2013. január 26., szombat

Pusztító arrogancia

Egyetlen gyülekezet honlapján sem olvastam soha, hogy "mi egy destruktív szekta vagyunk". A fogalom mégis létezik, és mögötte az a komoly társadalmi kár, az a hihetetlen pusztítás is, amely különböző vallási mozgalmak nyomán keletkezik. Senki nem gondolja magáról, aki egy szekta, vagy egy szektajellegű csoport tagja, hogy ő az lenne - máskülönben elhagyná az adott szervezetet. Az öngyilkos szekták tagjai is mély meggyőződéssel vetnek véget az életüknek. Egyszerűen az ember szinte a végsőkig manipulálható, miközben a csoportról a kívülállók pontosan látják, miféle torzulások mennek végbe benne. Kevés dolog van, ami többet segíthetne bármilyen vallási csoportnak, mint a külső megfigyelő kritikája. Ennek a kritikának az elfogadásához azonban bizalom és alázat kell.

Az alázat hiánya a büszkeség, ennek erőszakos megnyilvánulása az arrogancia. Krisztus Magyarországi Egyházában az alábbi arrogáns megnyilvánulásokat találtam, amelyek számtalan lelket sebeztek meg, számtalan szívet törtek össze:

1. Arrogancia a teológiában
2. Arrogancia a nevelésben
3. Arrogancia a vezetésben
4. A mély kapcsolatok elpusztítása
5. A hibák keresése: harc a boldogság ellen
6. Az építő kritika elutasítása
7. A KME-n kívüliek elítélése (ők az "elveszettek")

Ha most részletesen kifejtenénk mindegyiket, ez a bejegyzés lehetetlenül hosszúra sikeredne. Így ismételni tudom csak magamat, amikor azt mondom, később mindegyikre részletesen kitérünk. Az arrogancia gyakorlati megnyilvánulási formái közül azonban néhányra mégis adok példát most, mert ezek teszik érthetővé a mondanivalót.

Tehát, vezetők szájából elhangzott tanítások, állítások és kijelentések a közelmúltból:

- Magyarországon Krisztus Magyarországi Egyházán kívül minden más keresztény gyülekezet tévtanító és egyik sem üdvözítő.
- Ebből fakadóan, aki elhagyja Krisztus Magyarországi Egyházát, az elhagyja Istent.
- A szabad akaratod nagy részét feladtad a keresztelődben.
- A szabad akarat mindig egy választás a bűn és Krisztus között.
- Nem szerethetsz egyszerre két bibliakört, mert nem lehet a szíved egyszerre két helyen.
- Az emberekre nyomást kell gyakorolni, mert nem ön-motiválóak.
- Ha fáradt vagy és ezért nem mész el egy istentiszteletre, az bűn, mert Krisztus megtagadná magát és elmenne.
- Ha egy paranccsal egyetértesz és úgy hajtod végre, az nem engedelmesség. Hiszen "úgyis arra mennél".
- Azért barátkozol a diákokkal, mert a diákok "nem adnak kihívásokat".
- Nem lehetsz szomorú, mert a Bibliában nincs szomorúság. Hiszen az van ott, hogy "mindenkor örüljetek".
- Ha egy vezetővel konfliktusba kerülsz, és emiatt stresszes vagy pszichoszomatikus fizikai tüneteid vannak (fejfájás, hányás, stb.) az a te bűnöd.
- Ha így maradunk, ahogy most vagyunk, egyikünk sem megy be a Mennyországba.
- Mi minden nap evangelizálunk az utcán, tehát mi vagyunk a kemény mag a gyülekezetben.
- Az emberekkel gyerekként kell bánni, amíg be nem bizonyítják, hogy felnőttek.
- Ha nem olvasod a Bibliádat naponta és nem imádkozol minden nap, akkor bűnben vagy.
- A vezetőidnek feltétel nélkül kell engedelmeskedned.
- Ha nem kérsz tanácsot a döntéseid előtt, az bűn. Független vagy, önálló vagy.
- A csoportérdek feljebbvaló mint az egyéni. Nem köthetünk kompromisszumokat.
- Aki dohányzik, nem üdvözülhet.

A fenti állítások példaként szolgálnak a minden együttérzést nélkülöző kommunikációra; a bibliai idézetek kiforgatására; demagóg megnyilvánulásokra; bűntudatkeltő manipulációra; a törvénykező ítélkezésre és a teljesítménykényszeren alapuló önigazolásra; a tagok feletti totális kontrollra való törekvésre; mások lenézésére; véleménykérdések parancsolatként való tálalására. A gyülekezetben nap mint nap találkozni ezekkel a megnyilvánulásokkal.

Szomorú tény, hogy bár 2003-ban az ICOC világszerte tisztelt és megbecsült vezetője, Henry Kriete ezzel a kérdéssel is foglalkozott, a budapesti gyülekezet mégis visszatért ezekhez a viselkedésmintákhoz és a bántalmazó kultúrához (ebben az esetben fejétől bűzlik a hal!). 2003-ban Kriete ezt írta:

Pál ezt mondta: "Hiszen ti okosak vagytok, és szívesen eltűritek az eszteleneket, mert eltűritek, ha valaki leigáz titeket, ha valaki élősködik rajtatok, ha valaki zsákmányul ejt titeket, ha valaki hatalmaskodik rajtatok, ha valaki arcul üt benneteket. Szégyenkezve szólok, minthogy ehhez mi gyengék voltunk. De ha valaki merész valamiben, esztelenül szólok, merész vagyok én is." (2 Kor 11: 19-21).
Mi is felnőtt embereket igáztunk le, élősködtünk rajtuk, hatalmaskodtunk rajtuk és arcul ütöttük őket. A szégyenletes gőgösségünkben kényszerítettünk felnőtt embereket, hogy még akár a lelkiismeretük ellen is cselekedjenek.
Ezt Pál soha nem tette volna. Ezt Jézus sohasem tette.
Mi a beképzeltségünk csúcsa? Az egész hiearchiánk és ellenőrző-mechanizmusunk mellett a következők: nemcsak megengedtük, de hosszútávon állandósítottuk a személyi kultuszt. Létrehoztunk és elfogadtunk titulusokat. ... Ez természetesen széles körben emberek felmagasztalásához vezetett.
Annak jegyében, hogy "ahol a Biblia csendben van, mi beszélünk", gyakorta "az írások mögé" mentünk.
Mint a farizeus, aki "imádkozott magáért", végtelen emlékműveket építettünk magunknak és nem Isten dicsőségének. ... Kifosztottunk és kizsákmányoltunk más egyházakat zsarnoki emberek kívánságai és vágyai miatt – konkrétan, hogy a legnagyobb és legjobb egyházunk legyen, mert "az bűn, ha nem neked van a legnagyobb egyházad a városban".
Folyamatosan "számon tartottuk Izraelt", amikor még Joáb, Izrael földi nemzeti biztonsági parancsnoka is visszataszítónak találta ezt! Olyan kultúrába olvasztottunk be mindenkit, ahol "az isteni emberek" zsarnoksága és elnyomása elfogadott, sőt normális. Ahol mellékesen ki lett jelentve: "megszoksz vagy megszöksz", ahol "leadod a statisztikát vagy keress másik munkát", ahol kimondatlan igazság: "teljesíts vagy meghalsz". Ez egy ok, amiért Isten kijelölt minket, vezetőket – "jobb embereknek" kell lennünk – tehát fogd be és figyelj!
Emberek lelkeit kárhozatba löktük. Így nem egy taglistát, hanem Krisztust magát csonkítottuk meg. ... Ezt cselekedve a végső Igazság napjának a szerepét játszottuk, magunknak feltételeztük Isten kiváltságát (János 15).
Azt tanítottuk, hogy egyedül mi vagyunk az "igaz királyság", "igaz tanítványok", és az "Egy Igaz Egyház". És nem csak tanítottuk, de hittük is, és erősen védelmeztük ezeket az állításokat – mi tudjuk, mit csinálunk, mi vagyunk a maradék, akik kegyelem által lettek kiválasztva, mi vagyunk az egyetlen egyház az első század óta…
Építettünk, szándékosan (vagy kicsit sem bontottunk le szándékosan) egy ellenőrző és megfélemlítő kultúrát, amely kizárja és félretolja azokat, akik "nem értenek egyet".
Ez a hatalom helytelen használatát okozta és ezzel elárultuk a Krisztusban lévő szabadságunkat.
Néhány egyházunkban a gazdag vezetők még gazdagabbak lettek. Néhány egyházunkban a "próféták és papok" határozták meg a saját hatalmukat. ... Néhány egyházunkban, pl. Los Angelesben, kijelölték a nevelőt, aztán "amennyiben nem értettél egyet, elmehetsz". De hova mennél, hiszen mi vagyunk az "egy igaz egyház"? Természetesen a pokolba. Ez beképzeltség, ilyen egyértelmű és egyszerű.
Meghökkentő, ahogyan általánosságban elutasítottuk a kritikákat. Hogyan lehetünk abban biztosak, hogy Krisztus nem ezeken keresztül beszél hozzánk? Elvégre, Krisztus maga is úgy megbántódott a laodiceai egyház gőgösségén, hogy nem volt többet a "közösségben", hanem az ajtó előtt állt és kopogott. Lényeges dolgok miatt sem ajánlottunk fel nyilvános bocsánatkérést. Valójában nem is hallgattunk a keresztényeinkre – mert ha megtettük volna, nem lennénk ilyen krízishelyzetben. Számos a kritikák közül (beleértve  jó néhány külső kritikát) ismertek voltak köztünk, de nem fogtuk fel őket! A makacsságunk, hogy  "mindig meghalljuk, de sose értjük meg", frusztrációt, szorongást és dühöt okozott a gyülekezeteink tagjaiban. Folyamatosan rangsort készítettünk, pedig az Írásokban nincs egy ilyen "szabályzatra" példa. Következetesen nehéz terheket tettünk az emberek vállára. ...
Hasonlóan, lelkiekben is rutinosan megvédtük azokat, akik "felettünk voltak", mert "mi van, ha a kritikák kitudódnak" vagy "ezek a közöttünk lévő gyengéknek botlást okoznak". Ez az írások ellen való közvetlen vétek, hiszen az Írás ezt mondja: "a presbitereket, akik vétkeztek, azokat mindenki előtt fedd meg, hogy a többiekben is félelem támadjon" (I. Timoteus 5: 20).
...
Valójában nincs a mozgalomnak Jeruzsáleme vagy Antiókiája, vagy Jézusa vagy Pálja. Nincsenek "kiválasztott" emberek, mint Dávid és nincs egy ember sem, aki Isten reménysége a világnak.
Ez a fajta gőgösség valójában a "maradék, akik ki lettek választva" elmélet végterméke vagy valami több, valami vészjósló? Vagy ha mi azt hisszük, mint Pál, hogy azok vagyunk, amik vagyunk "Isten kegyelméből", akkor miért nem úgy viselkedünk? Miért nem úgy beszélünk?
Ez a fajta szégyenletes gőgösség indította el és tartotta fenn hosszútávon a rendszerből fakadó bűneinket. Londonban most aratjuk ennek a viselkedésnek a gyümölcsét. Rákényszerítettük magunkat másokra és most ők kényszerítik magukat ránk. Megütöttünk másokat Jézus nevében és most visszaütnek, jogosan!
Nézz ránk. Húsz éven belül a "boldog néhányból" egy elrontott hiearchiává váltunk, több személyes ellenőrzéssel, mint a modern Katolikus Egyházban és több hősködéssel, mint amit a farizeusoknál tapasztalhattunk. Ők legalább fehérre meszelt sírok voltak – az ő gőgösségük nagy részét nem ismerték fel az emberek, csak Isten. A miénk egyértelmű mindenkinek.

Ma Budapesten ez a levél ugyanígy megíródhatna, ez a vád ugyanígy elhangozhatna. Krisztus Magyarországi Egyháza nem tanult. A közösség vezetőinek pusztító arroganciája tönkreteszi és megmérgezi az egészséges hitet, emberek nyitott szívét sebzi meg, és ha a sebek túl mélyek, még rájuk is fogják, hogy keserűek. A gyülekezet vezetése semmilyen más egyházat nem tart megváltónak. Az elmúlt húsz év alatt kizárólag egymás között házasodtak, mert "nem lehetnek hitetlenekkel felemás igában", és az egyházukon kívül mindenkit hitetlennek, vagy tévtanításokban hívőnek tartanak. De az egyedülálló fiatalok elfogytak, így sokan az arrogáns teológia fogságába estek. Ezek az emberek reménytelenül öregedtek "az igaz egyházban", mígnem sokuk végül el nem ment. Voltak, akik ifjúságuk legszebb éveit ölték bele az arrogáns vállalkozásba, hogy aztán magányosan és becsapottan álljanak tovább.
Persze, ma a KME vezetői nem azt állítják, hogy ők az "egy igaz egyház", mert rájöttek, hogy teológiailag ezt lehetetlen megvédeni. Ezért inkább azt mondják, hogy Magyarországon nincs másik "igaz egyház", így próbálják megakadályozni, hogy gyülekezetük tagjai a szellemi bántalmazás elől máshová meneküljenek.
Aki mégis elhagyja a KME-t, azt "elhullott"-nak nevezik, és ráfogják, hogy keserűség miatt ment el, vagy tévtanításokban hisz. Így nekik, a vezetőknek nem kell szembenézniük azzal, hogy saját romboló személyiségük és gyakorlatuk teszi tönkre az Istenben hívők életét.

Néhány szó a totális kontrollról

A vezetők azt hiszik, hogy jobban tudják, mi kell a tagoknak, mint ők maguk. Isten mindenkinek személyes tálentumokat adott, a vezetők azonban a KME-ban szívesen átnyúlnak az ember válla fölött, hogy helyette fektessék be azokat.
Amikor egy felnőttet gyermekként kezelnek, egy sor bibliai alapelvnek kell hozzá hátat fordítaniuk. Ilyenkor nem tekintik különbnek maguknál (Filippi 2:3), nem bíznak benne, hogy Krisztus értelmével képes felelős döntést hozni (1Korinthus 2:16), és nem fogadják el, hogy mivel lelki ember, a tanítás és a példa elég segítség a számára (1Korinthus 2:13). Inkább úgy döntenek, hogy jobb, ha ők irányítják, mintha ő irányítaná saját magát. Bekorlátozzák a szabad akaratát arra vonatkozóan, hogy döntsön az őt érintő kérdésekben és viselje a döntése következményeit. Így azt sugallják, hogy jobban tudnák élni az ő életét, mint saját maga. Nincsen ennél nagyobb és pusztítóbb arrogancia.

2013. január 19., szombat

Hiearchia + nevelés = bántalmazó kultúra

Amikor egy csoportnak megvannak a belső szokásai, hagyományai, törvényei és értékei, akkor mindezeket összefoglalóan a csoport kultúrájának nevezzük. A cégeknek pl. vállalati kultúrájuk van. Így aztán természetes, hogy a KME-nek is kialakult - bár túlnyomó részt inkább öröklődött - a belső kultúrája. Hogy ez milyen irányban fejlődött, azt már a bejegyzés címében nyilvánvalóvá tettük, most azt fogjuk kifejteni, miért és hogyan vált Krisztus Magyarországi Egyháza belső kultúrája bántalmazóvá.

A gyökereket 1993-ban kell keresnünk, amikor néhány Amerikában élő, de magyar származású fiatal Magyarországra érkezett a gyülekezetet megalapítani. Ők már magukkal hozták azt a kultúrát, amely Amerikában kialakult, és ez a kultúra döbbenetesen ítélkező és törvényeskedő volt, ezen felül komoly tévtanítások épültek az ICOC teológiájába, amelyek természetesen a budapesti csoport plántálásakor a gyökerekbe kerültek.

A csoport két alapvető tévtanítással indult:

1.) Krisztus Nemzetközi Egyházai (és így az újonnan létrehozott budapesti csoport is) az Egy Igaz Egyház. Semelyik másik egyházban nem lehet üdvözülni, mert mindegyik tévtanító.

2.) Csak azt lehet megkeresztelni, aki "tanítványként él". A keresztelőt akár hónapokig elhúzódó bibliatanulmányozás-sorozat előzi meg, és kizárólag az lehet a gyülekezet tagja (és így megváltott is, lásd 1. pont), aki mindennel egyetért, és minden tanítást a "gyakorlatba tett".

Fenti módszerrel a csoport vezetése biztosította, hogy senki ne kérdőjelezhesse meg a tanításokat vagy a gyakorlatot a gyülekezeten belül, és ez a bántalmazó kultúra egyik alapja: amikor magadat érzed deviánsnak, ha valamivel nem értesz egyet. Túl ezen a nevelők gondoskodtak róla, hogy bármilyen ellenkezés mihamarabb megtorlásra és korrigálásra kerüljön.

2003-ban az egyik amerikai gyülekezet bocsánatkérő levelében ezt így fogalmazta meg:

A nevelési kapcsolatok gyakorlata a legtöbb gyülekezetben teljesen félresikerült. A tanítványi hierarchiában a "kis vezetők" több kárt és szívfájdalmat okoztak, mint bármely más dolog. Több tízezer képzetlen és lelkietlen tanítvány között a tanácsadás utasítássá vagy engedéllyé vált, a vélemények elvárásokká, az emberi méltóság és a mi Istenünk által adott szabadság pedig elutasításra került.

David Mitchell a Felhőatlasz-ban egy figyelemreméltó kijelentést tesz:

Amint a zsarnokságot megszokják, győzelme elkerülhetetlenné válik.

Amikor a budapesti gyülekezet elindult, a csoport kezdettől fogva szabályok özönét zúdította a követőkre. Az elvárások mögött a "mi nem a Katolikus Egyház vagyunk" kifejezetten kimondott elve állt, "a kereszténység nem elméleti oktatás" hihető üzenete mögé rejtve parancsuralmi rendszer alakult ki. Ez a rendszer a bűntudatkeltésre épült. Millió módon lehettél bűnben (ha nem olvastad minden reggel a Bibliádat és/vagy imádkoztál; ha nem vettél részt minden egyházi eseményen - amiből abban az időben hetente legalább öt-hat volt; ha nem tartottad a nevelőddel napi szinten a kapcsolatot és nem számoltál be a fontosabb kísértéseidről és bűneidről, stb.). Ha éppen úgy gondoltad, hogy nem vagy bűnben, akkor az arrogancia volt a bűnöd ("csak nem képzeled, hogy olyan vagy, mint Jézus?").

A bűntudatkeltés különböző torzulásokhoz vezetett, ami alól gyakorlatilag senki nem tudta magát kivonni a csoporton belül. A torzulások aztán további bűnökhöz vezettek. Egymás védelme a vezetőkkel szemben lehetetlenné vált. A vezetésben bekövetkezett visszaélések megakadályozhatatlanok és gyakorlatilag feltárhatatlanok voltak (ha a vezetőd viselkedéséről mással beszéltél, akkor pletykáltál; ha pedig megpróbáltál a kapcsolatból kitörni, azt tanácsolták, tartsd oda a másik orcádat is, azaz maradj a bántalmazó kapcsolatban). Mindez nem megszüntette a problémákat, hanem éppen ellenkezőleg, elrejtette azokat. Ezáltal számtalan mérgező kapcsolat alakult ki, amelyek résztvevői ráadásul meg voltak győződve róla, hogy így helyes.
Ha végül valaki - bármilyen módon - kilépett egy bántalmazó kapcsolatból, az azonnal támadás alá került, hogy térjen abba vissza. Ennek a csoportnyomás az oka, vagyis a bántalmazó kultúrában már annak a viselkedése nem megfelelő, aki ebből változni kezd.

Krisztus Magyarországi Egyháza ma ugyanezt a gyakorlatot követi. 2003-ban Henry Kriete levele nyomán remény ébredt bennünk arra vonatkozóan, hogy változni fognak a dolgok, valójában azonban a budapesti gyülekezet vezetője nem volt képes levetni a hibás meggyőződéseket és viselkedésmintákat. E sorok írója a saját bőrén tapasztalhatta, hogyan válik a tanács ismét engedéllyé, a nevelési kapcsolatok pedig a vélemények meggyőződésként való tálalásának, a manipulálásnak és a parancsuralmi rendszer visszaszilárdításának eszközévé.

2013. január 11., péntek

Istentelen hiearchia

A legtöbb szektákkal foglalkozó tanulmány így kezdődik:

"vallási szervezet, amely piramis-típusú autoriter struktúrát alkot,
melynek élén egy karizmatikus személy áll".

Más szóval, egy igen komoly többszintű hiearchiarendszer jellemzi ezeket a szervezeteket. Krisztus Magyarországi Egyháza megfelel a fenti definíciónak, azt kiegészítve egy olyan kontroll-mechanizmussal, amit nevelési láncnak neveznek.

A kontroll alapját az ún. nevelés elve teremti meg. Ennek alapján a tagoknak nem csak joguk, de kötelességük is folyamatosan megítélni egymást, figyelmeztetni egymást, elhívni egymást megtérésre. A tagok között nevelési kapcsolatok vannak (egyikük a nevelő, másikuk a nevelt, az angol disciple és discipler kifejezésekből fordítva). A nevelő-nevelt kifejezések eleve árulkodnak a KME-n belüli általános viszonyokról, ennek ellenére az alá-fölérendelt szerepek létezését a vezetés megpróbálja letagadni vagy elbagatellizálni. Ennek érdekében bűntudatot kelt az elégedetlen tagokban (lázadó vagy, kritikus vagy, bizalmatlan vagy, stb.). Noha a nevelő a KME érvelése alapján egyenrangú a nevelttel, a gyakorlatban ezt még akkor is lehetetlen lenne megvalósítani, ha egyáltalán komolyan törekednének rá. A nevelő ugyanis úgy áll hozzá, hogy ő a felelős a neveltért, a nevelt rá van bízva, ezért elvárja tőle az engedelmességet. Ha a nevelt ellenáll vagy vitatkozik, kettejük konfliktusa kiteljesedik. Általában a "nevelő nevelőjét" vonják be, aki eleve elfogult, hiszen könnyen elképzelhető, hogy a tanácsot a nevelésre éppen ő adta. Így ez a bevont személy a nevelt ellenállását személyesen veszi és maga is az ellenállás megtörésére törekszik.

Krisztus Magyarországi Egyházában jelenleg az alábbi nevelési szintek találhatóak meg:

Nevelési lánc
Hiearchia-szintek 2012-ben

A csoport szolgálatokra tagolódik (gyermekes házasok, gyermektelen házasok, egyedülállók, szeniorok, diákok. 2013.01.05-i friss info: a felosztást megváltoztatták, összevonták a diákok kivételével a többi szolgálatot, és ú.n vegyes bibliaköröket kreáltak. ez a hiearchia szerkezetét befolyásolja, lényegét és szellemiségét viszont nem). Minden szolgálaton belül létszámtól függően egy vagy több bibliakör található. A nevelési lánc így néz ki: az egyházvezető neveli a szolgálatvezetőket, a szolgálatvezető neveli a bibliakör-vezetőket, a bibliakör-vezetők nevelik az asszisztenseket (ha vannak az adott bibliakörben) és/vagy tagokat, az asszisztensek nevelik a tagokat, a tagok nevelnek más tagokat. A lánc így akár öt személyből is állhat.

Léteznek egyéb koncepciók is, a nevelési csoportok, ahol a tagok úgymond egymást nevelik. Ha valaki nem is részesül személyes nevelésben, az biztos, hogy nevelési csoportban viszont rendszeresen részt vesz. Voltaképpen a hiearchia nevelés nélkül is létezik, ahol viszont megjelenik a nevelés, ott erősen társul mellé a bántalmazó viselkedés, nyomásgyakorlás, bűntudatkeltés, manipuláció is.

A gyakorlatban ezáltal egy nagyon bántalmazó, erősen tekintélyelvű csoport jön létre, amelyben különböző hiearchiaszinteken lévő emberek uralkodnak egymás felett. A rendszer megteremti a totális kontroll lehetőségét mind a teljes csoport, mind az egyes emberek felett (az egyházvezető utasítást ad a szolgálatvezetőknek, akik azt továbbadják a bibliakör-vezetőknek, stb.). A rendszer a jóindulatú támogatás köntösébe bújva elvárásrendszerek betartatását szolgálja.

2003-ban Henry Kriete, az ICOC (Krisztus Nemzetközi Egyházai) egyik befolyásos vezetője írt egy levelet, amelyben előhozza a rendszerben rejlő problémákat. Ebből a levélből idézve:

>>Szándékosan és gondatlanul egy vallásos hiearchiává váltunk. Fenntartottunk és eltűrtünk egy ellenőrző-kultúrát, függőséget másoktól, inkább, mint a szabadságot. Mint vezetők a hiearchiában, egy rakás konfliktus-elkerülővé váltunk, gyávákká és embereknek tetszőkké, inkább, mint Istennek tetszőkké. Csak így lehet megmagyarázni nem csak azt, amit teszünk, de azt is, miért tartottuk ezt fenn.
Az nem kérdés, hogy egy alá- és fölérendelt hierarchiává váltunk. Ez az igazság, ezek vagyunk. A nagy kérdés az, miért választottuk ezt a modellt és akarunk ebben a modellben élni, míg az apostoli egyházban nincs ilyen. Pedig voltak más modell-példák számunkra, arról nem is beszélve, hogy annyi tanítónk van az egyházban, akik biztosan tudnak jobbat. Tény, hogy mi ezt választottuk, és ezt erőltettük egy rendszerré. Azért használom az "erőltettük" szót: mert azzá váltunk, amivé akartunk válni, kitartottunk a mellett, hogy ilyenné váljunk.
Hogyan történhetett ez? Nem vagyok ebben egészen biztos. Még radikálisabb kérdés: miért hagytuk, hogy ez történjen?
Jósszándékkal kezdtük: szerkezetet adtunk a kereszténységnek, egy keretet kreáltunk az üzenetünknek és a missziónknak és elősegítettük az egységet és együttműködést. Egy idő után azonban beszippantott ez a kultúra, amely nem tisztelte az emberi szabadság méltóságát, ehelyett ellenőrizni akarta azok életét, akik alatta vagy körülötte voltak. Jósszándékkal vagy sem, elrontottuk Isten belőlünk fakadó örömét. Hiszem, hogy Isten a lehető legradikálisabb módon ellenáll a személyi kultusznak, és a lelki hatalommal való visszaélésnek.
...
A legtöbb egyházunknak zsarnok vezetője van. Mellékjövedelmet adtunk azoknak, akik megfelelő módon viselkedtek, és nagyobb pénzbeli elismerést azoknak, akik felmagasztalták a parancsokat. Díjaztuk a külső alkalmazkodást.
...
Szinte minden, a mozgalmunkra vonatkozó kritikát bűnösnek tituláltunk. Azzal vádoltuk az embereket, hogy rossz  a szívük, rossz a hozzáállásuk, vagy függetlennek, amikor nagyon gyakran meg volt a joguk, hogy úgy érezzenek, ahogyan éreznek. Amikor bárki elhagyta az egyházat, automatikusan be lett kategorizálva, hogy "elhullott". De miért? Sokan lelkiismereti okok, vagy a durva bánásmód miatt hagyták el az egyházat, vagy amiatt, ahogyan vezetve voltak, kelepcében vagy bűnösnek érezték magukat. Igazságos és jogos kijelenteni, hogy valaki elhagyja Istent azért, mert elhatározta, hogy elhagyja a sorainkat? Mások úgy döntöttek, hogy maradnak, de állandó félelemben élnek, hogy megbélyegzik őket, mint széthúzót vagy nem lojális tanítványt, ha nem értenek egyet; és rutinosan követik a rossz tanácsokat az engedelmesség jegyében. Megint mások egyszerűen érzéketlenné váltak, szenvednek csendben, hátul ülnek és eljátsszák, hogy halottak.
...
A nevelésben
Azt feltételeztük, helytelenül, hogy a bárányok hülyék. Arra neveltük őket, hogy emberektől függjenek, történetesen tőlünk, és nem Krisztustól. "Kértél tanácsot?" a legtöbb esetben azt jelentette: "Kértél engedélyt?". Igen, természetesen sebezhetőek és nyitottak a cselekedetekre, de nem hülyék. Mi voltunk hülyék, biblikusan és lelkileg. Nem kellene szégyenkeznünk inkább, hogy az igaz, Lélekkel-teli keresztényeket, akik Istent akarják tisztelni, lehurrogjuk?

Ezékiel 36:
„Új szívet adok nektek, és új lelket adok belétek: eltávolítom testetekből a kőszívet, és hússzívet adok nektek. Az én lelkemet adom belétek, és azt művelem veletek, hogy rendelkezéseim szerint éljetek, törvényeimet megtartsátok és teljesítsétek.”

A nevelési kapcsolatok teológiája kísértő volt számunkra, hogy modernkori farizeusokká váljunk, kerítést építettünk Isten törvénye köré. Azzal, hogy meg akartuk védeni és felügyelni akartuk a keresztényeket, gyakorlatilag megsértettük a szabadságukat Krisztusban. Nem bíztuk a tanítványokra, hogy éljenek a saját lelkiismeretük, döntéseik (és hibáik) szerint és belekényszeríttettük őket egy egészségtelen függőségbe inkább, mint hogy szabadságban felnövekedjenek, és érettek legyenek. A legtöbb nevelési irányelvünk nem más, mint "emberek által tanított szabály", amelyre Jézus ítéletet mondott: teher és törvényeskedő. Semmilyen ellenőrző-rendszer, emberi hagyomány, szabály vagy kulturálisan elfogadott vallás nem tart valakit meg hűnek a hitéhez, ha az nem akar hithű lenni a szívében. De ez a gyakorlat lázadást és kritikusságot szül az őszinte és szabad keresztények között. Nem azért váltunk új teremtményekké, hogy emberek irányítsanak, inkább "szabadságért Krisztusban, aki megszabadított" (Galaták 5:1).<<

A teljes levél megtalálható itt: http://www.reveal.org/library/stories/people/hkriete.htm, a magyar fordítás folyamatban van.

Érdemes idézni a levélre érkezett válaszokból. Számos gyülekezetben akkora volt a felháborodás, hogy az addigi vezetőséget leváltották (sajnos Magyarországon ez nem történt meg). A leváltás oka lehetett az is, amit újra idézünk Kriete-től: "A legtöbb egyházunknak zsarnok vezetője van". Megjegyzendő, hogy Budapesten a külföldi vezetők elbocsátását negatívan állították be. A nevelési láncokat azonban világszerte eltörölték, a nevelési kapcsolatokat megszüntették. Ugyanakkor nem mérték fel, hogy a gyülekezetekben mekkora sokkot kell a tanítványoknak átélniük megrendült egyház-képük miatt. Lelkigondozás, valódi segítségnyújtás nem kezdődött, mindössze a "konfliktusmegbeszélési kísérletek" és "keserűség-listák" átbeszélése vitatható eredménnyel és hatásfokkal.

Henry Kriete levele után külföldi egyházak nyilatkoztak saját addigi gyakorlatukról:

Az emberek szörnyen érezték magukat és megteltek bűntudattal, ha nem fogadták meg a kapott tanácsot. Például sok nyomást gyakoroltak rájuk, hogy ne költözzenek el a gyülekezetük városából, noha jó okuk lett volna a költözésre. Másokat kizártak az egyházból, ha nem értett egyet azzal, ahogyan a dolgok történtek, vagy nem értett egyet a vezetés szerkezetével. Ennek vége. Igazán sajnálom.”

Humanisztikus tanítványság”: A vágyunk, hogy elősegítsük a szoros kapcsolatok kialakulását és a szervezeti hatékonyságot, utat engedett egy ellenőrző mechanizmusnak, amely megkövetelte az alárendeltséget. Ahelyett, hogy igazi barátságokra és szeretetteli kapcsolatokra törekedtünk volna, a gyakorlati tanítványságban az embereknek jóváhagyásra és engedélyre volt szükségük, és nem valódi testvéri tanácsokat kaptak. ... Atyáskodó, megalázó és diktatórikus rendszert alakítottunk ki, amelynek gyakran a manipuláció és az ellenőrzés lett az eredménye.
Számos vezetőnek mindez a lelkiismeretébe is bevésődött, amellyel megismételték és felnagyították a kontrollálási rendszert. Rendszeressé vált a durvaság, a rövid válaszok és a zaklatás. Ez rossz és bűnös gyakorlat volt. Az alázat, a kölcsönös tisztelet, az őszinteség, a bizalom és szolgaság lett volna a cél. Nem így történt, és mi ezt nagyon sajnáljuk.

"Az egyházunkban a nevelési kapcsolatokban számtalan visszaélés történt. A nevelési láncokat időnként az utasítások végrehajtatására használtuk egy teljesen egészségtelen módon. Visszaéltünk a hatalommal, hogy parancsokat adjunk tanácsként. Az emberek irányítva és manipulálva érezték magukat erősen strukturált kapcsolatokban."

A későbbiekben foglalkozunk majd azokkal a konkrét bűntudatkeltő technikákkal és bántalmazó megnyilvánulásokkal, amelyek a nevelést (akár csoportosan, akár személyesen) jellemezték és jellemzik. Most talán elég annyi, hogy ma Budapesten Krisztus Magyarországi Egyházában vallásos hiearchia van, az embereket újra nevelési láncokba és nevelési csoportokba rendezték. Mintha Henry Kriete meg sem írta volna a levelét.

2013. január 7., hétfő

A szekták főbb jellemzői

A szekták olyan vallási közösségek, amelyek valamely nagy kultúra vallási közösségének tanaiból és gyakorlatából származtatják magukat, de azzal mégsem kívánnak azonosulni. Vagyis a szekták legfőbb ismertetőjegye a "kontra-jelleg", a kiindulásul vett vallási közösség hátbatámadása. Sokat mond már a szó eredete is. A szekta szó a sequor (követ) latin szóból származik, azt foglalja magába, hogy egyeseket félrevezettek, elkolompoltak a nyájtól. S valóban, minden szektára jellemző az elkülönülés és valamilyen különleges irányzat felvállalása, ahol igen lényeges a vezető, a guru, az alapító személye és vele szemben a már-már szolgai alávetettség.
A szekták modern rabszolgaságot hoznak magukkal, lelki fasizmus veszélyét rejtik magukban, ami a személyiség feladásához vezethet.

Az alábbiakban felsorolás-szinten áttekintjük, melyek a szekták általános jellemzői; az ezt követő bejegyzésekben pedig részletes bemutatásra kerülnek ezek a jellemzők, valamint az is, hogyan valósulnak meg Krisztus Magyarországi Egyházában - a blog írójának és a gyülekezet számos kárvallottjának személyes tapasztalatai és véleménye alapján.

Szervezeti felépítés és hatalom
- Piramis-alakú tekintélyelvű vezetési struktúra és személyi kultusz
- Kettős mérce (vezetők - követők)

Misszió, evangelizáció, új tagok toborzása
- "Love bombing" alkalmazása a beszervezés során
- Beetetési technikák
- Manipulált biblia-tanulmányozás

A gyülekezeten belül
- Elitizmus, kizárólagosság
- Bibliai idézetek manipulatív módon történő felhasználása
- "Mind control" technikák alkalmazása
- Csoportnyomás
- Bűntudatkeltő manipuláció és szellemi bántalmazás
- A kapcsolatok szabályozása, durva beleszólás a tagok magánéletébe
- Íratlan szabályok
- Törvényeskedés, legalizmus
- Teljesítménykényszer
- Hatalommal való visszaélés, érzelmi zsarolás és agresszív teológia

2013. január 1., kedd

A blog célja

Ezt a blogot azért hívtuk életre, hogy felhívjuk a figyelmet egy csoportra, amely bár nagyrészt csupa jószívű, jóindulatú, segítőkész és elhivatottan keresztény emberből áll, szektajellegű gyakorlata és agresszív teológiája miatt azonban mégis nagy veszélyt jelent mindenkire, aki közelebbi kapcsolatba kerül vele.

Ez a blog tehát egy információforrás a közismerten Krisztus Magyarországi Egyháza (2002 tavaszától hivatalosan Krisztus Magyarországi Gyülekezete vallási egyesület) elnevezésű szervezetről, mely az International Churches of Christ (Krisztus Nemzetközi Egyházai) csoport magyarországi része.

Ajánljuk ezt a blogot a "KME" minden hazai tagjának, hogy jobban megérthessék, mi történik velük, miben vesznek részt és hogyan befolyásolja ez a csoport őket. Ajánljuk azoknak is, akik már elhagyták ezt a csoportot, és most igyekeznek feldolgozni, vagy mélyebben átlátni mindazt, amin itt keresztülmentek. És ajánljuk a barátoknak, hozzátartozóknak, mindenkinek, aki segítséget nyújthat a KME-vel közelebbi kapcsolatba kerülőnek ráébredni, mi rejtőzik a felszín alatt. Ugyanakkor reméljük, a blog abban is segít majd, hogy a hasonló módon működő egyéb szervezeteket is leleplezze, így más szektajellegű csoportokkal kapcsolatba kerülők számára is hasznos lehet.

A későbbiekben ezen a blogon megismerkedünk majd a spiritual abuse és abusive church fogalmakkal, a manipuláció kifinomult formáival, a KME és az ICOC múltjával és jelenével, a budapesti csoport sajátosságaival. Mindazt, ami itt elhangzik, évtizedes személyes tapasztalatokkal fogjuk alátámasztani.

Reméljük, a tényfeltárás ténylegesen segítséget nyújt majd abban, hogy mindenki megérthesse azokat a veszélyeket, amelyeket a csoport magában hordoz.