2013. július 10., szerda

Szektatagok-e a szekta-tagok? Meggyőződésem, hogy NEM!

Hiszek abban, hogy a szekta szó egy ritka állapotjelző, és nem egy végleges, visszavonhatatlan titulus. Valószínűleg a világ számos olyan gyülekezete, amelyhez Istent kereső emberek csatlakoznak, megél különböző helyzeteket, elmozdul a törvénykező magatartás, vagy akár a bűnök hajhászásának irányába anélkül, hogy szektának nevezhetnénk. Látjuk ezt a Jelenések könyvében is, ahol Jézus hét különböző gyülekezetnek üzen, és mindnek elárulja, hogyan erősödhet meg, vagy térhet egy olyan útra, amely visszaviszi a tagok szívét az első szeretethez.

A szekta szó elég erős kifejezés, és általában azt értjük alatta, amit a piros lámpa jelent a zebránál: veszély. Méghozzá vallási értelemben vett veszély. Nem is nagyon van más szavunk erre a veszélyre, mint a szekta.

Ugyanakkor én még olyan embert nem láttam, aki szektát keresett volna magának, vagy lelkes lett volna amiatt, hogy ilyen helyre jár. Őt nevezném szektatagnak. Az Istent kereső emberek azonban Istent keresik bárhol és bármikor, legyen az egy történelmi egyház, vagy egy világvége váró kultusz. Egy csoport sosem attól lesz destruktív, hogy tagjai tudatosan rombolni akarnak. A hitük, a világképük az, ami eltorzul, és ez az, ami mások számára gyülekezeten belül és kívül bántalmazóvá teszi őket. A destruktív csoportokba járó emberek nem szektatagok, hanem jóhiszemű, jóindulatú, jószívű emberek, akik az Istentől kapott eszközöket helytelenül alkalmazzák.

Miért alkalmazna valaki helytelenül egy isteni eszközt? Azért, mert hibás teológia, vagy egyszerűen emberi okoskodás, primitív logika áll mögötte. Egy romboló gyülekezet, nevezzük így: szekta tagjai teljesen jó szándékkal, akár buzgón képesek megvalósítani egy "világi értelemben" is deviáns, vagy csak elszomorító viselkedési mintát.

Szeretnék erre néhány példát mutatni:

A gyülekezet egyik tagja úgy döntött, hogy szó nélkül hagyja a vezetők bűneit, sőt, tűr mint Jézus, hogy a vezetők rajta keresztül nagyobbak lehessenek. Ezzel a hozzáállással, a helytelenül használt alázattal, amely már inkább konfliktuskerülés, feladja  önmaga védelmét és a vezetőjének sem ad lehetőséget a megtérésre. Jó szándék? Megvan. Jó szív? Kétségbevonhatatlan. Krisztusi megoldás? Nagyon erősen vitatható. Krisztus azt mondja, hogy az egyházban a vezetők nem hatalmaskodhatnak a követőiken (Lukács 22:25-26). Ha ez mégis megtörténik, ott magának Krisztusnak a neve sérül. Ha pedig ez a hatalmaskodás rendszeres gyakorlattá válik, az eredmény katasztrofális.

A budapesti gyülekezet egyik csúcsvezetője néhány napja kinyilvánította, hogy Magyarországon a KME-n kívül egyetlen más gyülekezetet sem tart üdvözítőnek. Ezen kijelentés mögé természetesen nem tett védhető teológiát (hiszen ilyen nincs), hanem azt mondta, hogy még nem találkozott más gyülekezetből származó buzgó tanítvánnyal. Vagyis eleve a keresztény fogalmát végeredményben valahogy úgy definiálja, hogy kifejezetten úgy éli meg az Istennel való gyakorlati kapcsolatát, ahogyan én. Másfelől igen arrogáns hozzáállást valósít meg, mert a fenti kijelentés még akkor is húzós lenne, ha az, aki kinyilvánítja, előtte minden egyes magyarországi gyülekezetet és közösséget végiglátogatott volna (amiről, mondanom sem kell, távolról sincs szó). Mégsem "szektatag", egyszerűen nem néz vele szembe, vagy nem is tudja, hogy saját vallási organizációjában, az ICOC-ban már régen nincs markáns egyvélemény arról, hogy csak az ő gyülekezeteik lennének megváltóak. Mellesleg ha már az állításának nincsen teológiai alapja, ez a tény is megszólaltathatná a vészcsengőt a fejében.

Szomorú gyakorlat, hogy amikor valaki a KME-t elhagyja, és nem reagál jól a szeretet-bombázásra, a KME-barátai nagyon gyorsan elhagyják. Akad, aki imádkozik, hogy "Isten törje össze a hűtlent". Van, aki azért nem tartja tovább a kapcsolatot az illetővel, mert "nehogy már a világban neki jó legyen". Megvonják tőle a közösséget, hátha kialakul a "lelki hiánybetegség", és a függő visszamenekül a KME soraiba. A gondolkodásmód hibája az, hogy aki a KME-ből a vezetők bűnei miatt távozott, aligha fogadja pozitívan, hogy még azok is faképnél hagyták és nem álltak ki mellette, akiket a barátainak vélt. Ezek az "egyháztagok" is jó szívvel valósítanak meg egy kegyetlen bánásmódot, és az összkép, amit mutatnak, letaglózóan szeretetlen.

Aztán itt van a tanácskérés kérdése. Példabeszédek könyvében van néhány idézet a tanácskérés hasznosságáról. A KME-ben a tanácskérés a kontroll egyik legfontosabb eszközévé vált. Ha teszel valamit, ami bárkinek nem tetszik, máris érkezik a kérdés: "kértél erről tanácsot?". Ha nem, akkor legtöbbször kihozzák, hogy bűnben vagy. Nem gonoszságból, de a tagok egyszerűen nem engedik egymást felnőni. Mindenki mindenkitől mindenben tanácsot kér. Kívülről nézve borzasztó, belülről megélni rettenetes volt, hogy mennyi örömöt rontott és ront meg ez a hozzáállás, mennyi törvénykezést szült, és hogyan vált egy építő lehetőség pokoli teherré, istentelen emberi parancsolattá.

Sorolhatnánk még más, nagyon fájdalmas megnyilvánulásokat is, és a későbbiekben meg is tesszük. A lényeg az, hogy mindenre van magyarázat, ami a tagok cselekedetei mögött áll (még ha ez egy tévtanítás, emberi érvelés vagy hibás logika alapján születik is meg), de az összkép rettenetes, a gyülekezet profilja pedig sokak számára romboló és pusztító.

Jeremiás 5:30-31 leírja a lényeget:

Szörnyű és borzasztó dolgok történnek az országban: 
A próféták hazugságot prófétálnak,
a papok tetszésük szerint hatalmaskodnak, népem pedig ezt szereti!
De mit tesznek majd, ha itt lesz a vég?! 

