2013. január 26., szombat

Pusztító arrogancia

Egyetlen gyülekezet honlapján sem olvastam soha, hogy "mi egy destruktív szekta vagyunk". A fogalom mégis létezik, és mögötte az a komoly társadalmi kár, az a hihetetlen pusztítás is, amely különböző vallási mozgalmak nyomán keletkezik. Senki nem gondolja magáról, aki egy szekta, vagy egy szektajellegű csoport tagja, hogy ő az lenne - máskülönben elhagyná az adott szervezetet. Az öngyilkos szekták tagjai is mély meggyőződéssel vetnek véget az életüknek. Egyszerűen az ember szinte a végsőkig manipulálható, miközben a csoportról a kívülállók pontosan látják, miféle torzulások mennek végbe benne. Kevés dolog van, ami többet segíthetne bármilyen vallási csoportnak, mint a külső megfigyelő kritikája. Ennek a kritikának az elfogadásához azonban bizalom és alázat kell.

Az alázat hiánya a büszkeség, ennek erőszakos megnyilvánulása az arrogancia. Krisztus Magyarországi Egyházában az alábbi arrogáns megnyilvánulásokat találtam, amelyek számtalan lelket sebeztek meg, számtalan szívet törtek össze:

1. Arrogancia a teológiában
2. Arrogancia a nevelésben
3. Arrogancia a vezetésben
4. A mély kapcsolatok elpusztítása
5. A hibák keresése: harc a boldogság ellen
6. Az építő kritika elutasítása
7. A KME-n kívüliek elítélése (ők az "elveszettek")

Ha most részletesen kifejtenénk mindegyiket, ez a bejegyzés lehetetlenül hosszúra sikeredne. Így ismételni tudom csak magamat, amikor azt mondom, később mindegyikre részletesen kitérünk. Az arrogancia gyakorlati megnyilvánulási formái közül azonban néhányra mégis adok példát most, mert ezek teszik érthetővé a mondanivalót.

Tehát, vezetők szájából elhangzott tanítások, állítások és kijelentések a közelmúltból:

- Magyarországon Krisztus Magyarországi Egyházán kívül minden más keresztény gyülekezet tévtanító és egyik sem üdvözítő.
- Ebből fakadóan, aki elhagyja Krisztus Magyarországi Egyházát, az elhagyja Istent.
- A szabad akaratod nagy részét feladtad a keresztelődben.
- A szabad akarat mindig egy választás a bűn és Krisztus között.
- Nem szerethetsz egyszerre két bibliakört, mert nem lehet a szíved egyszerre két helyen.
- Az emberekre nyomást kell gyakorolni, mert nem ön-motiválóak.
- Ha fáradt vagy és ezért nem mész el egy istentiszteletre, az bűn, mert Krisztus megtagadná magát és elmenne.
- Ha egy paranccsal egyetértesz és úgy hajtod végre, az nem engedelmesség. Hiszen "úgyis arra mennél".
- Azért barátkozol a diákokkal, mert a diákok "nem adnak kihívásokat".
- Nem lehetsz szomorú, mert a Bibliában nincs szomorúság. Hiszen az van ott, hogy "mindenkor örüljetek".
- Ha egy vezetővel konfliktusba kerülsz, és emiatt stresszes vagy pszichoszomatikus fizikai tüneteid vannak (fejfájás, hányás, stb.) az a te bűnöd.
- Ha így maradunk, ahogy most vagyunk, egyikünk sem megy be a Mennyországba.
- Mi minden nap evangelizálunk az utcán, tehát mi vagyunk a kemény mag a gyülekezetben.
- Az emberekkel gyerekként kell bánni, amíg be nem bizonyítják, hogy felnőttek.
- Ha nem olvasod a Bibliádat naponta és nem imádkozol minden nap, akkor bűnben vagy.
- A vezetőidnek feltétel nélkül kell engedelmeskedned.
- Ha nem kérsz tanácsot a döntéseid előtt, az bűn. Független vagy, önálló vagy.
- A csoportérdek feljebbvaló mint az egyéni. Nem köthetünk kompromisszumokat.
- Aki dohányzik, nem üdvözülhet.

A fenti állítások példaként szolgálnak a minden együttérzést nélkülöző kommunikációra; a bibliai idézetek kiforgatására; demagóg megnyilvánulásokra; bűntudatkeltő manipulációra; a törvénykező ítélkezésre és a teljesítménykényszeren alapuló önigazolásra; a tagok feletti totális kontrollra való törekvésre; mások lenézésére; véleménykérdések parancsolatként való tálalására. A gyülekezetben nap mint nap találkozni ezekkel a megnyilvánulásokkal.

