Nevelés - a totális kontroll megvalósulása Krisztus Magyarországi Egyházában

Krisztus Magyarországi Egyháza 1993 óta piramis-modell szerint felépített tekintélyelvű vezetési struktúra alapján működik, mely struktúra a szekták egyik fontos ismertetőjegye. A tagok feletti teljes és részletes ellenőrzést az ún. nevelésen keresztül valósították és valósítják meg. Az alábbiakban bemutatjuk a rendszer működését.

A nevelési kapcsolat

1993-ban, amikor a budapesti gyülekezetet megalapították, az ICOC az alábbi hiearchikus vezetőségi struktúrába volt rendezve (a jobboldali kép nem sokkal Kip McKean bukása után készült):

Az ICOC élén Kip McKean állt, a világszektor-vezetők neki jelentettek. A világszektor-vezetőknek jelentettek azok a vezetők, akik az adott világszektoron belül egy-egy régióért feleltek. A lánc folytatódott, míg eljutottunk a helyi gyülekezet szintjére. Helyi szinten az egyházvezető nevelte a szűkebb értelemben vett vezetőségi csoportja tagjait, ők a szolgálatvezetőket, azok a bibliakör-vezetőket és így tovább. Végül lejutunk azoknak a szintjére, akik már senkit nem nevelnek. Végső soron tehát az amerikai Kip McKean-től akár egy frissen keresztelkedett magyar testvérig pontosan meghatározható jelentési/nevelési lánc húzódott.

Ebben a rendszerben tehát különböző lelki szintek voltak, és az egész piramis "nevelők" és "neveltek" kapcsolataiból állt. A gyülekezet tagjai számára a vezetővé válás volt a meghatározottan elvárt ambíció, és mindenkinek imitálnia kellett a nevelőjét, hogy hasonlóvá váljon hozzá. Így Kip McKean az egész mozgalmát megpróbálta a saját személyiségére formálni, amelyben az övétől eltérő személyiség, gondolkodásmód, értékek és vélemények gyengeségnek számítottak, azok ellen fel kellett lépni, és a tagot meg kellett győzni, saját akaratát megtörni vagy átformálni.

Hogyan is nézett ki a nevelési kapcsolat?

Természetesen a nevelő valaki más neveltje is volt egyben, amíg el nem jutottunk Kip-ig, akinek nem volt személyes nevelője.

A nevelési kapcsolat jellemzői:

- A nevelttől elvárták, hogy a nevelőjét tekintse a legjobb barátjának (a nevelő részéről nem volt ugyanez az elvárás a nevelt felé).

- Hetente találkoztak ún. nevelési időre, amely jellemzően 1-2 órás volt, és ezen a nevelő különböző ellenőrző kérdéseket tett fel a nevelt életének területeire vonatkozóan, amely kérdésekre a választ nem lehetett megtagadni (különben a neveltet a nyitottság hiányával vádolták).

- A neveltnek naponta fel kellett hívnia a nevelőjét és be kellett számolnia a bűneiről és a kísértéseiről.

- Amennyiben a nevelő és a nevelt között konfliktus adódott, rendszerint a nevelőnek adtak igazat, egyrészt, mert ő "érettebb lelkileg", másrészt, mivel a nevelő rendszeresen kapott tanácsokat a felette lévő nevelési szintről a neveltjei kezelésére.

- Sokszor előfordult, hogy a nevelő utasítást (ún. kihívást) adott a neveltjének, és ezzel gyakran egyáltalán nem lehetett vitába szállni, mert a kihívás egy magasabb szintről érkezett, a nevelő csak üzenetközvetítő volt (a kihívással való vitába szállást viszont a gyülekezet vezetése engedetlenségnek és lázadásnak tekintette).

- A neveltnek kötelező jelleggel tanácsot kellett kérnie az életét érintő minden döntés meghozatalához, és a nevelőjétől kapott tanácsot meg kellett fogadnia.

Ebben a rendszerben alapvető személyiségi jogok folyamatosan sérültek, megtörte a tagok szabad akaratát és semmibe vette a magántitokhoz való jogát - mindezt tette az egység, család, szeretet, nyitottság, lelki harc hangzatos kifejezések köntösébe bújtatva.

Ezzel azok érezték jól magukat, akik tekintélyelvű és hatalom-orientált szemlélettel rendelkeztek és ezért könnyen alkalmazkodtak ehhez a - végső soron - vállalati kultúrához, vagy nem zavarta őket, hogy a kényelemért és csalóka biztonságérzetért cserébe (mások döntik el helyettem, mit tegyek; ezért nem nyomaszt a döntésekkel járó felelősség súlya) elveszítik a szabad vélemény-nyilvánítás lehetőségét, és a saját életük feletti rendelkezés képességét.

Azokat viszont, akik nem érezték jól magukat a piramisban, pszichológiai eszközökkel, agresszív és hibás teológiával, csoportnyomással, manipulációval és érzelmi zsarolással próbálták folyamatosan engedelmességre kényszeríteni, vagy ahogy egy KME-vezető fogalmazta, "alázatban tartani". A nevelés kiterjedt a nevelt gondolataira és érzelmeire egyaránt, még egy barát-barátnő kérés sem volt lehetséges a nevelő jóváhagyása nélkül. Viszont mivel ilyen szintű döntésért az alacsonyabb szinteken egyetlen nevelő sem mert felelősséget vállalni, a (szigorúan a gyülekezeten belül engedélyezett) barát-barátnő párok létrejöttéről a gyülekezet legfelső vezetői döntöttek.

Ez a rendszer a teljes ICOC-ra vonatkozóan 2003-ig élt, Henry Kriete levelének nyilvánosságra kerülése rombolta le. Ebben a levélben Kriete a következőt írta:

A nevelésről

Azt feltételeztük, rosszul, hogy a bárányok hülyék. Arra neveltük őket, hogy emberektől függjenek, történetesen tőlünk, és nem Krisztustól. „Kértél tanácsot?” a legtöbb esetben azt jelentette: „Kértél engedélyt?”. Igen, természetesen sebezhetőek és nyitottak a cselekedetekre, de nem hülyék. Mi voltunk hülyék, biblikusan és lelkileg. Nem kéne szégyenkeznünk inkább, mint hogy az igaz, Lélekkel-teli keresztényt, aki Istent akarja tisztelni, lehurrogjuk?

Ezékiel 36:

„Új szívet adok nektek, és új lelket adok belétek: eltávolítom testetekből a kőszívet, és hússzívet adok nektek. Az én lelkemet adom belétek, és azt művelem veletek, hogy rendelkezéseim szerint éljetek, törvényeimet megtartsátok és teljesítsétek.”

A nevelési kapcsolatok teológiája kísértő volt számunkra, hogy modernkori farizeusokká váljunk, kerítést építettünk Isten törvénye köré. Azzal, hogy meg akartuk védeni és felügyelni akartuk a keresztényeket, gyakorlatilag megsértettük a szabadságukat Krisztusban. Nem bíztuk a tanítványokra, hogy éljenek a saját lelkiismeretük, döntéseik (és hibáik) szerint és belekényszeríttettük őket egy egészségtelen függőségbe inkább, mint hogy szabadságban felnövekedjenek, és érettek legyenek. A legtöbb nevelési irányelvünk nem más, mint „emberek által tanított szabály”, amelyre Jézus ítéletet mondott: teher és törvényeskedő. Semmilyen ellenőrző-rendszer, emberi hagyomány, szabály vagy kulturálisan elfogadott vallás nem tart valakit meg hűnek a hitéhez, ha az nem akar hithű lenni a szívében. De ezek lázadást és kritikusságot szülnek az őszinte és liberális keresztények között. Nem azért váltunk új teremtményekké, hogy emberek irányítsanak, inkább „szabadságért Krisztusban, aki megszabadított”. (Gal 5:1).

Szabad Péter, a budapesti gyülekezet vezetője is elismerte a rendszerből fakadó problémát, s 2003-as bocsánatkérő levelében ezt fogalmazta meg:

Azáltal, hogy egy nevelési kapcsolatrendszert építettem ki az egyházban, megteremtettem és bátorítottam alá-fölé rendelő kapcsolatokat tanítványok között, ezáltal nem egyformán fontosnak és értékesnek ítélve a tanítványokat. Az eredeti cél, hogy mindenki tanításban részesüljön jó volt, de az eszközök, amivel ezt elértük több fájdalmat okoztak, mint jót. Sajnálom, hogy nem tiszteltelek mindannyiótokat azzal a tisztelettel, amivel Jézus van irántatok. Nagyon szégyellem azt is, hogy a nevelési kapcsolatok kialakításában arrogánsan, a lelkészekkel együtt én döntöttem el, hogy mi a legjobb nektek, meg sem kérdezve benneteket. Ez nem helyes. Figyelembe kell vennem a szükségleteiteket, (amit ti ismertek a legjobban), hogy úgy szolgálhassalak benneteket, ahogyan azt Isten szeretné.

A személyes nevelést tehát, mely visszaélések tárházát nyitotta meg, és amelybe valósággal bele volt kódolva, hogy embereket összetörjön és szolgaságba kényszerítsen, 2003-ban az ICOC és a KME egyaránt eltörölte.

Hurrá! Igazi happy end, Isten országa dicsőségesen halad előre, megtanultuk a leckét.

Vagy... mégsem?

2013 január 20-án, amikor a KME legtöbb tagjával aláíratták a Fogadalomtételt, a dokumentumban az alábbi pontot találjuk:

Fogadom, hogy alázatos, nyitott szívvel kérek tanácsot és fogadom el a nevelést, valamint igazságra és kegyelemre törekedve szembesítem testvéremet a bűnnel.

Tanácsot kérek és elfogadom a nevelést. Hol láttuk ezt? Magában a nevelési kapcsolatban. A 2003-ban lerombolt eljárás 2013 telén virágzik, sőt, a gyülekezet tagjai fogadalmat tesznek, hogy sokkal komolyabban veszik a gyakorlását.

Itt tehát egy komoly restaurációt látunk, és érdemes megvizsgálnunk, hogyan jutottunk vissza ide.

Mi történt 2003 után a KME-ben?

Mindaz, ami a KME (és az ICOC) alapjait képezte, megrendült. Nem mi vagyunk az egy igaz egyház? A szeretett Kip McKean lemondott? A gyülekezet tele van tévtanítással a kapcsolatok terén? Akkor mi van azokkal, akik innen elmentek?

Ebben a helyzetben a tagok jó részének valószínűleg lelkigondozói, esetleg pszichológiai segítségre is szükségük lehetett volna, hogy feldolgozzák a sokkot, amit az igazság világosságra kerülése okozott. Megindulhatott volna egy szükségképpen fájdalmas szembenézés a múlttal és a jelennel. Itt volt az ideje a felismerésnek, hogy milyen jelentős a probléma, és a gyásznak, amiatt, amit egymásnak és Istennek okoztunk.

Ehelyett Szabad Péter, aki a botrány kirobbanását követően meghúzta magát és sikerült a budapesti egyház élén maradnia, szép lassan visszaépítette a hatalmát, és a módszerei is újra megjelentek, óvatosan keresve a határokat és kirúgva, kifúrva a gyülekezetből azokat, akik az útjában álltak.

A mozgalmunknak számtalan zsarnok egyházvezetője van, mondta Kriete. Szabad úr pedig a Kip McKean-i mércével mérve tökéletes egyházvezető volt. Mire a fogadalomtételre 2013-ban sor került, Péter volt a kis Kip, egy apró közösség diktátora, és javában zajlott a 2003 előtti mentalitás teljes visszaállítása a szigorú elvárásokkal, a számonkéréssel, a legrosszabb fundamentalista neoprotestáns szekták összes eltorzult elképzelésével együtt, amelyek csak az ICOC-t valaha is jellemezték.

A vezetők támogatásával Szabad Péter visszafordult Egyiptomba, inkább választva a társfüggés és a teljes kontroll hamis biztonságát, mint a gyógyulás fájdalmait és kényelmetlenségeit. Ez azonban lassú folyamat volt, sokaknak fel sem tűnt, akik pedig 2003 után keresztelkedtek, azoknak szinte esélyük sem volt, hogy megértsék, milyen veszélyeknek teszik ki magukat. És azok, akik nem akarták követni, akik komolyan vették a 2003-as változásokat, hamarosan támadások kereszttüzében találták magukat.

Már nagyjából 2005-ben újra állt Szabad Péter személyi kultusza, 2006-ra pedig itt-ott a nevelési láncok is újra megjelentek.

Néhány példa a nevelésben megjelent manipulációra, kötelező tanácskérésre, kényszerítésre:

1. Már 2005-re visszajött az a gyakorlat, hogy a csúcsvezetők a közösség tagjainak feje felett döntötték el, ki melyik bibliakörbe kerüljön. Ezek a döntések pedig szinte teljesen kőbe voltak vésve, ha nem voltál elégedett azzal, hogy lényegében az összes addigi kapcsolatodat elveszítetted és egy új prioritást kényszerítettek rád (új nevelő, új bibliakör-társak), akkor még azzal is szembesíthettek, hogy engedetlen vagy.

2. 2009 telén a két ünnep között egy nevelt a nevelője tudomására hozta, hogy a másnapi bibliakörön nem vesz részt, mert helyette élményfürdőbe megy a feleségével. Később a nevelő kifejezte, hogy rosszul esett neki, amiért "nem kért tőle tanácsot" ennek a döntésnek a meghozatala előtt.

3. 2011-ben ez a házaspár elhatározta, hogy Velencébe utazik egy karneváli hétvégére. Az utazás időpontja egybeesett a budapesti gyülekezetben tartott "közös megtérés Istentisztelettel". Amikor a gyülekezet vezetője ezt megtudta, nyomást gyakorolt rájuk, hogy mondják le az utat, és csak azután hagyta ezt abba, hogy kiderült, vissza fognak érni az istentiszteletre. Természetesen ott is elhangzott a kértetek erről tanácsot? - kérdés, helyesebb lett volna a kértetek erre engedélyt? - kifejezés használata.

4. 2011 telén a KME által szervezett konferencián ugyanez a házaspár szabadságot vett ki, hogy a konferencia hetén a külföldi testvérek ellátásában szolgálhasson. Ezenfelül elszállásoltak két horvátországi vendéget és reggeltől-estig segítették a konferencia lebonyolítását.

A heti nevelési időre eközben már nem jutott idő, így azt lemondták. Ez egy tanulságos levelezést eredményezett:

A levél:

Sajnos holnap a találkozó nem fog összejönni, mert fel kell készülnünk a vendégeink fogadására (ketten alszanak nálunk a konferencia idején) és a konferencia egyéb terheket is ránk ró. Viszont azt szeretném kérni, hogy a későbbiekben legkésőbb vasárnap beszéljük meg a következő heti programot, és kifejezetten annak időpontját. Mert most vasárnap a közösségi időben arról volt szó, hogy a "kedd működhet", de aztán a pontosítás elmaradt - nekünk pedig tervezni kell, és különösen egy ilyen hektikus hetet, mint a mostani.

