett, a másik bort ivott. E között a két nagyszerű „kortárs” között nem volt célozgatás, hogy megpróbálják egymást hasonlóvá tenni. Ők mindketten ugyanazt az üzenetet prédikálták: térjetek meg. Vagy nézzük meg a Pál és Barnabás közötti éles vitát - nem volt erőltetett konformitás, vagy akár egy nagytehetségű apostol és Apollós között, aki nem volt az. Nem kényszerítettek konformitást a zsidók és a pogányok között, vagy akár apostolok és apostolok között. Mi azonban konformitást erőltettünk magunkra, és azzal hencegtünk a világnak, hogy egységesek vagyunk a gondolkodásunkban és lélekben. A valódi egység teljesen a szabadságon alapszik. Olyan kapcsolatokon alapszik, amelyek szeretettel és kölcsönös tisztelettel teliek, nem pedig szabályokon és hatalommal való visszaélésen.

Az igazi, őszinte és biblikus egység imádkozás (János 17), alázat és személyes feladás (Efezus 4) által valósul meg, azáltal, hogy nem megyünk túl a leírtakon, vagy dicsekszünk az egyik emberrel a másik ellen (1 Korinthusiak 4), és istenfélelem által - ez egy parancsolat. Kétségkívül nehezebb megvalósítani, de ez valódi, őszinte, nem pedig gyárilag előállított, vagy kikényszerített. Az igazi egység Istent dicsőíti - adva különbségekkel, és kipróbált, amikor véleménykülönbségek és különböző vezetési stílusok nem tartanak minket távol a közösségtől - ez az egyetlen módja az egységnek, ami „tudatja a világgal, hogy tanítványok vagyunk”. Az erőltetett konformitás lázadást szül, ez egyszerűen nyilvánvaló. És minél régebb óta élünk, annál jobban értenünk kellene ezt.

20. A jelenleg alkalmazott elképzelés a nevelési kapcsolatokról a legtöbb egyházunkban kudarcot vallott. Talán jobban mint minden egyéb, a nevelési hierarchiánk az összes „kis vezetőjével” több kárt, szívfájdalmat és kritikát okozott, mint bármi más dolog. Képzetlen és „nem lelkies” tanítványok tízezrei között a tanács engedéllyé vált, a vélemények utasításokká váltak, és a méltóság, valamint az Isten által adott szabadság „joga” megtagadottá.

A hierarchiánk jellege, valamint a „keresztelő a legjobb” teológia, amikor találkozik a mi bűnös emberi természetünkkel, sok esetben katasztrófális.

Pál ezt mondta: „Mert bár én mindenkivel szemben szabad vagyok”, és a korinthusiaknak: „Áron vétettetek meg: ne legyetek emberek rabszolgái.” Ez Isten parancsolata, nem pedig egy jó tanács. Valamint a galatákhoz: „Krisztus szabadságra szabadított meg minket, álljatok meg tehát szilárdan, és ne engedjétek magatokat újra a szolgaság igájába fogni.”

A nevelési kapcsolatainkban figyelmeztethetünk, kérlelhetünk, megoszthatunk a tapasztalatainkról, és természetesen kinyithatjuk a Bibliát - de végül minden egyes kereszténynek magának kell kimunkálnia „félelemmel és rettegéssel” saját üdvösségét.

A tolakodó beavatkozás vélemény kérdésekben egyszerűen elfogadhatatlan. A hatalommal való visszaélés bűn. Egy Isten szerint való ember fog kérni tanácsot, de egy másik Isten szerint való ember soha nem fogja kötelezővé tenni a tanácsot. Természetesen néhányan el fognak bukni és rossz döntéseket hoznak - néhány esetben katasztrófális döntéseket - de ezek az ő döntéseik, nem pedig a miénk. Rutinszerűen megítéljük egy másik ember szabadságát; egy másik ember életét. De kik vagyunk mi, hogy ítélkezzünk? Az etióp a tanítványsággal kapcsolatos összes szabályunkat megszegi. Őt otthagyták csurom vizesen, Fülöp pedig azonnal elragadtatott. Mi bölcsebbek vagyunk, mint Isten? Vagy kompetensebbek, mint Isten Lelke?

Jószándékkal indultunk, de a rendszerből fakadó bűnök mindent elrontottak, amit csak érintettek.

A kezdeti őszinte vágy, hogy megvédjük a bárányokat, egy kontroláló mechanizmussá korcsosult. Ehhez nem férhet kétség. Az igény, hogy fenntartsuk a dolgok rendszerét a megszabott nevelési kapcsolatokban, olyannyira létfontosságú, hogy azt mondani, hogy „köszönöm, nem” néhány egyházunkban számüzetést jelentett. Kip saját idézete Los Angelesből mára már világhírű. Ezért van az, hogy egy becsületes keresztény még arra is gondolna, hogy megkérdezze: „Az bűn, ha nincs nevelőm?” Nos, az?

A tanácsok nagy része, amelyeket az évek során adtunk, némelyik borzalmas, csupán önző célok, vagy magasabbrendű pontok visszatükröződése az Úrban lévőkön ’átgázolva’. Vagy a meggyőződés, miszerint a keresztények általában inkompetensek vagy képtelenek örömet szerezni Istennek egy másik ember beavatkozása nélkül! Nem számít, hogyan forgatjuk, vagy mennyire próbáljuk tagadni, ez az, amit a tanítványaink döntő többsége elhisz és gyakorol, mivel ez az, amit realitásként érzékelnek.

De mit mondanak az Írások? Isten fogja ezt tenni: „azt művelem veletek, hogy rendelkezéseim szerint éljetek”. Mi „királyi papság” vagyunk, „telve jósággal” és „egymást is tudjuk tanítani”, „értelmes emberek” vagyunk, akiknek muszáj „maguknak megítélni”, valamint képesnek lenni „próbára tenni azokat, akik apostoloknak mondják magukat, pedig nem azok”, és akik egy napon „a világ felett fognak ítélkezni” és az „angyalok fölött”. Még „kevésbé jelentős” emberek az egyházban is igazságot tudnának tenni nagyobb vitákban a testvérek között. Mi papok és Isten fiai vagyunk, nekünk egyáltalán nem kell függenünk egyetlen embertől sem. Telve vagyunk Isten Szent Lelkével, és birtokunkban van Isten Szava. Hatalmas Főpapunk van, Közbenjárónk és Pártfogónk az Atyánál.

Nem tagadom, hogy az Isten szerinti „nevelési” kapcsolatokból nagyon sok jó származott. De amikor ezt hatalommal rákényszerítjük másokra akkor kudarcra van ítélve, és ezért meg kell szüntetni. Miért? Mert ahol az Úr Lelke, ott a szabadság "

21. Be kell fejeznünk az "Amerika mindenek felett" gyakorlatát.

22. A pásztorokat védtük és nem a juhokat. Megértem, hogy szükség van lojalitásra. Voltak olyanok akik szívességet tettek nekem, segítettek nekem, akiktől kaptam egy második esélyt. Nem is azokról az esetekről beszélek, amikor személyes bűn vagy családi kihívás (bár ezek között is lehettek súlyos esetek) miatt kellett megvédeni valakit. Azokról az esetekről beszélek amikor megvédtük és pozícióban hagytuk, azokat a vezetőket, akik káros, autokratikus, brutális, elnyomó, megalázó, önző, ambiciózus, védekező és büszke stílusban vezettek. Esetleg csak áthelyeztük őket egy másik gyülekezetbe, így adva nekik egy második esélyt, anélkül, hogy valódi bűnbánatot és megtérést tapasztaltunk volna előtte.

Ez elfogadhatatlan. Sajnos a vének elsődleges feladata a PR és az evangelisták védelmezése lett. Az Újszövetségben sokféle vezetőt látunk, néhányuk jó vezető és láthatunk néhány rosszat is. De nem védtek meg minden vezetőt. Sőt többet is megneveztek és elítéltek nyilvánosan. A vak támogatás nem biblikus. Az apostoli kereszténység keretein és az "egyetlen igaz" egyházon belül is voltak anti-Krisztusok, ott volt Diotrofes (János 3. levele 1:9), vagy Himeneus (I Timóteus 1:20), tévelygő apostolok, hamis apostolok, törvényeskedők, néhány farizeus és "nagyon sok" hamis tanító. Ilyen emberek alkották az első századi egyház közösségét. Nem lehet, hogy ez most is megtörténhet? Nem kellene őrként állnunk azon ragadozó farkasok ellen, akik magunk közül kerülnek elő?

23. Jobban félünk emberektől, mint Istentől; arra törekszünk, hogy emberek kedvére tegyünk és nem arra, hogy örömet szerezzünk Istennek. Mi erre a bizonyíték, mi a jele ennek?

Kérdezd meg magadtól, hogy lehet az, hogy oly sok bűn, és merem állítani, hogy szekta-szerű gyakorlat volt megengedett, amelyek a lelkiismeretünk felé kerekedtek. Tudom, hogy titokban megbeszélted ezt egy közeli barátoddal, a feleségeddel, és ez van a szívedben. Ugyanazok az aggályaid vannak, mint nekem, de miért is nem beszéltünk eddig erről? Vagy miért nem változtattunk? A más emberektől való félelem miatt.

24. Bármit is értünk meg a Bibliából, teszünk gyakorlattá, vagy intézményesítünk azt nem tehetjük egyenértékűvé a Biblia szavával. Mindig nyitottnak kell lennünk a kritikára és vitára jó lelkiismeretű emberekkel - legyen az a pozícióról, hatalomról, vagy a módszerekről, akár teológiáról vagy kulturális normákról vagy bármiről. Ezt soha nem szabad elkerülni, inkább ösztönözni kell. Meg kell küzdenünk az Istenünktől kapott jogunkért, a megbízatásunkért, hogy mindig Krisztusban legyünk, különös tekintettel a szabadságunkért Krisztusban.

25. A prédikációkról ezt tudjuk elmondani: ember-orientált, munka-orientált, cél-orientált, és törvény-orientált. A munka-orientált evangélium egyáltalán nem evangélium - az állandó "ezt kell csinálnod, azt kell csinálnod" – a legjobbakat is kifárasztja. A legrosszabb, amikor a kegyelemet kihagyják a hitből. Ha azon van a hangsúly, hogy mit teszünk Istenért és nem azon, hogy Ő mit tett értünk, az mindig éretlenséghez és bizonytalansághoz vezet. Tényleg ezt akarjuk? A juhok fáradt, zavart, bűntudattól sújtott csoportja vagyunk. A spontán hitből fakadó örömöt és élvezetet, és a kegyelemből és szeretetből jövő válaszokat elutasítjuk. Ez a fajta prédikálás és tanítás elnyomta az evangélium kegyelmét és a jó hírt. Nem kell beismerni; a bizonyíték körülöttünk van, szinte minden szolgálatban. A gyakorlatban ez úgy jelent meg, hogy törekedni kellett az eredményekre, a több és jobb számokra. De hol van a táplálék? Hol van a csoda? Hol van a teológia és az Ige mély tanulmányozása? Vagy az elhívás a belső szentség felé és imádkozás a Szent Lélek által? Hol van a döbbenetes csoda, a dicsőség és a fenség, az Isten? Krisztus szeretete? A Szentlélekkel való közösség? A legnagyobb parancsolat nem az, hogy "Menjetek el, és tegyetek tanítványokká minden népet", hanem, hogy "szeressük Istent teljes szívünkkel, lelkünkkel, elménkkel és erőnkkel." Az evangelizáció Isten parancsa, és nem embereké.

Ez egy melléktermék - mivel ismerjük Krisztust, mint a Megváltót, és ez a válaszunk, az engedelmességünk kifejezése Isten szeretetére. De sok esetben beleerőszakoltuk a "nagy elhívást" egy rendszerbe, hogy magunknak adjunk dicsőséget, ennek következményeként a végén sokak hitét leromboltuk.

Íme néhány idézet egy nemrég lemondott evangélistától, az ő szemszögéből a mi közösségünkről. Ez a prédikációink és teológiánk "gyümölcse": "A mozgalmunk tele van olyan emberekkel, akiknek egészségtelen az önképük, és van egy különösen egészségtelen függőségük más emberek véleményétől (ami Isten véleménye felett áll). Ezen kívül a mozgalmunkat egy elnyomó rendszer jellemzi, amely nem mutatja meg az igazi kegyelmet. Az egyház-kultúrát az a feltevés uralja, hogy az emberekben nem lehet megbízni. Nevetséges mennyiségű energiát áldozunk arra, hogy rendőri módszerekkel betörjünk az életük minden területére magasabb bibliai hatalmat adva magunknak és előre kialakítva ítéletünket a karakterükről. A cselekedetek tisztelete mindenek felett áll. Azok szemében, akiknek a véleménye számít, a cselekedetek nagyobb értékűek, mint érezni, gondolkodni, mérlegelni, vitatkozni, vagy bármely más szellemi folyamat, amely jellemformáló. Népünknek így kevés választása volt a valóságban; engedelmeskedtek és keserűek lettek, vagy nyeltek. Elfogadjuk azokat, akik engedelmeskedtek, jutalmaztuk azokat, akik nyeltek és büntettük a keserűeket anélkül, hogy megvizsgáltuk volna az előzményeket. A misszió a legelső, még akkor is, ha valaki úgy értékeli, hogy a misszió végül megsebzi az embereket, pedig a küldetés célja az lenne, hogy megmentse."

Egyházaink egyik kritikusa így fejezte ki mindezt: "Az láttuk, hogy ebben a mozgalomban ráerőszakolnak emberekre tevékenységeket, nem vezetik őket. A juhok mögül irányítanak a vezetők. Ez úgy történik, hogy az emberek földi bölcsességgel akarják elérni, amit Isten céljainak gondolnak."

26. A törvényeskedő viselkedés és a tekintélyelvű vezetés sok ezer embert kasztrált. A méltóságukat, hogy ők, Isten képmására lettek teremtve, elfojtották. Az álmaikat és a személyes meggyőződéseiket lerombolták. Természetesen minden kereszténynek, beleértve a férfiakat, meg kell tanulnia engedelmeskedni - ez mindenkinek a saját dicsősége - de a személyes álmok, belső érzések és meggyőződések lerombolásának demoralizáló hatása volt az egész gyülekezetben. Sok férfi a férfi önértékelését is elvesztette így.

27. Hogy történhet meg, hogy a véneken, akik a lelkiességben és tapasztalatokban a legnagyobb képesítéssel rendelkeznek, átnéznek olyanok, akik nem rendelkeznek azonos személyi kritériumokkal vagy erkölcsi tekintéllyel? Célszerűség? Vagy a tisztelet hiánya? Az egyik vagy a másik.

28. Miért vesztettünk el olyan sok jó és hűséges férfit? Az esetek többségében lelkiismereti okokból és nem bűn miatt mentek el. Ez felveti a kérdést, hajlandók vagyunk-e szembenézni azzal, hogy félünk a következményektől. Egy felső vezető, akit szerettek és tiszteltek az egész világon, a közelmúltban lemondott. A lemondása előtt írta ezeket a szavakat a feleségéről és a gyermekeiről. Megkérdeztem, hogy megoszthatom-e ezeket a kérdéseket: "Ez a legjobb nekik, hogy látják azt, hogy amit a megélhetésemért csinálok mennyire ellentétes azzal ami vagyok?

Mit fogok érezni, amikor elkezdik látni a mozgalom gyengeségeit, és bele kell nyugodniuk, hogy megvédjék a munkám? Milyen lelki életet akarok én ŐSZINTÉN, a lelkem legmélyén nekik? Akarom, hogy olyanok legyenek, mint én? Akarom, hogy úgy éljenek, ahogy én élek? Vajon már tudják, és érzik, hogy mennyire csalódtam magamban, azzal kapcsolatban aki lettem? Mit kell tennem, hogyan biztosítsam, hogy ne állandósuljon a kulturális sekélyesség az életükben?"

30. Olyan tanítókra van szükségünk, akik prófétálnak amellett, hogy tudományosak.

31. Hagyjuk abba a "hivatalos dolgokat" Miért van ezekre szükség? Csak erősíti a felekezet állapotát. Te nem "hivatalosan" beszélsz velem, vagy én neked. Jeruzsálem sohasem "hivatalosan" beszélt Antiókhiával. A pogányok soha nem "hivatalosan" beszéltek a zsidókkal. Amikor már hivatalos álláspontunk van bármiről is, az eltorzítja a bizalmat és a hitelességet. És ismét, a királyságban a szabadságunk sérül. Modern városainkban, senki sem ismeri el egy szerkesztő hitelességét, ha csak egy újság ír a témájáról - szükségünk van más nézőpontokra, érvelésre, nyitottságra, párbeszédre és vitára. A szabadságra, hogy ha nem értünk egyet, attól még továbbra is lehetünk legjobb barátok.

32. A nagyüzemi „metszegetési” gyakorlatunknak véget kell vetni. Ezeket ugyan az emberek jó szemmel nézik (főleg, ha már utána vagy), de bizonyos, hogy Isten haragja kíséri. Pusztítsd Isten templomát és Isten el fog pusztítani téged. Pusztítsd Isten gyermekeit és Isten el fogja pusztítani a te gyerekeidet. Gondolj bele. Ugyanez a sors vár mindannyiunkra, ha meg nem térünk és be nem fejezzük a félrevezetett humanizmus gonosz és eltorzult termékét.

Londonban volt egy úgynevezett ébredés folyamat a 90-es évek elején - 450-500 férfit és nőt „metszettek ki” a gyülekezetből, e miatt több száz tag sérült vagy elkeseredett a mai napig.

Nem lehet erre mit mondani, ostobaság miatt pusztítottuk el ezeket a lelkeket. Egész családok, kedves barátok, és nem kevés "parázsló kanóc" szakadt szét, és „lett elfújva”, mert akaratlanul is, de Istent játszottunk. Ki adta a kihívást? Miért történt ez? Miért folytatódott? Isten legyen irgalmas hozzánk.

33. Sajnálatosan, és ezt szomorú szívvel mondom, de néhány tanítónk hírneve szintén kétségbevonható különféle szinteken. Két egyszerű ok miatt: beszéltek bibliai szempontból a bántalmazásunkról és rendszer gonoszságairól, valamint a teológiai aggódalmaikról, de nem tettek ellene. Ebben az esetben a „rendszerünk“ megőrzése elleni összes érvemet gátlástalan emberek által kerül megerősítésre.
Vagy másodszor: ők úgy döntöttek, hogy nem beszélnek prófétai módon a gonoszság ellen, a rendszer gonoszságairól, vagy a vezetők által elkövetett bántalmazásról, hanem inkább kevésbé fontos és sürgős témákkal foglalkoztak. Ebben az esetben gyávák voltak.

34. Jézus megparancsolta, hogy ne legyenek titulusaink és rangjaink, amik elválasztják a testvért a testvértől. Minden ember egyenlő. De a mi egyházainkban néhányan „egyenlőbbek“, mint mások. Megengedtük, sőt élveztük a megnevezéseket, mint például: ‘Királyság Misszió Evengalista’, ‘Királyság Tanító’, ‘Világ Szektor Vezető’, ‘Világ Szektor Vén’, ‘Területi Szektor Vezető’. Mindegyik egy kicsit jobban fontoskodó, mint a ‘Rabbi’. És jóval megalázóbb is.
A hatalom természetesen mindig korrupt és a büszkeség mindig a bukás előtt jön. A nagy arc mindig a pusztulást hozza maga után. Még Péter is magát ‘testvérnek’, a ‘szolgánknak’ és ‘vén társunknak’ hívta. Az apostolsága valódi szolgálat volt, nem egy rang. Pál azt mondta: „Én egy senki vagyok“. De ismét, ezek a rangok mind a természetes következményei a hierarchikus felépítésnek és megromlottak ez emberi büszkeség és a Sátán megtévesztése miatt. (I Timóteus 3.)

35. Sokan a teljes idejű egyháznak dolgozók közül annyira sérültek, annyira éretlenek érzelmileg, annyira önvádlók és bizonytalanok, annyira behódolók és szolgalelkűek, sőt leépült lelkiismeretűek, hogy attól tartok, évekig fog tartani nekik teljesen felépülni. Néhányan teljesen "kasztrálva lettek" és össze vannak zúzva. Ez elgennyesedett sérülés, amit a hatalmaskodó és nem szolgáló vezetési stílus okoz. A gyógyulás akkor tud csak elkezdődni, ha azok „fenn“ védekezés és visszapattintás nélkül, sürgősen megnyílnak és kritikát hívnak be az életükbe azoktól, akik megsérültek a hatalmaskodó vezetési stílusuk miatt. Azoknak ‘fenn’ be kell vallaniuk nyilvánosan és konkrétan az általuk elkövetett bántalmazást és az önző motivációikat.
Mára már Londonban néhányan a legtisztább szívű és hűségesebb vezetők is elkezdték kifejezni az elárultság, a felhasználtság érzését és a kényszerítettséget a lelkiismeretük ellen cselekvésre.

36. Sok nő a szolgálatban belső konfliktusokkal küzd. Nincsenek felkészülve arra a fajta lelkiismeretfurdalásra és nyomásra, ami a vállukra lett helyezve. Isten nem ezeknek a terheknek és feszültségeknek az elviselésére teremtette őket. Sajnálatosan a mi nyugati elképzelésünk a ‘teljes nőről’ rá lett erőltetve majdnem az összes nőre a teljes idejű egyháznak dolgozók között, majdnem minden országban és kultúrában a világon. Ugyanakkor az apostolok és evangelisták feleségei közül egy sem lett név szerint megemlítve az Újszövetségben. Nagyjából úgy tűnik, hogy az apostolok feleségei támogatták a férjüket konkrétan, hogy munkájukkal támogassák őket anyagilag. „Nincsen-é arra jogunk, hogy keresztyén feleségünket magunkkal hordozzuk, mint a többi apostolok is és az Úrnak atyjafiai és Kéfás? Avagy csak nekem és Barnabásnak nincs-é jogunk, hogy ne dolgozzunk?” (I Korintus 9:5-6.) Én nem mondom, hogy ennek mindenképpen így kell lennie, csak azt, hogy alig kutattunk ki néhány alapelvet az újszövetségi vezetéssel kapcsolatban. Mi felemeltük a nőkkel való partnerséget az evangéliumban, a társ-evangelista agyon tisztelt szerepére és attól félek, hogy ez a modell néhányukat összetörte.

37. Jó szívű házicsoport- és bibliakör vezetők százai hagyták ott a szerepüket elkeseredés és kiégés miatt. Leginkább azért, mert nem csepegtettük beléjük a hitet, örömöt és erkölcsi kötelességet Isten iránt, valamint a vezető találkozóink ritkán szóltak imádkozásról és dicsőítésről, sokkal inkább számonkérésről, célok eléréséről, erőltetett célkövetésről. A következmény? Nem őszinte, nem együttérző szív a gyengék és elveszettek iránt, hanem a lelkiismeretfurdalás, a frusztráció és a szégyen érzése. Mások egyszerűen utálják a nevelési csoportokat. Hány ezren a világon nem akarnak egyáltalán vezetőséget, beleértve a teljes idejűt is, amiatt amit tapasztalnak és tapasztaltak azoktól, akik felettük vannak az ‘Úrban’? Egy előnye a sok utazásnak és részének lenni különböző szolgálatoknak a szélesebb látásmód kialakulása. Válságban vagyunk...

38. Az Újszövetségben újra fel kell fedezni és támogatni kell a helyi gyülekezetek függetlenségének és a helyi gyülekezeti vezetés különböző formáinak nagyszerűségét. A helyi gyülekezeti függetlenség bibliai tény. Úgy döntöttünk, hogy a hierarchikus, teljes világra kiterjedő irányítási rendszert támogatjuk az egyházainkban, mint elérendő célt. Emiatt természetesen szét kellett zúzni és aláásni a helyi függetlenség alapelvét - hiszen "a függetlenség szó nincs a Bibliában". Mi továbbléptünk és nem vettünk tudomást a problémáról. Az Újszövetség elfogulatlan vizsgálata biztosan igazolja amit mondok. Együttműködés? Igen! Kontroll? Nem! Egység? Igen! Egyformaság? Nem! Testvériség? Igen! Bántalmazás? Nem! Adakozás? Igen! Elvonás? Nem! A bibliai függetlenség, vagy ‘Önkormányzás’ óv meg minket a tévtanítások elterjedésétől. Ez az ellenszere a bántalmazó rendszerek elterjedésének. Ez az első vonala a védekezésnek a szabadságunk megsértése ellen. Ez teszi lehetővé minden egyházban, hogy az igazság győzzőn és ne erőszakoskodó emberek. És ez teszi lehetővé mindegy egyházban, hogy másokat meg tudjunk győzni. Nincsenek uralkodók a Királyságban. Nincsenek ‘Oszlop Egyházak’, akik köteleznek és döntenek más gyülekezetek felett. Konkrétan a függetlenség az egyetlen út, hogy kipróbált legyen a szeretetünk őszintesége és testvériségünk egysége.

39. A különböző gyülekezetek mindig különböző szintjén fognak állni az érettségnek és különbözőek lesznek a szükségleteik is. A Bibliában úgy tűnik, többféle vezetési és „felügyeleti“ modell létezik. Isten nem fektetett le egy sérthetetlen, „egyszer és mindekorra“ kinyilatkoztatást - csak azt, hogy Krisztus a Király és a Fej és mi mindannyian testvérek vagyunk. Hivatalok és ellenőrzés mindenképpen van. A vezetés hatalma tagadhatatlan. De a vezetési struktúrák és modellek ügy tűnik a szükségletektől, vagy a körülményektől, vagy az érettségi szinttől függenek, azzal az egyértelmű céllal, hogy végül sokféle és sokszínű vezetés valósuljon meg. Mindenesetre egy dolgot biztosan nem találunk az Írásokban: „egy gyülekezet a másik felett“. Ha egyszer egy fiatal gyülekezet már talpra állt, megtelt a Szentlélekkel és megvoltak a ‘megbízott’ vezetői - azt szabadon kell engedni, hogy járjon, fusson, sőt akár el is essen egyedül (Jelenések 2.-3. fejezet). Ahogyan Pál azt mondja: “Most pedig az Istennek és kegyelme igéjének ajánllak titeket, aki felépíthet benneteket, és örökséget adhat nektek a szentek között.” (Ap.csel. 20:32.) Ő ezt is tette. Ő nem kötelezte őket egy másik “oszlop” gyülekezet fennhatósága alá tartozni.

40. A központosított hatalom hiánya világosan bibliai, növeli az Istentől és nem emberektől való függőségünket. A Szentlélek útjai természetfelettiek és túl vannak az emberi bölcsességen.
Isten meglepő és meglepetésekkel teli természete (Ap.csel. 9. - Pál, Ap.csel 10 - Kornéliusz) által az emberek megtervezetlen utazásai, az Eunuch megtérése és kiküldése az ismeretlenbe, a drámai történések természetfeletti megnyilvánulásai, a támadás az egyház vezetői ellen, ami az evangélium elterjedéséhez vezetett, mind-mind nem emberi irányítás alatt történtek, hanem Istentől. A központosított testületi felépítés mindent lelassít és végül kioltja a Szentlélek tüzét.

És most mi legyen?

Nincs könnyű út előre. A gonoszság kiűzése a rendszerből fájdalmas és véres lesz, mint a Zsidók 4:12, mozgalom szinten értve. Ellen kell állnunk a kísértésnek, hogy könnyedén túllépjünk, elutasítva a múltat: a szennyest ki kell teregetni, a betegségeket azonosítani kell és meggyógyítani, vagy az ugyanúgy fertőzni fog továbbra is a közösségünkön keresztül. Változtatni próbálni a múlttal való szembenézés nélkül hatalmas hiba. Ez ijesztő tud lenni, de a dolgok gyökerét ki kell írtani körültekintően és alaposan.
A következményektől való félelem - hogy ez mennyire lesz megrázó vagy fájdalmas és pontosan mit fog jelenteni vezetőink számára - nem lehet ok a döntéshozatalban. Nekünk mindent meg tennünk, amit csak tudunk a gyógyulásért, a felépülésért és nagyon durván megsérült bizalmunk visszaszerzéséért. A prioritásunk soha nem lehet a munkánk megőrzése, vagy az intézményeink biztosítása, a nyáj megőrzésének kell lennie. Képesnek kell lennünk szembenézni az igazsággal és kimondani azt - magunknak és egymásnak - és hallani azoktól, akik szembesítenek azzal. Bátorítson minket Péter kapcsolata Pállal: a szükséges, de fájdalmas valóság ki lett mondva és Péter nem neheztelt utána emiatt.
Íme, néhány javaslatom és véleményem abból, amit Londonban tapasztalunk:


A: AZ EDÉNY MEGTISZTÍTÁSA

1. El kell kezdeni sok-sok imával és böjtöléssel.

2. Kezdeményezni kell és be kell hívni a nyitottságot és kritikát védekezés és visszatámadás nélkül. Hogy hogyan csinálod ezt, ahhoz sok ima, bátorság és óvatosság kell. Világos, hogy Sátán megpróbálja majd használni ezt az időt arra, hogy széttépjen és szétválasszon minket.

3. Először alkalmazzuk a Máté 18-at és engedjük, hogy nyilvános megbeszélések legyenek a jellemző problémákról. Figyelmeztessünk a keserű szavak ellen, amik súlyos sebeket okozhatnak kapcsolatokban. Válasszunk moderátorokat, lelki embereket, akiket a tagok javasolnak, akik tapasztaltak és elfogulatlanok. (Nem egyháznak dolgozók.)

4. Ne legyél meglepve attól amit hallassz, vagy akitől hallod! A fórumnak nyíltnak és őszintének kell lennie, engedve némi ventillációt, bár nem szabad rágalmazónak és kontrollálatlannak lennie. Ha a Korintusiak nyílt istentiszteletei több bajt okoztak, mint jót, mennyivel inkább egy nyílt forum, ahol emberek kiönthetik ami a szívükben van, gyakran sok fájdalommal és haraggal. Kezeld óvatosan a dolgot.

5.A véneknek és evangelistáknak nyilvánosan és szívből meg kell vallaniuk a bűneiket. De erről ne is gondolkozz, amíg valóban meg nem érintett és fel nem fogtad a dolgot, különben a keresztények még mérgesebbek és letörtek lesznek, sőt cinikussá válhatnak.

6. A vezetőknek kell elsősorban felelősségrevonhatónak, elszámoltathatónak lennie, azután a nyájnak. Mi ezt pont fordítva csináltuk. Gondold át a példáit a fegyelmezésnek és az ítélkezésnek a Bibliában. „Öljétek meg mindet“ - kezdődött a templomban. „Akik tanítók, még szigorúbban lesznek megítélve“. A vezetők voltak törvénykezőek, judaizálóak, képmutatók, arcon ütők. Az aki többel van megbízva, attól többet is várnak el.

7. Néhány vezetőben kell lennie annyi önbecsülésének, hogy félreáll és újra megszerzi a tagok bizalmát, hogy újra megbízzanak benne. Nem szabad azt gondolnunk, hogy helyettesíthetetlenek vagyunk: 250 legmagasabb szintű vezetője Izraelnek egy csapással el lett intézve. (IV. Mózes 16:35.)

8. Gyakorold Máté 5-öt, hagyd az oltárnál az ajándékodat és menj utána annak, akit megbántottál és ne várd el, hogy valaki először bizonyítsa be az ügyét ellened. Legyél teljesen alázatos és kedves.

9. Kérjél bocsánatot konkrétan, mind személyesen, mind nyilvánosan, amennyire ez szükséges.

10. Hagyd abba a havi statisztika gyűjtést, mint a motiváció egyik formáját! Hagyd, hogy a dolgok egy kicsit lenyugodjanak egy időre, mert Isten a szívek mélyén dolgozik, hogy mindenki megtisztuljon és megbocsásson. Tanítsd a szeretetet az elveszettek iránt és az erkölcsi kötelességet Isten előtt és nem emberek előtt. Mikor volt legutoljára, hogy sírtál az elveszettek miatt, vagy vágytál inkább feladni a te megváltásodat az övéékért? Ez az a szeretet, ami nem alakul ki a statisztikák és célok által, csak ima és a Szentlélek által. (Római 8, 9.)

11. Meg kell szüntetnünk a nevelési kapcsolatok hatalmi rendszerét. Ezek a "kis vezetőink" nem voltak immunisak a tévtanításokra. Több imának, több szeretetnek és több "Isten akarata-keresésnek" kell lennie. Minden kereszténynek bátorítva kell lennie a tanácskérésre és a Biblia vizsgálatára, de szabadnak kell lennie és saját magának kell eldöntenie, hogy mit tesz, vagy gyakorol a saját lelkiismerete szerint.

12. Mélyen meg kell vizsgálnunk aIsten kegyelme jó hírének természetét. (Talán a Galatákkal kezdve?)

13. Ha valaki igazságtalan visszatámadás áldozata lesz, mert őszinte volt, vagy kifejezte a fájdalmát, vagy haragját, hagyjuk Istent megítélni az elnyomó vezetőt.


B. A POHÁR MEGTÖLTÉSE

Ha egyszer a házból már ki lettek űzve a démonok és ki lett takarítva, és a pohár belseje ki lett mosva, gyorsan töltsük is meg - szeretettel, kegyelemmel, szabadsággal és istenfélelemmel. A kereszt motiváljon minket az összes áldásával és kötelezettségével.

1. Krisztusnak kell lennie mindenek felett a prédikálás, a tanítás és a tanácsadás központjának. Ez egyértelműnek tűnik, de kevéssé van gyakorolva. Talán, ha ezzel kezdjük, az sok problémát megelőzött volna. (Elmélkedj ezen az egy idézeten, hogy megértsd mire gondolok: I Korintus 1.)

2. Az istentiszteleteink mindenekelőtt Isten dicsőítéséről szóljanak.

3. Szeretettel, kegyelemmel és alázattal kell vezetnünk. Akkor majd prédikálhatunk a bűnről, az igazságosságról és az ítéletről keményen.

4. Készenlétben kell lennünk, vagy a szabályok, a törvényeskedés és az emberi hagyományok szépen lassan vissza fognak kúszni.

5. Prédikációinkban beszéljünk arról, amire a keresztények éheznek, az ő szükségleteiket kielégítve, nem a saját tervünket.

6. Állítsuk helyre a gyülekezetek önállóságát és ezzel együtt az egységet, hagyva a helyi vezetőknek, hogy kielégítsék a helyi keresztények szükségleteit és hagyva, hogy a hívők „királyi papsága“ gyakorolja az adottságait és tehetségeit.

7. Üdvözöljük és nyomulósan vonjuk be a gyülekezet által megbízott, nem fizetett alkalmazottakat, az egész egyházat érintő döntéshozatalba. Férfiakat, akit telve vannak Szentlélekkel és hittel. (Ap.csel.6.)

8. A gyermekeinket független gondolkodóknak kell nevelnünk, sőt ha kell, független lelkületűvé. Pál azt mondja, hogy kell lennie ellentétnek közöttünk, hogy látszódjon ki igaz és ki van Istentől. Én személy szerint azt akarom, hogy a gyermekeim kérdőjelezzenek meg mindent, ami nekik tanítva van, persze tisztelve az embereket, de egyedül Istent követve és félve.

9. Jelenleg a legnagyobb szükség erős és bátor vezetőkre van, de főleg olyanokra, akik igazságosak és alázatosak. Nincs szükségünk több hatalmaskodóra és uralkodóra, de férfiakra és nőkre igen, akik Isten előtt megtörtséggel vezetnek, akik valóban, a szó minden értelmében „szolga-vezetők“.

10. Alázzuk meg magunkat együtt Isten előtt, mert Ő csak addig nem nyitja meg az ég csatornáit, amíg nincs helye az áldásnak...

A szabadság dicsősége és ára

A szabadság dicsősége

Az önfeladás és az alázat valódi lesz, nem kikényszerített
Az igazi szeretet Isten felé felfedezett, nem megdolgozott
A missziók terjedése spontánabb és gyorsabb
A szeretetünk valódisága letesztelődik
Bátorítva vagyunk az igazságszeretetre
A dicsőítés szívből jön
Tanuljuk elfogadni a gyengét
A tiszta motiváció öröme
Valódi egység, nem egyformaság
Beoltottság az erőltetett tévtanítás ellen
Szeretetből és hitből jövő adakozás
Az adakozás nem kelletlen, vagy kényszerből történő
Az egyetlen út a valódi érettség felé
A különbözőségeink okok a csodálatra
Az éles vita megengedett
Hogy látszódjon ki valójában Istentől való
A valódi lelki érettség támogatott
Isten egyéni akarata hatékonyabban betöltött
A tanítók jobban számonkérhetők
A küzdelem az igazságért erősebbé tesz minket
Utánajárunk a gyengének szeretetből és együttérzésből
Valódi szenvedély az elveszettért
Senkinek a szolgája
Mindenkinek a szolgája
A szívet és a motivációt neveljük, nem a külső megjelenési formákat

A szabadság ára

Rossz döntések fognak születni.
Egész gyülekezetek elmennek.
Tévtanítás fog felbukkanni
Az Antikrisztus eljön
Démoni tanítások hatolnak be közénk
Gyom fog nőni a búzával
Teljes családok mennek tönkre
Egy új Korintusi egyház lesz a közösségünkben...
De legvégül a szabad akarat, az önkéntes engedelmesség és a szeretet fog megállni tisztán és szégyen nélkül Isten végső eljövetelekor.

***************
Henry Kriete levele:
http://www.reveal.org/library/stories/people/hkriete.htm
Douglas Jacoby weboldaláról is letölthető:
http://www.douglasjacoby.com/honest-to-god-by-henry-kriete/
Marilyn Kriete 2013-as blogja a levél keletkezési körülményeiről (13 részes):
https://henrykriete.wordpress.com/2013/12/29/london-the-letter-and-looking-back-marilyn-kriete/
Szabad Péter bocsánatkérő levele:
https://docs.google.com/file/d/1DY_pDuGVD-YoqWuHU6lwZpxzQRt4qXYXog4nFSWN2tjn9MKFSehe1CpeykfK/edit
Egyéb bocsánatkérő levelek:
http://www.icocinvestigation.com/2010/07/apology-letters/


Záró megjegyzések a blog-bejegyzés szerzőjétől:

Henry Kriete 2003 februárjában ezt a levelet kizárólag ICOC-vezetőknek küldte el, de a levél kiszivárgott. Az ICOC tagjai között általános felháborodást váltott ki, mert felszínre hozta azokat a problémákat, amikről addig nem szabadott beszélni.
A levelet nem fordították le magyar nyelvre (azzal az indokkal, hogy ez "Budapesten nem volt jellemző, felesleges felzaklatni a tanítványokat"), abból csak szemelvényeket közöltek, illetve maga a szöveg angolul természetesen hozzáférhető volt, de azt a legtöbben nem tudták elolvasni.

"Készenlétben kell lennünk, vagy a szabályok, a törvényeskedés és az emberi hagyományok szépen lassan vissza fognak kúszni." - írja Henry Kriete. Budapesten nem leplezték le a rendszerbűnöket, ezért nem lehetett azok ellen felkészülni sem, a zsarnokok és diktátorok a botrány lecsillapodása után ismét el tudták lopni a testvérek szabadságát.

Jól mutatja mindezt, ahogyan Frady Endre (Szepessy Gábor), a KME egyik csúcsvezetője prezentálja 2003 történéseit a propeller fórumán:

"Gyülekezetünkben 2003 előtt sajnos volt sok negatív dolog a legfőbb nemzetközi vezető karakter gyengeségei kivetüléseképp, de ő elment és a gyülekezet megújult."
http://propeller.hu/itthon/2993245-krisztusek-kiakadtak-facebookra

A megjegyzését követő fórumhozzászólások és ennek a blognak számos korábbi posztja (az egyéni és csoportos nevelés, a kényszerített tanácskérés és evangelizáció, a kettős mérce, a manipuilált kapcsolatok és az emberek magánéletébe való folyamatos durva beavatkozás, Szabad Péter személyében az autoriter vezető - és a vezetői státusz azóta is fennálló egészségtelen kultusza, a Bostontól való függés, a Fogadalomtétel, a Biblia tételes parancsolatokká konvertálása, stb.) mind ellentmondanak Frady állításának, 2003 után a Henry Kriete levele előtti állapotokat tükröznek és lepleznek le. Budapesten a rendszerbűnök a KME gyökereiben maradtak, újra felnövekedtek, és azokról azóta sem beszélnek nyíltan.

Pedig megfogadhatnák, amit Kriete ír:

"A gyógyulás akkor tud csak elkezdődni, ha azok „fenn“ védekezés és visszapattintás nélkül, sürgősen megnyílnak és kritikát hívnak be az életükbe azoktól, akik megsérültek a hatalmaskodó vezetési stílusuk miatt. Azoknak ‘fenn’ be kell vallaniuk nyilvánosan és konkrétan az általuk elkövetett bántalmazást és az önző motivációikat."

2005-ben Kriete már úgy vélekedik, hogy az ICOC 2003 előtt mindenképpen egy szekta volt, így még ebben a leleplező levélben is vannak olyan pontok, amikben Kriete "belülről" nem látott világosan. Néhol még ő is rendszerben, tételes parancsolatokban gondolkozott. De a szellemi erőszakot, a hatalommal való visszaélést, a tagokra és vezetőkre vonatkozó kettős mércéket és a tévtanításokból fakadó arroganciát tisztán látta és érzékeltette. És megtörte a szívét a sok szenvedés, a tanítványok kétségbeesése. Ugyanez a folyamat Magyarországon egyetlen vezetőben sem játszódott le, illetve ha volt is némi felindultság az általuk okozott károk miatt (de leginkább a felháborodás miatt), nem vállalták a teljes felelősséget, nem változtak meg és idővel könnyedén visszatértek a korábbi sémáikhoz.

Végezetül meg kell említenünk, hogy a fordítás számos volt és jelenlegi KME/ICOC tag áldozatos munkájának eredménye. A hosszú és nehéz szöveg néhol nehezen értelmezhető, szükségképpen a fordításban is vannak hibák. Ezért az eredeti levélre mutató linket közvetlenül a fordítás alatt elhelyeztük, itt utána lehet nézni a nehezen érthető részeknek. Illetve, ha valaki félrefordítással, vagy nehezen érthető résszel találkozik, kérjük jelezze a szektaveszely@gmail.com címen, és észrevétele alapján - amennyiben az helytálló - a szöveget természetesen javítani fogjuk.

KME kislexikon - a gondolatmegsemmisítő klisék és a szektaszleng

A szekták egyik jellemzője, hogy saját belső nyelvet alakítanak ki, amelyet a kívülállók nem értenek. Ezek a szavak és kifejezések az ún. "gondolatmegsemmisítő klisék" közé tartoznak, elsődleges szerepük, hogy olyan környezetet hozzanak létre, amelyben az emberi függetlenség, önállóság és kritikus gondolkozásmód megszűnik. A zsargon kialakulása természetesen jellemző lehet a teljesen egészséges vallási közösségekre is (pl. a bibliakör, házicsoport, stb. kifejezések), mi viszont most megmutatjuk, hogyan válnak ezek a kifejezések a destruktív közösségekben emberfelettivé, és hogyan torzítják el az egészséges gondolkodást és kommunikációt károsabb irányba.

"A valóság befolyásolásának alapvető módja a szavak manipulálása. Ha irányítani tudjuk a szavak jelentését, irányíthatjuk az embereket, akik kénytelenek használni a szavakat. George Orwell tette ezt teljesen világossá az 1984-ben. De van egy másik mód is az emberek gondolatainak irányítására: az észlelés befolyásolása. Ha képes vagy rá, hogy az embereket rávedd, a világot úgy lássák, ahogyan te, azt is fogják gondolni, amit te. Az értelem követi az érzékelést."

Mit értünk gondolatmegsemmisítő klisé alatt?

Egyszer Szabad Pétert (SZP) próbálták meggyőzni valamiről, és idézték neki egy, a KME-t korábban elhagyó ember észrevételeit. A válasz ez volt:
- Mióta hallgatunk egy elhullottra, aki elhagyta Istent?
Mivel pedig az elhullott kifejezés a KME-ben a pokolba tartó, Istent már nem ismerő, az ICOC-val és a KME-vel tagsági viszonyban nem álló személy definíciója, az érdemi vitának vége szakadt. Ki mert volna továbbra is az elhullott pártjára állni, vagy az ő álláspontját képviselni, ha a KME megbecsült tagja akart maradni?

Arról nem is szólva, hogy ezek a klisék segítenek fenntartani a káros önkontrollt is ("nem gondolkozom el azon, amit mondott, mert ő elhullott", "nem lehet igaza, mert más egyházba jár", "nem mondom el senkinek, ami történt velem, mert pletyka lenne", "nincs tökéletes gyülekezet", "Isten engedte, ami itt történt" stb.).

Az alábbi szószedet segítséget nyújthat a KME-szleng megértésében is. Ezentúl nem kell félnünk az efféle kijelentések értelmezésétől:

Reggel az íté előtt kihagytam a csít, de majd bepótolom a nevcsop után. A bátorítás az, hogy beszéljünk arról, hogy megy az evcsi a békában.

adományozás - a vendégeknek is szóló változat heti rendszerességgel, vasárnaponként történik a "gyülekezeten belüli és kívüli szükségletek kielégítésére", melyet gyakran egy kis prédikáció vezet fel. A másik, ún. hétközi adományozást a hétközi istentiszteleten szedik. A tagok erőteljes nyomás alatt vannak, hogy fizetésüknek legalább a 10 %-át adják be havi szinten, és rengeteg tanításon, győzködésen keresztül igyekeznek a tagokból minél több pénzt kisajtolni. Korábban az is elhangzott egy zártkörű, hétközi istentiszteleten (miközben hivatalosan nincs 10 %-os adakozási kényszer), hogy a minimum 10 %-ot a bruttó fizetésükből kellene adniuk. A tagokban azzal igyekeznek bűntudatot kelteni, hogy "a szíved össze van kötve a pénztárcáddal", az özvegyasszony két fillérje példázatot unalomig ismétlik, hogy "az adakozásod valódi áldozat legyen és ne a feleslegedből adj", "bízd magad Istenre és akkor is adj, ha nincs miből", stb.
Fece, aki korábban vezető volt, arról is prédikált egyszer, hogy "ha már hosszabb ideje fogyasztasz kávét, akkor úgyis kialakult a szervezetedben az ellenállás, vagyis a kávéfogyasztásodnak semmi értelme, inkább tedd azt a pénzt az adományozásodba, amit a kávéra fordítasz".
Havi szinten a tagok akár több tízezer forintot is adományoznak, ami azt jelenti, hogy az aktív keresők körében nem kevesen 20-50 ezer forintot tesznek a KME perselyébe. Ha pedig valaki nem, vagy csak keveset adományoz és ez kiderül, azt megfélemlítik és előbb-utóbb kizárják maguk közül.
Az adományozás egyik formája a Különleges adományozás, melyet évi egy-két alkalommal rendeznek, és erre nagy hangsúlyt is fektetnek. Ez a pénz elvileg a "misszióra" megy, de a célok mindig homályosak. Volt olyan esztendő, amikor a különleges adományozás gyanánt a heti rendszeres összeg hússzorosát követelték meg (én egyszer eladtam a bélyeggyűjteményemet, hogy a különleges adományozást be tudjam fizetni, szokta prédikálni Szabad Péter büszkén, a többiek pedig csodálattal bólogatnak e hatalmas áldozat hallatán). Egy-egy különleges adományozásból esetenként 3-4 millió forint folyik be az egyházkasszába.
Az adományozásból befolyt összeg így is jóval kisebb, mint amennyiből a KME fenn tudná magát tartani, ezért Boston támogatja őket az International Missions Society-n keresztül (újabban: European Missions Society).

Ámen! - a helyeslés kifejezése. Rendszeresen elhangozhat istentisztelet, vagy ima alatt, ha a prédikátor vagy az imádkozó különösen jót mond. Régen a langyosság jelének tartották és bűnnek tekintették, ha valaki nem ámenezett istentisztelet alatt. Manapság ennek eredményeképpen még mindig vannak, akik csinálják, de összességében kikopóban van. Amikor amerikai prédikátorok tanítanak a KME-ben, rendszeresen kérdezgetik, "Ámen, church?", ezzel késztetve a tagokat, hogy mondanivalójukat helyeseljék. Ilyenkor valójában úgy működik, mint televíziós vetélkedőkben a tapsgép.

bálványimádás - "bármi, ami fontosabb Istennél, az bálvány", mondják a bibliatanulmányozás során a KME tagjai. Elméletben ez jól hangzik, de gyakorlatban a bálványimádással vádaskodás a kontroll fontos eszköze, amelyet a vezetők előszeretettel alkalmaznak. A tanulás miatt kihagytál gyülekezeti alkalmakat? Hm, úgy tűnik, a tanulás a bálványod. Túl sok időt töltesz a férjeddel vagy feleségeddel, ami az evangelizáció rovására megy? Bizonyára a társad a bálványod. Túl sok vasárnapi istentiszteletet hagysz ki, mert hazautaztál a szüleidhez? Nos, akkor bálványimádó vagy, mert nem keresed első helyen az Isten országát.
Sokan könnyedén dobálóztak és dobálóznak a bálvány és bálványimádás szavakkal a KME-ben, hogy a szubjektív véleményüket alátámasszák és elérjék a megvádolt személy viselkedésének megváltozását. Kapcsolatok mentek tönkre, munkahelyekről léptek ki emberek vagy iskolákat hagytak abba, mert bálványimádással vádolták és megtérésre hívták el őket.

barátság-építés - ha a szekta tagjai felvették valakivel a kapcsolatot, megpróbálnak mélyen a bizalmába férkőzni és a lehető legtöbb időt tölteni vele. Ezt hívják a KME-ben barátság-építésnek. A barátságokon keresztül próbálják az érdeklődőt behálózni és függővé tenni. Ha tehát a tanításaikat nem tudják meggyőzően beültetni az érdeklődőbe, marad a barátság-építés, és a másik határainak keresése, lebontása.

bátorítás - elsősorban KME-vezetők alkalmazzák a tagokkal szemben. A kihívás enyhébb formája, inkább a bűntudatkeltő manipuláció eszköze. Ha valakit bátorítanak valamire, az azt jelenti, hogy elvárják tőle azt a dolgot. A bátorítás tehát szelíd nyomásgyakorlás, melynek során azért az is nyilvánvalóvá válik, hogy ha másképpen döntesz, akkor valami baj van veled.

bátorító - ez a szó beleégett a KME-tagok nyelvjárásába. Általában az elismerés kifejezőeszköze arra az esetre, ha valami látványos dolgot tettél a hiteddel kapcsolatban (pl. böjtöltél és ezt elmeséled valakinek, könnyen rámondja, hogy "ez nagyon bátorító"). Mondják az érdeklődőknek is (bátorító, hogy itt vagy; bátorító, hogy olvasod a Bibliát, stb.). Kicsit olyan ez a szó, mint lónak a kockacukor, akkor adják, ha jól viselkedsz.

bátorító kártya - képeslap, amelyet teleírnak azzal, mennyire klassz ember vagy (ideális esetben bibliai idézet is van rajta). Az esetek többségében egyáltalán nem kell komolyan venni, mert a törvénykező légkörből adódóan aki hétfőn ír neked egy ilyen kártyát, az kedden attól még óriásit rúghat beléd érzelmileg, ha nem tetszik neki, amit éppen csinálsz vagy mondasz. Ennek a kártyának nem a létezése kérdőjelezhető meg (nincs azzal semmi gond, ha valaki másnak kedves dolgokat ír), hanem a valódi szeretet és érzelmi mélység, és ebből a szempontból a kártya becsapós. 2003 előtt bűnnek számított nem írni rendszeresen ilyen kártyákat másoknak, ehhez képest manapság kikopóban van.

bibliakör - a KME legkisebb logisztikai egysége. Általában egy férfi és egy nő vezeti (ők a bibliakör-vezetők), akiknek esetleg asszisztensei is lehetnek (a leendő bibliakör-vezetők). A bibliakörön a részvétel kötelező, bármennyi időközönként is van. Óriási nyomást helyeznek azokra, akik kihagynak egy-egy alkalmat és megpróbálják ezt bűnként definiálni ("nem vagy elkötelezett"). Ha bármilyen elfoglaltságod a bibliaköri időpontokra esik, abból óriási konfliktusaid származhatnak. A KME múltjában rengeteg esetet láthatunk, amikor embereknek ott kellett hagyniuk munkahelyeket vagy iskolákat, mert azok akadályozták a bibliakörön való részvételt. A bibliakör-vezetőknek autoriter hatalmuk van a tagok fölött, ők a felsővezetés felől érkező számonkérés legfontosabb eszközei.

Biblia-tanulmányozás - ez az a folyamat, amelynek során megpróbálják az érdeklődőkbe fecskendezni a KME mérgező teológiáját. Évtizedek alatt kifinomult meggyőzési technikákkal igyekszenek elhitetni, hogy úgy vannak a dolgok, ahogyan a KME-tagok mondják. Rendszerint a tanulmányozást akkor ajánlják fel, amikor az utcán, az utcai evangelizáció keretein belül megszólítottak és szóba álltál velük, vagy ha elmentél egy istentiszteletre - ebben az esetben biztos lehetsz benne, hogy a záró ének után azonnal megrohannak. A tanulmányozás során elvárják, hogy egyedül menj (ha van társad és ő is érdeklődik, akkor is el fognak titeket szeparálni egymástól előbb vagy utóbb), miközben ők biztosan többen lesznek ott (azzal az indokkal, hogy kell valaki, aki jegyzetel). A KME-ben az általuk csak tagoknak szervezett leckesorozaton, az Emberhalász kurzuson kifejezetten tanították, hogyan kell manipulálni a bibliatanulmányozás közben a hallgatót (persze ők ezt nem manipulációnak hívták). Valójában a tanulmányozás során a Kip McKean szektavezér által összeállított teológiát használják, amely tele van bibliai- és logikai tévedésekkel, valamint törvénykező ószövetségi szemlélettel közelíti meg a megváltás kérdését és a keresztény életet (az Emberhalász kurzusról és a KME farizeusi teológiájáról részletesen írunk majd).

biblikus - a KME büszkén vallja, hogy tagjai "betartják a Bibliát", vagy "a tagok a Biblia alapján élnek". Így aztán a cselekedeteiket is aszerint osztályozzák, hogy azok a Bibliával összeegyeztethetőek-e. Mindez elsőre talán jól hangzik, sokkal szebben, mint ahogyan a valóságban valaha is működött. A gyakorlatban a Biblia ezzel az alapelvvel a kényszerítés és zsarnoki uralkodás eszköze lett. Ami biblikus, az kötelező elvárás, ami nem biblikus, az pedig tilos. Természetesen azt, hogy mi biblikus, mindig a KME aktuális vezetői döntik el. Így válik a Biblia visszaélések táptalajává és egy farizeusi életmód kimunkálójává, ahol az íratlan gyülekezeti törvények, és a folyamatosan kommunikált vezetői elvárások, vélemények alapján való cselekedetek mindennél legfontosabbak.

büszke - a KME-vezetők az egyik legkomolyabb bűnnek tekintik és válogatás nélkül mondják mindenkire, akinek a vezetőitől eltérő, határozott ellenvéleménye van, és akit nem lehet könnyen meggyőzni. A kettős mérce megfigyelhető abban, hogy a vezetői arroganciát a lehető legritkább esetekben ismerik csak el és nem hajlandóak összekötni azt a hibás vezetési stílusból adódó károkozással. Ezzel ellentétben a követőikre minden esetben igyekeznek büszkeséget fogni, hogy ezzel hiteltelenné, bűntudatossá tegyék őket. A büszke ellentéte az alázatos, aki vezetőinek szolgai módon, feltétel nélkül engedelmeskedik. Ezt láthattuk a Fogadalomtétel megfogalmazásában is: Fogadom, hogy alázatos, nyitott szívvel kérek tanácsot, és fogadom el a nevelést...

BK (ejtsd: béká) - lásd: bibliakör.

bűn - ez a legfontosabb szó a KME-ben. A bűn az a dolog, amiből azonnal meg kell térned, amit azonnal abba kell hagynod. A totális kontrollt ezen a kifejezésen keresztül valósítják meg. A bűn "fáj Istennek", a bűn "elvéteni a célt", "nem olyannak lenni, mint Krisztus", ha bűnözöl, elveszítheted az Istennel való kapcsolatodat, a megváltásodat, rombolod magadat és a közösséget, stb.

A bűn tehát valami, amitől rettegni kell, ami a Sátán fegyvere, és ami nap-mint-nap az életedben van, ezért mindig kell az életedbe valaki, aki segít, aki megmondja, mit csinálj, aki visszatart attól, hogy elsodródj.

A bűn fogalmának extrém túldimenzionálása miatt a KME-vezetőkben és tagokban tudatos és tudatalatti paranoiás rettegés él. Ez mérhetetlen stresszt, önértékelési zavarokat, bűntudatot és önvádat okoz, emellett pedig arra készteti őket, hogy egymást is megállás nélkül kritizálják, "metsszék", vizsgálják. Emellett a tagok a bűneik miatt sokszor nem érzik magukat tanítványnak, és ezt cselekedetekkel kompenzálják, mert félnek, hogy már Isten sem tartja őket annak. Sokszor rendkívüli lelki teljesítményt nyújtanak (pl. egy hétig böjtölnek, órákig imádkoznak), hogy megszabaduljanak a rossz érzésektől és megmutassák (akár saját maguknak is), minden rendben van velük lelkileg. Általában ezek a nagy megtérők kiemelt figyelmet kapnak a KME-ben, a vezetők szívesen példálóznak velük, ők pedig a siker és a figyelem által motiválva belevetik magukat a KME szolgálatába.

A KME-ben a csúcsvezetők kivételével mindenki olyan, mint a nyuszika, akit pofoznak, ha van rajta sapka, ha nincs. Gyakorlatilag nem tudod elkerülni, hogy valaki ne akarjon szembesíteni, vádolni. Ha űzött arccal érkezett valaki és azt mondta, beszélni akar veled, már tudhattad, hogy megint valami bűnt követtél el. Gyakorlatilag bűnnek tekintik a kísértéseket, és rengeteg olyan dolgot, amit a Biblia sosem nevezett bűnnek. Bűn, ha nem kérsz tanácsot (mert büszke vagy), bűn, ha nem fogadod meg a tanácsot (mert nem vagy engedelmes), bűn, ha elkerülöd a kihívást (mert langyos vagy), bűn, ha nem evangelizálsz, bűn, ha kihagysz egy istentiszteletet, bűn, ha nem a közösségben vannak a legjobb barátaid, és általában: minden bűn, amiről azt mondják neked, és az is bűn, ha te ezt nem fogadod el.
Ha valakinek azt mondják, hogy "ez a bűnöd", nincsen más választása. mint változtatni rajta, különben a többiek elkülönülnek tőle, megvonják a szeretetüket, esetleg valamiféle gyülekezeti fegyelmezés áldozatául is eshet. A bűn szó mély beleplántálása a közösség tagjaiba egyszerű és hasznos eszköz a vezetők kezében, hogy a tagok életébe bármilyen mélységig bármikor belenyúljanak.

bűnmegvallás - a tagok bűntudatban tartásának fontos eszköze. Mind a személyes, mind a csoportos nevelés során, illetve egyéb alkalmakon a bűnök elmondása kötelező (különben nem vagy nyitott). Időnként az egész gyülekezetre kiterjedő megtérő alkalmakat is szerveznek (2011-ben ilyen volt a megtérés leckesorozat, mely hónapokon keresztül tartott, 2013-ban pedig a Fogadalomtétel). Ilyenkor a bibliakör előtt kell megvallani az életükben "felnövekedett" bűnöket, de az sem ritka, hogy valaki a teljes gyülekezet elé áll ki.
Mivel a bűnmegvalláson keresztül a tagok újra és újra megszégyenülnek és sebezhetővé válnak, könnyű irányítani és manipulálni őket.

családi idő - a KME mindig is igyekezett maximálisan feltölteni tagjai időbeosztását. Egy klasszikus hét munka utáni időbeosztása: hétfőn evangelizáció, kedden nevelési idő, szerdán istentisztelet, csütörtökön bibliakör, pénteken családi idő, szombaton randi, vasárnap istentisztelet. Természetesen napjainkra enyhült ez a szintű nyomás, de a tagoknak egészségtelenül kevés szabad idejük van. A családi idő kifejezés egyszerűen azt a gyakorlatot takarja, hogy ez az az este, amit a házasok együtt töltenek (de akár azok is, akik közösen bérelnek egy albérletet). Ebből kitűnik az is, hogy a KME-ben a házasok közül sokan hetente mindössze egyetlen estét töltöttek, vagy akár töltenek egymással.

csendes idő - egy jó tanítvány minden reggel olvassa a Bibliáját és imádkozik. Ezzel indul a napja. Ha kimarad az ima és a bibliaolvasás, sok KME-tag már behúzott nyakkal kezdi meg a napját, esetleg telve félelemmel, vagy bűntudattal. Hiszen elszúrta, fegyelmezetlen volt, nem Istent tette az első helyre, stb. 2009-ben egy konferencián Shawn Wooten (kijevi evangelista) bűnnek nevezte, ha valaki nem csendes időzik minden nap. A magyarázat az volt, hogy csendes időzni jó, aki pedig nem teszi a jót, bűne az annak (Jakab 4:16). Ez a primitív teológia segíti, hogy a tagok szinte folyamatos alváshiánnyal küzdjenek: a sok KME-program és az elvárások teljesítése miatt későn fekszenek, a csendes idő miatt azonban korán kelnek. Mint sok minden a KME-ben, régebben ez is durvább szinten folyt, egy időben sok nevelő elvárta, hogy a neveltje napi szinten számoljon be a csendes idejéről.

csi (ejtsd: csí) - lásd: csendes idő.

csoport előtti intés - ha a vezetőknek valakivel problémájuk volt, akkor rászálltak, és olyan találkozókat szerveztek neki, ahol ő egyedül maradt, míg a vezetőt akár 3-4-en, vagy még többen támogatták. A meggyőzés eszköze sok esetben az volt, hogy Szabad Péter az általa odahívott emberek előtt megintette a tagot, akivel elégedetlen volt, és kilátásba helyezte a kizárását, "ha meg nem tér". A csoport előtti intés így a zsarolás egyik alapvető eszköze lett, amellyel a vezetők gyakran és szívesen éltek. 2003-ban Szabad Péter emiatt is bocsánatot kért (A Biblia világosan tanítja, hogy ha látok valakit vétkezni, meg kell intenem azt az embert, négyszemközt, egy szelíd és lelkies módon, de sokszor nem ezt tettem. Hanem gyakran megaláztam testvéreket azáltal, hogy mások előtt megszidtam őket, olykor nem is olyan szelíd lélekkel. Ez nem volt helyes, és nagyon sajnálom, hogy ezt tettem. Szeretnék bocsánatot kérni mindenkitől, akit ilyen formában megbántottam. Megtérek.), de természetesen minden ugyanúgy folytatódott tovább. Arról nem is beszélve, milyen komoly probléma van ezzel a gondolattal: A Biblia világosan tanítja, hogy ha látok valakit vétkezni, meg kell intenem azt az embert, négyszemközt, egy szelíd és lelkies módon - ha ehhez hozzáadjuk Szabad úr egy másik komoly karakterbűnét, amelyről ugyanebben a bocsánatkérő levélben írt: Van, hogy (vagy mindig) elég erőteljes véleménnyel vagyok kérdésekben, és sokszor ezért nem is hallgattam olyan emberek tanácsára, akik „alám vannak rendelve”, mivel azt gondoltam, hogy azért vagyok én a vezető, mert jobban tudom. Vagyis 2003 után is rendszeresen feddett embereket, akik más véleményen voltak különböző kérdésekben, mint ő, és ha nem ért célt, következett a csoport előtti intés, ahová esetenként akár 3-6 embert is elhívott, hogy velük együtt gyakoroljon nyomást.

csoportos nevelés - olyan találkozó, ahol a résztvevők (általában egy bibliakör tagjai) beszélnek az életükről egy előre meghatározott témában (evangelizáció, szexuális tisztaság, stb.). Az elmondottakhoz a többi tag hozzászólhat, akár idézve a Bibliából, vagy megosztva a véleményét. Régebben minden hétközi istentisztelet után volt egy 10-30 perces csoportos nevelési idő, amelyen a prédikációban elhangzott kihívásokról kellett beszélgetni.
 A csoportos nevelés alapvetően rossz koncepciója és működése szellemi erőszakot szül a következő okok miatt:
- a hozzászólók nem törekedtek rá, hogy mélyebben megértsék a beszélőt, aminek az oka az időhiány (egy nevelési csoportban akár 4-10 ember is lehet, sokszor egyvalakire csak néhány perc jut);
- sokan azt hiszik, hogy a másik ember problémáit ott helyben, öt perc alatt meg tudják oldani;
- akár három perc beszédre is juthat másik tíz perc nevelés, ami megalázó és felzaklató lehet (ráadásul volt, aki szívesen nevelt másokat, hogy őrá már ne kerülhessen sor);
- magántitkok elmondását kényszeríti ki, különben a beszélő "nem nyitott";
- lehetőséget ad a csoportnyomásra, az irreális elvárások racionalizálására, a tagok megtörésére;
- ha valaki nem szól hozzá, vagy nem elég aktív, akkor "nem adakozó"; szinte bármilyen állapotban vagy, aktívan részt kell venned.

Ma a csoportos nevelés továbbra is a kontroll egyik fontos eszköze.

date (ejtsd: dét) - lásd: randi.

egyház előtti feddés - azokkal szemben alkalmazták, akik a csoport előtti intés hatására sem változtattak a gondolkozásmódjukon vagy a viselkedésükön. "Egyház elé" általában szexuális bűnökért vagy kritikus gondolkozásért állítottak embereket. Érdekesség, hogy aki személyesen Szabad Péterrel konfrontálódott, azt egyház előtti feddés nélkül zárták ki, mert Szabad úr nem kockáztatta, hogy a másik fél védekezni tudjon. Így a gyülekezet elé kizárólag az került, aki már előzőleg elismerte a bűneit, de "nem tudott" azokból megtérni vagy visszaesett.
Ezt a gyakorlatot bibliai idézettel magyarázták (Máté 18:15-17), de figyelmen kívül hagyva az idézet eredeti értelmét (amelyben az egész gyülekezet kérleli a bűnöst) a közösség előtti megalázássá silányították le ezt az eljárást.

elhullott - arra mondják, aki elhagyja a KME-t. A kifejezés a KME kezdetéig nyúlik vissza, amikor az ICOC nyíltan tanította, hogy ők az "egy igaz egyház", így aki őket elhagyja, az meghal lelkileg. A KME és az ICOC jelentős része lényegében ma is ugyanezt gondolja, függetlenül attól, hogy 2003-ban ezért a tanításért, mint tévtanításért szinte az egész organizáció gyülekezetenként bocsánatot kért.
A szó sugallja azt is, hogyan viszonyult és viszonyul a KME-tagok jelentős része azokhoz, akik elmennek ebből a gyülekezetből. A távozók hibáztatása és lenézése hozzájárul a zárt közösség, a szektaszellem, az elitizmus kialakulásához és fennmaradásához. Szabad Péter uralma alatt azokat, akik a KME-ből távozókat továbbra is megváltottnak tartották, megpróbálták meggyőzni a távozó bűnéről, és ha ez nem sikerült, esetenként kizárták a közösségből tévtanításért.
A KME-ből távozottakat ahhoz hasonlítják, mint mikor egy ember elveszíti a végtagját ("a végtag még él egy rövid ideig, de aztán elhal"). Ez egy komoly tévtanítás, hiszen nem veszi figyelembe, hogy egy lokális közösség elhagyása semmiképpen sem jelenti Isten országa elhagyását. Elég megismerni az etióp kincstárnok történetét (ApCsel 8:27-39.). A történet végén Fülöp és a Szentlélek engedi visszatérni hazájába a kincstárnokot. KME szemlélet szerint ez azt jelenti, hogy a kincstárnok máris elhullott, hiszen vagy Fülöppel kellett volna maradnia, vagy egy már létező közösséghez kellett volna csatlakoznia. Úgy tűnik azonban, sem a Szentlélek, sem Fülöp nem ismerte a "levágott végtagról" szóló tanítást.
Napjainkban a KME-ben a költőként publikáló Frady Endre az egyik legharcosabb képviselője annak a nézetnek, hogy aki a KME-t elhagyja, az a saját bűne miatt teszi (erről egy későbbi bejegyzésben még lesz szó).

elvárás - a KME követelményrendszerét elvárásoknak és személyes meggyőződéseknek nevezik. Elvárás mindaz, amit a KME és az ICOC vezetői szerint minden tanítványnak rendszeresen, vagy akár naponta tennie kell. A meggyőződés pedig ennek az elvárásnak a tanítványba ültetése. Ha nem felelsz meg az elvárásoknak, bizonyára rosszak a meggyőződéseid (vagy rossz a szíved) és biztos lehetsz benne, hogy a vezetők, illetve más tagok előbb-utóbb rád szállnak.

Alapvető elvárás, hogy legyél ott minden találkozón (istentiszteletek, bibliakörök, nevelési csoportok, evangelizációs alkalmak, felkészülések, stb.). Mielőtt bárkit megkeresztelnének, ugyancsak rengeteg elvárást és kihívást támasztanak elé, és meg sem keresztelik, ha ezeket nem teljesíti (akár hagyja ott a munkahelyét, szakítson a társával, hidegüljön el a szüleitől, vagy más, a magánéletet durván érintő kérdések is felmerülhetnek és gyakran fel is merülnek). Teológiailag nem tudják ezt a gyakorlatot megvédeni, ezért a vezetők azt mondják: "de hát ha szereted Istent, akkor miért ne tennéd meg?". Az elvárások jelentős része a Biblia farizeusi értelmezésén alapul, betartatásához pedig érzelmi zsarolást, fenyegetést, manipulációt és csoportnyomást egyaránt igénybe vesznek.

elveszett - Magyarországon mindenki, aki nem a KME tagja. Ez a szemlélet felel az egyik szektajellemző, a "mi vs ők" szemlélet és az elitizmus kialakulásáért. A KME-vezetők minden más gyülekezetet tévtanítónak tartanak, ezért máshol "nem lehet üdvözülni vagy tanítványnak maradni". Ez a szemlélet megdöbbentő módon képtelen elrugaszkodni attól a ténytől, hogy Isten országa nem tagolható egy-egy jogi személyiséggel rendelkező közösségre. Túl ezen megpróbálja a cselekedetekre helyezni a hangsúlyt (csak az megváltott, aki pontosan úgy keresztelkedik, mint a KME tagjai, és csak az maradhat az, aki olyan meggyőződésekkel rendelkezik, amiket a KME tagjainak tanítanak). Pedig Isten már az Ószövetség idején is jelezte, hogy a cselekedetek tökéletessége másodlagos a számára: Szíveteket szaggassátok meg, ne a ruhátokat, úgy térjetek meg Istenetekhez, az ÚRhoz! (Jóel 2:13). Ugyanakkor a keresztelő terén a KME gyakorlata is tele van olyan elemekkel, amelyek az első században nem léteztek (hosszas Biblia-tanulmányozás, kihívások és elvárások, költségfelszámítás). Ezt a gyakorlatot a KME teológiailag nem tudja megvédeni, egy primitív megközelítéssel próbál érvelni ("az első században az emberek tanítványként éltek, elég volt beszélni nekik Jézusról és megkeresztelni őket" illetve "muszáj a hosszas tanulmányozás, annyi elképzelés alakult ki mára Istenről"). Emberi okoskodással tesznek tehát hozzá a Bibliához alapvető kérdésekben, pedig ez pont az ő törvénykező logikájuk szerint tűnik rendkívül veszélyesnek: Viszont ha még mi magunk, vagy egy mennybõl való angyal hirdetne is nektek evangéliumot azonkívül, amit mi hirdetünk, átkozott legyen! (Galata 1:8.). Erre pedig nem elég azzal felelni, hogy ez egyszerűen "a KME gyakorlat", hiszen éppen a megváltás elé állít feltételeket; az Élet Vizének ingyenességét teszi olyasmivé, amiért keményen meg kell dolgozni; meghamisítja az evangéliumot, ráadásul mindenki mást hibáztat és elítél, ezzel megkérdőjelezve az Egyház egyetemességét destruktívan széthúzást és bizalmatlanságot kelt Isten népében.

evangelista - kinevezés, amely általában az egyháznak dolgozó gyülekezet-vezetőket illeti. A KME-ben és az ICOC-ban a rangoknak nagy kultusza van, az evangelisták szinte félistenek az egész szervezetben. A budapesti evangelistákat Bostonban nevezték ki, mert Magyarország Boston fennhatósága alá tartozik.

evangelizáció - a KME-ben a tagtoborzás minden formáját így nevezik. A tagtoborzás fázisai a meghívás és megismerkedés, a kapcsolattartás és barátságépítés, a Biblia-tanulmányozás és a keresztelő. Gyakran evangelizációs alkalmakat rendeznek, amelyek azonban nem tűnnek annak (egy bowling-party, egy közös biliárdozás, kerti sütés, kirándulás). A diákokat és fiatal egyedülállóakat igyekszenek kifejezetten olyan programokra elhívni, amelyek a gyülekezetükkel nincsenek közvetlen összefüggésben. Így a szeretet-bombázáson és a barátság-építésen keresztül vezetnek be másokat a szektába, keresik a könnyen befolyásolható, magányos, vagy gyenge karakterű embereket. Ha találnak valakit, aki karizmatikus és jó kiállású, benne vizionálják a következő vezetőt, feltéve, ha az illető a KME-vezérek által könnyen irányítható és készséges, valamint lelkes a KME iránt.

evcsi - lásd: evangelizáció, utcai evangelizáció. Az ártatlan becenév mögött a számonkérés egészen brutális rendszere húzódik meg. A bűntudatban tartás egyik legegyszerűbb módja a "hogy megy az evcsi?" kérdés rendszeres használata.

feddés - kemény hangvételű intés, vádlás vagy hibáztatás. Szabad Péter előszeretettel alkalmazta, hogy megtörje azokat, akik nem az ő szája íze szerint viselkedtek. Uralkodása idején a feddés részeként a fenyegetés és érzelmi zsarolás is természetes volt. A feddés eszközzé vált, amelyen keresztül a vezető átvitte akaratát a követőire. Szívesen alkalmazták a feddést a bibliakör-vezetők, sőt egyes nevelők is, mert kényelmesen és gyorsan porrá lehetett rombolni vele mások ellenállását. Így az amúgy is félreértett vezetésből (amely készséges lelkigondozás és szolgálat helyett autoriter rendszer kiépítésében öltött testet) szellemi erőszak lett: a másik akaratának rendszeres semmibevétele, motivációinak állandó megkérdőjelezése, cselekedeteinek folyamatos kritizálása.

felkészülés - mivel a KME-vezetői nem bíznak és soha nem is bíztak a tagokban, szükségesnek látták, hogy rendszeres leckékkel és leckesorozatokkal erősítsék a tagok meggyőződéseit. Az örökség Kip McKean-tól származik, és mint a KME-ben annyi minden, ez is megmaradt azután is, hogy Kip lemondott az ICOC-ban, sőt új szektát alapított. A felkészülés régebben egy egész napos, vagy több napos tanítás-sorozat volt, melynek egy része kifejezetten csak a KME-vezetőknek szólt. Mára az időtartam jelentősen csökkent, de a szemlélet nem változott. A nagyjából negyedévente megrendezett leckesorozatok és azokhoz kapcsolódó nevelési csoportok a változás és megújulás folyamatos ígéretével kecsegtetnek a gyülekezet fennállása óta. A változás ígérete az egyik dolog, amellyel a tagokat újra és újra manipulálják. "Hiszem, hogy még előttünk állnak a gyülekezet legszebb napjai" - mondta Adrián 2014 májusában egy zártkörű hétközi istentiszteleten. Mondott ezzel valójában bármit? Természetesen nem, ez csak egy szónoki fogás, amelyet a KME-vezetők előszeretettel alkalmaznak.

hiba - mivel a bűn szó a KME-ben démonizálva van, a vezetők által elkövetett visszaéléseket hibának nevezik. Ezzel próbálják megakadályozni, hogy a vezetők a követőkhöz hasonló ítélet alá kerüljenek a csoport szempontjából, ha hónapokig, vagy akár évekig agresszív vagy manipulatív módszerekkel vezetnek. Ha a vezetők bűneit hibáknak nevezik, azzal elkerülhető a felháborodás. Természetesen, ha egy "mezei" KME-tag próbált valamit a saját hibájának nevezni, amit mások bűnként értelmeztek, sokszor csak azt érte el, hogy még meg is feddték.
2013 nyarán Szabad Péter módszereit és tetteit is hibáknak nevezte Boston és a bostoni érdekszféra vezetői. Ez a spirituális maffia fontosabbnak látta evangelistája megvédését, mint az áldozatok rehabilitálását. Ez sem ismeretlen viselkedés: Ha a szegénynek az elnyomását, a jog és az igazság megrövidítését látod az országban, ne csodálkozz el a dolgon; mert a magas rangúra vigyáz a magasabb rangú, rájuk pedig a még magasabb rangúak. (Prédikátor 5:7).

hunglish - az eltorzult nyelvezet példái - mivel a gyülekezet alapítói az USA-ból jöttek, számos kifejezést magyarítottak szó szerinti fordításban. Erre utal pl. az elhullott szó (fall away). Itt azonban nem áll meg a dolog, számos kifejezés honosodott meg, amit hallani is rossz. A teljesség igénye nélkül: felállítani egy időt (vagyis a határidőpontban egyeztetni egy találkozót), felállítani egy tanulmányozást (megbeszélni valakivel egy biblia-tanulmányozás időpontját), ez csak nem jó (felháborodott helytelenítés kifejezése), az a tanács, hogy... (a "hogy" utáni rész parancs, engedély vagy tiltás), ez nem bölcs (vagyis csinálni szeretnél, ill. csináltál valamit, amit a másik bűnnek tart), hol a szíved? (bűntudatkeltés, általában akkor mondják, ha nem tudnak valamiről meggyőzni), mi történt? (ma már csak tréfálkoznak ezzel, túlzottan angolosan ejtve "mi thörthént", de régebben arra utalt, hogy amit tettél, elfogadhatatlan és különben is, hogyan juthattál idáig), nem érzem jól magam ezzel (vagyis csináltál vagy mondtál valamit, ami a vezetődnek nagyon nem tetszik, és mivel a Bibliában nem talál rá semmilyen utalást, amely az ő véleményét támasztaná alá, marad az érzelmi zsarolás).

gyenge tanítvány - azok, akik hosszasan küzdenek különböző bűnökkel és/vagy nem teljesítik kellőképpen a vezetői elvárásokat. De ide tartoznak azok is, akik érzelmileg ingatagok, vagy kritikusak a rendszerrel kapcsolatban; "hibásak a meggyőződéseik", vagyis mást gondolnak egy-egy kérdésről, mint a KME vezetői; "rosszul vannak lelkileg", vagyis nem csinálják a "jó tanítványra" jellemző napi rutint. A gyenge tanítványoknak nem lehet barátjuk vagy barátnőjük (ha diákról, vagy egyedülállóról van szó) és bizalmatlanság övezi őket. A legtöbben kerülik azt, akiről elterjed, hogy gyenge tanítvány.
A kategória létezése magában egyfajta érzelmi zsarolás. Hivatalosan ők azok, akik "különleges gondoskodást igényelnek", valójában ők azok, akiket meg kell szégyeníteni és szégyenben kell tartani, lejáratva őket és győzködni, amíg meg nem törnek, vagy el nem mennek.
2009 tavaszán a KME illegális adatgyűjtést folytatott a tagokról. Lássunk egy konkrét ívet:

Ezek a jelentések hónapokon keresztül készültek a gyülekezet minden bibliaköréről és Szabad Péterhez, illetve Molnár Adriánhoz futottak be. Minden héten kellett ilyeneket írnia az összes vezetőnek (a bibliakör-vezető asszisztenseknek is) és szombat estig kellett e-mailen eljuttatni a legfrissebb jelentést.

Itt már látjuk a különleges gondoskodást igénylő keresztények rovatot, mely eredetileg gyenge keresztények címen került a jelentésbe. Amúgy a jelentés több tanulságot is magában hordoz, egy későbbi bejegyzésben ezekkel is foglalkozunk majd.
Ezek a jelentések hivatalosan "vezető-képzés" részét képezték, a gyakorlatban viszont vezető találkozókon, csoportosan beszéltek át mindent, ami erre a lapra felkerült (Szabad Péter véresen komolyan vette ezt, míg Adrián nem, de miután Adrián Albániába ment a tiranai gyülekezetet vezetni, Szabad úr élesen kritizálta őt egy hétközi istentiszteleten, mondván, csak most látja, milyen nagy baj van a házas-szolgálatban). 2013 őszén Molnár Adrián egy magánbeszélgetésen nevetve ismerte el, hogy "épp mostanában" akadt a kezébe egy halom kinyomtatott jelentés. Legyintve tette hozzá, hogy ez egy buta kezdeményezés volt. Természetesen ezt a KME előtt senki nem ismerte el, illetve azoktól sem kért bocsánatot senki, akik a jelentés miatt aggályokat fogalmaztak meg, vagy a vezetőséggel konfrontálódtak. Arról nem is szólva, milyen súlyos felelőtlenség és jogilag is mennyire aggályos, hogy ezek a jelentések kinyomtatott formában évekkel később is fennmaradtak.

gyengék listája - a vezetőség által a gyenge tanítványokról vezetett nyilvántartás. Régen rendszeresen beszéltek a gyengékről a vezetőségi találkozókon.

ígéret - ez egy kifejezés azokra az emberekre, akik megígérik, hogy eljönnek istentiszteletre és elérhetőséget is adnak. Ígéret lehet egy utcán megszólított ember, de akár egy tag rokona is. Az ígéreteket nyilvántartják, és rendszeresen beszélnek róluk vezető találkozókon és különböző fórumokon. Jóhír-megosztáskor is rendszeresen akad, aki feláll, és elmondja, hogy van "három ígérete vasárnapra". Akinek sokáig nincsen ígérete vagy vendégei, az bűntudatot érez, mert a sikeresség fokmérője a KME-ben az, mennyire vagy eredményes az ígéretek gyűjtésében, a vendégek elhozásában, a tanulmányozásban és a keresztelésben (kivéve, ha vezető vagy, akkor a pulpitus mögött tetszeleghetsz).

istentisztelet - ebből hetente kettő van, az egyik mindig vasárnap, ez az, amire vendégeket is hívnak. A másik zártkörű, ott a gyülekezetnek szóló tanítások és bejelentések hangzanak el. A vasárnapi alkalom során úrvacsorát is magukhoz vesznek (pászka és szőlőlé), amelynek a fogyasztását a nem KME-tagoknak általában nem ajánlják (mert nem tartják a vendégeket kereszténynek), de nem is tiltják. A prédikációk cselekedet-központúak és rendszerint kihívásokkal zárulnak. Ezekben a tanításokban tartózkodnak attól, hogy a káros teológiát szándékosan terjesszék (a KME-n kívül nincsenek megváltó gyülekezetek, a KME-tagok nem házasodhatnak szabadon más közösségek tagjaival, stb.), de tévtanítások ilyenkor is bőségesen előfordulnak. Az utolsó éneket pedig a közösségi idő követi.

IT (ejtsd: íté) - lásd: istentisztelet.

jó hír - ez bármi lehet, onnantól kezdve, hogy valaki munkát kapott, egészen addig, hogy az utcai evangelizáció során sikerült szereznie néhány mobiltelefon-számot.

jóhír-megosztás - általában hétközi istentiszteleteken, vagy utcai evangelizáció után kerül sor rá, hogy az egész gyülekezetben, vagy egy adott bibliakörben a tagok elmondják egymásnak a jó híreiket, a többiek pedig megtapsolják és/vagy ámeneznek. A legtöbb jóhír-megosztás az evangelizációs sikerekhez kötődik ("ígérte egy lány, hogy jön a vasárnapi istentiszteletre", "kaptam egy e-mail címet evangelizáció közben", "jól reagál valaki a tanulmányozásokra a bibliatanulmányozás alatt").
Vannak olyan bibliakör-vezetők is, akik ragaszkodnak hozzá, hogy utcai evangelizáció után a tagok még összegyűljenek elmesélni egymásnak, hogy ment az evcsi. Ilyenkor kifejezetten számszerűsítik, ki mennyi elérhetőséget kapott, illetve kikkel találkozott. Ha valaki nem tud sikerekről beszámolni, általában annyit mond, hogy "vetette a magokat és azok már dolgozni tudnak mások szívében". Sokszor a tagok akaratuk ellenére mennek vissza ezekre a megosztásokra, mert már fáradtak, az utcai evangelizáció után legszívesebben hazamennének, de félnek ellentmondani, vagy ha megteszik is, a vezető lesöpri az ellenkezésüket.

keserűség - ez a kifejezés a KME-vezetők halálos fegyvere. Gyakorlatilag mindenkire kimondják, akinek észrevételei vannak, aki a konfliktusok mögött meglátja a rendszerből fakadó bűnöket. A legtöbb konfliktust ugyanis a rendszer felépítése okozza. Ahogyan Kriete is írta 2003-ban, a systemic evil, a teológiába és a gyakorlatba kódolt törvényszerű bukás okozza a káros viselkedésminták újbóli felbukkanását. Ez pedig sokaknak szemet szúr, akikkel újra és újra megtörténik ugyanaz, akik szinte folyamatosan áldozattá válnak. Az egyik alapvető szektajellemző az áldozatok hibáztatása, itt pedig pontosan ez történik. Különös módon ha megvédenéd magad, ha többször is tapasztaltad, hogy erőszakosan vagy lekezelően bánnak veled és elhatároztad, hogy ennek a végére jársz és felelőst keresel, hamar a keserűség vádja alatt találhatod magad. Miért nem tűröd el a sérülést? Miért nem bocsátasz meg és lépsz túl? Hiába te vagy az áldozat, még ezután is téged hibáztatnak.
Ráadásképpen hajlamosak összemosni az elkeseredést vagy a zaklatottságot, a letörtséget és a felháborodást a keserűséggel - teljesen szándékosan, azért, hogy lejárassanak téged. Ha keserű vagy, akkor amit mondasz, azt nem kell komolyan venni, sőt, veszélyes vagy és fertőző, ezért kerülni kell téged.
SZP 2011 tavaszán azt írta: A meg nem bocsátás = keserűség. Ha a múltbeli megbántás kihat a jelenre, az azt jelenti, hogy nincs teljes megbocsátás. Nem tudod odatartani a másik orcádat. Ennek alapján ha a KME-ben nem vállalod tovább a pofozózsák szerepét, már azzal is keserű vagy.
Minden KME-tagba mélyen bele van plántálva, hogy a keserűség bűn, és gyakorlatilag elérték, hogy bármilyen érzelmet, meglátást vagy fájdalmat keserűségnek tekintsenek, ami a rendszer megkérdőjelezéséhez vagy a vezetési módszerek kritizálásához vezethet. A keserűségről szóló tévtanításokkal aláássák a tagok kritikai gondolkozásra való képességét, míg kiszolgáltatottá nem válnak a vezetői önkényuralom bármilyen megnyilvánulásának.

kifogás - gyakran előfordul, hogy valakit bűnnel próbálnak szembesíteni, de az áldozat nem ért egyet velük. Ilyenkor lehetetlen helyzetbe kerül, mert bármit mond, azt kifogásnak vagy védekezésnek minősítik. Még akkor is, ha a vád légből kapott, irreális vagy nevetséges, egyszerűen lehetetlen józanul érvelni ellene, mert a vádlók elutasítják, hogy nem nekik van igazuk. Szabad Pétert szinte lehetetlen volt leállítani, ha valakit bűnnel akart szembesíteni.
Az is előfordult, hogy Szabad úr valakire megpróbált ráfogni valamit, de mert nem volt igaza, és áldozata cáfolni tudta az állítását, azonnal keresett valami mást, amivel támadhat. Álljon itt egy példa erre, ami Szabad Péter (SZP) és Gy. Zoltán között zajlott 2013 tavaszán (erről a beszélgetésről itt már beszéltünk):
SZP: Lövésünk sincs, hogy te mit csinálsz onnantól kezdve, hogy hazamész a munkából, és körülbelül senki nem tud erről semmit. Te tudod, hogy mit csinál a Zoli, amikor hazaér a munkából (ezt egy másik, a beszélgetésben részt vevő férfinak címzi)? Nap mint nap? Hogy mivel töltöd az idődet? Mennyit evangelizálsz? Érted... kinek vallod meg a bűneidet? Hogy megy a tisztaság? Mennyire szereted a feleségedet és vele hogy alakul, épül a házasságod? Ki az, aki ezt tudja? 
Zoltán: Elég sokat beszéltünk ezekről, amikor még...
SZP (közbevág): Ez mikor volt? Érted... ki van még az Ádámon kívül, aki ezt tudja?
Zoltán: Kivel szoktam beszélni ilyenekről? A régi bibliakörömmel rendszeresen beszélgettem ezekről, sőt, Ákossal máig, majdnem minden nap levelezünk e-mailben és leírjuk, hogy vagyunk, mit csinálunk, hogy megy a nap, stb.
SZP: Szuper... És ezek az emberek szembesítenek azzal, amikor ilyen kritikus meg szeretetlen módon viselkedsz?
Először tehát megpróbálja megvádolni a másikat valamivel (senki nem tud rólad semmit), majd amikor ezzel nem ér célt, keres valami mást, amibe beleköthet. Még véletlenül sem ismeri el, ha tévedett, csak szisztematikusan keresi a pontokat, ahol bűntudatot kelthet.
Talán még durvább példa az, amikor egy diák elvállalt egy OKJ-s képzésen való részvételt, ami egybeesett a heti diák-bibliakör időpontjával. Később Szabad úr megpróbálta ezt bűnként beállítani egy beszélgetésen, ahol összesen heten vettek részt (balszerencséjére ketten a diák pártját fogták, így az ő megtörése már nem sikerült és közvetve elvezetett Szabad úr bukásához Budapesten). A bűn az lett volna, hogy a diák nem kért tanácsot a képzésen való részvétel elvállalása előtt.
Az egyik résztvevő tehát megkérdezte, hogy valóban igaz-e ez. Ekkor derült ki, hogy a diák három másik embertől is tanácsot kért, illetve a diákszolgálatot vezető H. Mátyásnak és feleségének (annának) is említette. Szabad úr rávágta, hogy akkor a diák bűne az, hogy személyesen a bibliakör-vezetőnek (Matyinak) nem mondta el a dolgot úgy, hogy az Mátyásban meg is maradjon. A diák álláspontja az, hogy Matyinak is említette, aki viszont űzött és elfoglalt életet élt, így elfelejtette, vagy félreértette ezt a beszélgetést.
A gond azonban ezzel a váddal a következő:
- nem bűn, ha valaki nem kér tanácsot;
- nem bűn, ha valaki nem szól a bibliakör vezetőjének egy kérdésben;
- Szabad úr nem ismerte el, hogy tévedett, hanem keresett valami mást, hogy csak azért is neki lehessen igaza, mert nem a másik megértésére törekedett, hanem kizárólag arra, hogy megnyerje a beszélgetést;
- a beszélgetés során íratlan szabályok jelentek meg (bűn, ha egy döntésedről nem szóltál külön a bibliakör-vezetődnek);
- Matyi felesége tudta, hogy a diák elkezdi az OKJ-s képzést, illetve az első bibliakör után is kiderülhetett volna mindez, vagyis hogy a diák az oktatás miatt nem vesz részt. Ehhez képest nyolc hónappal később került a téma terítékre és a "vezető evangelista" a diákot próbálta egyoldalúan felelősségre vonni, hogy áldozatból a konfliktus aktív részesévé, akár okozójává tegye.
Ez az eset is mutatja a mély, szektákra jellemző kontrollt, és a vezetők azon hozzáállását, amellyel megtörni szándékoznak követőiket az alázatos, belátó, támogató hozzáállás helyett. Ha pedig valaki a fentiekhez hasonló, képtelen és paranoiás, valójában szociopata fegyelmezési eljárás alá kerül, bármit mondjon is, az már "védekezés" és "kifogás", amely nem megértést, hanem az áldozat megtörésére és lerombolására irányuló még durvább erőfeszítéseket váltja ki a vezetőkből.

kihívás - ha a vezetők el akarják érni, hogy tegyél meg valamit, általában azt mondják: van egy kihívásom a számodra. A kihívás egy feladat, amit ha nem teljesítesz, akkor szégyenben vagy Isten előtt - ezt próbálják a KME-ben beléd nevelni. Ha teljesíted a kihívást, megdicsérnek, esetenként az egész közösség előtt. Ha nem teljesíted, a szomorúságukat fejezik ki. Kihívás lehet, hogy adj el valamit és adakozz többet hetente, vagy akár az is, hogy hagyd ott a munkahelyed. A kihívásokon keresztül bármilyen mélységig belenyúlhatnak a magánéletedbe, és folyamatos nyomást gyakorolhatnak rád. A kihívás tehát egy kifejezetten feléd megfogalmazott elvárás, rendszerint valójában egy parancs.

kizárás - a kizárás előtt az áldozatnak először általában felajánlják, hogy "magától menjen el", és csak azután döntenek a kizárásáról, ha erre nem hajlandó. A kizáráskor meg is fenyegetik, nem beszélhet senkivel a kizárása okairól és körülményeiről, különben megjelölik. Amennyiben valakit mégis kizárnak, ez azzal jár, hogy elveszíti a gyülekezeti tagságát (közlik vele, hogy többé "nem tanítvány"), de járhat a vendégeknek szóló alkalmakra és részt vehet újabb biblia-tanulmányozásokon.
A kizárással való fenyegetés a zsarolás egyik formájaként erőteljes fegyverré vált a KME-csúcsvezetők kezében, amit az alábbi példa is jól érzékeltet:
SZP: Azt gondolom, az egyetlen egy kérdés az az, hogy... Innentől, X, két variáció van ezen a ponton. Mivel nem aláztad meg magadat, nem vagy hajlandó megváltoztatni a meglátásaidat, a gondolkodásmódodat, nem vagy hajlandó megtérni ezekből a dolgokból, és nem vagy hajlandó egységre jutni velünk, engedelmeskedni a vezetésnek és tisztelettel, támogatóan követni, ezért nem egy megoldás, hogy továbbra is együtt kövessük Istent és ennek a gyülekezetnek továbbra is tagja legyél. Két megoldás: vagy elmész magadtól békességben, és hagyjuk egymást, mi nem fogunk utánad menni és erőltetni ezeket a dolgokat, „márpedig higyjél nekünk, márpedig csak így van, hallgass meg bennünket”. Te nem fogsz bennünket kritizálni és nem fogsz negatívan beszélni a gyülekezet tagjainak rólunk, a vezetésről, a módszereinkről. Tiszteletben tartod, hogy mi így csináljuk, te másképp csinálod, mi is tiszteletben tartjuk, hogy másképp csinálod, és mész a magad útjára. Nem ugyanazt az utat akarjuk járni. Ez számomra világos. Nem ugyanazt próbáljuk csinálni. És nem vagy hajlandó változtatni azon, amire eltökélted magad. Mi sem. A másik variáció, hogy ha nem működik az, hogy békességgel a magad útjára mész, akkor kell, hogy kiközösítsünk, és megszakítsunk mindenfajta kapcsolatot. Hogy világossá tegyük, X nem követi velünk együtt azt az irányt és nem követi velünk együtt Jézust. Én bízok abban, hogy ha nem tudunk egységre jutni, legalább el tudunk válni békességben. ... Hogy látod ezt?
X: Én nem harcolni akartam veled, akkor rendben, akkor elmegyek. Nyilván nem akarom azt, hogy kiközösítsenek, mert azért vannak itt barátaim.
Peti: Ennek vannak feltételei. Békében. Ez azt jelenti, hogy te döntesz úgy, hogy nem követed velünk Jézust, nem mi rakunk ki, nem mi mutatunk ajtót. Te döntesz úgy... És felelősséget vállalsz ezért a döntésért.
X: De hát a másik lehetőségem meg a kiközösítés, tehát akkor ez az én döntésem.
Peti: Ha bármilyen ponton ezért a döntésért minket teszel felelőssé, vagy utalsz rá, hogy mi raktunk ki az egyházból... Nem először beszélgetek egy ilyen emberrel. Nem egy kellemes dolog, nem egy könnyű dolog elválni. ...
Ebből a beszélgetésből kiderül, hogy X azért dönt az elmenetel mellett, mert különben kizárják és megjelölik. Természetesen a gyülekezetben az volt kommunikálva, hogy "a szabad akaratából úgy döntött, hogy nem követi velünk tovább Jézust". Ha pedig valaki megkereste, hogy beszéljen vele erről, neki is ezt kellett mondania. Mi ez, ha nem hazugságra való kényszerítés és zsarolás?

költségfelszámítás - a bibliatanulmányozást lezáró beszélgetés, melynek során a vezető eldönti, készen áll-e a vendég a megkeresztelkedésre. Ez a teljes ICOC-ra jellemző eljárás természetesen nem bibliai alapelveken nyugszik, hanem azt a célt szolgálja, hogy kiszűrjön mindenkit, aki nem fogadja el 100 %-ig a rákényszerített rendszert. Aki erre a pontra jut, azt a megváltás ígéretével zsarolva próbálják rávenni, hogy gyakorlatilag a teljes élete fölötti ellenőrzést és irányítást adja át a KME vezetőinek, ígéretet téve és elfogadva a KME összes írott és íratlan szabályát.

közösségi idő - az istentiszteletet követő egy-két órás időszak, amikor a gyülekezet tagjai foglalkoznak egymással és a vendégekkel. Ilyenkor kérdezik a vendégeket: "hogy tetszett a prédikáció?", próbálnak tanulmányozásokat és találkozókat megbeszélni. Nem ritkán akár hárman is körülveszik a vendégeket és heves érdeklődést mutatnak irántuk, mely általában megszűnik, amint az illető csatlakozik a közösséghez. A közösségi idő a szeretet-bombázás és evangelizáció színtere. Ugyanakkor sokan ide időzítik az elintéznivalóikat is, vagy itt beszélik meg a következő bibliakör, nevelési csoport, közös evangelizáció időpontját.
Sokszor hangzanak el tanítások a tagok felé a hétközi istentiszteleten, hogy foglalkozzanak a vendégekkel, sőt esetenként a tagok egymást is figyelik vasárnap és rászállnak arra, akin azt látják, hogy "nem elég adakozó". Hibáztatják azt is, aki rendszeresen "túl hamar távozik" a közösségi időről, vagy csak egyvalakivel beszélget, stb.
Sokakat ért már feddés a KME-ben, mert a vezetői nem voltak elégedettek a közösségi időben nyújtott teljesítményével.

Különleges adományozás - lásd: adományozás.
 

langyos - Jelenések 3:15-16 alapján nevezik langyosnak azokat, akik nem eléggé lelkesek, nem buzgók, nem pörögnek az ideális tanítvány mércéjével mérve. Akik személyiségük alapján zárkózottak, befelé fordulók, gyakran érezhetik hibáztatva magukat és érik vádak más testvérektől, amiért "nem elég tüzesek, vagy nem tartanak elég sok emberrel kapcsolatot, nem kezdeményezőek, stb.". A KME maga a pokol az introvertált emberek számára, akiknek megpróbálják a személyiségét megváltoztatni, komoly lelki és mentális sérüléseket okozva ezzel.

lelkies - ez a dicsérő jelző azokra az emberekre vagy cselekedetekre vonatkoztatva hangzik el, akik és amelyek valamilyen látványos áldozatkészségről vagy áldozathozatalról tesznek tanúbizonyságot. Lelkiesnek nevezik azokat is, akik valamilyen csapás vagy tragédia közepette nem gyászt mutatnak, hanem derűs hozzáállást kényszerítenek magukra (pl. "az Úr adta, az Úr elvette", mondják valamire, miközben legbelül szinte szétszakadnak). Sajnos a lelkiesség látszatát kelti az is, ha valaki a szőnyeg alá söpri a problémáit, és erősnek mutatja magát olyan helyzetekben, amikor valójában segítségre lenne szüksége.
Egy időben elterjedt volt az a nézet is, hogy "egy evangelistának három óra alatt meg kell térnie, ha le van törve - ezért neked is". A szomorúság, az elkeseredés, és maga a hosszan tartó gyász is bűnnek számít a KME-ben. A letörtség és az aggódás ugyancsak. Az a lelkies, a bátorító, ha valakinek mindig fülig ér a szája. Ezért sokan ki sem merik mutatni a fájdalmaikat, csak csendben szenvednek, mert tudják, hogy világiassággal és keserűséggel fogják vádolni őket, ha a problémáikat megosztják és elvárják tőlük a megtérést. Sok KME-tag retteg attól, hogy támogasson valakit, akinek hosszan tartó lelki szenvedés van az életében.

meggyőződés - lásd: elvárás. Ezen túlmenően a meggyőződés a KME hitvilágának a tagokba plántálása és a tagokban való rögzítése. A KME elvárja, hogy a tagok eszerint a hitvilág szerint éljenek, gondolkozzanak és cselekedjenek.

A KME hitvilága mind a mai napig Kip McKean agresszív teológiáján alapul, tartalmazza az összes szektajellemzőt és alapját képezi annak, hogy a KME zárt vallási közösségként és diszfunkcionális családként működik.

megjelölés - ez egy rettegett kifejezés a KME-ben, Az a tag, akit megjelölnek, elveszíti az összes kapcsolatát a KME-n belül. Mivel a gyülekezeten kívüli kapcsolatait korábban már leépítették ("a KME-ben legyenek a legjobb barátaid!"), a tagok könnyen zsarolhatóak a megjelölés ígéretével. Szabad Péter rendszeresen vissza is élt ezzel a lehetőséggel.
Most lássunk egy levélrészletet egy megjelölt férfivel kapcsolatban, amelyből kitűnik, hogyan is nézett ki a megjelölés:
Ezért a mai nappal megjelöljük X-t, mint egy olyan személyt, akivel vigyázni kell, mert a vele való kapcsolat káros közös hitünkre. A Biblia kifejti, hogy milyen komolyan kell venni ezt a dolgot, amikor azt írja, hogy „térjetek ki előlük!” Ez az újszövetségi időkben azt jelentette, hogy ha szembe jön az utcán, akkor el kellett kerülni. A mai világban ezt úgy tudjuk alkalmazni, hogy egyáltalán nem kommunikálunk X-el sem személyesen, sem telefonon, sem írásban (e-mail, chat), sem egyéb más módokon  
Testvérek! Nagyon fontos az is, hogy bízzatok a döntésünkben, mert meggyőződésünk, hogy így valósítjuk meg Isten akaratát. Kövessétek az iránymutatásunkat, és ne cselekedjetek azzal ellentétesen függetlenül, saját belátásotok szerint. Egy emberként, egy családként fogjunk össze, és óvjuk meg egymást. Ne engedjük Sátánnak elpusztítani a közöttünk levő, szeretetteljes kötelékeket rágalmazással, keserűséggel. 
Hálásak vagyunk értetek, és imádkozunk, hogy ez a helyzet Isten dicsőségére legyen, ahogyan Benne bízva, együtt követjük a Bibliát. Kérünk benneteket, hogy imádkozzatok X-ért, és az ő megtéréséért! Szeretnénk őt is ott látni az utolsó napon Istennel. Szeretnénk nyitva hagyni a megtérés útját X számára, és kommunikáltuk felé azt, hogy bátran megkereshet bennünket abban az esetben, ha változott a hozzáállása, és viselkedése. Amennyiben bármelyikőtöknek kérdése lenne, kérünk benneteket, hogy ezt személyesen nekünk tegyétek fel, nagyon szívesen válaszolunk minden kérdésre.

Talán már itt is szembetűnő, hogy a megjelölt tag nem kap lehetőséget a védekezésre, elszigetelik tőle a közösség tagjait, és kizárólag a KME (őt megjelölő) vezetőivel kommunikálhat. Ez gazdag lehetőségeket teremt a megjelöléssel való visszaélésre, hiszen akinek kérdése van vele kapcsolatban, az is csak a megjelölőhöz mehet vele, az ő oldaláról ismerheti meg a történetet.
Az is alapvető, hogy a megjelöltet nem tájékoztatják a megjelöléséről, így védekezni sincs lehetősége, külön ki kell nyomoznia, mi is történt, történik körülötte.
A későbbiekben szánunk egy külön bejegyzést a megjelölésre, mert különösen jól dokumentált, hogyan éltek vissza ezzel a KME vezetői.

megosztás - általában egy tanulságos vagy lelkesítő történet, esetleg jó hír elmesélése, de esetenként a prédikálás is ebbe a köntösbe van bújtatva, és ilyenkor az elmesélt történet csak eszközül funkcionál.

megtérés - 180 fokos fordulat, teljes gondolkozás-változás. A KME-ben a keresztelő előtti időszakban mindenkit részletesen végigfaggatnak az élete összes területéről, és csak azt keresztelik meg, aki véleményük szerint mindenben megtért, amit bűnként, kísértésként, vagy akár a bűn lehetőségét elősegítő körülményként értékelnek, illetve aki teljes mértékben egyetért a teológiájukkal és a gyakorlatukkal. A vezetők a tagokat is rendszeresen megtérésre hívják el (és a tagok is egymást), szinte nincs nap, amikor valamiből meg ne kellene térniük (hiszen "nem olyanok, mint Krisztus").
A megtérésre elhívás a kontroll és a manipuláció eszköze, a kizárással való kimondott vagy kimondatlan fenyegetéssel és a bűntudatban tartással párosul. A "magadtól nem tudsz keresztényként élni" kijelentéssel a tagok KME-től való függését erősítik, a rendszeres neveléssel és feddéssel, a megtérés folyamatos kikényszerítésével (akár vélt, akár valós bűnökből) az önértékelést és a védekező képességet rombolják le.

menyétrandi - a KME-ben a legutóbbi időkig tilos volt egy diák-vagy egyedülálló férfinak és nőnek négyszemközt találkoznia. Ha mégis előfordult, a találkozást csak utcai evangelizáció keretein belül tehették. Amennyiben mégis találkoztak, a menyétrandi kifejezést aggatták rájuk, ami valójában nagyon abuzív, mert egyfajta megszégyenítést jelentett.
A KME-ben a kapcsolatok kontrollja alkotmánysértő szinten működik. A vezetők engedélye nélkül még a tagok között sem igen jöhetnek létre barát-barátnő kapcsolatok, aki pedig sok időt töltött egy számára kedves másik emberrel, azt általában elszigetelték tőle, feddték és fenyegették, illetve a másik felet is manipulálták és kihívásba adták a kapcsolat megszakítását.
Ez az eljárás természetesen nem csupán jogi szempontból aggályos, de teljesen istentelen is, hiszen a kapcsolatok manipulálása és az emberek sorsáról való ilyen jellegű döntés egészen elképesztő szintű vezetői arroganciát mutat.

nem biblikus - lásd: biblikus.

nem nyitott - lásd: nyitott.

nevcsop - lásd: nevelési csoport.

nevelés - A nevelés a totális kontroll eszköze, ez kötötte össze az ICOC vezetési piramisának különböző szintjeit. A nevelés alá- és fölérendelt kapcsolatokat hoz létre, ezért minden esetben destruktív. A kérdéssel behatóbban már foglalkoztunk korábban is.

nevelési csoport - ezek gondosan megszervezett kis egységek a közösségen belül, általában egy bibliakör tagjai közül kerülnek ki alkalomszerű variációban. Rendszerint a férfiak és nők külön vesznek részt benne, így sokszor maguk a házastársak sem egy közös nevelési csoportban ülnek, illetve minden alkalommal külön dől el, hogy milyen felállásban ül össze a nevelési csoport. A csoportos nevelés ezeken az egységeken keresztül valósul meg.

nevelési idő - a nevelőnek a nevelttel töltött idejét nevezik és nevezték így. Régebben heti rendszerességgel zajlott és a KME minden tagjának kötelező volt. Nem ritkán akár három nevelési idő is esett egy hétre (pl. egy a nevelővel és egy-egy a nevelttel, ha valaki többeket is nevelt), a találkozók pedig akár egy-két órásak is lehettek. A nevelési időkön a nevelő akarata érvényesült. Volt olyan nevelő, aki rendszeresen utcai evangelizációra vitte a neveltjét, és olyan is, aki hetente faggatta ki a neveltet az élete különböző területeiről. És előfordult az is, hogy a nevelő (saját feljebbvalója, nevelője tanácsára) minden ilyen találkozón megfeddte a neveltet, hogy alázatban tartsa.

nyitott - azokra az emberekre mondják, akik barátságosan, jóhiszeműen és készségesen fogadják a KME-tagok tanításait, teljesítik a kihívásokat és hajlandóak a bibliatanulmányozásra vagy a barátságépítésre. Ha valaki a KME-tanításokat nem fogadja el, vitatkozik vagy egyszerűen ellenáll, azokra azt mondják, hogy nem nyitott, és imádkoznak érte, hogy "nyíljon meg a szemük", extrémebb esetben pedig, hogy "Isten törje össze őket".
Isten természetesen nem töri össze az embereket azért, mert a KME-tagok ezért imádkoznak, de ez a hozzáállás jól mutatja, hogy míg a KME-tagok mindenkit osztályoznak és besorolnak, addig ők maguk egyáltalán nem nyitottak, és céljuk minden esetben a másik meggyőzése.
A nyitott / nem nyitott osztályzást a KME tagjai egymás között is gyakorolják. Sokszor előfordult, hogy Szabad Péter vitatkozott valakivel, majd a beszélgetés végén azt mondta: legközelebb gyere egy alázatos és formázható szívvel. Hozzá kell tenni azonban, hogy maga Szabad úr szinte soha nem érkezett ezzel a szívvel egyetlen találkozóra sem.

ölelés - sok vendégnek az első élménye az a KME-ben, hogy az emberek nem kézfogással üdvözlik egymást, hanem öleléssel. A férfiak között egy furcsa ölelési forma is elterjedt, amelynek során az egyik magához szorítja a másikat úgy, hogy a vállát féloldalasan átkarolja. De akadnak olyanok is, akik "nagy medve ölelés"-t adnak, illetve férfiak és nők között mindig a féloldalas ölelés működik.
A vendégeket is igen hamar ölelgetni kezdik (na, tényleg, tanulmányozol? Hadd adjak egy ölelést!). Van, akinek ez jól esik, de akad, aki rosszul érzi magát tőle, a csoportnyomás miatt azonban hamarosan az utóbbiak is beadják a derekukat. Az ölelés pszichológiai következménye az, hogy a KME-tagok sokszor itt lépik át először a vendégek intim, privát határait. Később, vagy ezzel párhuzamosan ugyanezt megteszik a tanulmányozás során is, míg eljutnak a vendég legmélyebb titkaiig. A KME-ben a tagtoborzás színtiszta, évtizedek alatt kiforrott pszichológia, mely a vendégek személyiségi határainak feltöréséből áll, az ölelés pedig ennek egyik eszköze, mely ezen felül az elitista csoportidentitást is erősíti.

pletyka - a keserűséggel és széthúzással való vádaskodás mellett a pletykáról szóló tanítás és ennek a tagokba plántálása a vezetők legerősebb fegyvere, a tagok feletti kontroll fenntartásának egyik alappillére. A pletyka KME általi definiálása nem más, mint a totális információkontroll megvalósítása.
Lássuk, hogyan definiálta a pletykát Szabad Péter és Molnár Adrián már 2006-ban:
Rágalmazás (görögül: katalalia) az, amikor valaki a bántás és nem a segítés hangnemében kritikusan beszél valakivel. Ez az, amikor valaki megbánt, és én visszavágok, kritizálom. Jézus nem így tett (1Péter 2:21-23), és arra hív el bennünket, hogy mi is, amikor valakit a bűnével szembesítünk, azt szelíden és vigyázva tegyük, hogy bűnbe ne essünk (Galaták 6:1). Amikor nem így teszünk, azt hívja a Biblia rágalmazásnak, vagy egyes idézetekben bántó beszédnek.
Pletyka vagy vádaskodás (görögül: psithurismoi) az, amikor ugyanezt egy harmadik személy fele tesszük. És ezen a tényen az sem változtat, hogy "csak meg akarjuk osztani az érzéseinket". Pletykálunk, amikor valaki mással kapcsolatos élményünkről osztunk meg, ami ezt a nem jelenlevő testvért negatív fényben tünteti fel. Ahelyett, hogy személyesen az illetőnek fejeznénk ki a panaszunkat (Máté 18:15), és vele oldanánk meg azt a Biblia által előírt módon. Az sem jogosít fel minket pletykálkodásra, ha úgy érezzük, hogy "ezt az illetőnek is a szemébe mondanám, úgyhogy nem pletyka" - ez téves elképzelés, csak önmagunk becsapása. Ezt tesszük, amikor egy konfliktust, félreértést csak a saját szemszögünkből mesélünk el, anélkül, hogy a másik fél jelen lenne, és elmondhatná az ő szemszögéből a dolgokat (Példabeszédek 18: 17).
Mindez szépen hangzik, a gyakorlatban viszont azt jelenti, hogy a vezetők el tudják szeparálni egymástól az áldozataikat és meg tudják akadályozni, hogy a vezetéssel kapcsolatos negatív tapasztalatok összegződjenek. Mindeközben pedig a vezetők szabadon beszélnek egymás között a követők bűneiről és bármilyen cselekedeteiről. Ez tehát kettős mérce, képmutatás, az oszd meg és uralkodj, valamint a tudás = hatalom elvek könyörtelen használata, melyeken keresztül a vezetők szabadon manipulálják a gyülekezet tagjait.
Mivel a szellemi erőszak áldozatai senkivel nem oszthatják meg az érzéseiket, történeteiket és tapasztalataikat (mert az pletyka és rágalmazás), rá vannak kényszerítve, hogy azzal beszéljenek, aki nekik a mentális sérüléseket okozza. Miután pedig a vezetők gyakran nem hajlandóak elismerni, hogy nincsen igazuk, ez további sérülésekhez vezet. Végül az áldozat kétségbeesésében beszél másokkal is, ekkor pedig gyülekezeti fegyelmezési eljárásokat indítanak ellene, keserűséggel és széthúzással vádolják, kizárással fenyegetik és akár az orvosi értelemben vett összeomlást, összeroppanást is készek, képesek előidézni nála.

prédikáció - a pulpitus mögül elhangzó tanítás, mely rendszerint pontokba szedett, bibliai idézetekkel tarkított és sokszor kihívásokkal zárul. Általában a vezető lelkész, vagy a vezetőségi csoport valamelyik tagja tartja. Nők a férfiaknak nem prédikálhatnak (ha mégis megteszik, általában hozzá teszik, hogy "nem prédikáltam, csak megosztottam").
A KME-ben a tanítások sajnos rengeteg eredeti szövegkörnyezetéből kiragadott idézet alapján történő tévtanítások, melyek a farizeusi kereszténységet, gyakorlatilag a cselekedetek általi megigazulást helyezik előtérbe, miközben elviekben éppen ennek ellenkezőjét állítják.
Prédikációik során gyakran a bostoni gyülekezet tanításait adják tovább, például a 2011-es év eleji megtérés-leckesorozat is Bostonból lett átvéve.
A tanításaikban sokszor egyéni vélemények jelennek meg meggyőződésként megfogalmazva, illetve deviáns dolgok is elhangozhatnak, amelyeket "legalizál", hogy a pulpitus mögül jelentik ki őket, így a csoporttudat és egyes tagok gondolkozásmódja is káros irányba fejlődik.

radikális - ez a kifejezés azzal kapcsolatban terjedt el, ha valaki szélsőséges dolgokat csinál a KME-ben, vagy nagyon határozott, erőteljes véleménnyel rendelkezik és komoly áldozatok árán követi a gyülekezeti szabályokat, esetleg fundamentalista megnyilvánulásai vannak, miközben esetleg önmagának kárt okoz. A szélsőséges megnyilvánulásokra általában elismerően mondják, hogy "milyen radikális vagy", de a prédikációkban is sokszor elhangzik a "radikális hozzáállás", mint a tüzesség, lelkesség, vagy akár lelkiesség szinonímája. Legyél radikális "a bűnnel szemben", a "kritikus gondolataiddal szemben" (sokszor azt sugallják, hogy bizonyos gondolatokat tekints bűnnek és így maradj az általuk megszabott ösvényen).
A radikalizmus, a szélsőségesség gyakran elképesztő arroganciába torkollik ("mi vagyunk a kemény mag"), ráadásul ha valaki elmegy ebbe a "radikális irányba" (amire nagy a nyomás a KME-n belül), akkor egyre nehezebben ismeri el, hogy rossz úton jár, hiszen ő "Istenért teszi, amit tesz".
 

rágalmazás - bármilyen kritikát fogalmazz is meg a KME-vel vagy annak egy vezetőjével kapcsolatban, azonnal rágalmazónak fognak titulálni, ha a kritika konkrétumokat is tartalmaz. A kettős mérce természetesen itt is megjelenik, hiszen mindeközben a vezetők rengeteg kritikát fogalmaznak meg és terjesztenek a követőkkel kapcsolatban, legfőképpen egymás között. A rágalmazást és a pletykát általában együtt szokták emlegetni, hogy megfélemlítsék a KME-tagokat. Mivel a tagok egymással nem beszélhetik meg tapasztalataikat, egy vezető akár évekig vagy évtizedekig is szellemi erőszakot követhet el ellenük úgy, hogy tevékenysége titokban marad, hiszen nincsen senki, aki látná az ismétlődő mintát, az egyes áldozatok pedig azt hiszik, hogy az övék egyedi eset.

randi - a gyülekezet fennállása óta a férfi-női társkeresés intézményesített formája. A randi (randevú) egészen 2003-ig kötelező volt, ha valamelyik diák, ill. egyedülálló férfinak nem volt szombat estére randi-programja, akkor általában megfeddték érte. A férfiak kötelessége volt ugyanis, hogy a nőket szombat esténként szórakozni vigyék, nehogy a világ tegye ugyanezt, és így megrontsa a nőket. Valójában ez a cselekedet a nők elszigeteléséről, "megvédéséről" szólt, hiszen így a hétköznapok után a nők szombat estéjét is lekötötték.
2003 után egyrészt nőtt a gyülekezeten belüli házasságok száma, és ezzel párhuzamosan csökkent a diák- és egyedülálló szolgálat mérete, másrészt a 2003-as közfelháborodásnak köszönhetően a vezetők egy ideig nem mertek nyíltan autoriter eszközökkel irányítani, így a randi elveszítette korábbi kötelező jellegét. A kapcsolatok manipulálása azonban ebben az időszakban is fennállt és mindmáig töretlenül folytatódik, ami teljes mértékben kihat arra is, hogy a párkapcsolatok a vezetői elveknek megfelelően alakuljanak.

Az egyik KME-ből távozott tag észrevételei a párok manipulálásával kapcsolatban, amelyeket sok más távozott tag is személyes tapasztalataival erősített meg

sodródás - ez a kifejezés felel azért, hogy a tanítványokat folyamatos nyomás alatt tartsa az elhullástól való félelem. A sodródás a KME tanításaitól és gyakorlatától való távolodás jelensége, melyet a KME az Istentől való távolodásként próbál tagjaival értelmeztetni.

A KME tanításaiban a sodródás központi szerepet tölt be. A fenyegetés, miszerint elveszítheted az Istennel való kapcsolatodat, arra kényszerít, hogy végrehajtsd a vezetőid utasításait és elvégezd azokat a feladatokat, amelyek az "ideális tanítványt" jellemzik. A KME tagjai számára az Istennel való kapcsolat gyenge és törékeny, melyet már akár egy kihagyott csendes-idő is megingat. Ez a nézet egy hamis istenképből fakad. A sodródásról való folyamatos tanításokkal a tagok KME-től való függését tartják fenn ("még mindig jobb itt, mint menni a pokolba").

számonkérés - az elvárások és a kihívások folyamatos monitorozása. "Isten embereken keresztül dolgozik", mondják a KME-ben, miközben durván beavatkoznak egymás magánéletébe. A vezetők nem bíznak a tagokban, és a tagok sem egymásban, így rendszeresen egyfajta bűnkereső és bűnmegelőző üzemmódban vannak. Ugyanakkor méregetik egymás teljesítményét is, és bibliai idézetekre hivatkozva próbálják olykor a véleményüket a másikra kényszeríteni.
Az ICOC-ban a számonkérés bevezetésének nyilvánvaló oka az lehetett, hogy a tagokat el lehessen számoltatni és felelősségre lehessen vonni a gondolataikkal és cselekedeteikkel kapcsolatban. A KME-ben mint annyi minden, a számonkérés elve sem szilárd bibliai alapelveknek, hanem Kip McKean mérgező teológiájának eredménye.
A kettős mércét jól mutatja, hogy a csúcsvezetőket nem lehet számonkérni és felelősségre vonni.

széthúzás - minden olyan megnyilvánulás, amely nem 100 %-ban ért egyet a vezető elképzelésével, vagy nem 100 %-ban támogatja azt. Szabad Péter szóhasználata, miszerint "széthúzó vagy" egy kiváló eszköz volt a kezében arra, hogy bárkit megfélemlítsen vagy leromboljon, akivel konfliktusba került. Ha nem bólintottál rá mindenre feltétel nélkül, már okot adtál arra, hogy rád fogja a széthúzást. Ezután bármit tehetett. Kirakhatott a vezetőségből ("nem tudok vele együtt dolgozni, mert nem támogat") és akár a gyülekezetből is ("nem követjük Jézust ugyanazon az úton"). A széthúzással vádaskodás a hatalmával való visszaélés lehetőségét nyitotta meg Szabad úr előtt, aki a mások feletti kontroll fontos eszközeként gyakran élt is e vádaskodással.

szolgálat - ez a szó többféle jelentéssel is bír a KME-ben. Egyfelől mindig is jelentett (és jelent) élethelyzet szerinti elkülönítést (diákszolgálat, egyedülálló-szolgálat, házas-szolgálat, gyermektelen házas-szolgálat, stb.). Másfelől a gyülekezetben betöltött szerep szerint is vannak szolgálatok (rendező-szolgálat, hangosító-szolgálat, gyermek-szolgálat, stb.).
A szolgálat, az adakozás érdekes megközelítés szerint történik a KME-ben. Szabad Péter például úgy toborzott önkénteseket a KME által fenntartott Remény Magyarországért Alapítvány számára, hogy egy hétközi istentiszteleten létrehozott három csoportot, és a tagoknak be kellett ülniük valamelyikbe (egy hajléktalanszálló rendszeres látogatása, egy gyermekotthon rendszeres látogatása, szegénysegítő csoport). A választás kötelező volt, így ha néhány évvel ezelőtt KME-tag voltál, akkor egyben köteleztek rá, hogy önkéntese legyél ennek az alapítványnak.
Rendszeresen monitorozták azt is, ki melyik szolgálatoknak a tagja. Ha valakivel nem voltak elégedettek, azt fenyegették, vagy bűntudatot keltettek benne ("aki nem jelentkezik a gyermek-szolgálatba, azzal beszélni fogunk", "nem vagy elég adakozó").

szuper-lelkies - ez egy kicsit gúnyos underground kifejezés a KME-ben, azokra mondják, akik az átlagnál sokkal többet beszélnek Istenről, vagy több mindent tulajdonítanak neki, több mindenben látják meg. Esetleg ha valaki a tetteinek mozgatórugójaként vagy motivációiként is rendszeresen Istent jelöli meg, ugyancsak a szuper-lelkies kategóriába csúszhat. Akit szuper-lelkiesnek neveznek, annak a hitét valójában megkérdőjelezik, és úgy gondolják, hogy csak az érzései vezérlik. Mivel Isten említése sok KME-tagban inkább bűntudatot kelt, a szuper-lelkiesnek bélyegzés egy védekező mechanizmus, vagy a másik fölötti kontroll megszerzésére irányuló kísérlet (mi az, hogy "a Szentlélekre hallgat", ahelyett, hogy a KME vezetőinek engedelmeskedne?).

tanács - a KME-ben a tagokba nevelik, hogy minden döntésük előtt kérjenek tanácsot, lehetőleg a bibliakör-vezetőjüktől, vagy valakitől, aki a hiearchiában magasabb szinten áll nála. Ha ez a tanácskérés elmarad, a tagot büszkeséggel vádolják. Minél nagyobb horderejű a döntés, annál erősebb a nyomás, hogy kérjen róla az illető tanácsot. Barát-barátnő kérés, egy új munkahely elvállalása, egy iskola megkezdése tanácskérés nélkül szinte szentségtörésnek számít. Szabad Péter uralkodása idején komolyan hibáztatták azokat, akik nem kértek tanácsot egy-egy döntésük előtt (ez a diákszolgálatban kirívó és ijesztő mértéket öltött). A tanács valójában sokszor az engedélyt jelentette egy bizonyos döntés meghozatalához, vagy a kontrollt a döntés meghozatala ellen. Ha valaki tanácskérés nélkül hozott döntést, vagy nem a megfelelő személytől kért tanácsot, a vezetői rendkívül frusztrálttá váltak. A tagokba a KME-ben beleverték, hogy mindenről kérjenek tanácsot. Ennek személyiségtorzító hatásai mára nyilvánvalóak: rengeteg a társfüggő, aki mások véleménye és jóváhagyása nélkül döntéseket sem mer hozni, és sokan nem képesek a tetteikért felelősséget vállalni - hiszen ők esetenként "csak tanácsra cselekedtek".

A tanács annak ellenére a kontroll eszköze maradt, hogy Szabad Péter már 2003-ban ezt írta bocsánatkérő levelében: Úgy adtam tanácsot embereknek, hogy azt éreztettem velük, ha nem követik vétkeznek. Ezáltal a saját szavamat majd hogy nem Isten szavával tettem egyenlővé. Tanácsot adtam, és megkötöttem olyan dolgokat, mint hogy, mikor vagy mikor ne látogassátok meg a családotokat, milyen hosszan és mikor menjetek nyaralni, stb. Hiszek benne, hogy el kell hívnom az embereket arra, hogy legyenek elkötelezettek, de meg kell adnom nekik a szabadságot arra, hogy vélemény kérdésekben dönthessenek, és nem uralhatom az életüket. Sajnálom, hogy volt, hogy mégis ezt tettem.

tanácskérés - lásd: tanács.

tanítvány - a KME tagjai szívesebben nevezik magukat így, mint keresztényeknek. A hivatalos tanítás ezzel kapcsolatban az, hogy az Újszövetségben a tanítvány szó sokszor szerepel, míg a keresztény szó alig néhányszor. Valójában ez egy megkülönböztetés, egy szektajellemző (mi vs ők). Ahogy Jehova Tanúi magukat tanúknak nevezik, úgy Krisztus Magyarországi Egyháza tagjai tanítványoknak.
Mivel az Újszövetségben a tanítvány szó gyakran elhangzik, a KME álláspontja szerint meghatározható, "hogyan kell élnie és mit kell csinálnia"egy tanítványnak. Az ószövetségi farizeusi szemlélet alapján egész szabály- és követelményrendszert hoztak létre arra vonatkozóan, mit csinálhat egy tanítvány. Létrehozták a tanítvány = keresztény = megváltott egyenletet is (pontosabban Kip McKean hozta létre, de a KME és az ICOC egy része ennek a zsarnoknak a bukása óta is ragaszkodik szinte minden tanításhoz, amit Kip hagyományozott rájuk). Mivel a tanítvány szót önkényesen definiálják, ennek alapján próbálják levezetni, hogy rajtuk kívül senki nem megváltott, senki nem csinálja azt, amit ők. Valaki egyszer azt mondta erre, hogy igen, a KME csak azokat fogadja el, akik pontosan annyira törvénykezőek, mint ők.

T-idő (ejtsd: téidő) - lásd: nevelési idő.

utánajárás - ha valaki az utcai evangelizáció során elérhetőséget ad, 24-48 órán belül vissza kell hívni, fel kell vele venni a kapcsolatot és meg kell kezdeni a barátság-építést. Az utánajárás a vendégekkel és érdeklődőkkel való kapcsolattartás. Nevelési csoportokban és vezető találkozókon esetenként személyre szabottan beszélik át a KME-ben, hogy kinek hogyan kell utánajárni, kit milyen programokra lehet elhívni, vagy mit kell valakivel tanulmányozni. A KME-n belül mindig is komoly nyomás volt a tagokon, hogy evangelizáljanak és tartsák a kapcsolatot azokkal, akik elérhetőséget adtak. Sok tagot, akiknek az időbeosztása amúgy is túl volt zsúfolva, ez az elvárás komoly stressz alá helyezett. Az utánajárás elmaradása esetenként feddést vonhatott maga után (csalódtam benned, nem vagy elkötelezett, te lettél volna az esélye ennek az elveszettnek, stb.).

utcai evangelizáció - a KME egyik alapvető toborzási formája az, hogy párosával sétálnak az utcán és megszólítják a szembe jövőket. A KME időnként egy-egy különleges istentiszteletet, vagy előadást is szervez, ilyenkor akár három-ötezer példányban is készülhetnek meghívók, amiket a hétközi istentiszteleten gyakorlatilag a tagok kezébe nyomnak. Ezeket kell aztán kiosztani (ha nincsen különleges alkalom, lehet szórni a standard meghívót). Rengeteg tanítás szól arról, hogyan evangelizálj, hogyan érvelj, ha visszautasítanak, stb.
Az utcai evangelizáció során a cél az ígéretek szerzése (vagyis ígérje meg a meghívott, hogy eljön istentiszteletre, bibliakörre, stb.). Mindenképpen megpróbálnak elérhetőséget szerezni attól, aki megáll nekik. "Elkérhetem a telefonszámodat? És akkor tudlak más programokra is hívni, szoktunk csinálni mindenfélét".
A KME-ben az utcai evangelizáció kötelező, és sokan nem is tartanak kereszténynek senkit, aki ezt nem csinálja. Sőt, sokszor erre hivatkoznak, hogy ezért ők az "egy igaz egyház", hiszen rajtuk kívül senki nem evangelizál az utcán, ők még nem találkoztak senkivel. Ez persze érdekes és különös indok, hiszen akik ezt állítják, valószínűleg mormonokat, jehovistákat vagy tereken hirdető hitgyüliseket még nem láttak.

üldöztetés - a gyülekezeten kívül megfogalmazott kritikát a KME-vezetők általában üldöztetésként pozícionálják, így próbálva elérni, hogy a kritika ne befolyásolhassa a tagok gondolkozását. Bevett szokás a KME-ben, hogy lejáratják és hiteltelenné teszik a kritikák megfogalmazóit - mindeközben akár hazudnak is, ha az érdekük ("a gyülekezet érdeke") megkívánja.

üldöztető csoport - 2013 tavaszán egy tag, aki korábban önszántából távozott a KME-ből, zárt Facebook-csoportot hozott létre a KME károsultjai számára. Hasonló csoporttal már évekkel korábban is kísérletezett valaki (akkor még nem a facebookon), de azt Szabad Péter még sikeresen megakadályozta. Amikor ez a facebook-csoport létrejött, attól való félelmében, hogy a tagok tanúvallomásai eljutnak Bostonba, az egész csoportot ellene szőtt összeesküvésnek, üldöztető csoportnak nevezte el és az egész KME előtt azt állította, hogy ennek a blognak az egyik írója hozta létre (részéről ez hazugság volt, mert ennek a blognak a facebook-csoport létrejöttéhez semmi köze). Noha később Szabad úr egy magánbeszélgetésen elismerte, hogy nincsen üldöztető csoport és üldöztetés, korábbi kijelentéseit nem vonta vissza a KME előtt, és bocsánatot sem kért senkitől, amiért a KME-t korábban elhagyókat megpróbálta lejáratni.

vallásos - egy pejoratív értelmű kifejezés mindenkire, aki a KME-n kívül keresi Istent és aktívan más gyülekezetbe jár. Különösen a történelmi egyházak tagjaira mondják, de akár a viccelődés szintjén egymásra is, ha valamelyikük gesztusa más egyházak tagjainak viselkedését, hagyományait idézi fel bennük. A legtöbb KME-tag nem használ elterjedt köszönési formákat sem (pl. Isten áldjon), mert fél, hogy vallásosnak tartják őket, vagy mert neki magának vannak előítéletei azokkal szemben, akik ilyen kifejezésekkel élnek.

védekezés - lásd: kifogás.

vén - elméletileg a legmagasabb tekintély az ICOC-ban (a gyakorlatban a gyülekezetvezető evangelista az). A budapesti közösségben nincsenek vének, bár némelyik vezető dédelget magában olyan vágyakat, hogy egyszer az lesz. A véneket általában csodálatosan bölcs embereknek tartják. Érdekesség, hogy Mike Fix is vén, akinek bostoni kötődését mi sem jelzi jobban, mint hogy Wyndham Shaw, a bostoni ICOC egyik vénje nevezte ki azzá. Amikor Szabad Pétert feljelentették Bostonban, Wyndham a Mike Fix-et (Szabad úr jóbarátját) kérte meg, hogy amikor Budapesten jár, nézzen utána a dolognak. Az összefonódás mély és látványos.
Amikor Mike Fix-től 1Timóteus 5:19-20-ra hivatkozva Szabad Péter budapesti gyülekezet előtti megintését kérték, Mike ezt azzal utasította el, hogy Szabad úr nem vén. Ez egy nyilvánvaló és elég cinikus kitérés volt az elől, hogy az igazságot SZP tevékenységével kapcsolatban a KME elé tárják.

Wyndham Shaw bostoni vén kinevezi Mike Fix-et vénné. Ennyire nincsen bostoni befolyás a KME-ben, amelyet valójában Mike Fix és Shawn Wooten felügyel. Forrás itt.

vendég - mindenki, aki nem a KME tagja, de annak valamilyen rendezvényére ellátogat. Aki a vasárnapi istentiszteletre ellátogat, azt meg is számolják. Pontos statisztika készül róla, hány vendég volt különböző összejöveteleken, illetve hány "aktív tanulmányozás" van.

vezető - A KME nevelési hiearchiájában mindenki, aki mások felett hatalommal rendelkezik. Vagyis az egyháznak dolgozók, a vezetőségi csoport tagjai, a szolgálat-vezetők, a bibliakör-vezetők és esetleges asszisztenseik, stb. A KME-ben a vezetőkkel szembeni engedelmességet és tiszteletet a személyi kultuszok szintjén várják el és tanítják.

vezető találkozó - Rendszeres összejövetel, amelyen kizárólag a vezetők vesznek részt. Ezeken a találkozókon énekek és tanítások hangzanak el, valójában egy mini-istentisztelet, amelyet nevelési csoporthoz hasonló összeülés követ. Ezeken a csoportos megbeszéléseken a vezetők kibeszélik a fennhatóságuk alá tartozó tagok viselt dolgait (sokszor a magántitkaikat is). Itt kettős mérce valósul meg, mert miközben a tagoknak erőteljesen tiltják a pletykát, a vezetőségi találkozók minden alkalommal hatalmas pletykaáradatba torkollnak.

veztali - lásd: vezető találkozó.

világias - lásd: lelkies. Ezen felül világiasnak számít, aki keveset beszél Istenről és sokat más dolgokról, aki olyasmiért lelkesedik, ami nem közvetlenül kapcsolódik Istenhez, akinek karrierálmai vannak, stb.

Néhány rövidítés:

COC - Churches of Christ vagy mainline Churches of Christ (Krisztus Hagyományos Egyházai). Az ICOC ebből vált ki. A mainline COC világszerte több millió tagot számlál. Kip és az ICOC kezdetben ebből a tortából hasított ki egy kisebb szeletet. A kenyértörésre 1986-ban került sor, amikor Chuck Lucas-t leváltották a Crossroad Movement éléről (mely a hagyományos COC keretein belül működött), és Kip McKean átvette Chuck mozgalmának a vezetését. A COC ezt követően elhatárolódott a Boston Movement-től, és ekkor kezdték azt ICOC-nak hívni.

ICOC - International Churches of Christ (Krisztus Nemzetközi Egyházai). Kip McKean első szektája, amit azután alapított, hogy konfliktusba került COC-vezetőkkel. Konkrétabban kirúgták Steve Kinnard-dal együtt törvénykezésért és szellemi erőszakért, majd ezek után egy kis lexingtoni COC-közösség hívta meg őket vezetőnek a hetvenes évek végén. Ők lettek a Boston Movement, egy gyorsan fejlődő destruktív szekta. A KME (Krisztus Magyarországi Egyháza) 1993-ban lett alapítva, akkor még Krisztus Budapesti Egyháza néven. Ma ezt az elnevezést a hagyományos COC budapesti közössége viseli.

ICC - International Christian Church (még nincsen magyar elnevezése, talán Nemzetközi Keresztény Egyház lesz, ha tagjai ideérnek megalapítani a budapesti gyülekezetet). Kip McKean új szektája, amelyet azután alapított, hogy konfliktusba került ICOC-vezetőkkel. Már most szeretnénk felhívni a figyelmet, hogy ez a szekta is rendkívül destruktív, az ICOC 2003 előtti tanításait és gyakorlatát viszi egy-az egyben tovább. Az ICC vezetői úgy tartják, hogy az ICOC spirituálisan haldoklik, és hívnak mindenkit, hogy csatlakozzon inkább az ICC-höz. A kilencvenes években az ICOC-t is rövidítették ICC-nek, de az nem erre a "mozgalomra" utal.

Egy kis időszalag, amin az ICC (mármint az "új ICC") még rajta sincs, arról csak 2006 után beszélhetünk (forrás: www.reveal.org)

Gondolatmegsemmisítő klisék, mint "meggyőződések és alapelvek" - az agymosás nem csak a szavak szintjén működik, de komoly figyelmet fordítanak arra is, hogy a közösség és az egyén reakcióit hogyan befolyásolják egy-egy történésre. A "nincs tökéletes gyülekezet", a "követő ugyanolyan hibás, mint a vezetője, mert hagyta, hogy a vezető megtegyen dolgokat", az "Isten engedte, hogy ez és ez történjen", a "Krisztus a gyülekezeten keresztül tisztít meg a bűneidtől" vagy a "majd Isten megoldja" mind hazug, csúsztató, manipulatív kijelentések, melyeket a tagokba sulykolnak, hogy a botrányt elkerüljék és megvédjék a sokakat leromboló vezetők tekintélyét, valamint a gyülekezeti rendszert, mely kényelmesen a vezetők uralma alatt tartja a tagokat. Mindezekkel a kérdésekkel egy későbbi bejegyzés során részletesen foglalkozunk majd.

Hogyan lehetséges, hogy a szektákba ilyen mélyen képes beleivódni a vezetői kontroll, az elitista küldetéstudat, az áldozatok hibáztatása, a tagok megtévesztése? A válasz a gondolkozásmód megváltoztatásában van. Adj a közösséged tagjainak egy új szókészletet, rögzítsd bennük a gondolatmegsemmisítő kliséket és vedd rá őket, hogy a te logikád alapján értelmezzék a világot és életük történéseit. Krisztus Magyarországi Egyháza budapesti közösségében ez történt - nem véletlenül, hanem tudatos tervezés folytán, melyet Kip McKean az ICOC-ban a nyolcvanas években tökéletesített és mind a teológia, mind a gondolkozásmód azóta is onnan öröklődik. Az agymosás abban a pillanatban elkezdődik, ahogy ezzel a közösséggel kapcsolatba kerülsz, és mindaddig tart, amíg tudatosan ellent nem mondasz neki. A KME-ben komoly rendszer él, és csak addig vagy biztonságban, ameddig betartod írott és íratlan szabályait.