Szomorú tény, hogy bár 2003-ban az ICOC világszerte tisztelt és megbecsült vezetője, Henry Kriete ezzel a kérdéssel is foglalkozott, a budapesti gyülekezet mégis visszatért ezekhez a viselkedésmintákhoz és a bántalmazó kultúrához (ebben az esetben fejétől bűzlik a hal!). 2003-ban Kriete ezt írta:

Pál ezt mondta: "Hiszen ti okosak vagytok, és szívesen eltűritek az eszteleneket, mert eltűritek, ha valaki leigáz titeket, ha valaki élősködik rajtatok, ha valaki zsákmányul ejt titeket, ha valaki hatalmaskodik rajtatok, ha valaki arcul üt benneteket. Szégyenkezve szólok, minthogy ehhez mi gyengék voltunk. De ha valaki merész valamiben, esztelenül szólok, merész vagyok én is." (2 Kor 11: 19-21).
Mi is felnőtt embereket igáztunk le, élősködtünk rajtuk, hatalmaskodtunk rajtuk és arcul ütöttük őket. A szégyenletes gőgösségünkben kényszerítettünk felnőtt embereket, hogy még akár a lelkiismeretük ellen is cselekedjenek.
Ezt Pál soha nem tette volna. Ezt Jézus sohasem tette.
Mi a beképzeltségünk csúcsa? Az egész hiearchiánk és ellenőrző-mechanizmusunk mellett a következők: nemcsak megengedtük, de hosszútávon állandósítottuk a személyi kultuszt. Létrehoztunk és elfogadtunk titulusokat. ... Ez természetesen széles körben emberek felmagasztalásához vezetett.
Annak jegyében, hogy "ahol a Biblia csendben van, mi beszélünk", gyakorta "az írások mögé" mentünk.
Mint a farizeus, aki "imádkozott magáért", végtelen emlékműveket építettünk magunknak és nem Isten dicsőségének. ... Kifosztottunk és kizsákmányoltunk más egyházakat zsarnoki emberek kívánságai és vágyai miatt – konkrétan, hogy a legnagyobb és legjobb egyházunk legyen, mert "az bűn, ha nem neked van a legnagyobb egyházad a városban".
Folyamatosan "számon tartottuk Izraelt", amikor még Joáb, Izrael földi nemzeti biztonsági parancsnoka is visszataszítónak találta ezt! Olyan kultúrába olvasztottunk be mindenkit, ahol "az isteni emberek" zsarnoksága és elnyomása elfogadott, sőt normális. Ahol mellékesen ki lett jelentve: "megszoksz vagy megszöksz", ahol "leadod a statisztikát vagy keress másik munkát", ahol kimondatlan igazság: "teljesíts vagy meghalsz". Ez egy ok, amiért Isten kijelölt minket, vezetőket – "jobb embereknek" kell lennünk – tehát fogd be és figyelj!
Emberek lelkeit kárhozatba löktük. Így nem egy taglistát, hanem Krisztust magát csonkítottuk meg. ... Ezt cselekedve a végső Igazság napjának a szerepét játszottuk, magunknak feltételeztük Isten kiváltságát (János 15).
Azt tanítottuk, hogy egyedül mi vagyunk az "igaz királyság", "igaz tanítványok", és az "Egy Igaz Egyház". És nem csak tanítottuk, de hittük is, és erősen védelmeztük ezeket az állításokat – mi tudjuk, mit csinálunk, mi vagyunk a maradék, akik kegyelem által lettek kiválasztva, mi vagyunk az egyetlen egyház az első század óta…
Építettünk, szándékosan (vagy kicsit sem bontottunk le szándékosan) egy ellenőrző és megfélemlítő kultúrát, amely kizárja és félretolja azokat, akik "nem értenek egyet".
Ez a hatalom helytelen használatát okozta és ezzel elárultuk a Krisztusban lévő szabadságunkat.
Néhány egyházunkban a gazdag vezetők még gazdagabbak lettek. Néhány egyházunkban a "próféták és papok" határozták meg a saját hatalmukat. ... Néhány egyházunkban, pl. Los Angelesben, kijelölték a nevelőt, aztán "amennyiben nem értettél egyet, elmehetsz". De hova mennél, hiszen mi vagyunk az "egy igaz egyház"? Természetesen a pokolba. Ez beképzeltség, ilyen egyértelmű és egyszerű.
Meghökkentő, ahogyan általánosságban elutasítottuk a kritikákat. Hogyan lehetünk abban biztosak, hogy Krisztus nem ezeken keresztül beszél hozzánk? Elvégre, Krisztus maga is úgy megbántódott a laodiceai egyház gőgösségén, hogy nem volt többet a "közösségben", hanem az ajtó előtt állt és kopogott. Lényeges dolgok miatt sem ajánlottunk fel nyilvános bocsánatkérést. Valójában nem is hallgattunk a keresztényeinkre – mert ha megtettük volna, nem lennénk ilyen krízishelyzetben. Számos a kritikák közül (beleértve  jó néhány külső kritikát) ismertek voltak köztünk, de nem fogtuk fel őket! A makacsságunk, hogy  "mindig meghalljuk, de sose értjük meg", frusztrációt, szorongást és dühöt okozott a gyülekezeteink tagjaiban. Folyamatosan rangsort készítettünk, pedig az Írásokban nincs egy ilyen "szabályzatra" példa. Következetesen nehéz terheket tettünk az emberek vállára. ...
Hasonlóan, lelkiekben is rutinosan megvédtük azokat, akik "felettünk voltak", mert "mi van, ha a kritikák kitudódnak" vagy "ezek a közöttünk lévő gyengéknek botlást okoznak". Ez az írások ellen való közvetlen vétek, hiszen az Írás ezt mondja: "a presbitereket, akik vétkeztek, azokat mindenki előtt fedd meg, hogy a többiekben is félelem támadjon" (I. Timoteus 5: 20).
...
Valójában nincs a mozgalomnak Jeruzsáleme vagy Antiókiája, vagy Jézusa vagy Pálja. Nincsenek "kiválasztott" emberek, mint Dávid és nincs egy ember sem, aki Isten reménysége a világnak.
Ez a fajta gőgösség valójában a "maradék, akik ki lettek választva" elmélet végterméke vagy valami több, valami vészjósló? Vagy ha mi azt hisszük, mint Pál, hogy azok vagyunk, amik vagyunk "Isten kegyelméből", akkor miért nem úgy viselkedünk? Miért nem úgy beszélünk?
Ez a fajta szégyenletes gőgösség indította el és tartotta fenn hosszútávon a rendszerből fakadó bűneinket. Londonban most aratjuk ennek a viselkedésnek a gyümölcsét. Rákényszerítettük magunkat másokra és most ők kényszerítik magukat ránk. Megütöttünk másokat Jézus nevében és most visszaütnek, jogosan!
Nézz ránk. Húsz éven belül a "boldog néhányból" egy elrontott hiearchiává váltunk, több személyes ellenőrzéssel, mint a modern Katolikus Egyházban és több hősködéssel, mint amit a farizeusoknál tapasztalhattunk. Ők legalább fehérre meszelt sírok voltak – az ő gőgösségük nagy részét nem ismerték fel az emberek, csak Isten. A miénk egyértelmű mindenkinek.