A válasz:

Az, hogy működhet, azt jelenti, hogy jó. Ha pontosítottuk volna, akkor melyik időpont felelt volna meg? Amit írsz, abból az derül ki, hogy egyik sem. 

Úgy látom, őszintébb lett volna, ha azt írod, hogy elszúrtátok a heteteket, mert annyit vállaltatok, hogy a nevelési idő nem fér bele. Igazán építő pedig az lett volna, ha mindezért bocsánatot kérsz, valamint tanácsot arról, hogy ezek után mi legyen az, ami kimaradjon, és mi az, ami ne.

Ez csak egy példa arra, mennyire nem tudtál mindenkinek megfelelni, még ha mindent odaadtál, a teljes napodat, hetedet, életedet, akkor sem. Valaki akkor is volt fölötted, aki igyekezett bűntudatot kelteni, aki valamivel nem érezte jól magát, aki elítélt, aki zokon vette, hogy nem kértél tőle tanácsot.

5. 2012 tavaszán egy diáklány körlevelet írt a többi diáknak, amelyben tájékoztatta őket, hogy a hétvégi diák-kiránduláson egyéb elfoglaltságai miatt nem tud részt venni. A diák-szolgálat vezetője válaszul az alábbi üzenetet küldte:

"Ne áldozz Istenednek, az ÚRnak olyan bikát vagy juhot, amelyben fogyatkozás vagy bármilyen hiba van, mert utálatos az Istened, az ÚR előtt."

Azzal, hogy nem kértél tanácsot tőlünk, nem hoztad a lelki családod elé és kifejezted, hogy nem jössz el, az nagyon fáj. Legfőképp Istennek.

Ezen a ponton az egyháznak dolgozó Harangi a tanácskérés elmaradásához egy bálványimádásról szóló idézetet kapcsolt.

De beleszóltak mindenbe: hogyan öltözködsz, kikkel barátkozol, mit és mikor tanulsz, mit dolgozol, hol ülsz az istentiszteleten, kikkel-miről beszélsz, hogyan gondolkozol.

A tanácskérést a nagy parancsolat szintjére emeltük, írta Kriete még 2003-ban. A fenti példák megmutatják, milyen volt a mentalitás a 2010-es évek KME-jében. És ez csak néhány példa a tengernyi eset közül, melyeknek alapja mindig az alá-fölérendelt viszony kialakulása, a nevelésnek az egyháztagokra kényszerítése, a diktatórikus kontroll egyes kapcsolatokra való leképeződése és megnyilvánulása volt.

Nevelés a KME-ben: egyszerre tartják kontroll alatt a gondolataidat, az érzelmeidet és a viselkedésedet.

Néhány bennfentes információ:

2012. szeptember 7-én Szabad Péter egy csak az egyház tagjainak szóló hétközi istentiszteleten a következőket mondta:

"A másik, ahol azt gondolom, hogy el vagyunk maradva, hogy tanítsuk egymást engedelmeskedni megtartani Jézus parancsolatát. Ez az, amit az egyházunkban úgy hívunk, hogy nevelés. Azért tanításnak nem lehet hívni, mert nem arról van szó, hogy valakit csak tanítani, nem információátadásról van szó, hanem arról van szó, hogy valakit megtanítasz bizonyos módon viselkedni, Jézus tanításának engedelmeskedni, az életét formálod át. Inkább olyan, mint hogyha az edzője lennél. ... De mégis, nagyon sokszor, bevallom őszintén, és ez az a pont, ahol szeretném megvallani a bűneimet, nagyon sok nevelési időm volt nekem is, ahol csak összejöttem valakivel, akinek az életében az én szerepem lett volna, hogy őt megtanítsam engedelmeskedni Jézus parancsolatainak. És kávéztunk, és beszélgettünk, meséltünk, hogy mi van az életünkben... és ha följött valami dolog, amit megosztott, hogy ezzel problémája van, vagy nehézsége, akkor kerestünk egy idézetet és próbáltam segíteni neki, de egyébként nem volt az egész mögött egy céltudatosság, egy összpontosítottság. És szeretnék ebből megtérni és egy olyan módon segíteni embereknek, hogy nagyon világos legyen a cél, hogy mi felé haladunk, megegyezzünk abban, hogy ez nem csak az én célom, mind a kettőnk célja, és mind a ketten el vagyunk kötelezve, hogy oda jussunk és mind a kettőnknek a szerepe világos ebben a dologban.

...

Nincsen egy folyamatos változás. Nincs egy folyamatos, céltudatos nevelés arra irányulóan, hogy jézusivá váljál. A te életedben van? Te ez vagy valaki életében? ... Visszaállítjuk a nevelés gyakorlatát a gyülekezetben. Kiscsoportokban, kapcsolatokban, minden szinten elkezdjük megtanulni, hogy hogyan segítünk egymásnak - nem csak tanítunk, nem csak megosztunk egy dolgot a másikkal, a másik meg azt mondja, hogy 'jó'. Ez az, ami van nevelési csoportban néha. 'Majd imádkozok róla.' És ennyi volt! Hatás: megszűnt, élet nem változott. Vannak emberek, akik bűnökkel küzdenek, akik nem változnak egy ideje. És tudod, mi történik, amikor valaki nem segít ebben, hogy változzál? Elveszíted a hitedet, hogy képes leszel valaha is változni. Hitet vesztesz, ha nincs nevelés az életedben."

Ebben a pár mondatban fellelhető mindaz, ami a nevelést olyan veszélyessé teszi:

- Alá- és fölérendelt kapcsolat kialakulása - egyértelmű, hogy az egyik fél irányító szerepbe kerül ("edző", ugye?), ezzel visszaáll a hiearchia, és a nevelő ismét uralkodni kezd a neveltjén.

- A nevelő a saját jelentőségét eltúlozva látja (meg kell tanítanom viselkedni, átformálom az életét, segítek neki - hogy Szabad úr saját szavait idézzük) és jogosnak érzi, hogy a másiknak engedelmeskednie kell, teljesítenie kell a kihívásait (mind a ketten el vagyunk kötelezve ezekhez a célokhoz, nem?!). A nevelő felveszi az "engedelmeskedned kell nekem, mert én vagyok a felelős érted" mentalitást, amit Harangiék ekkor a diák-szolgálatban már évek óta sikerrel alkalmaztak és sok embernek komoly fájdalmat okoztak vele. Ezek a fájdalmak is megspórolhatóak lettek volna, ha nem erőltetik a nevelést, de sajnos eddigre az egyházvezető elfelejtette saját szavait: az eszközök, amivel ezt elértük több fájdalmat okoztak, mint jót. Az is megemlítendő, hogy a nevelt által elérendő célokat általában a nevelő találja ki, és ezeket a célokat nem elfogadni egyenlőnek minősül a büszkeséggel.

- A nevelő frusztrálttá válik, ha a nevelt nem fordul hozzá tanácsért, értéktelennek és hasznavehetetlennek érzi magát, és a problémát egyre inkább a neveltjében látja. A kapcsolatuk ettől kezdve feszült lesz, és főnök-beosztott viszonnyá ridegül. Ezen felül a nevelő elkezd féltékenyen nézni a nevelt egyéb jó kapcsolataira, és ezekben látja saját kudarcának okát.

- Isten ki van rekesztve, a nevelő úgy érzi, neki kell a másik embert megváltoztatnia.

- És ami a legszörnyűbb: meg akarják a másik embert változtatni.

Hogy mennyire nem a levegőbe beszélünk: álljon itt egy levélrészlet egy 2013 őszén született bocsánatkérésből, amit a diák-szolgálatot vezető Anna nagyjából másfél évvel azután fogalmazott meg az egyik diák felé, mint mikor megpróbálták - sikertelenül - szembesíteni azzal, hogy mit tesz:

Azt gondoltam, segíteni szeretnék neked, hogy változz....anélkül, hogy kifejeztem volna hogy mennyire értékes vagy! Ez nem volt jó. El tudom képzelni, hogy ez csak  a frusztráltság, és  értéktelenség érzését növelte Benned. Igazából csak annyi lett volna  a "dolgom", hogy ott álljak melletted, és támogassalak, a barátod legyek.

Sajnálom, bocsánatot kérek!

Egyszer még Szabi mondta nekem, hogy téged az bántott azzal a nagyon gáz evcsis üggyel kapcsolatban, hogy hatalmaskodtam feletted...és elveszítetted a szabadság érzésedet. Bennem amikor mondta, az jött fel, hogy dehogyis! Nem azt akartam....nem akartam én hatalmaskodni feletted...

De ma már értem! Nagyon elszúrtam azt a beszélgetést, amikor arról igyekeztelek meggyőzni, hogy bízz a vezetőben....egyáltalán nem arról beszéltünk, ami téged bántott. Amikor arra hivatkoztam, hogy én vagyok a vezetőd, valóban hatalmaskodtam. Nagyon nagyon sajnálom:( Bocsánatot szeretnék kérni! Ma már tudom, hogy a bizalmat, és a tiszteletet, egy kölcsönös, szereteten alapuló kapcsolattal lehet elnyerni.

Bizony, Anna a Zsidók 13:17-re hivatkozva gyakorlatilag rákényszerítette az akaratát a diákra. Mindig is így működött a nevelés Krisztus Magyarországi Egyházában: csak segíteni akarok neked, én jobban látlak téged, mint te saját magadat, én vagyok a vezetőd, azt teszed, amit mondok. Ja, és Isten majd megáldja az engedelmességedet akkor is, ha rossz a tanács, amit adok. Úgyhogy hagyd ott a munkahelyedet, nem tudsz miatta rendesen részt venni a bibliakörön.

A nevelés mindig nemes céllal indokolt - a másik jézusivá válásának elősegítése -, a végeredmény azonban olyan katasztrofális, hogy Henry Kriete 2003-ban systemic evil-nek, rendszerből fakadó gonosznak minősítette.

A 2012. szeptemberi prédikáció üzenete nem a nevelés visszaállítása volt (az akkor már szinte mindenhol működött és álltak a nevelési láncok a legtöbb bibliakörben). Az üzenet az volt, hogy "bekeményítünk". Hogy a nevelésnek való alázatos engedelmesség elvárás lesz. És ez az elvárás jelenik meg a Fogadalomtételben is (Fogadom, hogy alázatos, nyitott szívvel kérek tanácsot és fogadom el a nevelést...).

Szabad Péter hazugsága

2013 júniusában Szabad Péter egy megbeszélésen - miután egy azt megelőzőn szembesítették vele, hogy a 2003-ban írt bocsánatkérő levélben taglalt bűnök visszatértek az életébe - azt mondta: ő nem tudott a nevelési láncokról, minden bibliakör-vezetőre rá volt bízva, hogyan oldja meg a nevelést a bibliakörben.

Ezzel a kijelentéssel több alapvető probléma van:

- ha ez igaz, és valóban az első megbeszélésen szembesült a nevelési láncok létezésével, akkor a megbeszélést követően Szabad úrnak azonnal intézkednie kellett volna a bibliakörökön belüli nevelési láncok felszámolásáról, és tanítania kellett volna a vezetőségi csoportban arról, hová vezet a nevelési lánc; sőt, az egész gyülekezet elé ki kellett volna állnia. Az, hogy ez egyáltalán nem történt meg (még hónapokkal később sem), mutatja Szabad úr valódi meggyőződéseit a nevelési láncokat illetően.

- Szabad úr már a diák-szolgálatban is kialakította a nevelési láncokat (2008-ban), amikor ő vezette a diák-bibliakört is. Ő tanította Harangiéknak is, hogyan csinálják és mindenről tudott, ami a diák-szolgálatban történik.

- 2009 tavaszán egy teljeskörű adatgyűjtés folyt a gyülekezet tagjairól (nagyot nyelt volna az adatvédelmi ombudsman, látva a kérdéseket, illetve tudva, mi lett a kérdőívek sorsa). Minden vezetőnek részt kellett benne vennie (bibliakör vezetők és asszisztensek szintjéig), ami több tucat embert érintett, és az egyházvezető számára is nyilvánvaló kellett hogy legyen, hogy a gyülekezetben ismét komoly hiearchia alakult ki (persze, ő maga alakította ki).

- Szabad úr több olyan konfliktus-megbeszélésen is részt vett, ahol teljes nevelési láncok jelentek meg (nem ritkán hat-nyolc ember jött össze ezeken a találkozókon, hogy a neveltet győzködjék). Szabad úr ezeken a megbeszéléseken tökéletesen tisztában volt a tagok közötti kapcsolatokkal.

Nem is értjük a fenti hazugságát, az annyira abszurd. És persze el van hintve benne egy igazság-morzsa is, hiszen valóban ki lehetett adva minden bibliakör-vezetőnek, hogy oldja meg a nevelés kérdését, ám számukra minden eszköz megengedett volt, teljesen szabad kezet kaptak és a bibliakörök a legnagyobb mértékben ki voltak szolgáltatva nekik. A nevelési láncokból pedig  az egyházvezető is profitált, hiszen ezeken keresztül látott rá legkönnyebben mindenkire, és tartotta fenn totális kontrollját.

Részlet egy 2013-as hangfelvételből - a szellemi erőszak  és Szabad úr hazugságának leleplezése:

Ez a hangfelvétel egy Zoltán nevű férfi és a KME tágabb értelemben vett vezetőségének négy tagja (Szabad úr, P. Ádám, H. András és G. Gergely) közötti beszélgetést rögzítette. Zoltán firtatni kezdte a találkozó létrejöttének előzményeit.

Szabad: Én vasárnap vettem részt egy telefonkonferencia-beszélgetésen, az Ádám, András, Fece meg jómagam voltunk négyen.
P. Ádám: Meg a R. Ádám...
Szabad: Meg a R. Ádám, így van.
Zoltán: Kifejezetten miattam?
Szabad: Aha. Így van.
Zoltán: Igen?
Szabad: Ha jól tudom, akkor a  beszélgetés úgy jött létre, hogy az András megkereste az Ádámot, az Ádám a Fecét...
P. Ádám: Az András kereste meg a R. Ádámot, az Ádám keresett meg engem, én meg a Fecét, ez volt a...
Szabad: Igen. Na mindegy. De ez teljesen... szóval nem egy különleges dolog, hogy így beszélünk, ez a pásztorkodásnak a része, ha van egy bibliakör-vezető, aki egy olyan helyzetet hoz elénk, ami túlmutat azon, és az egész gyülekezetre vonatkozó, vagy az egész vezetőségre vonatkozik, akkor általában beszélünk azokkal, akik közvetlenül érintettek, meg a vezetőségi csoportból egy vagy két ember. Ez egyáltalán nem meglepő. A beszélgetés alatt talán az András kezdte azzal, hogy megosztotta a legutóbbi bibliakörötök, egyáltalán az élmény, hogy odamentetek, hogy az ő meglátása szerint hogy viselkedtél bibliakörön, az utána való beszélgetéseteket, és utána a te kommunikációdat arra vonatkozóan, hogy te nem akarsz az Andrásék bibliakörében lenni...

Tehát az eljárás, amit a KME-vezetők rutin-jelleggel alkalmaztak, így nézett ki:

A hangfelvétel érdekessége az, hogy Szabad úr nem is tudta türelmesen végighallgatni Zoltánt, ugyanakkor a felvétel egészében számtalanszor előkerül a nevelési lánc és a személyes nevelési kapcsolat kérdése egy olyan megközelítésben, ami után Szabad úr semmiképpen sem mondhatná, hogy a nevelési láncok létezéséről nem tudott. Túl ezen, ha nincsen nevelési lánc, akkor nincsenek olyan "közvetlenül érintettek" sem, akikkel tele van ez a folyamatábra.

Másik érdekesség, hogy 2003-ban Szabad úr még ezt írta: Figyelembe kell vennem a szükségleteiteket, (amit ti ismertek a legjobban) - a 2013-as hangfelvételen viszont már így beszél: kitalálod, hogy neked hol jó - önző és beképzelt elképzelés, amiből azt gondolom, hogy meg kell térned.

Ráadásul Szabad úr és András beszámolójában is ellentmondás van, mert András nem is egy "fegyelmezési eljárást" kívánt indítani, egyszerűen csak "tanácsot kért" egy helyzetben. Erre a fentebbi ábrán bemutatott folyamatra utólag magyarázta rá Szabad úr, hogy ez egy helyes eljárás.

2008-ban láthattunk egy pontosan ugyanilyen folyamatábrát. Akkor T. Gábor kereste meg Szabad urat azzal, hogy egy diák el szeretne menni egy Kárpátia-koncertre. Szabad úr G. Szabolcsot utasította arra (akinek a diákra a legnagyobb befolyása volt), hogy beszélje le a diákot a koncertről, mert a "Kárpátia koncertjén részt venni bűn". Természetesen a diák mit sem tudott róla, hogy a háttérben beszélnek róla, hiszen T. Gábor sem őt kereste meg az észrevételeivel vagy véleményével, hanem az egyházvezető tekintélyére bízta az intézkedést.

Ami a nevelési eljárást illeti, hihetetlen mértékű kettős mérce nyilvánul meg. 2009-ben, amikor Szabad urat azzal szembesítették, hogy 2003 előtti bűnei közé süllyedt vissza, nekitámadt annak (X), aki őt több ember előtt szembesítette, és a következőt mondta neki:

Szabad (indulatosan): Ne mondd, hogy nem rágalmaztál az Annának, nem rágalmaztál a Szilvinek, nem pletykáltál vagy rágalmaztál engem az Ádám előtt, nem mondtál ezeknek az embereknek részeket a privát, kettőnk között történt beszélgetésből. ... Múlt szerdán te megrágalmaztál engem ezen testvérek jelenlétében olyan bűnökkel, amiket szerinted elkövettem ellened és elkövettem a gyülekezet ellen. Ez egy egyértelmű, világos rágalmazás volt. Látod-e ezt?
X: Úgy, hogy nem tudtuk megbeszélni, igen.
Szabad: Ha meg tudtuk volna beszélni, akkor ez nem lett volna rágalmazás?
X: Négyszemközti beszélgetést szerettem volna. Kifejeztem neked telefonon keresztül, hogy négyszemközt szeretném veled megbeszélni. Többször fejeztem ki. Te ragaszkodtál hozzá, azt mondtad, hogy bármit, amit négyszemközt szerettem volna elmondani, azt elmondhatom a többiek előtt is. Ha ez négyszemközt hangzik el, nem rágalmazás, mert neked mondom, és megbeszélünk egy szituációt, amit én látok, és megbeszéljük, hogy én ezt mért látom így.
Szabad: Nem, akkor is rágalmazás, ha négyszemközt mondod.

Ezután Szabad úr arról beszél, hogy a szembesítés helyett X-nek kérdéseket kellett volna neki feltenni. Sajnos, amikor Szabad úr évekkel később a Zoltánnal beszélt, már megfeledkezik erről az elvről, és tényként kezeli Zoltán "bűnösségét". Ezt halljuk a Zoltán önvédelemből készített felvételén:

Szabad: Ezek a srácok mindannyian, tőlem függetlenül mind azt mondják, hogy: piros lámpa, vészvillogó, ahogy a Zoli viselkedik, ahogy kommunikál, ami átjön, ez egyáltalán nem tanítványi.

Szabad úr csúsztat (a "többiek", holott a beszélgetés elején tisztázták, hogy András elsősorban tanácsot akart kérni Ádámtól), és valahogy elfelejtette, hogy pletyka és rágalmazás mindaz, amit Zoltánnal kapcsolatban műveltek, ráadásul kérdések helyett ezen a találkozón vádakkal és bűntudatkeltéssel álltak elő.

Persze, nem meglepő ez az eljárás. Szabad Péter 2003-ban, bocsánatkérő levelében ezt írta:

"A Biblia világosan tanítja, hogy ha látok valakit vétkezni, meg kell intenem azt az embert, négyszemközt, egy szelíd és lelkies módon, de sokszor nem ezt tettem. Hanem gyakran megaláztam testvéreket azáltal, hogy mások előtt megszidtam őket, olykor nem is olyan szelíd lélekkel. Ez nem volt helyes, és nagyon sajnálom, hogy ezt tettem. Szeretnék bocsánatot kérni mindenkitől, akit ilyen formában megbántottam. Megtérek."

Tíz év nem volt elég Szabad úrnak arra, hogy megtérjen. Ez az ember egészen 2013 nyarán történt leváltásáig a megváltásukkal és a gyülekezeten belüli kapcsolataikkal zsarolt, a vélemény-eltéréseket bűnnek tekintve rágalmazott, csúsztatva és félinformációkat terjesztve manipulált másokat. A nevelésen és más eltorzult teológiai tanításokon keresztül a KME-t, amely Henry Kriete levelét követően új esélyt kapott 2003-ban, veszélyes destruktív szektává tette, amely csoport a nevelési rendszert és a rejtett "egy igaz egyház tant" megvalósítva közvetett módon hozzájárulhatott egy fiatalember öngyilkosságához és mások enyhébb vagy súlyosabb öngyilkossági szándékainak kialakulásához, és sokaknak súlyos érzelmi, pszichés, mentális sérüléseket okozott.

Többen vannak jelenleg is, akik a KME-ben csapdába estek. Az arrogáns és agresszív teológia miatt azt képzelik, hogy az ő gyülekezetükön kívül nem lehet üdvözülni. Vannak, akiknek teljesen leépültek a gyülekezeten kívüli kapcsolataik, és félnek elmenni. Családok kerülnek, kerültek a szakadás közelébe. Akadnak, akik tartják a tanítványság hamis látszatát, miközben a törvénykező elvárásoknak már régóta képtelenek megfelelni. Emberek személyisége torzul el, vagy szenvednek fizikai következményeket a félelem okozta stressz következtében. Sokan képtelenek gyakorolni az Alaptörvény által garantált jogaikat, mert félnek a kiközösítéstől vagy a megjelöléstől.

Molnár Adrián a személyes nevelési kapcsolatokat, a "láncokat" Szabad úr leváltása után eltörölte, noha nyilvánvaló, hogy bármiféle jelenlegi engedékenység alapja a csalódott tagok elvándorlási hullámának megállítása. Megállapítani Szabad úr felelősségét abban, hogy zsarnoki vezetése alatt a gyülekezet egy romboló, rengeteg fájdalmat okozó, az Újszövetséget modern kőtáblákká silányító szervezetté vált, az elmúlt nyolc hónap során nem volt hajlandó, ezzel Adrián jelenleg is szabotálja a KME-ből kizárt vagy elüldözött tagok rehabilitációját, becsületük visszaállítását.

Sokakat reménnyel tölthet el a KME-ben a Molnár vezetése alatti nagyobb szabadság, de ne felejtsük el, hogy amíg nincsen felelősségvállalás, a múlt bűneivel való szembenézés és a kárvallottak nyilvános rehabilitációja, addig ez csak egy tünékeny állapot, a feszültségek lecsillapítására irányuló törekvés, ami bármikor visszafordulhat, ahogyan ez 2003 után is megtörtént.

Kapcsolódó szakirodalom:

http://www.reveal.org/abouticc/iccorg.html

http://blog.lib.umn.edu/stei0301/protea/a-primer-on-cults-and-ideologically-extremist-groups.html

http://www.generationxpose.com/2012/02/pastor-bob-enyarts-denver-bible-church.html

http://gcxweb.org/Misc/LarryPile-OtherSideOfDiscipleship.aspx

Marilyn Kriete 13-részes írása a 2003-as Kriete levél megszületésének körülményeiről:

http://henrykriete.com/2013/12/29/london-the-letter-and-looking-back-marilyn-kriete/

Személyiségtorzulások szektákban:

http://mindenkinekjehovatanuirol.blogspot.hu/2012/02/szemelyisegtorzulasok-szektakban.html

A nevelés-témában írt kitűnő könyv:

http://www.amazon.com/Twisted-Scriptures-Mary-Alice-Chrnalogar/dp/0310234085

Az agymosás folyamata, az elitista küldetéstudat és kirekesztő gondolkodásmód kialakulása és fenntartása

Hogyan válhatnak emberek egy bántalmazó kultúra részévé, amelyben már nem tűnnek fel nekik a kívülről jól látható devianciák? Hogyan válhatnak elfogadottá olyan alaptételek, amelyek kirekesztőek, arrogánsak, végül pedig pszichés zavarok, társfüggőség és mentális sérülések okozójává válnak? Ezekre a kérdésekre keressük a választ Krisztus Magyarországi Egyháza gyakorlatának vizsgálatával, az elmúlt húsz év tapasztalatainak tükrében.

A KME egy teljesítményorientált szervezet, ami azt jelenti, hogy óriási hangsúlyt fektet a vallásos cselekedetekre. A napi szintű, illetve rendszeres rutin része a kötelező csendes idő (bibliaolvasás + ima, általában kora reggel), a kikényszerített bűnmegvallás, a találkozókon való kötelező részvétel és az utcai evangelizáció is.

Lássuk a tagtoborzást részletesebben, mert itt válik igazán nyilvánvalóvá, hogyan működik az agymosás:

Az utcai evangelizáció során általában kettesével állnak össze a KME tagjai, és leszólítanak járókelőket egy meghatározott szakaszon (pl. a Blaha és a Nyugati között). Evangelizáció kapcsán gyülekezet-szinten többezer szórólap kiosztása a cél, mely kártyák vagy általánosan istentiszteletre hívnak, vagy kifejezett alkalomra, előadásra szólnak.

Az evangelizáció során a cél a nyitott emberek megtalálása, olyanoké, akik elérhetőséget adnak. A legjobb az, ha működő mobilszámot sikerül szerezni, de az e-mail cím is megteszi, illetve újabban a facebook-on keresztül is könnyen folytatódhat az ismerkedés. A KME tagja szempontjából az utca embere lehet nyitott (érdeklődik valamilyen szinten, esetleg elérhetőséget is ad) és nem nyitott (meg sem áll az utcán, nem ad elérhetőséget, vagy nem viszonyul pozitívan az őt hívogatókhoz). Utóbbi esetben az evangelizálók azzal vigasztalják magukat, hogy az illető végső soron Istent utasította el, hiszen ők csak az Ő békekövetei, aki nekik nemet mond, az Istennek mond nemet. Egy ilyen találkozó gyakorlatilag soha nem ér véget azzal, hogy "te is keresztény vagy? Nagyon örülök...".

Evangelizáció során az alap felvetés az, hogy „én tudom az igazságot, mindenki más elveszett”. Ebből a szemszögből indul, és a beszélgetések, valamint a későbbi bibliatanulmányozás során is ez a szemlélet nyilvánul meg.

A KME tagjai ugyanis a nyitott emberekkel bibliatanulmányozásra törekednek. Aki „nem tart itt”, azzal marad a barátság-építés: személyes találkozók megbeszélése és elhívás mindenféle eseményre: bibliakörre, kirándulásra, előadásokra, stb. A bibliatanulmányozás a gyülekezet szemléletmódját hivatott átadni, az összeválogatott idézetek mind egyetlen logika mentén vannak felfűzve, mely sajnálatosan nem képes elszakadni Kip McKean mérgező teológiájától. Ez a logika aköré épül, hogy „mit kell tenned ahhoz, hogy megváltott legyél”.

A bibliatanulmányozás hetekig vagy hónapokig, de akár évekig is eltarthat. Eközben a KME-n belül vezetőségi találkozókon, nevelési csoportokban, bibliakörökben beszélnek arról, mire lehet az illetőnek szüksége, mit tanulmányozzanak vele legközelebb. Külön képzések, emberhalász kurzusok szólnak arról, hogyan kell tanulmányozni, mit kell kérdezni, hogyan lehet a másikban sikerélményt kelteni és kedvet csinálni neki a további tanulmányozáshoz. A cél természetesen eljuttatni a vendéget a keresztelőig, mellyel a KME tagjává válik. Csak azt keresztelik meg, aki a tanulmányozás során minden lényegi kérdésben egyetért. Ha valahol nincs egyetértés (pl. annak terén, hogy csak a KME-ből, vagy az ICOC-ból választhat társat), a tanulmányozás azonnal leáll, elakad, és ez így is marad mindaddig, amíg a delikvens rá nem bólint az elvre vagy állításra. Addig marad a további barátkozás, kapcsolat-építés.

Ennek a folyamatnak köszönhetően a KME rendkívül lassan nő, viszont két nagyon káros mellékhatás jelentkezik. Az egyik, hogy sokan már a tanulmányozás során sérülnek, ahogy a bántalmazó teológiát megpróbálják rájuk erőszakolni (erről a teológiáról külön cikket fogunk megjelentetni). A másik probléma az, hogy aki végül megkeresztelkedik, túljut az egész tanulmányozáson, az elveszíti a rálátás és kritikus felülvizsgálat képességét (hónapokra, évekre vagy végleg), mert olyan meggyőződéseket szerez magának, amelyek a maguk torz logikájában valóban egésszé állnak össze, és ebből a beszűkült tudatállapotból nagyon nehéz kilábalni.

Amikor valaki a KME tagjává válik, ő lesz a „csecsemő keresztény”, akinek minden új. Szabad Péter vezetősége alatt természetes volt, hogy az újonnan keresztelkedett azonnal kapott egy nevelőt, aki először még mentornak tekinthető (bár a viszony már ekkor is egészségtelenül tekintélyelvű), ám a nevelő később is a nevelten maradt. Molnár Adrián érkezése előtt természetes volt a gyülekezetben, hogy 40-50 éves felnőtteknek, 15-20 éve egyháztagoknak is van nevelőjük, aki számon kér, akitől tanácsot kell kérni, akin keresztül a kontrollt minden tag felett maximálisan meg lehet őrizni, és akin keresztül a tagról mindent meg lehet tudni.

A személyes nevelésen kívül csoportos nevelés segíti a tagok bűntudatban-tartását. A csoportos nevelés rendszeres a hétközi istentisztelet után, esetenként bibliakörökön, vagy külön megbeszélt találkozókon. Ezeken a beszélgetéseken általában célzott kérdésekre kell válaszolni, melyek az élet, vagy a keresztény aktivitás egy-egy területére vonatkoznak. Ha pl. egy bibliakörnek hetekig nincsenek vendégei, várható, hogy nevelési csoporton beszélik meg, ki mennyi evangelizál, mi a langyosság oka. Szinte nem telik el hét, hogy a tagok ne szembesülnének azzal, hogy valamit elrontottak, valamilyen területen elbuktak. Az ebből fakadó bűntudat lerombolja a tagok önbizalmát és önértékelését, nagymértékű stresszt okoz, miközben az újabb és újabb célok elérése (változnom kell, ezt és ezt teszem érte) állandó erőfeszítéseket követel és ellehetetleníti, hogy a tag komolyan elgondolkozhasson a helyzetén.

Emellett a gyülekezet vezetői számtalanszor megígérik a változást, ami a tagokban reményt szül, és ettől kezdik várni a közösségen belüli, a rendszerből és vezetési stílusból fakadó problémáik megoldását. A teljesség igénye nélkül: újévi felkészülés, tavaszi felkészülés, őszi felkészülés, gyülekezeti megtérés-programok, leckesorozatok, megváltoztatott bibliakörök (melyek rendszerint a tagok teljes egyházi kapcsolatrendszerének felbomlásával járnak, így igazi hűséges barátságok kialakítása és fenntartása - az új bibliakör-kapcsolatok erőszakolt prioritása miatt - szinte lehetetlen).

A személyes evangelizáción keresztül a tagok is erősítik saját hibás meggyőződéseiket. Akár az utcán, vagy baráti körükben beszélgetnek, akár a Bibliát tanulmányozzák valakivel, miközben érvelnek, önmagukat is győzködik, és el sem tudják képzelni - akár nyilvánvaló tények ellenére sem -, hogy talán nem úgy működnek a dolgok, mint ahogyan ők állítják. Például tényként beszélnek arról, hogy a Bibliában ott a személyes nevelés (Harangi Mátyás egyszer ezt egy 2012-es hétközi istentiszteleten is prédikálta), és közben ezt egyetlen idézettel sem tudják direkt módon alátámasztani (sőt, elsiklanak például az etióp kincstárnok esete felett, aki keresztelője után egyedül és örvendezve folytatja útját). Azt sem tudják ezen a ponton, hogy a nevelési láncok elve az ICOC-ban már 2003-ban megbukott. A nevelési láncokat végül Molnár Adrián 2013 őszén számolta fel („szörnyű azt hallani, hogy ő a nevelőm, ő a neveltem, ezen szeretnénk változtatni, mondta októberben egy magánbeszélgetésen).

Aki a gyülekezeten belül felismeri és felveti a tekintélyelvű vezetésből és a fentebb említett rendszerből fakadó problémákat, azzal a vezetők a következő módon járnak el:

a) elszigetelik: pletykával, széthúzással, bomlasztással vádolják és megtiltják, hogy a problémákról - a  kijelölt vezetőn kívül, aki korábban általában maga Szabad úr volt - másokkal is beszéljen;

b) megfélemlítik: kilátásba helyezik, hogy kizárják az egyházból, amennyiben nem hajlandó egységben lenni (ami rendszerint az álláspontjának teljes feladását jelenti);

c) megszégyenítik és lejáratják: ha nem tudják meggyőzni (ezt a meggyőzést Szabad úr általában nem bibliai érvekkel, hanem karizmatikus személyiségével és agresszív véleményével kívánta elérni), a bibliakör, vagy az egész egyház előtt bejelentik, hogy békétlen, tévtanító, rágalmazó.

A gyülekezet elhagyását egyenlőnek tekintik Isten elhagyásával. Elhullottnak nevezik azokat, akik elmentek a KME-ből. Ezt a nézetet, a "csak mi vagyunk megváltottak Magyarországon" gyakorlati elvét az előző bejegyzésben, az egy igaz egyház téma alatt alaposan körüljártuk. Sajnos a KME-ben a legtöbben még mindig azt hiszik, ők az Isten országa és egyedül ők. Ez a gondolkodásmód rengeteg kárt okoz emberi kapcsolatokban; egy frissen megtért KME-s nem ritka, hogy azonnal elkezd a szüleinek és KME-n kívüli barátainak prédikálni arról, hogy nem megváltottak, mennek a pokolba. Ez az állandó ítélkezés szüli azt az elitista hozzáállást, amellyel sokan mindenki mást lenéznek - úgy, hogy ennek nincsenek is tudatában. A párválasztás terén különösen tetten érhető ez a szemlélet: ne legyetek hitetlenekkel felemás igában, írja a Biblia, ők pedig mindenki mást hitetlennek tekintenek, aki nem közéjük tartozik. Az elmúlt húsz évben nem is akadt egyetlen aktív KME-tag sem, aki a gyülekezeten, vagy az ICOC-on kívül házasodott volna.

Az agymosást segíti az is, hogy a tagok rengeteg tanítást hallanak a vasárnapi istentiszteleten, a hétközi istentiszteleten, a bibliakörökön, a nevelési csoportokban vagy másokkal való bibliatanulmányozások során, és ezek a tanítások mindig ugyanazokat az üzeneteket sulykolják. A külföldről idelátogató vezetőket pedig hatalmas  tekintély övezi, és ők nem is feledkeznek meg róla, hogy felmagasztalják a budapesti vezetőket („csodálatos vezetőitek vannak, legszívesebben vinnénk őket Amerikába, stb.), ezzel is erősítve azt a tévhitet, hogy amit a vezetők mondanak, az igaz és helyes. Ennek következménye persze az is, hogy ha most megkérdőjeleznék Szabad Péter vezetési stílusát vagy meggyőződéseit (akár tévtanítással vádolnák), azzal többen: Shawn Wooten, Mike Fix, Doug Arthur a saját presztízsüket is rombolnák, hiszen ezek az emberek nyíltan kiálltak Szabad úr mellett, elfogultan, és csak az ő oldalát meghallgatva, vagy egyházpolitikai érdekeket megsérült emberek rehabilitációja elé helyezve.

Természetes, hogy ilyen körülmények között a vezető diktátorrá válik (hát még, ha a körülményeket ő maga alakította ilyenné), a változás pedig ellehetetlenül. Aki pedig megpróbál küzdeni ez ellen, az vagy feladja egy ponton és elmegy (és a folyamat során ráaggatják a kritikus, keserű, széthúzó jelzőket), vagy beletörődik a megváltoztathatatlanba és támogatja tovább ezt a bántalmazó rendszert, de már megtörve és csak titkon reménykedve a változásban. Vagy - és ez talán a legtragikusabb - tényleg elhiszi, hogy ő a hibás, ő a probléma, és újult erővel veti magát a kritikusságból való megtérésbe, eközben pedig irányíthatóbbá válik, mint valaha, és sorra kapja a dicséreteket, közben pedig feladja szabad akaratának, véleményének, és sokszor személyiségének maradékát is.

Miután a gyülekezetben a vezetőségnek köszönhető problémákról nem szabad nyíltan beszélni, az elégedetlenség minden formája deviáns. Szabad Péter távozása óta Molnár Adrián csendes reformokkal próbálja terelgetni a gyülekezetet el attól az iránytól, amelybe Szabad úr állította. Azonban a vezetők bűneinek elhallgatása önmagában is korrupttá teszi ezt a régi-új vezetést. Szabad úr székén továbbra is ott van a „foglalt” tábla, ő hivatalosan továbbképzésen van Bostonban, így amikor majd visszajön, gond nélkül folytathatja a KME vezetését. Lehet, hogy az már egy SZP 2.0 lesz, egy Új és Tökéletesített Szabad úr, de azokat a morális értelemben vett bűncselekményeket, amelyeket a KME vezetőjeként elkövetett, csak egy őszinte, gyülekezett előtti diskurzus tisztázhatná ki. Ezt pedig a jelenlegi vezetés megtagadja a tagoktól, továbbra is gyerekként kezelve őket, és éjjel-nappal a megbocsátásról prédikálva (miközben - számukra - jótékony homályban hagyják még azt is, mit is kellene megbocsájtani).

Így természetesen a gyülekezetből korábban elüldözött tagok rehabilitációja nem lehetséges, hiszen őket nyilvánosan, a gyülekezet előtt kellene megkövetni. A KME-n belül érzékelhető a törekvés a gyülekezetből távozott tagok visszaszerzésére. De hogyan akarják ezt megtenni saját bántalmazó rendszerük leleplezése nélkül? Hogyan tennék ezt komoly nyilvános bocsánatkérések nélkül, több tucat ember becsületének helyreállítása nélkül? Mindaddig, amíg nem határolódnak el mindattól, amit az elmúlt években tettek, ez a gyülekezet veszélyes marad: mind jelenlegi, mind leendő tagjai számára.

Összefoglalva: Krisztus Magyarországi Egyháza egy zárt közösség, afféle mini-diktatúra. Vezetőjét a tagok nem képesek leváltani, a gyülekezet anyagilag a bostoni anyaszervezettől függ. A KME tagjává csak az válhat, aki elfogadja azokat a szigorú, és biblikusan megalapozatlan szabályokat, melyek az egy igaz egyház teológiából, a "mi vagyunk Isten modern kori mozgalma" szemléletből erednek. A gyülekezet nem képes nyitni más vallási közösségek felé, egyrészt azért, mert ezeket kivétel nélkül elítéli, másrészt a botrány miatt sem, hiszen az első kérdés az lenne a tagok között: mit csináltunk eddig? A gyülekezet vezetői az információkat elzárják a tagok elől (mind a vezetők tetteire vonatkozóan, mind annak kérdésében, hogyan változott és akár indult el különböző irányokba az ICOC teológiája 2003 óta). Azokat a tagokat, akik felismerik ezt, megfélemlítik és akár nyilvános megszégyenítéssel hallgattatják vagy hiteltelenítik el. A tagok jelentős része beszűkült tudatállapotban van, akik képtelenek elhinni, hogy a KME-n kívül is lehet Istennek tetsző életet élni. Ugyanakkor súlyos társfüggő viselkedésminták alakultak ki, kevesen tudnak vagy mernek az életükre vonatkozó önálló döntéseket hozni. A kikényszerített tanácskérés rendszere egyfajta rabságot idéz elő, melynek következtében sokan már attól bűntudatot éreznek, ha ellenkezik a véleményük a vezetőjük döntéseivel vagy meglátásaival.

Krisztus Magyarországi Egyháza olyan, mint egy lángokban álló ház. Ha a gyülekezet tagja vagy, a legtöbb, amit tehetsz, hogy megkeresed a legközelebbi kijáratot. Ne próbáld belülről oltani. Ismerkedj más közösségekkel, távolodj el a napi vallási rutinodtól. Olvass könyveket a szellemi bántalmazás (spiritual abuse) témájában, hogy megértsd, mit tettek veled. Gondolkozz el rajta, hány embert zártak ki, jelöltek meg, vagy kergettek el olyan érvek vagy tanítások alapján, amelyek helytelenek voltak. Mi lesz ezekkel az emberekkel? Vajon vállalják a vezetőid, hogy akár a saját presztízsük árán is nyilvánosan rehabilitálják őket?

Ha a KME-vel kapcsolatba kerültél: könnyen lehet, hogy az életedben szeretet-bombázás folyik, vagyis a KME-tagok ott rajzanak körülötted. Jóindulatúak, kedvesek, hívnak mindenre, a barátságukat és figyelmüket adják, látszólag vég nélkül és bármilyen áldozatokat meghozva.
Talán a legfontosabb, hogy ne ülj le velük egyedül tanulmányozni a Bibliát. Hívjad a barátaidat, másokat, akik inkább megfigyelők és kívül maradnak, nem alanyai az aktuális leckének. Utólag meg tudod velük beszélni a helyzetet. Mi is szívesen segítünk, ha írsz az e-mail címünkre. Megoszthatod velünk a tapasztalataidat, mi pedig beavatunk a mélyebb összefüggésekbe és rámutatunk a KME-teológia gyenge pontjaira.

Ha régebben elhagytad a KME-t, talán most keresnek meg azzal az üzenettel, hogy minden megváltozott, gyere vissza. Ez az állítás hazugság, és az is marad mindaddig, amíg a kárvallottaktól nyilvánosan bocsánatot nem kérnek, és a vezetők név szerint el nem ismerik a felelősségüket tévtanításért, szellemi erőszakért, törvénykező, képmutató és kettős mércét alkalmazó, személyválogató hozzáállásukért. Amint ez megtörténik, ezen a blogon tudósítani fogunk róla. Addig szerintünk messze kerüld el a KME-t, mert Isten a Világosság, akiben nincsen semmi sötétség, ha pedig a csúcsvezetők cselekedeteit és ezek következményeit a sötétségben tartják, azzal csak azt bizonyítják, hogy a gyümölcsök még rosszak, következésképpen a fa is az, amely termi őket.

Az "egy igaz egyház" teológia kialakulása és gyakorlata Krisztus Magyarországi Egyházában

Néhány szó az ICoC és a KME gyökereiről

Krisztus Nemzetközi Egyházait (International Churches of Christ) Kip McKean alapította 1979-ben. Kip korábban Krisztus Egyházában dolgozott ("mainline" Church of Christ, CoC), és azután vállalta el egy kis bostoni közösség vezetését, hogy korábbi gyülekezetéből törvényeskedésért és szellemi erőszakért menesztették.

Kip-et Chuck Lucas keresztelte és nevelte még a hetvenes években. Chuck egy CoC-gyülekezet lelkipásztora volt, aki hitt a személyes nevelés elvében, és gyülekezetében szervezett módon nevelési kapcsolatokat alkalmazott. A módszert, melynek lényege az volt, hogy mindenkinek legyen egy személyes nevelője, egy dél-amerikai lelkésztől vette át.

Kezdetben a bostoni (lexingtoni) gyülekezet, melyet Kip 1979-ben vezetni kezdett, a CoC része maradt. A közösség évenkénti növekedése nagy ütemű volt, és ez más CoC-vezetőket is Bostonba vonzott, akiket Kip az oldalára állított, és meggyőzött, hogy neki dolgozzanak. Kip restaurációt hirdetett, az "első századi tanítványság" visszaállítását.

Egykori nevelőjét és mentorát, Chuck Lucast 1986-ban "visszatérő bűnök miatt" felmentették lelkészi tisztségéből (rejtett homoszexuális viszonyt ápolt a közösség egyik tagjával). Ezt követően a Chuck befolyása alá tartozó CoC-tagok irányítását Kip tömegesen vette át, a hagyományos Krisztus Egyháza pedig ezért végképp elhatárolódott tőle. Ekkortól, a nyolcvanas évek derekától kezdték Kip mozgalmát, a bostoni mozgalmat Krisztus Nemzetközi Egyházainak nevezni, mely a nyolcvanas években már missziós csapatokat küldött más városokba is, és ott ICoC-egyházakat ültetett. A kilencvenes évekre az - arányaiban - a világ legdinamikusabban növekvő vallási mozgalmává váló ICoC 1993-ban jutott el Budapestre, és kezdetben Krisztus Budapesti Egyházaként jegyezték be (mely nem összetévesztendő egy jelenleg ugyanezen néven működő másik szervezettel).

Az "egy igaz egyház" teológia

Kip McKean irányításával az ICoC klasszikus szektajellemzőket mutatott. Piramis alakú autoriter struktúrába szerveződött vezetési modell, nevelési láncokkal, amely láncok Kip McKean személyéhez futottak fel. A legfőbb célcsoport a fogékony diákság és a magányos egyedülállóak. Agresszív tagtoborzási technikák, a tagokra kényszerített szellemi uniformizálás és folyamatos elmekontroll. Ezek könnyen kimutathatóak voltak, mint ahogy az is, hogy Kip az egész mozgalom minden tagját a saját személyiségéhez hasonlóvá akarta formálni azt állítva, hogy ez Krisztus karaktere, és a keresztényeknek olyannak kell lenniük, mint Krisztus.

Az ICoC 1987 és 2003 között nyíltan hangoztatott olyan üzeneteket, mint "mi vagyunk az egy igaz egyház", "mi vagyunk Isten modernkori mozgalma". Az, hogy más egyházban is lehet üdvözülni, tévtanításnak számított. Ennek alapján a tagok nem is házasodhattak más egyház tagjaival, mert "ne legyél hitetlenekkel felemás igában, aki pedig nem a mi egyházunk tagja, az tévtanításokban hisz, nem valódi keresztény, tehát hitetlen".

Az 1990-es évek elején Kip megalkotta és egybeszerkesztette az Első Alapelvek leckesorozatot (First Principles), és ettől kezdve minden újonnan megkereszteltet a keresztelő előtt ezen a leckesorozaton vezették végig. Aki nem fogadta el, hogy az ICoC az "egy igaz egyház", azzal nem tanulmányoztak tovább. Aki nem fogadta el, hogy csak ebben az egyházban kereshet társat, azzal szintén nem tanulmányoztak tovább. Kizárólag azt keresztelték meg, aki az Első Alapelvek minden megállapításával egyetértett, és végül a költségfelszámítás minden pontjára rábólintott. Ha nem, akkor tovább barátkoztak vele, újra és újra tanulmányozták ugyanazokat az idézeteket, és ezt addig tették, amíg a vendég vagy beadta a derekát, vagy végképp bezárult az ICoC tagjai előtt.

Ekkoriban kizárólag kétféle ember létezett a Földön az ICoC-tagok álláspontja szerint:

- ICoC tag, vagyis "tanítvány" (Krisztus tanítványa; a keresztény szót kevésbé szívesen használták, mert még ezzel is el akarták különíteni magukat a többi egyháztól);

- elveszett (olyan ember, aki még/már nem tagja az ICoC-nak, legyen ateista, vagy bármi más, az ICoC teológiáján kívül álló, vagyis nem abban hívő ember).

Az "egy igaz egyház" mentalitást erősítette, hogy aki - bármilyen okból - elhagyta az ICoC-t, azt elhullottnak nevezték, és azt mondták róla, hogy elhagyta Istent, megy a Pokolba.

Budapesten...

Hogyan próbálták a toborzás során meggyőzni az embereket arról, hogy a KME az egy igaz egyház? Kezdetben azzal, már az Isten keresése lecke során, hogy a hagyományos vallások egyházait (pl. Katolkus Egyház - ApCsel 17:24, látod, Isten nem lakik emberi kéz alkotta templomban, nem kell templomba menni, mi egy tornateremben tartjuk az istentiszteleteket) azonnal elítélték, szinte azonnal mutatni kezdtek olyan idézeteket, amelyek fényében a katolikusok a tévtanítók. "Ők a rosszak, mi vagyunk a jók", ez volt a logika, mely főleg fiatal és éretlen, vagy vallási értelemben tapasztalatlan embereknél egész jól működött is. Ugyanezt tették a karizmatikus egyházakkal is, a többi pedig... hát ők a szekták. Csak a KME a jó. Végső soron akár tényeket, igazságokat, de féligazságokat és csúsztatásokat is felhasználva úgy állították be magukat, mint a vallási sötétségben a fényt.

A következő lépést a Taníványság lecke jelentette. Egy korábbi bejegyzésben írtunk arról, hogyan tanulmányozták másokkal "Jézus egy napját" Márk evangéliuma első fejezetéből. Ismersz olyan embereket, akik így élnek? Nem? Na látod, mi így élünk, tehát egyedül mi vagyunk a tanítványok Magyarországon.

És végül az Egyház leckében érkezett ennek a teológiájának a megkoronázása. Rajzoltak egy pálcika-emberkét két fejjel. Itt megint nekimentek a katolikusoknak: látod, az egyik fej Krisztus, a másik meg a pápa. De hát láttál már kétfejű embert? Szóval a katolikusok kiestek. Azután rajzoltak egy fejet, amihez két test kapcsolódott. Hogy élhetne egy egyfejű ember két testtel? Mi pedig Krisztus teste vagyunk, szóval más hogy lehetne?

A csapda készen áll. Ha belépsz, rád csapódik. Ugyanis ha a test részévé válsz, nem hagyhatod többé el. Mert ezen a ponton megkérdezik: ha levágnád a kisujjadat, az meddig élne tovább? Hát, nem sokáig, felelnéd. Pontosan, és így jársz te is, ha elhagyod a Testet - vagyis minket.

És mindez olyan igaznak és logikusnak hangzik, és persze amikor meggyőzve érzed magad, nem tudod, hogy előtted százak álltak fel az asztaltól ezen a ponton. Mert ez butaság, egy olyan teológia, ami egyszerűen nem biblikus, emberi okoskodás és ítélkezés. És ezt annak a ténynek az ismeretében nagy lelki nyugalommal jelenthetjük ki, hogy maga az ICoC 2003-ban egységesen elítélte ezeket a tanításokat, és szégyenteljes arroganciának nevezte saját korábbi gyakorlatát.

Az "egy igaz egyház" teológia bukása az ICoC-ban

Hogyan kezdődött? Több oka volt. A kilencvenes évek közepére az ICoC növekedése lelassult. Minden öt keresztelőre jutott négy elhullás, és egyre erőteljesebb volt a kritikusok hangja, akik az ICoC-vezetőket szellemi erőszakkal, törvényeskedéssel, elmekontrollal és más visszaélésekkel vádolták. Kip McKean befolyása egyre csökkent egyes gyülekezetekben, az elégedetlenség pedig nőtt - a problémákról azonban nem lehetett nyíltan beszélni. Ha valaki megtette, azon látványosan példát statuáltak: kizárták az ICoC-ból, rosszabb esetben meg is jelölték, és többé a közösségből senki nem állt szóba vele.

Ez történt a madridi ICoC-gyülekezetet vezető házaspárral is, akik 2000-ben leköszöntek a vezetői szerepből és kiléptek az ICoC-ból. Nyílt levelükben a következő négy pontot emelték ki:

Az  ICoC vezetési rendszere egyáltalán nem biblikus, ahogyan a hatalom gyakorlásának módja sem az.
Ez egy piramis, egy emberrel a tetején. Kip hatalmat gyakorol a világszektor-vezetők és azok gyülekezetei felett, akik viszont hatalmat gyakorolnak a földrajzi szektorvezetők felett és így tovább a legfrissebben kereszteltekig. Ez egy függőleges nevelési-fa, amelyben a parancsok öröklődnek lefelé, egyik szintről a másikra. ... Tehát mindenki valaki másnak a felügyelete alatt áll, amíg el nem jutunk Kip-ig.

Sok más keresztény és megmentő egyház van az ICoC-on kívül is
Az egyetlen ok, amiért azt állítjuk, hogy a miénk az egyetlen üdvözítő egyház, Máté 28:18-20 és számos kapcsolódó idézet eltorzítása. ... Azt állítani, hogy a 19-es vers szerint a keresztelő előtt kell valakinek tanítvánnyá válni, vagy demonstrálnia, hogy tanítvánnyá vált, teljesen rossz. ... 1987-ben a mozgalom vezetője (Kip) hozta létre ezt az új tanítást Máté 28:19-ből, amely lényegében arról szól, hogy meg kell dolgoznunk azért, hogy megkeresztelkedhessünk (méltó jelöltté kell válnunk) ahelyett, hogy ez Krisztus jóságából ingyen történne hit által (Márk 16:16). Ennek a kijelentésnek a tanítását - bűnbánat és keresztelkedés - látjuk azon a napon, amelyen oly sok ember fordult Jézushoz rövid idő alatt. Nem volt a keresztségnek egyéb feltétele, mint odafordulni és elfogadni Krisztust a Megváltónak! A mi metódusunkkal az ICoC kinyilvánította az exkluzivitását, és azt, hogy mindenki, aki az ICoC-on kívül van, megy a Pokolba.

Az ICoC előírja, hogy tagjai tizedet adományozzanak és rendszeresen "különleges adományozásokat" tartsanak
Biblikusan ez egy olyan dolog, amit nem szabadna elvárni. Talán lehetne érvelni, hogy teológiailag ezt nem tanítjuk, mégis, mint sok más dolgot, az egyházainkban ezt is szabállyá tettük.

Az ICoC egy törvénykező szervezet, mely igazságtalan hangsúlyt fektet az elvárásokra, statisztikákra és kvótákra
Mindez fáj a tagoknak és megfosztja őket az örömüktől az Úrban. A Bibliában a tanítványok nem az eredményekre koncentráltak, hanem arra, hogy az életük, a tanításuk és az örömhír összefonódjanak. Az ICoC növekedésbe és számokba vetett megszállottsága vezetett ahhoz, hogy - óvatos becslés alapján - húsz év alatt legalább 400.000 embert keresztelt meg, de csak 120.000 tagja van.

A nyílt levél után az ICoC vezetősége a madridi házaspárt egy ICoC-ban küldött körlevélben megjelölte, mint az "egyház hitére veszélyes tévtanítókat", akikkel nem szabad kapcsolatot tartani.

Ez azonban már nem állította meg a rendszer bomlását. 2001-ben Kip hatalma annyira meggyengült, hogy "szabadságot vett ki" a világszektor-vezető pozícióban, azért, hogy a "családjára és a házasságára koncentráljon". 2002 végén a világszektor vezetők nyomására hivatalosan lemondott a csúcsvezetői pozícióról, és írt egy nyílt levelet, amiben elismerte, hogy vezetési módszerei fájdalmat okoztak szerte a mozgalomban és túllépték azt a határt, amit a Biblia neki megengedett.

Mindeközben Londonban a tagság növekvő elégedetlensége által kiváltott nyomás hatására visszavonult a vezető evangelista házaspár, és igazából ez volt a kulcsfordulat, ekkor dőlt meg Kip rendszere. Henry Kriete, egy londoni vezető írt egy nyílt levelet az ICoC felső vezetőségének, amely kiszivárgott, és világszerte elterjedt az ICoC tagjai között. Ez a levél leplezte le azt a botrányt, amit Boston megpróbált eltussolni Kip csendben történő lemondatásával.

Részletek Henry Kriete leveléből (2003. február 02)

Jóval több, mint negyedmillió férfi és nő hagyta el az egyházunkat. Sokan elhullottak, természetesen. Talán a legtöbben. De tízezrek úgy mentek el, hogy volt kapcsolatuk Istennel. Mi egyszerűen nem ismertük el ezt. Bizonygattuk, meggondolatlanul és folytatva sokak megbántását és félelmezését, hogy bárki, aki elhagyja a sorainkat, mindegy milyen okból, elpártol Istentől. Ez nem lehet így, és igazság szerint, ez az erkölcstelenség határa. Tudjuk, akkor is ha nem mondjuk ki nyilvánosan, hogy mi magunk tévesen „löktünk el” százakat! Nem, nem mindegyikük hagyta el Istent – egyszerűen elhagyták a közösségünket, hogy a magukét éljék. Valljuk meg az igazságot – ezreket szorítottunk félre, feddtünk meg, értettünk félre, merítettünk ki, vagy kényszerítettünk, hogy hagyja a lelkiismeretét az ajtón kívül. Másokat elszélesztett a szigorú és brutális vezetés (Ezékiel 34).

Kip lemondó levele, bár őszinte, nem elég. A levele nagyon megindító volt (néhány napig sírtam), de a személyes élete és hibái, mint egy emberé, nem a legnagyobb gond. Mindenki bűnözik. Sok vezető elbukik és el is fog bukni, Isten nagyszerű embereit is beleértve. Az igazság, hogy ahogy felépítettük a struktúránkat és fenntartottuk azt, Kip bukása biblikusan elkerülhetetlen volt. A legfőbb probléma az, hogy Kip sohasem nevezte meg ezeket a specifikus „rendszerbűneinket”. Még csak meg sem említette, hagyta megtagadni azokat. Innentől kezdve ez nem Kipről szól és néhány magas szintű vezető lemondásáról – a mozgalmunk jövője és tisztessége a tét. A hiearchiánk, „megformált” nevelési struktúránk, törvényeskedésünk, és a rendszer visszaélései meg kell hogy nevezve legyenek mint hibák – mindegy hogy mennyire fájdalmas lesz némelyikünknek, beleértve Kipet. 

A tanítás és hit hogy mi vagyunk, vagy voltunk az „Egy Igaz Egyház”. Ez a kijelentés nyilvánvalóan arrogáns, és szükségképpen támadó. Honnan tudhatjuk? Legjobb esetben is csak a része vagyunk Krisztus egy igaz egyházának, A Testének – Krisztus látható megnyilvánulásának a földön. Mi egyház vagyunk, egyetértek. Mi igaz egyház vagyunk, egyetértek. De egyenlővé tenni az „Egy Igaz Egyházat” Krisztus Nemzetközi Egyházának taglistájával és a szervezetünk határaival, ez helytelen, sőt eretnek. Igaz, én személyesen nem találkoztam másokkal „mint amilyenek mi vagyunk” önmagában, de még Élijah próféta is vak volt Isten magasabb céljaira az ő generációjában – és ő valóban egy elhivatott ember volt. 
Bár talán nyilvánosan megtagadjuk hogy mi így tanítottuk ezt – legalább a nyomásra és a kritikáinkra – sokunk, különösen a soraink és a hívők sorai ragaszkodnak ehhez a meggyőződéshez, mint élet-halál kérdéshez. Hallom, azt mondják újra és újra, de sehogy sem tudjuk bebizonyítani, ez teljesen arrogáns, nem tudjuk teológiailag megvédeni, és meg kell tagadni. Tisztán, nem azt mondom, hogy „más egyházak megváltottak” mert most is és mindig is egy igaz egyház van. De szervezeti határai nem lehetnek, nem tudhatjuk. Csak Isten tudja, kik az övéi. És ő mindig tele van meglepetéssel. Összefoglalva: Mi egyház vagyunk, de nem mondhatjuk hogy a Krisztus Nemzetközi Egyháza az Egyetlen Igaz Egyház. 
Mi csak keresztények vagyunk, de nem mondhatjuk, hogy mi vagyunk az egyedüli keresztények. Nem a mi taglistánk jelenti a teljességet, vagy a rejtélyét, a láthatatlan és lelki testét Krisztusnak.

A mozgalmunk nem „A Királyság”. A Királyság hatalmasabb mint az egyház vagy bármely emberi mozgalom. Keresztények vagyunk, a királyság kiváltságos polgárai, de ez minden. A Királyságba lettünk keresztelve, és van Királyunk, de „Isten királysága” fokozat nélküli és örökké felette van egy vallásos mozgalomnak vagy taglistának. Miért nem tagadták meg ezt (az egy igaz egyház tévtanítást) a tanítóink vagy kényszerítettek megbeszélést ebben a témában?

Kezdetben több ICoC-csúcsvezető is megpróbálta visszavonatni Kriete-tel az állításait, ám ekkor már késő volt. A londoni gyülekezet egy csoportja reagált Kriete levelére, és ez a szóváltás is kiszivárgott. Kriete levelét egyébként Kip válasza követte (Revolution through Retoration III), amelyben Kip arra hivatkozik, hogy ő soha nem gondolta, hogy ne lennének megváltottak az ICoC-on kívül. A londoniak itt Kip válaszára reagálnak:

Részlet a londoni tanítványok leveléből:

Az Egy Igaz Egyház

Idézet tőled (Kip-től): "mindig hittél abban, hogy más keresztények is vannak az ICoC-on kívül..." Mégis, ez nem az amit korábban mondtál. Idézet tőled egy 94-es KNN videóból (Kingdoms News Network, az ICoC hivatalos híradója volt): "Mi vagyunk az Egy Igaz Egyház, mindenki más elveszett." Még mindig megvan nekünk a videó, ha szükséged lenne egy másolatra. Tulajdonképpen ez egy követelmény volt a szörnyű Újjáéledés időszakában, és ha az emberek nem értettek egyet az "ez az egyetlen Egyház" kijelentéssel, ki lettek téve a tagságból! Voltak akik csak azért értettek egyet, hogy elkerüljék a vitát, vagy csak féltek attól, hogy kiteszik őket az Egyházból, annak ellenére, hogy nem is hittek ebben!

A ténynek, hogy az állítottad, ez nem vehető félvállról, olyan hatásai voltak, hogy egyes tagok, akik kiléptek az ICoC-ból és azt gondolták, hogy a Pokolba kerülnek, néhányan annyira kikészültek, hogy el sem akartak menni más egyházakba sem. Bizonyos tanítványoknak még mindig ez a gondolkozásmódjuk, óriási félelem van bennük a távozástól. Jézus visszajön, hogy egyesével ítéljen meg minket, és nem az alapján, hogy az ICoC tagja vagy, avagy sem!

Jelenleg is egyedülálló, érett húgok, akik annak idején szakítottak barátaikkal (barát-barátnő kapcsolat) és vőlegényeikkel azért, hogy az egyházunk tagjai lehessenek, és találkoztak igazságos férfiakkal az ICoC-on kívül, már évekkel ezelőtt megházasodhattak volna ha nem vártak volna Mr ICoC Igazságosra! Ez ráadásul irányítva volt olyan egyházi dolgozók által, akik abban hittek, hogy Isten adta joguk megmondani embereknek, hogy kivel, vagy éppen kivel nem járhatnak, és ez az egyházunkon belül volt. Rengeteg beavatkozás és manipuláció volt ezen a területen. Vannak olyan nők, akik már túl vannak a változó koron, és már gyermekük sem lehet, és tönkrementek az elpazarolt idő miatt. Ez nagyon szomorú, ezen nők közül sokan feláldozták az életüket, hogy építsék ezt az egyházat, és mégis mindig azt éreztették velük, hogy velük van valami baj. Nem kaptak segítséget ebben a tekintetben.

Csak az Úr tudja, kik az övéi! Az Egy Igaz Egyház politikánk nagyon arrogáns és nagyon rossz volt! Ha te valóban hiszed, hogy vannak keresztények az ICoC-on kívül, akkor ezt kristálytisztává kell tenned és nyilvánosan ki kell jelentened!

Egy másik gonosz gyakorlat, hogy fiatal gyakornokokat (életkor és frissen megtért állapot alapján egyaránt) élettapasztalat nélkül, limitált Biblia-tudással érett férfiak és nők fölé helyeznek. Ezeket nem érdekli a bölcsesség ... az idősebb nőknek kellene tanítaniuk a fiatalabbakat, és nem fordítva. Ők voltak a legarrogánsabbak, az igéknek nem engedelmeskedtek, vagyis: frissen megtért - egyre beképzeltebb.

Kemény beszéd a londoniaktól? Sokkoló beszéd. Arról szól, hogy az "egy igaz egyház" teológia miatt a gyülekezet tagjai csak egymással köthettek házasságot. Sok gyülekezetben azonban nagyon kevés egyedülálló volt, akik egyszerűen nem találtak társat. Amikor a teológia megbukott, ezeknek az embereknek szembe kellett nézniük azzal a ténnyel, hogy egy tévtanítás miatt nem lehet már gyerekük, vagy veszítettek el számukra fontos kapcsolatokat.

A levél arról is beszél, hogy fiatal megtérteket helyeznek magas pozícióba. Ez történt, amikor a nagyon fiatal és tapasztalatlan Harangi házaspárt 2009-ben a csúcsvezetők közé emelték Budapesten, ők pedig rendkívül arrogáns módon, idősebb testvéreik figyelmeztetését elsöpörve és felháborodva azon, romboló módon vezettek és uralkodtak a rájuk bízottakon - mindezt az egyházvezető teljes támogatásával.

Kriete levelére visszatérve, az egy igaz egyház témában számtalan gyülekezet kért bocsánatot nyilvános levélben. Néhány ezek közül:

Hong-Kong: egyházunk exkluzív és arrogáns logikája (Isten = egyház, egyház = ICoC) elferdítette a bibliai tanításokat, megtagadta a megváltást az egyházunkon és gyülekezetünkön kívül lévő keresztényektől és eltorzította számos testvérünk személyiségét. Annak ellenére, hogy sokan voltak hatalmas nyomás alatt, egyszerűen féltek elmenni, mert féltek, hogy elveszítik a megváltásukat.

San Diego: az emberek bűnösnek és szörnyűnek érezték magukat, ha valamiről nem kértek tanácsot. Pl. sok nyomást gyakoroltak rájuk, hogy ne költözzenek el San Diego-ból, akkor se, ha nyomós okuk lett volna rá. Másokat kiűztek az egyházból, ha nem értettek egyet azzal, ahogyan a dolgok történtek, vagy a vezetés struktúrájával. Ennek vége. Igazán sajnáljuk.

Los Angeles: tisztában vagyunk azzal, hogy az Egy Igaz Egyházról szóló tanításunk (Efezus 4:1-7, 1Kor. 12:13) kizárólagos és arrogáns.

New York: Büszkeség és arrogancia: önigazolás, mely az "egy igaz egyház" hibás megértéséhez vezetett.

Orlando: arrogánssá váltunk. A büszkeség mély és veszedelmes bűn és mi nem látjuk minden elemét. Azonban meg akarjuk vitatni azokat a pontokat, melyek nyilvánvalóvá lettek a számunkra.
Az egy igaz egyházról szóló tévtanításunk - Jézusnak csak egy Egyháza van
Mi arrogánssá váltunk abban, ahogyan az Ő Egyházáról tanítottunk. Mi kizárólagos kifejezéseket használtunk az évek során, beszélve a "megmaradtakról", "Isten modern mozgalmáról", az "egyetlen igaz egyházról", stb. ... Meg akarunk tagadni minden olyan gondolatot, hogy csak mi vagyunk keresztények. ... Most már látjuk, hogy az arroganciánk számtalan ajtót bezárt előttünk és hibás attitűdök kialakulásához vezetett.

Henry Kriete 2005-ben írt második leveléből, mely nem nyílt levélként indult, de kiszivárgott (ekkorra már Henry Kriete is elhagyta az ICoC-t):
Az egyenlet egyszerű: ha engem "igába fogtok" emberi tanításokkal és rendszerekkel, ha a szabadságom veszélybe kerül szánalmas és esendő emberi elvek miatt, és ha az a férfi, aki "befogott", nem engedi levenni az igát a nyakamból, sőt, nem enged megszökni a rabszolgaságból anélkül, hogy átkot vetne felém, mit kellene tennem? Olvasd el még egyszer figyelmesen a legmagasabb rangú evangelistáink és véneink kijelentéseit, mint Kip McKean, Al Baird vagy Roger Lamb. Nem mondom, igazán merész kijelentések... "Mi vagyunk Isten igazi mozgalma", "Mi vagyunk Isten egyetlen igaz egyháza ebben a nemzedékben", "Isten támasztotta nekünk Kip-et, egy ember egy mozgalomért", " A mi alapítónk Kip McKean" (aki vitán felül kegyvesztetté vált, a vágya a történelmi jelentőségre oly sok szívet tett tönkre). "Félreértés ne essék, nincs senki más, mi vagyunk az egyetlen igaz egyház".

Mi a logikus következménye ennek az arrogáns és kancsal tévtanításnak? Elhagyni a mozgalmat = elhagyni Istent! Hogy is lehetett volna másképp, amikor a prédikátoraink olyan ügyesen és szenvedélyesen prédikáltak erről? A mai napig több tízezer tagunk úgy gondolja, hogy ha elhagyja az ICoC-t, akkor elhagyja Istent. Vagy legalább úgy vélik, hogy ez valószínűleg így van. ... Szégyen. Szégyen. Szégyen. Barátom, ez az igazi oka a rengeteg sérülésnek, az "emberi roncsoknak".

... Az a tény, hogy az ICoC több tízezer korábbi tagja nevezi most az ICoC-t szektának, bizonyítja számomra, hogy a levelem indokolt volt. ... Arra buzdítalak benneteket, hogy ne hívjátok az ICoC-t "a Királyság"-nak. Ez csak haragot és szomorúságot szül azokban, akik hallgatják ezt a fajta nyelvezetet. Te nem a Királyság vagy. Mi mindannyian a Királyságban vagyunk, ha Krisztus tanítványai vagyunk.

Jelenleg az ICoC megosztott. 2003 után a gyülekezetek egymástól függetlenné váltak, és különböző irányba indultak el. Egyes gyülekezetek komolyan vették 2003-as bocsánatkéréseiket és felhagytak az ítélkezéssel más egyházak felett. Ezek a gyülekezetek már arra is nyitottak, hogy tagjaik más egyházak soraiban találjanak társat. Más gyülekezetek annak hívei, hogy a reformokat csendben és lassan, majdhogynem feltűnés nélkül kell végrehajtani. És vannak olyan ICoC-gyülekezetek is, amelyek visszafordultak vagy hanyatlottak a 2003 előtti szemléletbe és kultúrába, és nem ismernek el senkit önmagukon kívül.

Budapesten a KME mindvégig az "egy igaz egyház" teológia hatása alatt maradt

2003-ban Budapesten Henry Kriete levele nem lett magyarra lefordítva. A KME aloldalára lett feltöltve angolul a myfamily.com-on (mely oldal bizonyos tekintetben akkoriban egyfajta kezdetleges facebook-ként működött). Bob Tranchell, a KME akkori, kiváló vezetője gyakorlatilag magára vállalta a Henry Kriete levele nyomán kirobbant nemzetközi botrányt, miközben az igazi felelős, Szabad Péter (SZP) a háttérbe húzódott és kivárta, hogy lecsillapodjanak a kedélyek. Mindeközben azonban ő is nyilvános levélben kért bocsánatot, és ennek a bocsánatkérésnek az egyik pontja az Egy igaz egyház teológia volt:

Arrogánsan viselkedtem abban, ahogyan tanácsot adtam, vagy tanulmányoztam a Bibliát emberekkel, sokszor képmutató, önigazoló módon. Tanítottam, és elvártam tőletek is, hogy tanítsátok az „Egy igaz egyház” tant, egy olyan módon, ami nagyon arrogáns, és bántó olyan emberek felé, akik őszintén keresik Istent. Azt gondolom, hogy arrogáns azt kijelenteni, hogy Krisztus Nemzetközi Egyházain kívül nem lehetnek megváltott tanítványai Krisztusnak. Teljes mértékben hiszek a megváltás bibliai tanításában, és nem ismerek egyetlen olyan magyarországi egyházat sem, ami ezt tanítaná és gyakorolná is, de nem ismerek minden egyes embert, és Isten egyedül az, aki tudja és megítélheti ezt a kérdést! Sajnálom, hogy ezt tanítottam, és még jobban, hogy ezt tőletek is elvártam.

Mint látható, SZP már ebben a bocsánatkérésben elhinti a magvait annak az állásfoglalásnak, hogy "nem ismer olyan egyházat, mely a megváltás bibliai tanítását gyakorolná", ugyanakkor elismeri, hogy nem ismer minden egyes embert, és az ítélkezés Isten privilégiuma.

Ami 2003 után ebben a kérdésben nem változott:
- a KME tagjai továbbra sem létesíthettek romantikus kapcsolatot más egyházak tagjaival;
- a vezetőség továbbra is egyházanként ítélte meg az embereket - "ez az egyház ezért tévtanító, az meg azért, szóval nem üdvözülhetsz, ha ezekbe jársz";
- Emberhalász kurzusokon kifejezett leckesorozatok épültek arra, hogyan kell meggyőzni a vallásos embereket;
- 2003 óta sem hangzanak el nyilvános prédikációk arról, hogy a KME-n kívül is lehet keresztényként élni;
- ha valaki elhagyja a KME-t, arra továbbra is úgy tekintenek, mint aki Istent hagyta el;
- ha valaki a magánvéleményét baráti beszélgetéseiben említi abban a kérdésben, hogy a KME nem az egyetlen üdvözítő egyház Magyarországon, akkor a vezetők a KME előtt tévtanítónak bélyegzik meg.

Mindezek miatt jelenleg is sokan élnek úgy Krisztus Magyarországi Egyházában, hogy azt hiszik, csak abban a gyülekezetben lehet keresztényként élni, azt semmilyen körülmények között nem hagyhatják el, és elhullottként tekintenek arra, aki mégis ezt teszi. De olyanok is vannak ebben a csoportban, akik tudják hogy nem ez az egy igaz egyház, de ezt félnek hangosan is kinyilvánítani. Ez az állapot megfelel az ICoC nemzetközi, 2003 előtti állapotának.

Az "egy igaz egyház teológia" nyilvános újjáéledése Budapesten (2012-2013)

Nagy Sándor (akkoriban a négytagú "felső vezetőség" tagja), nyilvános vasárnapi prédikáció, 2012. augusztus 12.):

Illetve vannak lelki események is, amik az elmúlt időszakban történtek. Az elmúlt három hétben lettek új testvéreink ... de sajnos vannak kevésbé jó események, mert vannak olyan testvéreink, akik elhagyták Istent és elhagyták Isten országát. De ez így van rendjén. Ez a helyzet. Ez így van rendjén. Isten működik és rostálja a népet. És a nekünk való dolog az, hogy ma itt tiszteljük Őt, ez a szerep jutott a megmaradt kevésnek, aki az x-ből itt van és nagyon örülök neki, hogy szabadságot, hidegfrontot félretéve gyerekekkel való foglalatosságot, arrébb téve problémákat itt vagyunk és dicsőítjük Istent. Szóval az élet megy tovább...

Ugyancsak Nagy Sándor tette a következő kijelentéseket (2012. szeptember 20) egy találkozón:

"Ez az egy igaz egyház, mert még senkivel nem tanulmányoztam a Bibliát, aki tanítványként élt volna."
"A lányom megkérdezte tőlem, miért hagyják el emberek az egyházat. Azért, kislányom, mert már nem szeretik Istent."

Mint láthatjuk, Nagy Sándor megismétli Szabad Péter 2003-as bocsánatkérésének állítását: nem ismerek egyetlen olyan magyarországi egyházat sem, ami ezt tanítaná és gyakorolná is. Miért ez a nyilvánvalóan arrogáns megállapítás maradt fontos a számára, és miért nem a bocsánatkérésnek az a része, hogy nem ismerek minden egyes embert, és Isten egyedül az, aki tudja és megítélheti ezt a kérdést?

Ezen a találkozón kizárták az egyházból Góra Szabolcsot, aki 15 éve volt a gyülekezet tagja. A kizárás alapvető okaként tévtanításokat határoztak meg. A három tévtanítás: az egyházat elhagyók lelki státusza, a vezetők követése, a szabad akarat.

A kizárást és megjelölést Szabolcs később így kommentálta:

Három egyszerű „véleményt” fojtott belém, méghozzá nagyon is indulatosan, amik után megjelölt, mint tévtanítót:
- Krisztus Magyarországi Egyháza elhagyása nem jelenti automatikusan Isten elhagyását.
- a vezetőket nem „feltétel nélkül” követjük, hanem abból adunk, amink van, önként, és más prioritásainkkal is összevetve (munka, fizikai család, stb.).
- a szabad akarat a számomra azt jelenti, hogy az életemre vonatkozó döntéseket végső soron én hozom, mert az életemet és a döntéseimet Isten elsősorban rajtam fogja számon kérni.

Később Szabad Péter egy megbékélést célzó találkozón (2013 június 23) Gyökeres Zoltán és Szepessy Gábor társaságában elismerte, hogy a kizárás alapvető oka az volt, hogy Góra Szabolcs "megváltottnak tartott egy diákot azután is, hogy az elhagyta a KME-t; sőt, ezt a véleményét mások előtt is hangoztatta".

Ugyanezen a találkozón Szabolcs (aki már kizárásakor is hivatkozott erre) ismét Douglas Jacoby internetes állásfoglalásából idézett (http://www.douglasjacoby.com/q-a-0393-leaving-the-church-or-leaving-god/):

Az emberek számos különböző ok miatt hagyhatnak el egy gyülekezetet:
- Bántalmazó viselkedés - úgy érezhetik, hogy kihasználják őket ahelyett, hogy tisztelnék, vagy úgy érzik, hogy képtelenek megoldani a kapcsolati konfliktusukat.
- Éheznek lelkileg - nem laknak jól az Írásokkal, mert az egyházi programok dominálnak és kiszorítják a tápláló bibliai tanításokat.
- "Visszamennek a világba" - hiányzik nekik a régi életük "szabadsága" (2Péter 2:19-22).

A szomorú tény az, hogy miközben sokan elhagynak egy egyházat, mert visszavágynak a világba és nem értékelik az Istennel való kapcsolatukat, addig mások éppen azért mennek el, mert azon fáradoznak, hogy megőrizzék a kapcsolatukat Istennel. Úgy érzik, támadás alatt állnak a helyi gyülekezetükben, és elhagyják a gyülekezetet, (irónikus módon) nem azért, hogy elhagyják Istent, hanem hogy megtalálják őt!

... Röviden, egy helyi gyülekezet elhagyása nem ugyanaz, mint Isten elhagyása. Elkötelezettek vagyunk a lelkiismeretünkhöz és a Bibliához, és néha az emberek tiszta hittel hoznak nehéz döntéseket, hogy elhagyjanak barátokat és a gyülekezetüket. Isten a bíró. Ha ők nem lesznek egy bibliai közösség tagjai, végül meghalnak (lelkileg). De nem a mi dolgunk kimondani ezt az ítéletet.

Szabolcs azt állította, hogy a diák, aki a közösséget elhagyta, az első ok miatt, vezetőinek szellemi erőszakot alkalmazó módszerei miatt tette ezt. A lehetőségről, hogy emberek a vezetők kegyetlensége miatt elmennek az ICoC-ból, 2003-ban már Boston is írt, amikor bocsánatkérő levelében megfogalmazta: hiszünk abban, hogy egyes esetekben a rossz vezetési stílus is hozzájárult ahhoz, hogy emberek elhagyták a gyülekezetet, és ahol ez történt, mi mélyen sajnáljuk.

SZP válasza az volt, hogy Douglas Jacoby-nak vannak furcsa tanításai, amelyekkel az ICoC sem feltétlenül ért egyet. Ebben a kijelentésben már van egy erős csúsztatás, mert az ICoC megosztott, és amivel az egyik egyházvezető nem ért egyet, azzal a másik igen. De különösen szomorú ez a kijelentés annak tekintetében, hogy SZP mindig is felháborodottan kardoskodott a "rágalmazó, bomlasztó beszéd ellen"  - ha az róla szólt -, itt pedig Doug háta mögött ugyancsak rágalmazóan és bántó módon beszélt róla. Az is említésre méltó, hogy Douglas Jacoby éppen ezt a beszélgetést megelőzően, 2013 május 11-én tanított a KME-ben. Jacoby az egész napot tanítással töltötte, és SZP természetesen nem úgy konferálta fel, hogy "Doug-nak vannak furcsa tanításai, de azért hallgassátok szeretettel".

2012-ben az érintett vezetők nem ismerték el Szabolcs igazát, hanem támadni kezdték. Ez vezetett végül Szabolcs kizárásához. Egy évvel később született egy részleges bocsánatkérés, melyet Harangi Anna az elüldözött diáknak írt, és ebben ezt olvashatjuk:

Egyszer még Szabi mondta nekem, hogy téged az bántott azzal a nagyon gáz evcsis üggyel kapcsolatban, hogy hatalmaskodtam feletted...és elveszítetted a szabadság érzésedet. Bennem amikor mondta, az jött fel, hogy dehogyis! Nem azt akartam....nem akartam én hatalmaskodni feletted...

De ma már értem! Nagyon elszúrtam azt a beszélgetést, amikor arról igyekeztelek meggyőzni, hogy bízz a vezetőben....egyáltalán nem arról beszéltünk, ami téged bántott. Amikor arra hivatkoztam, hogy én vagyok a vezetőd, valóban hatalmaskodtam. Nagyon nagyon sajnálom:( Bocsánatot szeretnék kérni! Ma már tudom, hogy a bizalmat, és a tiszteletet, egy kölcsönös, szereteten alapuló kapcsolattal lehet elnyerni.

Annának, aki egy időben a KME egyik csúcsvezetője volt, több év vezetés után kellett megértenie, hogy az igazi vezetés egy keresztény gyülekezetben nem tekintélyelven alapszik. De vajon szembenézett-e vele, hogy a törvénykező és autoriter vezetés - mely a Szabad-házaspártól indult ki, akik újjáépítették 2003 után a Kip McKean teológiáján alapuló vezetési struktúrát - mennyi pusztítást okozott emberek szívében és lelkében, az egész közösségben?

Természetesen sem a Szabad-, sem a Harangi-házaspár felelősségét nem ismerték el a KME előtt, így azok, akik a diák és más diákok védelmére keltek 2012-ben, javarészt ki vannak zárva, meg vannak jelölve, el vannak üldözve.

Azonban az egy igaz egyház teológia létezésének vannak egészen más, megdöbbentő megnyilvánulásai is:

Egy diák leveléből (2013 január 07):

A baptisták óta látom a saját szememmel, h az igazság nem kizárólag itt van.

Egy házas Molnár Adriánnak írt leveléből (2012 december 04):

Olvastam egy levelet John Louis-tól, aki ha jól emlékszem a szingapuri ICOC egyházat vezeti. Ő világosan ezt írta a Szabolcsnak:
"As far as ICOC being the only true church, the answer is "no". Anyone who follows the bible is part of God's universal kingdom."

Ez szíven ütött. Egy nagyra becsült egyházi vezetőnk azt állítja, hogy nem vagyunk az egyetlen, igaz egyház?! Máshol is lehet valaki tanítvány, megváltott?! Mi folyik itt?!

Ekkor elkezdtem kutakodni a neten, mert természetesen nem hagyott nyugodni. Átfutottam Henry Kriete ominózus levelét is, ahol világosan leírja, hogy hatalmas arrogancia volt részünkről (ICOC!) azt állítani, hogy mi vagyunk az egyetlen, igaz egyház. 2003-ban! Erre az ICOC egyházak válasza egységesen a helyeslés volt a világ minden tájáról. Onnantól kezdve az ICOC nem tanítja azt, hogy az egyetlen, igaz egyház lenne. Nem tanítja azt, hogy ne mehetnél-e át egy olyan egyházba, ahol ugyancsak a helyes tanítás van, és nem tartozik az ICOC-hoz. Még több forrást is találtam, pl a Unity Proposalban, ahol világosan leírták, hogy ha valamelyik (akkor még ICOC) egyház nem akar együttműködni a továbbiakban az ICOC-cal, attól ők még ugyanúgy testvéreink maradnak a Krisztusban.

Még több forrást is sorolhatnák, akár az ICOC wikipedia cikket, ahol le van írva világosan, hogy mi nem tartjuk magunkat az egyetlen, igaz egyháznak, csak egy egyház vagyunk Isten univerzális egyházában.
...
Sajnos senki sem közölte velünk az egyházi tanítás változását, magáról az egyházról a Kriete féle levél után. Azóta is azt tanítjuk és abban hiszünk (ismétlem itt, Budapesten), hogy aki elmegy tőlünk, vagy nem akar hozzánk csatlakozni, mert egy másik egyházban szeretne lenni, az nem lehet megváltott.

Kérdezem én, miért?

Az elmúlt években én magam is tanítottam és neveltem tanítványokat ez ügyben, és meg voltam győződve arról, hogy az ICOC-on keresztül vezet az egyetlen út Istenhez. Azt látom, hogy emberek lettek e miatt fenyítve és akár kizárva a budapesti egyházból, mert nem ezt vallották.

Mindez azt jelenti, hogy mi már régen nem vagyunk az ICOC tagja, csak papíron, de ez a kisebbik baj. A nagyobbik baj, hogy hamis tanítást tanítunk, és ezzel rengeteg szenvedést okozunk olyanoknak, akik őszintén akarják követni Istent, mi több, tévútra vezetjük az egyházunk tagjait. És gyakorlatilag ezzel megszűntünk Isten Egyháza lenni...

A megbékélést célzó találkozó (2013 május 23) után Szabolcs egy többeknek írt körlevélben az alábbi kijelentést is tette:

Szepy, azt mondtad, nem zárod ki a matematikai esélyét, hogy más gyülekezet is megváltó legyen. Mit mondtál ezzel valójában? Mit mondana az audiovizuális gesztuskommunikátorod, ha ezt a mondatot visszajátszatnánk vele? Nem szomorú kicsit egy ilyen kijelentés? Nem arrogáns?

Szepessy Gábor válasza:

Ha jól emlékszem, azt mondtam, hogy nem zárom ki a matematikai esélyét, hogy vannak olyan emberek Magyarországon, akik a Biblia alapján rájöttek az igazságra és megtérve, megkeresztelkedve megváltottak lettek. Más gyülekezetben nem hiszek, mert nincs okom, hogy higgyek. Ha lennének, akkor úgy elrejtőznének, mint a második alapítvány az első elől, hogy titokban korrigálják annak esetleges eltévelyedéseit. (a'la Asimov). Egyébként hogy lehetne, hogy egy buzgón evangelizáló tanítványokból álló gyülekezetről senki sem hallana? Vagy Isten el akarná rejteni az egyik gyülekezetét a másik elől? Ennek mi értelme lenne?

Tehát 2003 után tíz évvel, tíz évre rá, hogy az ICoC kollektíven bocsánatot kért az "egy igaz egyház" tanítása miatt, visszajutottunk ide: más gyülekezetben nem hiszek.

Végezetül pedig Shawn Wooten kijevi egyházvezető prédikációja a KME hétközi istentiszteletén (2013 május 29):

Isten ezekben az országokban az elmúlt húsz évben dolgozott. És a bostoni és új-angliai vezetők és az ottani vezetőség segítségével segítettek nekünk, hogy az elmúlt években támogassuk ezt a régiót. És a mi egyházunk családja a kelet-európai egyházaknak a családja. Szóval amikor azt mondom, hogy kelet-európai egyházközösség, vagy egyházak családja, akkor erről beszélünk: Észtország, Lettország, Litvánia, Lengyelország, Ukrajna, Moldávia, Románia, Szlovákia, Magyarország, Szlovénia, Horvátország, Szerbia, Görögország, Törökország, Ciprus, Albánia, Macedónia... Szóval ez a kelet-európai egyházközösség. Húsz országról beszélünk. 270 millió ember van itt. És 3328 keresztény él ebben a régióban. 24 egyházban.