Krisztus Magyarországi Egyháza tagjai megszokták, hogy vezetőik hatalmaskodnak rajtuk. Nem feltétlenül autoriter parancsokkal, de a csoportnyomás, az eltorzult tanítások és hibás meggyőződések összes eszközével. Ennek a gyülekezetnek a vezetése a személyes befolyás manipulatív erejére támaszkodik a bibliai igazság által működő egészséges gyülekezet létrehozása helyett. Így válik Isten álma emberek rémálmaivá, így lesz egy vallási közösségből személyi kultusz, vagyis szekta - jószívű emberek közreműködésével, szektatagok nélkül.



2013. július 4., csütörtök

Egy szomorú ünnep - 20 éves a KME

Miképpen lehet egy születésnap szomorú? Nyilván akkor vegyül az örömbe üröm, ha az, akit éltetünk, nagyon beteg, vagy olyan fájdalmat okozott (esetleg okoz) nekünk, amit nem tudunk, vagy nem akarunk félretenni.

Krisztus Magyarországi Egyháza 1993-ban kezdte meg magyarországi működését. Alig néhányan érkeztek az International Churches of Christ akkori magyar származású tagjai közül, bostoni támogatással, és azonnal elkezdtek egy budapesti gyülekezetet alakítani. Ez a néhány ember a kétezres évek elejére nagyjából 100-120 fős gyülekezetetté bővült, amely létszám ma, 2013 nyarán 140 fő körül mozog. Megjegyzendő azonban, hogy az alapítók közül sokan már elhagyták ezt az egyházat, és a jelenlegi tagok több, mint fele is 2003 után keresztelkedett.

Mi történt 2003-ban? Akik eddig is olvasták a blogot, azok tudhatják, hogy az ICOC egyik londoni vezetője, Henry Kriete közzétette forradalmi levelét, melyben visszásságokról, romboló és diktatórikus vezetésről, anyagi visszaélésekről és bibliaellenes gyakorlatról számol be. Ez a levél őszinte és nagy hatású volt, s bár Kriete elsősorban az ICOC felsővezetésének írta, mégis kiszivárgott és rengeteg rejtett feszültséget hozott felszínre. Az eltitkolni próbált botrány kirobbant, és megingatta az egész ICOC-ot, melynek tagsága nagyjából 160 ezer főről 85 ezer köré esett vissza. Nem kerülte el a botrány a budapesti gyülekezetet sem, amelynek ekkora nagyjából 190 fős tagsága esett 120 fő köré. Számos egyházban a vezetőséget elbocsátották, és igyekeztek szakítani az akkori, valóban nagyon mérgező, és e blogon korábban már taglalt gyakorlattal.

Számos gyülekezet vezetője vagy vezetősége bocsánatkérő levelet írt, mely levelek általában az arrogáns és elnyomó vezetés, az egyházi hiearchia, véleménykérdésekben való uralkodás, pénzügyi visszaélések, az "egy igaz egyház" tanítása témakörébe tartoztak. Így történt ez Budapesten is, ahol ugyancsak részletes és töredelmes bocsánatkérő levél született a gyülekezet vezetője, Szabad Péter tollából.

Itt most hátra is dőlhetnénk. Kész a sikersztori, boldogan éltek, amíg meg nem haltak. És ez a világ számos pontján, az ICOC sok gyülekezetében bizonyára így is van. De nem Budapesten, ahol egy rövid átmeneti időszak után megkezdődött a restauráció, a 2003 előtti hatalmi struktúra visszaállítása. Megkezdődött a csendes tisztogatás is, melynek keretein belül az egyház vezetőjének ellenzékét elkergették vagy kiközösítették (sablonosan "széthúzó vagy, kritikus vagy, keserű vagy" kijelentésekkel). Éppen azért tűntek el a gyülekezetből oly sokan azok közül, akik még 2003 előtt keresztelkedtek, mert vagy nem látták a változást, vagy saját bőrükön tapasztalták, hogyan kezdődik elölről a vezetők hatalommal való visszaélése, miközben a kommunikáció, a propaganda a "minden szép és jó és már annyit változtunk" irányába módosult. A csalódottság vitt el sokakat, miközben az ígéret, a "mostantól más lesz, mostantól jobb lesz" végig ott lebegett a szemünk előtt. A gyülekezetet a vezetők újabb és újabb célokkal és programokkal próbálták motiválni. Őszi felkészülés, újévi felkészülés, tavaszi felkészülés, közös megtérés, közös fogadalomtétel, volt itt minden, csak hogy a hívőknek mindig legyen miből megtérniük. Aki elment a KME-ből, arról sokszor csak annyit lehetett tudni, hogy "már egy ideje nem volt jól lelkileg". Utóbb persze sokszor kiderült, hogy a háttérben kérlelhetetlen vezetőkkel folytatott kilátástalan konfliktus állt. Mivel azt, aki bármivel elégedetlen volt, azonnal elszigetelték (ha másnak is elmondod, az pletyka, rágalmazás, bomlasztás, vagyis BŰN), senkinek nem maradt más választása, mint a vezetővel beszélni, aki viszont ezt, miközben úgy tűnik, 2003 előtti vezetési stílusához és attitűdjéhez tért vissza, személyes támadásnak vett. A budapesti gyülekezet sokak számára lassan csapdává vált, amelyben a valódi problémák helyett a problémák feltáróit állították be hibásnak. Mi volt emögött? Presztízs- és hatalomféltés? Elvakult arrogancia?

Csapda. Egy hely, ahol ott vannak a barátaid, esetleg a társad is. Egy igazi Mátrix, ahol Te vagy Neo. Felébredtél, és a kérdés csak az, mit teszel. Visszaalhatsz (sokan ezzel kísérleteznek ma is), vagy megpróbálhatsz felébreszteni másokat, de akkor a rendszer ellensége leszel. És ebben a rendszerben bárkiből lehet Mr. Smith, az ügynök, aki ellened fordul, akár jóindulatból, sőt még félelemből is. És ha megpróbálsz változtatni, a szeretteid ellened fordulhatnak. Ez groteszk paródia, mert Jézus éppen azt mondja, hogy a világban való eszmélés olyan, mint felébredni a Mátrixból. Krisztus Magyarországi Egyházában a gyülekezetből ébredhetsz fel így: rádöbbenve, hogy amiben eddig szentül hittél, amit évek óta folyamatosan sulykolnak, azt már ICOC-szerte sem így tanítják, vagy legalábbis egyáltalán nincs egységes álláspont. És rádöbbenhetsz végül, hogy gyermekként kezeltek és soha nem ismerhetted meg az eltérő álláspontokat, csak azokat, amelyeket a gyülekezeted vezetője propagált. Nem kaptál lehetőséget a vélemény-alkotásra, az egység azt jelenti, hogy mindenre rá kell bólintanod.

Mit ünneplünk, amikor a 20 éves KME-re nézünk? Ha ember lenne, akkor azt mondanánk rá, kiszámíthatatlan, agresszív, teljesítményorientált, tekintélyelvű, megfélemlítő, törvényeskedő, manipuláló. Még a jó cselekedetekkel is manipulál, az ünnepléssel is evangelizál, a prédikálással is kontrollál. Ez a gyülekezet (ahogyan általában ez a zárt csoportok esetében természetes) a vezetője miatt formálódott erre a képre. Ez nem krisztusi kép, ez arrogáns vezetők hibáin és bűnein keresztül alakult ki.

Ünneplünk egy csapdát, amelyből sokan csak komoly sérülések árán tudtak kiszabadulni. Sokan pedig, akik a Mátrixban vannak, ünneplik jelenlegi helyzetüket. Tagadhatatlan, hogy ez lehet akár csodálatos, építő, felemelő, fantasztikus helyzet is. De attól, hogy egy diktatúrának lehetnek haszonélvezői, még személyi kultusz marad.

Ünneplésre, Budapesten nincsen ok. A csendes gyászra és a bocsánatkérések megkezdésére sokkal inkább lenne. Bocsánatkérésre attól a száztól, akik 2003 óta elhagyták ezt a gyülekezetet, bocsánatkérésre a több ezertől, akikkel tanulmányozták a Bibliát, megpróbálva rájuk erőszakolni azt az agresszív teológiát, amit túlnyomórészt már maga az ICOC sem ismer el. Ez a születésnap szomorú ünnep, olyan gyülekezeté, amely megismertet Istennel, hogy azután az ő nevében átvegye az életed felett az irányítást és megfosszon attól az igazi kegyelemtől és szabadságtól, amely Krisztusban várhat Rád.



2013. március 29., péntek

Keresztény lelki abúzus - blogajánló

Sokat beszéltünk arról, hogyan valósul meg az angol nyelvterületen spiritual abuse néven ismert jelenség Krisztus Magyarországi Egyházában. Az alábbiakban szeretnénk egy magyar nyelvű blogot ajánlani, amely ezt a jelenséget általánosan és aprólékosan ismerteti:


Külön szeretnénk felhívni az egyik bejegyzésre a figyelmet, amely megdöbbentő pontossággal mutatja be a totális kontrollt. Ez a kontroll a KME-ben teljes mértékben megvalósul, néhány elemét korábban ezen a blogon is megfogalmaztuk:


Érdemes átolvasni a teljes blogot, mely a szellemi abúzussal foglalkozik. "Ex KME-tagok" számára gyógyulást hozhat, ha ezen keresztül is jobban megértik, mi történt velük. Jelenlegi tagok számára ébresztő lehet és talán vészcsengőként szolgál. Akik pedig most ismerkednek a csoporttal, legalább tudni fogják, mi az, amit semmi esetre se engedjenek meg - akár a Krisztus Magyarországi Egyházával kerülnek kapcsolatba, akár más, hasonló módon működő vallási szervezettel.

2013. március 12., kedd

Ki az igazi ellenség?

E blog nem tekinti magát Krisztus Magyarországi Egyháza ellenségének. Létrejötte egy következmény, a KME-n belüli kegyetlen pszichológiai és teológiai bánásmód, a szellemi erőszak eredménye. Az összes korábbi bejegyzés valamilyen formában erről szól, feldolgozása mindannak, ami e blog szerzőivel történt, illetve figyelmeztetés mindenki számára, hogy ez a csoport jelen pillanatban nagyon veszélyes. Azoknak pedig, akik a csoporton belülről idetalálnak, a piros pirula, amely Neo-t is felébresztette a Mátrixban.

Ugyanakkor cseppet sem meglepő, ha a KME vezetősége számára a blog írói maguk a megtestesült ördögök, akiktől a gyülekezet üldöztetést szenved el. Miképpen lehetséges, hogy a blog, mely végső soron segíteni akar, a csoport vezetői számára (és így közvetve a tagok számára is) ellenséggé válik? A megoldás az alábbi videóból derül ki, mely a Platón barlangja néven elhíresült okfejtést dolgozza fel.


Mint a videóból kitűnik, egy zárt csoport (de különösen annak vezetői) számára az igazi ellenség az igazság. Szembenézni mindazzal, ami a csoporton belül történik, megérteni a személyes felelősséget, felvállalni a hibát, számonkérhetőnek lenni a követők felé lehetetlen egy diktatórikus rendszerben. Ennek a csoportnak a vezetői azonban vakon hisznek ennek a rendszernek a fenntartásában, ezért nekitámadnak annak, aki az igazságot kimondja.

Ki tehát - Isten szemszögéből nézve - a KME legnagyobb ellensége? Az, aki kritikával illeti? A gyülekezetben szenvedők, vagy onnét eljövők által kimondott igazságok és tanúvallomások, melyek megoldásért kiáltanak, de helyette sokszor elhallgatást, elnyomást és támadást kapnak? Vagy a csoport vezetői, akik úgy döntöttek, hogy a barlangban maradnak ahelyett, hogy szembenéznének azzal, amit tettek és tesznek?

Kimondjuk az igazságot, mert ez morális kötelességünk mindenki felé, aki ezzel a csoporttal bármilyen kapcsolatban volt, van, vagy lesz. És ha a csoport változni fog, ha a vezetők töredelmesen és nyilvánosan elismerik az általuk létrehozott rendszer csődjét és visszásságait, mi leszünk az elsők és legboldogabbak, hogy erről is hírt adhatunk.

2013. március 2., szombat

Amikor tönkreteszik a vetést

A Bibliának vannak olyan passzusai, amelyek a keresztények lelki növekedéséről beszélnek. Krisztus Magyarországi Egyháza vezetői ezeket úgy értelmezik, hogy a keresztény feladata a növekedés; és ezek a vezetők felelősségüknek tekintik e növekedés kikényszerítését. Ahol pedig nincs növekedés, ott bűn van, vallják, amit fel kell számolni.

Mivel ezek a vezetők teljesítménykényszertől és törvénykező mentalitástól hajtva irányítanak, a követőiktől a tökéletességet várják el. A bűnt igyekeznek csírájában elfojtani, ami - bár a szándék nemes - olyan lehetetlen és értelmetlen feladat, hogy maga Isten is tartózkodik ettől:

Máté 13:24-30 és Máté 13:37-41
Más példázatot is mondott nekik: "Hasonló a mennyek országa ahhoz az emberhez, aki jó magot vetett a szántóföldjébe. De amíg az emberek aludtak, eljött az ellensége, konkolyt vetett a búza közé, és elment. Amikor a zöld vetés szárba szökött, és már magot hozott, megmutatkozott a konkoly is. 
A szolgák ekkor odamentek a gazdához, és azt kérdezték tőle:
- Uram, ugye jó magot vetettél a földedbe? Honnan van akkor benne a konkoly?
- Ellenség tette ezt! - felelte nekik. A szolgák erre megkérdezték:
- Akarod-e, hogy kimenjünk, és összeszedjük a konkolyt? Ő azonban így válaszolt:
- Nem, mert amíg a konkolyt szednétek, kiszaggatnátok vele együtt a búzát is. Hadd nőjön együtt mind a kettő az aratásig, és az aratás idején megmondom az aratóknak: Szedjétek össze először a konkolyt, kössétek kévébe, és égessétek el, a búzát pedig takarítsátok be csűrömbe." 

"Az, aki a jó magot veti, az Emberfia, a szántóföld a világ, a jó mag a mennyek országának fiai, a konkoly a gonosz fiai, az ellenség, aki elvetette a konkolyt, az ördög; az aratás a világ vége, az aratók pedig az angyalok. Ahogyan tehát a konkolyt összegyűjtik és megégetik, úgy lesz a világ végén. Az Emberfia elküldi angyalait, és összegyűjtenek országából minden botránkozást okozót és gonosztevőt..."

Az idézet arról ír, hogy a gyülekezetben (ami a búza a szántóföldön) megjelenik a konkoly. Ez együtt nő a búzával, de egészen az aratásig (ami a világ vége) nem kerül ítélet alá. Mindez azért, nehogy a konkoly kigyomlálásával a búza is kigyomlálódjék, vagyis nehogy a bűnösök miatt igazak is elhagyják Isten Királyságát - vagy éppen elkergessék őket. A konkolyt maguk az angyalok fogják kigyomlálni.

Egy másik bibliafordítás érthetőbbé teszi ezt az utolsó idézetet:

"Az Emberfia elküldi angyalait, hogy válogassák ki és gyűjtsék össze Királyságából mindazokat, akik gonosz dolgokat tesznek, és akik miatt az emberek vétkeznek."

A fenti idézet Krisztus Királyságáról szól, ami egyértelműen az egyház.

Krisztus szavainak értelmével szöges ellentétben Krisztus Magyarországi Egyházában folyamatosan túrják a vetést. Gyakorlatilag kiforgatják a magokat a vetésből, hogy biztosan jó-e a mag. Azt akarják, hogy Isten Királyságában kizárólag búza nőjön, ám ez, a fenti idézet fényében alapvetően hibás elképzelés. Innentől pedig a megvalósítás is csak torz, istentelen eredményre vezethet. A gyülekezet paranoiásan bűn-centrikus, már a kísértések terén igyekszik megtalálni a konkolyt, és a nevelési láncokon keresztül valóságos gondolat-rendőrséget üzemeltet. Közben természetesen a búza, az emberek folyamatosan hagyják el a gyülekezetet.

Természetesen létezik az Újszövetségben is a gyülekezeten belüli fegyelmezés fogalma, ám ez nem egy eszköz a diktatórikus egyházvezető hatalmának és vélemény-uralmának bebiztosítására, hanem védelem a "farkasok ellen", akik haszonszerzés céljából törnek be a gyülekezetbe; vagy nyíltan és teljesen istentelen életmódjukkal rombolják azt.

2003-ban Kriete így fogalmazta meg a konkoly gyomlálásával kapcsolatos kételyeit:

Jóval több, mint negyedmillió férfi és nő hagyták el az egyházunkat. Sokan elhullottak, természetesen. Talán a legtöbben. De tízezrek úgy mentek el, hogy volt kapcsolatuk Istennel. Mi egyszerűen nem ismertük el ezt. Bizonygattuk, meggondolatlanul és folytatva sokak megbántását és félelmezését, hogy bárki, aki elhagyja a sorainkat, mindegy milyen okból, elpártol Istentől. Ez nem lehet így, és igazság szerint ez a kijelentés teljesen erkölcstelen. Tudjuk, akkor is ha nem mondjuk ki nyilvánosan, hogy mi magunk tévesen „löktünk el” százakat! Nem, nem mindegyikük hagyta el Istent – egyszerűen elhagyták a közösségünket, hogy a magukét éljék. Valljuk meg az igazságot – ezreket szorítottunk félre, feddtünk meg, értettünk félre, merítettünk ki, vagy kényszerítettünk, hogy hagyja a lelkiismeretét az ajtón kívül. Másokat elszélesztett a szigorú és brutális vezetés (Ezékiel 34).

Ezzel kapcsolatban, de aligha ez az egyetlen ok, mostanra ellenségekből és kritikusokból egy egész szubkultúra alakult ki, amely egyszerűen nem fog eltűnni, amíg nyilvánosan el nem ismerjük és bocsánatot nem kérünk a hibáinkért és bűneinkért.

Kriete szavaival összefüggésben megemlíteném, hogy a KME-t az elmúlt húsz évben elhagyók kétszer-háromszor annyian vannak, mint ahányan ma a gyülekezet tagjai. Talán ideje megteremteni a hazai ex-KME szubkultúra létrejöttének feltételeit, és ezen keresztül is nyomást gyakorolni Krisztus Magyarországi Egyháza mérgező vezetőségére.

2013. február 16., szombat

Jótanácsok gyülekezet-választáshoz - a teljes cikk forrása: apologia.hu


Vallási fogyasztóvédelem

Ma Magyarországon a közismert nagyegyházak mellett több mint 300 többé-kevésbé ismert kisegyház működik. Vallásszociológusok szerint azonban ez utóbbi csoporthoz a lakosságnak talán csak 2%-a kötődik valamilyen módon.
E vallási-világnézeti közösségekről, mozgalmakról, egyesületekről vagy szervezetekről az átlagember szinte semmit sem tud. Nem is nagyon törődik velük egészen addig, amíg ő maga nem válik érintetté valamilyen módon, például amíg egy egyház, közösség vagy szervezet kiadványa, képviselője vagy programja fel nem kelti a személyes érdeklődését.
Ez nem baj. A baj nem itt van. Csak nem minden arany, ami fénylik, és ez a vallások mai dzsungelében különösen is igaz.

1. Ki lesz vallásos?

Bizonyos helyzetekben bárki nyitottá válhat a vallásra. Ha az embernek például meghal egy hozzátartozója, elveszíti a munkáját vagy az egészségét, szerelmi csalódást él át, megcsalják, a szülei elválnak, mindent elér, és a siker csúcsélménye után mégis csak ürességet érez, vagy felelőtlenül él, és egy ponton túl émelyítő csömört érez – ezek a dolgok az emberek többségét elgondolkodtatják.
Sokan ilyenkor, és talán életükben először teszik fel a kérdést: Honnan jövök, merre megyek? Ki vagyok én? Mi az élet értelme? Minek van igazán értéke? Mi lesz a halál után? Van Isten? Milyen? És ez mit jelent nekem itt és most? És honnan tudhatom mindezt?
Ezek azok a kérdések, amelyekre nem a művészet, a filozófia vagy a tudomány, hanem a vallások válaszolnak.
A vallásokkal pedig sok helyen és módon találkozhatunk: könyvekben, a rokonaink és barátaink közt vagy akár az utcán. A kérdés az, hogy fel vagyunk-e készülve arra, mi minden történhet egy ilyen találkozás során – vagy után?

2. Miért van szükség óvatosságra?

Amikor egy vallási élmény, egy ilyen gondolat vagy személy nagyon megfogja az embert, akkor már nem mindenkiben működnek az önvédelmi reflexek.
Lehet, hogy valóban nincs ok aggodalomra, de az az igény, hogy az ember – amennyire lehet – biztosra akar menni, nem csak egészséges és jogos, hanem szükséges is. Tragikus, hogy különben értelmes emberek, akik még egy háztartási kisgép megvásárlásakor is körültekintően járnak el, nem veszik a fáradságot, hogy utánanézzenek a dolgoknak, amikor pedig sokkal fontosabb dologról: az Igazságról, a Valóságról, az Istenről van szó. Nem mindegy ugyanis, hogy milyen a világnézetünk, mert kihat az egész életünkre. Egy régi mondás szerint "Amilyen az Istened, olyan az életed!"
Nem rosszhiszeműségre van szükség, hanem óvatosságra. Sajnos nem csak tévedni emberi dolog, hanem másokat megtéveszteni is az.
Olyan világban élünk, ahol emberek sokmilliós vallási közösségeket és olvasótáborokat vezetnek félre, méghozzá tudatosan. Mindegy, hogy elvakultság vagy hataloméhség, őrület vagy pénzszerzés vezeti őket, tény, hogy megteszik. És megtehetik, mert híveik nem néztek utána, hogy amit ezek a "lelki vezetők" kimondtak vagy leírtak, tényeken vagy csak a képzeleten alapul, bizonyítható-e vagy minden ellene szól, logikus vagy ellentmondásos, való igaz vagy hazugság stb.
Manapság közhelynek számít, hogy az információ, a tudás, az ismeret hatalom. Ez így van a vallások világában is. Ha Te nem élsz vele, más visszaélhet vele. A megbízható ismeret ugyanakkor védelmet jelent. De ha csak holnapután szerzed meg, akkor ma még rossz döntést hozol. És ez sokba kerülhet – Neked és a szeretteidnek egyaránt. Félre ne értsd: nem félni kell, csak – mint bármihez az életben – itt is szükség van a józan óvatosságra és a megbízható ismeretekre!
Tehát összefoglalva, nem azzal van a baj, amit az emberek keresnek, nem maga a vallás a rossz. De igenis léteznek egyes vallási vezető személyiségek, vannak bizonyos szervezetek, találkozhatsz bizonyos észjárással, ami miatt a vallás – ami az embert eredetileg önmaga fölé akarta emelni – hamissá, károssá, akár emberellenessé válhat.

3. A szempontokról

Ennek a cikknek a célja elsősorban a megelőzés. Gyakorlati segítséget szeretne nyújtani egy olyan – sokak számára teljesen ismeretlen – területen, ahol a bölcs mások hibáiból tanul.
Ahhoz azonban, hogy bármely vallási közösségről megfelelő mennyiségű és mélységű ismeretet szerezzünk, idő kell. Elég idő azonban nem mindig áll a rendelkezésünkre, ezért sokat segíthetnek az alábbi szempontok, amelyeket szem előtt lehet tartani, amelyekre rá lehet kérdezni, és amelyeken érdemes elgondolkodni.
Mindenek előtt azonban pár szó az alábbiakban felsorolt szempontokról, megfigyelendő jelekről:
... Mindegyik valóságos, megtörtént, és sajnos ma is gyakran megtörténő negatív tapasztalatok alapján lett kiválasztva.
... Ezek bárhol előfordulhatnak: kis- és nagyegyházban, régi és újabb vallási közösségekben egyaránt, de ez nem jelenti azt, hogy mindenhol elő is fordulnak (Krisztus Magyarországi Egyházára kisebb-nagyobb mértékben az összes pont jellemző - a blog szerk.).
... Egyes vallási közösségekben ezekből a negatív jelekből több is jelen van, de sehol sincs jelen mind egyszerre (senki se menne oda). Ugyanakkor oka van annak, ha egy vallási közösség újra meg újra negatív értelemben magára vonja a figyelmet (lásd vallástörténet, mai sajtó, internet).
... Mindenhol vannak pozitív dolgok is, ezért olyan nehéz néha szembesülni a negatívumokkal. Ezek a pozitívumok azonban valószínűleg máshol is megvannak.

4. Mire kell tehát figyelni?

a. Hogy néznek önmagukra?
Tény, hogy minden vallási-világnézeti csoport az "igazság" birtokosának hiszi és vallja önmagát – akármit is értsen alatta. Ezzel nincs gond, ha ezt az adott vallási közösség számodra is elfogadhatóan bizonyítani tudja.
... Rossz jel: ha a csoport azt hiszi, hogy csak náluk lehet üdvözülni, hogy csak ők birtokolják a teljes és totális igazságot, hogy ők a legjobb, sőt egyetlen egyház stb.
... Tapasztalat: minél nagyobb a kizárólagosság igénye, annál több bizonyításra szorul, ez azonban rendszerint elmarad.
... Tanács: ahonnan "nem lehet" elmenni (mert ugyebár nincs hova), onnan futni kell!
... Megjegyzés: az elitizmus, a büszkeség a legjobb dolgokat is tönkreteheti, sőt a legrosszabbá teszi...
b. Hogy bánnak Veled?
Először is, amikor meg akarnak győzni az igazukról, van lehetőséged a távolságtartásra?
... Rossz jel: ha nem hagynak számodra is elég időt, helyet, módot a hallottak és az élmények feldolgozására.
... Tapasztalat: ilyenkor nyíltan vagy burkoltan, de mindenképpen kényszeríteni akarnak a döntésre (csatlakozás, adakozás stb.).
... Tanács: ne hagyd magad, kérj magadnak annyi időt, amennyire Neked szükséged van!
Másodszor, nem tévesztenek meg?
... Rossz jel: ha döntened kell, pedig bizonyos kérdésekre nem válaszolnak, bizonyos dolgokat elhallgatnak, vagy utólag jössz rá, hogy eltitkolták.
... Tapasztalat: másokat megtéveszteni is emberi dolog, a lényege a bizalommal való visszaélés.
... Tanács: nézz utána mindennek, mielőtt döntenél, hogy csatlakozol; ha ez nem lehetséges vagy a kutatásodat nem veszik jó néven, vagy nem engedik, akkor jól érezted: valami biztosan nem stimmel!
Harmadszor, őszinték veled?
... Rossz jel: ha az irántad való érdeklődés és szeretet csak addig tart, amíg megfelelsz bizonyos elvárásoknak.
... Tanács: légy önmagad, igenis lehetsz barátságos, de légy óvatos a kötődéssel!
... Megjegyzés: az igazi szeretet azt is szereti, akivel nem ért egyet.
c. Milyen a tekintélyrendszer?
Először is, hogyan tekintenek a tagok a vezetőkre?
... Tapasztalat: az emberek hajlamosak embereket bálványozni.
...Rossz jel: ha a vezető(k) kijelentését vagy utasítását nem lehet megkérdőjelezni, ha mindig mindent el kell fogadni, és feltétel nélkül engedelmeskedni kell.
... Tanács: ezerszer is gondold meg, hogy kinek vagy minek a kezébe teszed le az életed!
Másodszor, mivel igazolja a vezetőség a tekintélyét?
... Rossz jel: csak körérveléssel ("Igazam van, mert azt mondom"), csak számodra ellenőrizhetetlen élményekkel ("Amit átéltem, az igazolja, hogy amit mondok, igaz").
... Kérdés: tudatában vagy annak, hogy Téged mivel lehet befolyásolni?
Harmadszor, mire használja a vezetőség a tekintélyét?
... Rossz jel: ha azt hallod, hogy itt nincsenek hibák, vagy ha az ellenvélemény csak jellemhibából fakadhat, ha a kritikus gondolkodás lázadásnak számít.
... Tapasztalat: egy vezető vagy arra használja a tekintélyét, hogy építse az embereket, vagy az embereket használja fel arra, hogy a privát birodalmát építse.
Negyedszer, hogyan kezelik a vezetők az anyagiakat?
... Rossz jel: ha a tagokra állandó nyomást helyeznek ("Adakozzatok!"), ha a vezető(sége)n kívül senki sem tudja, mi történik az adományokkal.
... Tapasztalat: ha a vezetők nincsenek elszámoltatva, akkor vagy állandóan kísértve vannak az anyagiakkal való visszaélésre, vagy már el is buktak.
... Tanács: mielőtt támogatnád az ügyet, kérdezd meg, hogy mi történik a pénzeddel!
d. Szabadon hagynak?
Először is, mi lesz a kapcsolataiddal?
... Rossz jel: ha az áttérni nem akaró család(tag)od ellenségnek van nyilvánítva, ha a társadalmi ünnepek mind "pogány" dolgok, ha tilos más vallási közösségbe látogatni, vagy azok tagjaival kapcsolatot fenntartani.
... Tapasztalat: a "bent" és a "kint", a "mi" és a "mások" különbségtétel önmagában nem feltétlenül rossz, de ha ellenségképpel vagy felsőbbrendűségi tudattal társul, akkor már csak arra jó, hogy az embert a félelem vagy a gőg tartsa bent.
... Kérdés: te hogy viszonyulnál valakihez, aki nálad felsőbbrendűnek tartja magát, vagy fél tőled, vagy elvárja, hogy félj tőle?
... Tanács: a kapcsolataidról Te dönts, ne mások!
Másodszor, van magánéleted?
... Rossz jel: ha mindenek felett első a közösség és a közösségi tevékenységek, akkor nincs időd magadra, a családodra, a tanulásra vagy a pihenésre.
... Tapasztalat: egy vallási csoport vezetősége azért szervezi túl a tagok életét, hogy mindig ott lehessen és mindent irányíthasson, és így a tagságot kontroll alatt tartsa.
... Tanács: döntsd el, hogy tényleg Isten kéri mindezt Tőled és a családodtól, vagy csak a vezetők?
... Megjegyzés: Istennek biztos nem kell robotmunka.
Harmadszor, megmarad az önállóságod?
... Rossz jel: ha anyagi függésbe kerülsz például a "minden közös" elve miatt, vagy drága, de "ledolgozható" szolgáltatások miatt adósodsz el, vagy ha a pálya- és párválasztásban már nem Te döntesz, hanem a közösség vagy vezetősége.
... Tapasztalat: van aki örül annak, hogy mások veszik át tőle az élete feletti felelősséget, de így sosem nő fel; a lelkileg egészséges, felnőtt ember észreveszi, és nem is tűri szabadsága elvesztését.
... Tanács: sose engedd, hogy mások döntsenek helyetted a Te életedről!
Végül, informálódhatsz?
... Rossz jel: ha csak a csoport által megadott forrásokat szabad használni, de kívülálló által írt, kritikus irodalmat tilos olvasni, vagy ilyen hozzáállású emberekkel tilos szóba állni.
... Tapasztalat: a tagokhoz eljutó információt azok a csoportok akarják kontrollálni, amelyek vezetősége az információk révén bajba kerülne a tagság előtt.
... Tanács: ha tiltják az érdeklődést, akkor létfontosságú, hogy érdeklődj, méghozzá ahol csak tudsz!
e. Hogy bánnak a kilépőkkel?
Először is, ahogy a kilépőkkel bánnak, úgy fognak bánni Veled is, ha / amikor kilépsz.
... Rossz jel: a szeretet feltételhez volt kötve, a kérdező nem kap választ, hanem a jellemét kérdőjelezik meg, vagy ha a másképp gondolkodót eldémonizálják, és vele többé szóba sem állnak.
... Kérdés: kell ez Neked?
... Tanács: kezdettől fogva figyeld meg a kérdéseidre vagy ellenvéleményedre, kritikádra kapott reakciókat, és ne azután, hogy sok éved és pénzed ment rá az ügyre!
Másodszor, mivel tartják ott a távozni szándékozókat?
... Rossz jel: fenyegetéssel ("A pokolba kerülsz, ha innen elmész!"), érzelmi zsarolással ("Többet nem állunk veled szóba"), vagy anyagi függéssel ("Tartozol nekünk!").
... Tapasztalat: az ember nem csak rossz, hanem jó dolgokat is megtanulhat, átélhet abban a vallási csoportban, ahonnan végül is el akar menni.
... Tanács: ami itt jó, az biztos máshol is megtalálható, de ami itt rossz, attól talán érdemes elfutni!

2013. február 2., szombat

Beetetési technikák - emberhalászat és szomorú következményei

Jó ha tudod: Krisztus Magyarországi Egyháza komolyan veszi, hogy emberhalászokat képez. Külön kurzusok vannak rá, hogyan kell megnyerni egy ateistát, vagy egy vallásos embert; milyen kérdéseket érdemes feltenni nekik, hogy pozitív válaszokat kapjunk. Nekem is van valahol a szekrényem mélyén néhány oklevél arról, hogy sikeresen elvégeztem az Emberhalász kurzust.

A beetetés a halászatban ismert fogalom, lényege az, hogy a halakat magunkhoz csalogassuk, így könnyebben horogra akadnak. A beetető egyház hasonlóan működik, mindent megtesz, hogy horogra akassza azokat, akik kapcsolatba kerülnek vele. És éppúgy, ahogyan a horgász is álcázza a horgot, ez a gyülekezet is ráakasztja a maga horgára a megfelelő csalit.

Horgászni persze csak ott érdemes, ahol vannak halak, és ahol ezek a halak éhesek. Ezért kitűnő célpontjai a KME-nak a diákok és tinik, a két legvédtelenebb és legfogékonyabb korosztály.

Persze alapvetően az emberhalász egy bibliai fogalom, de érdemes - és kell is - különbséget tenni aközött, ahogyan ezt Jézus és követői a Bibliában teszik, és ahogyan ez a gyülekezet csinálja.

1. Manipuláció az "örömhír hirdetésében"

Jézus kezdettől fogva teljesen őszinte volt. Akár azt mondta valakinek, hogy "gyertek utánam és emberhalásszá teszlek benneteket"; akár a gazdag ifjúnak, hogy adja el minden vagyonát, és kövesse őt. Ezeket a kijelentéseket az első találkozón tette, és nem volt barátságépítés-stratégiája.

Ezzel szemben a KME módszere az, hogy az információkat gondosan adagolja, és megpróbálja magához kötni az érdeklődőket. Mindig óvatosan, csak annyit tálal, amennyi még nem riasztja el a leendő tagot. Az apologia.hu így ír (általánosságban és nem e csoport kapcsán) erről a módszerről:

"Gondolati befo­lyásolásnak számít tulajdonképpen minden új ismeret, összefüggés vagy szempont szóbeli vagy írásbeli átadása. Ez önmagában semleges dolog, hiszen gyakorlatilag mindennemű oktatásnak, tanításnak ez a lénye­ge. Ha az, amit valaki a másikkal megoszt, igaz és teljes ismeret, valós és fontos összefüggés, gyakorlatilag alkalmazható és pozitív gyümölcsű dolog, akkor maga a befolyásolás etikai szempontból megkérdőjelez­hetetlen. Ha azonban az egyik fél tudatosan csak félismeretet közöl, valamit eltitkol, hogy félrevezesse a másikat anélkül, hogy az észrevenné, akkor az már a másik ember gondolkodásának az ellenőrzésére (mind control) tett kísérlet."

Például: a KME egyik tagja megállít valakit az utcán és meghívja istentiszteletre. Beszélget a meghívottal, és megtud róla néhány információt. Esetleg azt, hogy az illető már jár valahová. Na, az tök jó, mondja emberünk lelkesen (miközben azt gondolja, itt az első leküzdendő akadály). Aztán kiderül, hogy a meghívott kapcsolatban él (na majd ezzel később foglalkozni kell, gondolja a meghívó - ha a másik fél partnere "nem nyitott", akkor végül mindenképp szakítaniuk kell -, de ezen a ponton csak mosolyogva bólogat). Aztán kiderül, hogy a meghívott fél dohányzik. Gondoltál már rá, hogy letedd a cigit? kérdezi a meghívó óvatosan, magában persze tudja, hogy semmiképpen nem keresztelik meg, ha ragaszkodik káros szokásához. Végképp nem kötik a meghívott orrára, hogy lesz saját nevelője, és hogy Magyarországon csak a gyülekezet tagjai közül választhat társat (ellenpélda az elmúlt húsz évből nincs). Hiszen ezeket az üzeneteket kizárólag komoly megalapozással lehetne emészthetővé tenni. Itt jön képbe a szeretet-bombázás és a hibás teológia.

Voltaképpen ez egy teljesen átlagos szituáció, ami naponta fordul elő Krisztus Magyarországi Egyháza és az azon kívül élő emberek interakciójában (ebből következően a KME-n belül is). A kirakatban csak annyi van, hogy "klassz, valódi közösség vagyunk", a háttérben pedig tengernyi elvárás húzódik meg.

És még egyszer: nem arról van szó, hogy a kereszténység, Krisztus követése ne járna valódi önmegtagadással bizonyos kérdésekben. Egyszerűen arról, hogy ebben a gyülekezetben Jézus üzenete összekeveredett emberi parancsolatokkal - ez utóbbiakat pedig nem lehet rögtön bedobni, mert teológiailag nem védhetőek. Ilyenkor jön elő a manipuláció, a valódi gondolatok és szándékok elrejtése a meghívottak elől, hogy "el ne riasszuk, mielőtt még sikeresen behálóznánk".

2. Szeretet-bombázás - A NAGY ÁTVERÉS

Az apologia.hu a szeretet-bombázás fogalmát így tisztázza: Ezt tartják a legveszélyesebb, mert legnehezebben észrevehető manipulatív eszköznek. A probléma azonban nem magában a szeretetben van. Ha valakit valahol szeretettel fogadnak, akkor ez nem azt jelenti, hogy garantáltan "valami szektába" került. Sokkal inkább a mögöttes szándék, a motiváció a kérdéses, ezt azonban csak utólag lehet megítélni.
Ha a közösségbe látogatóban csak a lehetséges új tagot látják, és csak ezért igyekeznek kellemes élmé­nyekkel, érdeklődéssel körülvenni, ha ezért igyekeznek minél többet megtudni róla, lelki és családi hátteré­ről, akkor a látszólagos elfogadás csak addig fog járni az új embernek, amíg teljesíti a feltételeket. Ha azon­ban a csoportban megszabott idő alatt nem formálódik a belső elvárásokhoz, ha engedetlen a vezető­séggel, a szervezettel szemben, akkor az addig szívélyes hangnem hirtelen fenyegetővé és elítélővé válik ("lázad", "aberrált", "démonok befolyásolják" stb.), vagy a kapcsolat hirtelen közömbössé válik. Az is a motivációt leplezi le, ha a vallási közösség csak a beavató szertartásig (keresztség, beavatás, nyilatkozat aláírása stb.) bánik az illetővel elfogadóan, utána azonban egyszerűen besorolja a "munkások" közé, mások beszerve­zésére buzdítja, és nyomást gyakorol rá, hogy teljesítse az elvárásokat.
Mivel nem láthatunk bele az emberi szívekbe, a motiváció sokszor csak utólag derül ki. Az álságos visel­kedés azonban mindig elárulja magát: akikben valóban feltétel nélküli, ok nélküli szeretet él a többi ember iránt, az szeretni tud minden ellenére is.

Ebben a csoportban az új tagok beszervezése ("az elveszettek mentése") mindig a szeretet-bombázással indul. Teljes támogatás, maximális együttérzés, érdeklődés a másik iránt, és végtelen elfogadás.

Ezek azonban csak illúziók, és a KME tagjai éppúgy becsapják magukat, mint ahogyan ezt azokkal teszik, akikkel kapcsolatba kerülnek.

Az elfogadás lényege az, hogy bármit mondhatsz az életedről, arra rá fognak bólintani. Még ha nem is értenek egyet valamivel, azt óvatosan és gyengéden teszik, nehogy elriasszanak. A hátad mögött viszont mindezekről beszélgetni fognak vezető-találkozókon, és pontos tervük lesz arra vonatkozóan, hogyan bírjanak rá téged a változásra vagy változtatásra. Személyesen neked szóló üzeneteket fognak a vasárnapi prédikációjukba építeni, amitől úgy érzed, mintha Isten kifejezetten hozzád szólt volna. Idézeteket mutatnak, hogy meggyőzzenek, de arról nem szólnak, hogy vannak olyan idézetek is, amik a te álláspontodat támasztják alá. Végeredményben Jézusra hivatkozva egyre több és több követeléssel állnak majd elő és az elfogadásukat már csak ezen követelések és elvárások teljesítésével tudod visszaszerezni.

Teljes támogatás? Amikor először találkozol velük, azt is csodálattal hallgatják majd, ha azt mondod, hogy űrhajós szeretnél lenni és a Holdon akarsz élni. Vannak álmaid, mondják elismerően. Valójában később már azt is meg fogják szólni, ha a hétközi istentisztelet vagy a bibliakör időpontjára esik az esti OKJ-s képzésed vagy a nyelvoktatásod. Ilyesmikben, ha már a csoport megkeresztelkedett tagjaként vágsz bele, komoly ellenállást és neheztelést tapasztalsz majd, amiért "nem keresed első helyen az Isten országát" (kivéve, ha "tanácsot kértél" és megengedték, mert ezzel leszerelhetsz mindenkit, aki furcsán néz rád). Mivel pedig gyülekezetük kizárólag Budapesten van, ne is álmodj róla, hogy egy másik városban fogsz élni. Méghogy a Hold!

Ugyanígy, a másik iránti érdeklődés is csak addig tart, amíg meg nem keresztelték. Addig azt fogod tapasztalni, hogy rengeteget kezdeményeznek feléd, mintha mindenki találkozni szeretne veled. Aztán elhal a nagy érdeklődés, és észreveszed, hogy magányos vagy. Csak egy projekt voltam, ez lesz az érzésed. Valóban csak az voltál.

Ha kifejezed a vezetőid felé, hogy már nem kezdeményeznek feléd, a válasz az lesz, hogy nincs rá idejük, és különben is, Te ki felé kezdeményezel? Ha ugyanis kritika éri őket, rendszerint visszatámadnak.

Végezetül pedig: nagyon együttérzőek tudnak lenni mindaddig, amíg nincsenek teljesületlen elvárásaik feléd. Amint konfliktusba kerültök, megérted, hogy az együttérzés csak a manipuláció része, egy felvett viselkedésforma és nem a lényük része. Ezt mindenképpen tapasztalhatod majd a csoport vezetőjénél, a többiek pedig sikeresen asszimilálódnak, átveszik az ő attitűdjét. Az érzéseidet lesöprik, és mindenfélével vádolnak majd, ha nem engedelmeskedsz.

3. A "nemesebb lelkűek" illúziója

Amikor tanulmányozzák veled a Bibliát, egy ponton felolvassák neked az alábbi idézetet ApCsel 17:10-11-ből:

A testvérek pedig még akkor éjjel elküldték Pált Szilásszal együtt Béreába. Amikor megérkeztek, bementek a zsidók zsinagógájába. Ezek nemesebb lelkűek voltak, mint a thesszalonikaiak, teljes készséggel fogadták az igét, és napról napra kutatták az Írásokat, hogy valóban így vannak-e ezek a dolgok.

Ezután azt mondják majd, hogy ne nekik hidd el, amit mondanak, hanem a Bibliának. Azt állítják, hogy ha bármit tapasztalsz a gyülekezetben, ami a Bibliában másképpen van, akkor szólj, és megváltoztatják, az egész gyülekezet megváltozik, mert a Biblia alapján él.

Milyen jól hangzik! Annak idején én ezt megettem, és biztonságérzettel töltött el a tudat, hogy beleszólhatok a dolgokba, nem lehetek valamiféle szekta tagja, tényleg a Bibliát fogom követni.

Azt viszont elfelejtették mondani, hogy a gyülekezetnek és az egész, nemzetközi ICOC-nak húsz éve kiforrott teológiája van. Így a gyakorlatban bármit vetettem is fel, a válasz mindig az volt, hogy én vagyok a kritikus, a keserű, a büszke, vagy bármi más. Szóval ha valamit felvetettem, végül a vezetők válasza az volt, hogy "térj meg". Kell ezt a pontot tovább ragoznom?

4. Kihasználják, hogy beleszerettél Istenbe

Egy szerelmes ember szinte bármilyen őrültségre kész a szíve választottjáért. A KME-vel folytatott tanulmányozás során végső soron valóban megismerkedhetsz Istennel (ez nem a KME, hanem Isten és a Biblia érdeme). Eddigre már a tanulmányozás során megtanulhattad (tudat alatt), hogy az együttműködésedért szeretet és elfogadás jár, míg az ellenkezésed csalódott sóhajtozást vált ki az érted fáradozókból.

Szóval legkésőbb ezen a ponton, amikor már tényleg fontos neked az Isten, és azt is a fejedbe verték, hogy kizárólag köztük találhatod meg, elkezdhetik felsorolni azokat az elvárásokat, amelyeknek meg kell majd felelned. Te pedig szerelmesen bólogatsz majd, fel sem fogva, hogy a kérések némelyikének milyen következményei lesznek, és hogy ezek a kérések nincsenek is benne a Bibliában. Ezen a ponton kerül szóba a nevelés, a párkapcsolatok, a munka, valójában az életed messze legfontosabb kérdései. És később, amikor már rádöbbensz, hogy csőbe húztak, azt fogod látni, hogy rengeteg veszítenivalód van, ha ebből a csoportból kilépsz. Itt vannak a kapcsolataid, az emlékeid, itt találtad meg Istent (és vajon vele maradhatsz-e, ha innen elmész?). Egészségtelen függőségben vagy, de félsz kilépni belőle, és segítség nélkül sokan nem is képesek rá. Szenvednek, miközben a vezetőjük arról prédikál, hogy ez normális, mert ez még csak a "pusztai vándorlás" itt a Földön. És nem fogod érteni Jézust, aki azt ígérte, hogy az ő terhe könnyű és boldogító; és miközben egyik találkozódról a másikra rohansz, nem fogod érteni Pált, amikor azt mondja, hogy "saját feleségedet el ne hagyd, legfeljebb az imádkozás idejére". És nem fogod érteni, mit jelent Isten minden értelmet meghaladó békessége, mert keserű és frusztrált leszel a saját életviteled, elnyomottságod és kihasználtságod miatt, vagy éppen azért, mert a teljesítmény-kényszeres szemlélet és bűnellenes-orientáltság miatt azt érzed, hogy nem vagy elég jó és nem adsz eleget. Így végső soron önmagad ellen harcolsz majd egész életedben, megpróbálsz felnőni mások elvárásaihoz; és eközben Isten még mindig szeret és elhalmoz az áldásaival, de közben szomorú, mert látja, hogy fogságba estél.

Nos, ez vár rád, ha a KME-hez csatlakozol, ez az, amit a tagok nem mondanak el neked, amikor először találkozol velük, vagy tanulmányozni kezditek a Bibliát - ahogyan nem mondják el egymásnak sem, csak küzdenek csendben egy, öt vagy tíz évig, mielőtt mentális sérülésekkel telve elhagynák ezt a csoportot.