Ma Budapesten ez a levél ugyanígy megíródhatna, ez a vád ugyanígy elhangozhatna. Krisztus Magyarországi Egyháza nem tanult. A közösség vezetőinek pusztító arroganciája tönkreteszi és megmérgezi az egészséges hitet, emberek nyitott szívét sebzi meg, és ha a sebek túl mélyek, még rájuk is fogják, hogy keserűek. A gyülekezet vezetése semmilyen más egyházat nem tart megváltónak. Az elmúlt húsz év alatt kizárólag egymás között házasodtak, mert "nem lehetnek hitetlenekkel felemás igában", és az egyházukon kívül mindenkit hitetlennek, vagy tévtanításokban hívőnek tartanak. De az egyedülálló fiatalok elfogytak, így sokan az arrogáns teológia fogságába estek. Ezek az emberek reménytelenül öregedtek "az igaz egyházban", mígnem sokuk végül el nem ment. Voltak, akik ifjúságuk legszebb éveit ölték bele az arrogáns vállalkozásba, hogy aztán magányosan és becsapottan álljanak tovább.
Persze, ma a KME vezetői nem azt állítják, hogy ők az "egy igaz egyház", mert rájöttek, hogy teológiailag ezt lehetetlen megvédeni. Ezért inkább azt mondják, hogy Magyarországon nincs másik "igaz egyház", így próbálják megakadályozni, hogy gyülekezetük tagjai a szellemi bántalmazás elől máshová meneküljenek.
Aki mégis elhagyja a KME-t, azt "elhullott"-nak nevezik, és ráfogják, hogy keserűség miatt ment el, vagy tévtanításokban hisz. Így nekik, a vezetőknek nem kell szembenézniük azzal, hogy saját romboló személyiségük és gyakorlatuk teszi tönkre az Istenben hívők életét.

Néhány szó a totális kontrollról

A vezetők azt hiszik, hogy jobban tudják, mi kell a tagoknak, mint ők maguk. Isten mindenkinek személyes tálentumokat adott, a vezetők azonban a KME-ban szívesen átnyúlnak az ember válla fölött, hogy helyette fektessék be azokat.
Amikor egy felnőttet gyermekként kezelnek, egy sor bibliai alapelvnek kell hozzá hátat fordítaniuk. Ilyenkor nem tekintik különbnek maguknál (Filippi 2:3), nem bíznak benne, hogy Krisztus értelmével képes felelős döntést hozni (1Korinthus 2:16), és nem fogadják el, hogy mivel lelki ember, a tanítás és a példa elég segítség a számára (1Korinthus 2:13). Inkább úgy döntenek, hogy jobb, ha ők irányítják, mintha ő irányítaná saját magát. Bekorlátozzák a szabad akaratát arra vonatkozóan, hogy döntsön az őt érintő kérdésekben és viselje a döntése következményeit. Így azt sugallják, hogy jobban tudnák élni az ő életét, mint saját maga. Nincsen ennél nagyobb és pusztítóbb arrogancia.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése