Az agymosás folyamata, az elitista küldetéstudat és kirekesztő gondolkodásmód kialakulása és fenntartása

Hogyan válhatnak emberek egy bántalmazó kultúra részévé, amelyben már nem tűnnek fel nekik a kívülről jól látható devianciák? Hogyan válhatnak elfogadottá olyan alaptételek, amelyek kirekesztőek, arrogánsak, végül pedig pszichés zavarok, társfüggőség és mentális sérülések okozójává válnak? Ezekre a kérdésekre keressük a választ Krisztus Magyarországi Egyháza gyakorlatának vizsgálatával, az elmúlt húsz év tapasztalatainak tükrében.

A KME egy teljesítményorientált szervezet, ami azt jelenti, hogy óriási hangsúlyt fektet a vallásos cselekedetekre. A napi szintű, illetve rendszeres rutin része a kötelező csendes idő (bibliaolvasás + ima, általában kora reggel), a kikényszerített bűnmegvallás, a találkozókon való kötelező részvétel és az utcai evangelizáció is.

Lássuk a tagtoborzást részletesebben, mert itt válik igazán nyilvánvalóvá, hogyan működik az agymosás:

Az utcai evangelizáció során általában kettesével állnak össze a KME tagjai, és leszólítanak járókelőket egy meghatározott szakaszon (pl. a Blaha és a Nyugati között). Evangelizáció kapcsán gyülekezet-szinten többezer szórólap kiosztása a cél, mely kártyák vagy általánosan istentiszteletre hívnak, vagy kifejezett alkalomra, előadásra szólnak.

Az evangelizáció során a cél a nyitott emberek megtalálása, olyanoké, akik elérhetőséget adnak. A legjobb az, ha működő mobilszámot sikerül szerezni, de az e-mail cím is megteszi, illetve újabban a facebook-on keresztül is könnyen folytatódhat az ismerkedés. A KME tagja szempontjából az utca embere lehet nyitott (érdeklődik valamilyen szinten, esetleg elérhetőséget is ad) és nem nyitott (meg sem áll az utcán, nem ad elérhetőséget, vagy nem viszonyul pozitívan az őt hívogatókhoz). Utóbbi esetben az evangelizálók azzal vigasztalják magukat, hogy az illető végső soron Istent utasította el, hiszen ők csak az Ő békekövetei, aki nekik nemet mond, az Istennek mond nemet. Egy ilyen találkozó gyakorlatilag soha nem ér véget azzal, hogy "te is keresztény vagy? Nagyon örülök...".

Evangelizáció során az alap felvetés az, hogy „én tudom az igazságot, mindenki más elveszett”. Ebből a szemszögből indul, és a beszélgetések, valamint a későbbi bibliatanulmányozás során is ez a szemlélet nyilvánul meg.

A KME tagjai ugyanis a nyitott emberekkel bibliatanulmányozásra törekednek. Aki „nem tart itt”, azzal marad a barátság-építés: személyes találkozók megbeszélése és elhívás mindenféle eseményre: bibliakörre, kirándulásra, előadásokra, stb. A bibliatanulmányozás a gyülekezet szemléletmódját hivatott átadni, az összeválogatott idézetek mind egyetlen logika mentén vannak felfűzve, mely sajnálatosan nem képes elszakadni Kip McKean mérgező teológiájától. Ez a logika aköré épül, hogy „mit kell tenned ahhoz, hogy megváltott legyél”.

A bibliatanulmányozás hetekig vagy hónapokig, de akár évekig is eltarthat. Eközben a KME-n belül vezetőségi találkozókon, nevelési csoportokban, bibliakörökben beszélnek arról, mire lehet az illetőnek szüksége, mit tanulmányozzanak vele legközelebb. Külön képzések, emberhalász kurzusok szólnak arról, hogyan kell tanulmányozni, mit kell kérdezni, hogyan lehet a másikban sikerélményt kelteni és kedvet csinálni neki a további tanulmányozáshoz. A cél természetesen eljuttatni a vendéget a keresztelőig, mellyel a KME tagjává válik. Csak azt keresztelik meg, aki a tanulmányozás során minden lényegi kérdésben egyetért. Ha valahol nincs egyetértés (pl. annak terén, hogy csak a KME-ből, vagy az ICOC-ból választhat társat), a tanulmányozás azonnal leáll, elakad, és ez így is marad mindaddig, amíg a delikvens rá nem bólint az elvre vagy állításra. Addig marad a további barátkozás, kapcsolat-építés.

Ennek a folyamatnak köszönhetően a KME rendkívül lassan nő, viszont két nagyon káros mellékhatás jelentkezik. Az egyik, hogy sokan már a tanulmányozás során sérülnek, ahogy a bántalmazó teológiát megpróbálják rájuk erőszakolni (erről a teológiáról külön cikket fogunk megjelentetni). A másik probléma az, hogy aki végül megkeresztelkedik, túljut az egész tanulmányozáson, az elveszíti a rálátás és kritikus felülvizsgálat képességét (hónapokra, évekre vagy végleg), mert olyan meggyőződéseket szerez magának, amelyek a maguk torz logikájában valóban egésszé állnak össze, és ebből a beszűkült tudatállapotból nagyon nehéz kilábalni.

Amikor valaki a KME tagjává válik, ő lesz a „csecsemő keresztény”, akinek minden új. Szabad Péter vezetősége alatt természetes volt, hogy az újonnan keresztelkedett azonnal kapott egy nevelőt, aki először még mentornak tekinthető (bár a viszony már ekkor is egészségtelenül tekintélyelvű), ám a nevelő később is a nevelten maradt. Molnár Adrián érkezése előtt természetes volt a gyülekezetben, hogy 40-50 éves felnőtteknek, 15-20 éve egyháztagoknak is van nevelőjük, aki számon kér, akitől tanácsot kell kérni, akin keresztül a kontrollt minden tag felett maximálisan meg lehet őrizni, és akin keresztül a tagról mindent meg lehet tudni.

A személyes nevelésen kívül csoportos nevelés segíti a tagok bűntudatban-tartását. A csoportos nevelés rendszeres a hétközi istentisztelet után, esetenként bibliakörökön, vagy külön megbeszélt találkozókon. Ezeken a beszélgetéseken általában célzott kérdésekre kell válaszolni, melyek az élet, vagy a keresztény aktivitás egy-egy területére vonatkoznak. Ha pl. egy bibliakörnek hetekig nincsenek vendégei, várható, hogy nevelési csoporton beszélik meg, ki mennyi evangelizál, mi a langyosság oka. Szinte nem telik el hét, hogy a tagok ne szembesülnének azzal, hogy valamit elrontottak, valamilyen területen elbuktak. Az ebből fakadó bűntudat lerombolja a tagok önbizalmát és önértékelését, nagymértékű stresszt okoz, miközben az újabb és újabb célok elérése (változnom kell, ezt és ezt teszem érte) állandó erőfeszítéseket követel és ellehetetleníti, hogy a tag komolyan elgondolkozhasson a helyzetén.

Emellett a gyülekezet vezetői számtalanszor megígérik a változást, ami a tagokban reményt szül, és ettől kezdik várni a közösségen belüli, a rendszerből és vezetési stílusból fakadó problémáik megoldását. A teljesség igénye nélkül: újévi felkészülés, tavaszi felkészülés, őszi felkészülés, gyülekezeti megtérés-programok, leckesorozatok, megváltoztatott bibliakörök (melyek rendszerint a tagok teljes egyházi kapcsolatrendszerének felbomlásával járnak, így igazi hűséges barátságok kialakítása és fenntartása - az új bibliakör-kapcsolatok erőszakolt prioritása miatt - szinte lehetetlen).

A személyes evangelizáción keresztül a tagok is erősítik saját hibás meggyőződéseiket. Akár az utcán, vagy baráti körükben beszélgetnek, akár a Bibliát tanulmányozzák valakivel, miközben érvelnek, önmagukat is győzködik, és el sem tudják képzelni - akár nyilvánvaló tények ellenére sem -, hogy talán nem úgy működnek a dolgok, mint ahogyan ők állítják. Például tényként beszélnek arról, hogy a Bibliában ott a személyes nevelés (Harangi Mátyás egyszer ezt egy 2012-es hétközi istentiszteleten is prédikálta), és közben ezt egyetlen idézettel sem tudják direkt módon alátámasztani (sőt, elsiklanak például az etióp kincstárnok esete felett, aki keresztelője után egyedül és örvendezve folytatja útját). Azt sem tudják ezen a ponton, hogy a nevelési láncok elve az ICOC-ban már 2003-ban megbukott. A nevelési láncokat végül Molnár Adrián 2013 őszén számolta fel („szörnyű azt hallani, hogy ő a nevelőm, ő a neveltem, ezen szeretnénk változtatni, mondta októberben egy magánbeszélgetésen).

Aki a gyülekezeten belül felismeri és felveti a tekintélyelvű vezetésből és a fentebb említett rendszerből fakadó problémákat, azzal a vezetők a következő módon járnak el:

a) elszigetelik: pletykával, széthúzással, bomlasztással vádolják és megtiltják, hogy a problémákról - a  kijelölt vezetőn kívül, aki korábban általában maga Szabad úr volt - másokkal is beszéljen;

b) megfélemlítik: kilátásba helyezik, hogy kizárják az egyházból, amennyiben nem hajlandó egységben lenni (ami rendszerint az álláspontjának teljes feladását jelenti);

c) megszégyenítik és lejáratják: ha nem tudják meggyőzni (ezt a meggyőzést Szabad úr általában nem bibliai érvekkel, hanem karizmatikus személyiségével és agresszív véleményével kívánta elérni), a bibliakör, vagy az egész egyház előtt bejelentik, hogy békétlen, tévtanító, rágalmazó.

A gyülekezet elhagyását egyenlőnek tekintik Isten elhagyásával. Elhullottnak nevezik azokat, akik elmentek a KME-ből. Ezt a nézetet, a "csak mi vagyunk megváltottak Magyarországon" gyakorlati elvét az előző bejegyzésben, az egy igaz egyház téma alatt alaposan körüljártuk. Sajnos a KME-ben a legtöbben még mindig azt hiszik, ők az Isten országa és egyedül ők. Ez a gondolkodásmód rengeteg kárt okoz emberi kapcsolatokban; egy frissen megtért KME-s nem ritka, hogy azonnal elkezd a szüleinek és KME-n kívüli barátainak prédikálni arról, hogy nem megváltottak, mennek a pokolba. Ez az állandó ítélkezés szüli azt az elitista hozzáállást, amellyel sokan mindenki mást lenéznek - úgy, hogy ennek nincsenek is tudatában. A párválasztás terén különösen tetten érhető ez a szemlélet: ne legyetek hitetlenekkel felemás igában, írja a Biblia, ők pedig mindenki mást hitetlennek tekintenek, aki nem közéjük tartozik. Az elmúlt húsz évben nem is akadt egyetlen aktív KME-tag sem, aki a gyülekezeten, vagy az ICOC-on kívül házasodott volna.

Az agymosást segíti az is, hogy a tagok rengeteg tanítást hallanak a vasárnapi istentiszteleten, a hétközi istentiszteleten, a bibliakörökön, a nevelési csoportokban vagy másokkal való bibliatanulmányozások során, és ezek a tanítások mindig ugyanazokat az üzeneteket sulykolják. A külföldről idelátogató vezetőket pedig hatalmas  tekintély övezi, és ők nem is feledkeznek meg róla, hogy felmagasztalják a budapesti vezetőket („csodálatos vezetőitek vannak, legszívesebben vinnénk őket Amerikába, stb.), ezzel is erősítve azt a tévhitet, hogy amit a vezetők mondanak, az igaz és helyes. Ennek következménye persze az is, hogy ha most megkérdőjeleznék Szabad Péter vezetési stílusát vagy meggyőződéseit (akár tévtanítással vádolnák), azzal többen: Shawn Wooten, Mike Fix, Doug Arthur a saját presztízsüket is rombolnák, hiszen ezek az emberek nyíltan kiálltak Szabad úr mellett, elfogultan, és csak az ő oldalát meghallgatva, vagy egyházpolitikai érdekeket megsérült emberek rehabilitációja elé helyezve.

Természetes, hogy ilyen körülmények között a vezető diktátorrá válik (hát még, ha a körülményeket ő maga alakította ilyenné), a változás pedig ellehetetlenül. Aki pedig megpróbál küzdeni ez ellen, az vagy feladja egy ponton és elmegy (és a folyamat során ráaggatják a kritikus, keserű, széthúzó jelzőket), vagy beletörődik a megváltoztathatatlanba és támogatja tovább ezt a bántalmazó rendszert, de már megtörve és csak titkon reménykedve a változásban. Vagy - és ez talán a legtragikusabb - tényleg elhiszi, hogy ő a hibás, ő a probléma, és újult erővel veti magát a kritikusságból való megtérésbe, eközben pedig irányíthatóbbá válik, mint valaha, és sorra kapja a dicséreteket, közben pedig feladja szabad akaratának, véleményének, és sokszor személyiségének maradékát is.

Miután a gyülekezetben a vezetőségnek köszönhető problémákról nem szabad nyíltan beszélni, az elégedetlenség minden formája deviáns. Szabad Péter távozása óta Molnár Adrián csendes reformokkal próbálja terelgetni a gyülekezetet el attól az iránytól, amelybe Szabad úr állította. Azonban a vezetők bűneinek elhallgatása önmagában is korrupttá teszi ezt a régi-új vezetést. Szabad úr székén továbbra is ott van a „foglalt” tábla, ő hivatalosan továbbképzésen van Bostonban, így amikor majd visszajön, gond nélkül folytathatja a KME vezetését. Lehet, hogy az már egy SZP 2.0 lesz, egy Új és Tökéletesített Szabad úr, de azokat a morális értelemben vett bűncselekményeket, amelyeket a KME vezetőjeként elkövetett, csak egy őszinte, gyülekezett előtti diskurzus tisztázhatná ki. Ezt pedig a jelenlegi vezetés megtagadja a tagoktól, továbbra is gyerekként kezelve őket, és éjjel-nappal a megbocsátásról prédikálva (miközben - számukra - jótékony homályban hagyják még azt is, mit is kellene megbocsájtani).

Így természetesen a gyülekezetből korábban elüldözött tagok rehabilitációja nem lehetséges, hiszen őket nyilvánosan, a gyülekezet előtt kellene megkövetni. A KME-n belül érzékelhető a törekvés a gyülekezetből távozott tagok visszaszerzésére. De hogyan akarják ezt megtenni saját bántalmazó rendszerük leleplezése nélkül? Hogyan tennék ezt komoly nyilvános bocsánatkérések nélkül, több tucat ember becsületének helyreállítása nélkül? Mindaddig, amíg nem határolódnak el mindattól, amit az elmúlt években tettek, ez a gyülekezet veszélyes marad: mind jelenlegi, mind leendő tagjai számára.

Összefoglalva: Krisztus Magyarországi Egyháza egy zárt közösség, afféle mini-diktatúra. Vezetőjét a tagok nem képesek leváltani, a gyülekezet anyagilag a bostoni anyaszervezettől függ. A KME tagjává csak az válhat, aki elfogadja azokat a szigorú, és biblikusan megalapozatlan szabályokat, melyek az egy igaz egyház teológiából, a "mi vagyunk Isten modern kori mozgalma" szemléletből erednek. A gyülekezet nem képes nyitni más vallási közösségek felé, egyrészt azért, mert ezeket kivétel nélkül elítéli, másrészt a botrány miatt sem, hiszen az első kérdés az lenne a tagok között: mit csináltunk eddig? A gyülekezet vezetői az információkat elzárják a tagok elől (mind a vezetők tetteire vonatkozóan, mind annak kérdésében, hogyan változott és akár indult el különböző irányokba az ICOC teológiája 2003 óta). Azokat a tagokat, akik felismerik ezt, megfélemlítik és akár nyilvános megszégyenítéssel hallgattatják vagy hiteltelenítik el. A tagok jelentős része beszűkült tudatállapotban van, akik képtelenek elhinni, hogy a KME-n kívül is lehet Istennek tetsző életet élni. Ugyanakkor súlyos társfüggő viselkedésminták alakultak ki, kevesen tudnak vagy mernek az életükre vonatkozó önálló döntéseket hozni. A kikényszerített tanácskérés rendszere egyfajta rabságot idéz elő, melynek következtében sokan már attól bűntudatot éreznek, ha ellenkezik a véleményük a vezetőjük döntéseivel vagy meglátásaival.

Krisztus Magyarországi Egyháza olyan, mint egy lángokban álló ház. Ha a gyülekezet tagja vagy, a legtöbb, amit tehetsz, hogy megkeresed a legközelebbi kijáratot. Ne próbáld belülről oltani. Ismerkedj más közösségekkel, távolodj el a napi vallási rutinodtól. Olvass könyveket a szellemi bántalmazás (spiritual abuse) témájában, hogy megértsd, mit tettek veled. Gondolkozz el rajta, hány embert zártak ki, jelöltek meg, vagy kergettek el olyan érvek vagy tanítások alapján, amelyek helytelenek voltak. Mi lesz ezekkel az emberekkel? Vajon vállalják a vezetőid, hogy akár a saját presztízsük árán is nyilvánosan rehabilitálják őket?

Ha a KME-vel kapcsolatba kerültél: könnyen lehet, hogy az életedben szeretet-bombázás folyik, vagyis a KME-tagok ott rajzanak körülötted. Jóindulatúak, kedvesek, hívnak mindenre, a barátságukat és figyelmüket adják, látszólag vég nélkül és bármilyen áldozatokat meghozva.
Talán a legfontosabb, hogy ne ülj le velük egyedül tanulmányozni a Bibliát. Hívjad a barátaidat, másokat, akik inkább megfigyelők és kívül maradnak, nem alanyai az aktuális leckének. Utólag meg tudod velük beszélni a helyzetet. Mi is szívesen segítünk, ha írsz az e-mail címünkre. Megoszthatod velünk a tapasztalataidat, mi pedig beavatunk a mélyebb összefüggésekbe és rámutatunk a KME-teológia gyenge pontjaira.

Ha régebben elhagytad a KME-t, talán most keresnek meg azzal az üzenettel, hogy minden megváltozott, gyere vissza. Ez az állítás hazugság, és az is marad mindaddig, amíg a kárvallottaktól nyilvánosan bocsánatot nem kérnek, és a vezetők név szerint el nem ismerik a felelősségüket tévtanításért, szellemi erőszakért, törvénykező, képmutató és kettős mércét alkalmazó, személyválogató hozzáállásukért. Amint ez megtörténik, ezen a blogon tudósítani fogunk róla. Addig szerintünk messze kerüld el a KME-t, mert Isten a Világosság, akiben nincsen semmi sötétség, ha pedig a csúcsvezetők cselekedeteit és ezek következményeit a sötétségben tartják, azzal csak azt bizonyítják, hogy a gyümölcsök még rosszak, következésképpen a fa is az, amely termi őket.

Ha meg akarod tudni, ki uralkodik fölötted, elég kiderítened, hogy kit nem szabad kritizálnod.