Shawn prédikációja egyértelműen azt a KME-ben élő álláspontot tükrözi, hogy ők az egyetlen üdvözítő egyház. 270 millió emberből mindössze 3328 keresztény. Mi ennek az üzenete egy lelkileg éretlen gyülekezetben, amelyben nincsen nyilvánosan elismerve, hogy nincsen joguk megítélni, melyik egyházban ki keresztény és ki nem?

Logikai buktató

A más gyülekezetben nem hiszek és az egy város egy gyülekezet jellegű kijelentéseknek maga Kip McKean adta meg a kegyelemdöfést. Kip pontosan azt tette az ICoC-vel, amit korábban a mainline CoC-vel is, vagyis egy még újabb egyházat kezdett (International Christian Churches, ICC - korábban az ICoC-t is rövidítették ICC-nek, de már Kip új mozgalmát értjük alatta). Kip az Első Alapelvek teológia alapján szervezi új egyházait, vagyis voltaképpen a 2003 előtti ICoC-t folytatja.

Ettől kezdve ha az ICoC eltéli az ICC-t, akkor saját korábbi önmagát ítéli el. Ha az ICC-t szektának minősíti, saját korábbi önmagát minősíti annak. Ha az ICC nem üdvözít, akkor 2003 előtt az ICoC sem üdvözített.

Mi történik aznap, amikor Kip új mozgalma eljut Budapestre? A mainline CoC már itt van, és a megtérésről, tanítvánnyá válásról ők is ugyanazt tanítják. És erről a gyökérről az évek, évtizedek, évszázadok során hány tucat, vagy hány száz új egyház fog fakadni, akik mind csak véleménykérdésekben térnek majd el egymástól, de saját törvénykező gyakorlatuknak köszönhetően nem ismerik majd el a másikat?

Figyelmeztetés

Sokan a KME tagjai közül ritkán állnak elő őszintén a mondanivalójukkal. Előbb behálóznak, kapcsolatot építenek, célzottan mutogatnak a Bibliából pár dolgot, csúsztatnak, ferdítenek, sulykolják a propagandát - mindezt hitből, a legnagyobb jóindulattal, saját megtévesztettségükről nem tudva teszik. Folyamatosan keresik, meddig mehetnek el. Ha úgy érzik, túllőttek a célon, akkor  visszahátrálnak és később újra próbálkoznak. És közben azt gondolják, még nem vagy elég nyitott. Tehát valójában nagy valószínűséggel nem mondják elsőre a szemedbe, mit gondolnak rólad, vagy az egyházadról. Helyette inkább bólogatnak, mosolyognak és igyekeznek a bizalmadba férkőzni.

A modern farizeusok első számú ismertetőjele az, hogy kizárólag saját gyülekezetüket tartják "megváltónak" (vagy esetleg még az ahhoz nagyon hasonlóakat), és egyáltalán, nagyon szívesen beszélnek a megváltás feltételeiről. Olyan teóriát vázolnak fel, ami csak rájuk igaz, illetve rájuk sem; mégis szeretnék elhitetni magukról a sugallt képet. Voltaképpen egy szektajellegű gyülekezet olyan, mint egy korrupt hivatal: lelki közbeszerzési eljárást ír ki olyan "üdvözítő intézményre", amelyben a kiírási követelményeknek kizárólag ő felel meg. Valójában nincsen üdvözítő egyház, Krisztus maga a Megváltó, és neki van egy univerzális Egyháza, földi teste, amely konkrét, "jogilag bejegyzett szervezetekkel" nem körülírható.

Az Újszövetség nem beszél arról, hogy hagyd el a gyülekezetedet, ha találtál egy "biblikusabbat". Az is igaz ugyanakkor, hogy szerető, képmutatás nélküli és egészséges tanításokat ismerő, értő és gyakorló gyülekezetek tudnak igazán gyógyító hellyé válni mindazok számára, akik lelki életet keresnek.

Sok minden megváltozott az első század óta. Számos gyülekezet jogi státusszal rendelkezik, tanításaik és gyakorlatuk viszont kisebb-nagyobb mértékben eltér egymástól. Ez összezavaró lehet mind egy régóta hívő, mind egy új lendülettel Istent kereső ember számára. Csak azt tanácsolhatjuk, hogy jegyezd meg az aranyszabályt: ne ragadj le annál a gyülekezetnél, amely magát az (elméletben, vagy gyakorlatban) egyedül üdvözítőnek állítja be, vagy előszeretettel támadja a többit. Jó kérdés lehet ennek megállapítására, hogy a gyülekezet tagjai házasodnak-e más gyülekezetek tagjaival (kérdezz rá, és ha nincsenek példák, vagy csak mutatóba vannak, akkor az a hely egy csapda).

Az istentelen vezetés és az arrogáns teológia tragikus következményei

Amit a londoniak írtak Kip-nek, Budapesten is elmondható.

Sok nő veszítette el a szülés lehetőségét, miközben várta a KME-ben az igazit. A gyülekezet alkotmánysértő működést tudott és tud megvalósítani az alapvető szabadságjogok gyülekezeten belüli alkalmazásának (vélemény-nyilvánítás, szólásszabadság, párválasztás és szabad kapcsolatok) szankcionálásával, mert sokan hittek és hisznek benne, hogy nincsen hová menni - KME vagy Pokol, akkor már maradni még mindig jobb. Az új vezető, Molnár Adrián egy magánbeszélgetésben még tavasszal ugyan kijelentette, hogy nincsen joga senkinek elítélni azokat, akik a KME-ből mentek el, viszont ő maga is belebonyolódik az ítélkezésbe, amikor arról beszél, hogy aki keserűen, csalódottan, vagy valamilyen bűn miatt megy el, az Istent is elhagyja. Ennek nincsenek megfelelő teológiai alapjai, a gyülekezetből való távozás után a megbékélés, megbocsátás vagy bármilyen bűnből való megtérés nem a KME dolga, és bármiféle ítélet megfogalmazása továbbra is Isten kiváltsága marad.

Sajnos Adrián azzal, hogy nem állítja helyre a diákok mellett 2012-ben kiállók becsületét, inkább döntött úgy, hogy ezzel szemben támogatja a Szabad Péter által 2003 után is életben tartott romboló teológiát, és nem szembesíti a gyülekezetet a valódi helyzettel.

Az igaz egyház tanítás hatása társadalmilag elképesztően káros, a tagokat valósággal láncra veri és teljes kiszolgáltatottságba kényszeríti. Az egyetlen szerencse az ebben a tragikus dologban, hogy a legtöbb destruktív gyülekezet növekedésének korlátja éppen saját teológiájában és a szellemi erőszak formáinak rendszeres alkalmazásában rejlik, ami végül sokak szemét felnyitja és távozásra készeti - bármekkora sérüléssel vagy fájdalommal is jár ez.

A következmények azonban végtelenül elszomorítóak. Az alábbiakban néhány vallomásból, beszámolóból idézünk részleteket olyan emberektől, akik elhagyták a KME-t:

Megbeszéltünk egy találkozót ahol a Szabad Peti tájékoztatott, hogy mivel az elmúlt fél órában amikor arról beszéltem, hogy vagyok manapság, közben nem beszéltem Istenről ez bizonyítja, hogy nem vagyok megváltott és ha meghalnék akkor a pokolba jutnák. Megbeszéltük, hogy nem vagyok tanítvány, de járhatok a vendéges programokra.

Nem tudom elképzelni, hogy akármilyen gyülekezetbe járjak.

Én kb. mostanra jutottam el arra, hogy újra tudnék valami közösségbe járni. Talán.

Őszintén nekem szükségem van rá, hogy az ott történt dolgokról valakivel (még ennyi év után is) beszélni tudjak.

A válaszom arra, hogy nem kritizálhatjuk az ott lévő gyakorlatot, és tilos az érzéseinkről beszélni, engem arra emlékeztetett, mikor apám vert, és anyám az ajtóban állt és félve és gúnyolva mondta, most mit ordítasz (bár én nem érzékeltem, hogy ordítok), na ott is az volt a lényeg, hogy fájt, megalázó volt, és összetört az egész - azaz személyesen éltem át - de az volt a lényeg, hogy ez titok, azaz a látszat a lényeg, nem a valóság, másrészt, hogy az én felelősségem, hogy ezt a bántó viszonyt fenntartsam a hallgatásommal, és ne legyek áruló (ez is egy törvény volt). És ezekkel, meg a következményekkel rohadt szar szembenézni, például ott tartok, hogy semminemű keresztény közösségbe nem érzem magam képesnek elmenni, pedig tudom (most már), hogy vannak akik szembenéztek a kegyelem erejével, azzal amit tettek, és a gyógyulás útjára léptek. Sőt most, hogy ebben a csoportban részt veszek, megint hallom az egyik mindenható testvér hangját, "de én megtagadom magam, megcsinálom amit kell"- azaz nem bízhatsz Istenben és a kegyelemben, te rossz vagy, és nekem van igazam, mit kell tenned. Ilyen mikor egy közösség nem Krisztusban épül, hanem ember uralma akarja összetartani.

És nekem segítség, hogy erről beszélhetek, ugyanis, a legrosszabb az az elszigeteltség érzés volt, hogy amiről beszélek nem is létezik, és velem van a baj, még magamban sem bízhatok, mint amikor anyám direkt fájdalmat okozott, és én szóltam hogy fáj, de azt mondta: nem fáj.

Én tudom, miről beszélsz. Évek óta nem járok a KME-be, és csak tavaly tudtam eljutni odáig, hogy a kereszténység, az Istenhit nem a KME privilégiuma.

Én mar említettem, hogy úgy jöttem el az egyházból. hogy meg voltam győződve a Pokolba jutok, és évekig Istenre se mertem gondolni, nem hogy imádkozni!

Én most is max kritikus helyzetekben imádkozom, és főleg a társammal közösen, az ő megnyugtatására - mert szépen imádkozni azért megtanultam... de az érzés  bennem van, hogy ehhez nem vagyok méltó.

Végső konklúzió:

Bármely vallási közösség, egyház vagy mozgalom mely önmagát elméletileg és/vagy gyakorlatban egyedül üdvözítőnek állítja be, destruktív szekta, mely az élet fontosabb területein beszűkíti a tudatállapotot és korlátozza a lehetőségeket, kiszolgáltatottá teszi a tagokat, és elpusztítja az életet.

A Valláspatológia című könyv "kizárólagos egy igaz egyház tanításhoz" kapcsolódó megállapításai (dr. Süle Ferenc, 1997):

A mások tiszteletének, az egészséges alázatosságnak, az ökumenikus szellemiségnek a hiánya talán a hegy hasonlattal illusztrálható a legszemléletesebben: a személyiség szellemi fejlődésének egyszerű modelljét egy hegycsúcs megközelítéséhez lehet hasonlítani. A szélrózsa minden irányából lehet lényegében haladni és lehet, hogy akik egymással ellentétes irányban haladnak, mégis ugyanazon cél felé igyekeznek. Persze ezt a hegy túloldaláról nehéz belátni.

Még jobb Pál hasonlata, aki arról beszél, hogy a szellemi egyház egy test tagjait képezi ('Kor. 12:13-26). Így, egy májsejt nem várhatja el egy izomsejttől, hogy az májsejtként működjön. Nincs joga az idegsejtnek azt mondani, hogy csak aki így működik, az az igazi, sőt az se biztos, hogy az idegsejt meg tudja érteni, hogy a szívizomsejt hogyan működik, stb. A fontos az, hogy minden sejt és szerv tisztában legyen a maga funkciójával és azt végezze el. Ha pedig egy sejtféleség erőszakosan a saját mértékén túl elszaporodik, azt rákos daganatnak nevezzük. Ez a torzulás rákos modellje.

Ennek a torzulásnak mélylélektani gyökere gyakran a tudattalan narcizmus. A többi ember démonizáltnak minősítése és pokolra ítélése nagyon távol esik a keresztény örömüzenet ökumenikus lelkületétől. A jelenség mélylélektani elemzése érthetőbbé teszi a kérdést. A szubjektív tapasztalatot - archetipikus jellege miatt - objektív, egyetemes realitásként éli át az ember.
...
... Az alapvető tévedés akkor következik be, amikor nárcizmusában automatikusan kizárja, hogy a megtapasztalt egyetemes valóságot más, más úton, másfajta élményeken keresztül is átélheti. A nagyrészt tudattalan narcisztikus állapot, a rejtett önimádat viszont minden más lehetőség kizárását eredményezi. Sőt a másságot, mint fenyegetést éli át, ami az ő élményének a hitelességét megkérdőjelezi, ezért azt ellenségnek minősíti és harcot hírdet ellene. A szellemi torzulás így fokozódik és patológiás méreteket is ölthet. Úgy tapasztaltuk, leggyakrabban ebben áll a sok új vallási mozgalmat is meghatározó, beszűkítő és eltorzító kizárólagosság mélylélektani háttere, amihez azután további egyéni és közösséglélektani folyamatok is csatlakoznak.

Végezetül egy nagyobb részlet Kriete 2003-as leveléből

Szinte minden, a mozgalmunkra vonatkozó kritikát bűnösnek találtunk. Azzal vádoltuk az embereket, hogy rossz  a szívük, rossz hozzáállásuk van vagy függetlenek, amikor nagyon gyakran meg volt a joguk, hogy úgy érezzenek ahogy éreznek. Amikor bárki elhagyta az egyházat, automatikusan be lett kategorizálva, hogy „elhullott”. De miért? Sokan lelkiismereti okok vagy a durva bánásmód miatt hagyták el az egyházat, vagy amiatt, ahogy vezetve voltak, kelepcében vagy bűnösnek érezték magukat. Igazságos és jogos kijelenteni, hogy valaki elhagyja Istent azért, mert elhatározta, hogy elhagyja a sorainkat? Mások úgy döntöttek, hogy maradnak - de állandó félelemben élnek, hogy megbélyegzik őket, mint széthúzót vagy nem lojális tanítványt, ha nem értenek egyet-, és rutinosan követik a rossz tanácsot az engedelmesség jegyében. Mások egyszerűen érzéketlenné válnak, szenvednek csendben, hátul ülnek és eljátsszák, hogy halottak.

„Isten modernkori mozgalmának” hívjuk magunkat, és azt mondjuk, hogy mi „definiáljuk a kereszténységet a generációnknak”. A „Királysággal” tettük magunkat egyenlővé, mintha mi lennénk az egyetlenek, és nem csupán a Királyság része – a Királyság, amely a Királyhoz tartozik és amelyet Isten ismer egyedül. Amikor magunkat az „Egy igaz egyháznak” hívjuk, az arroganciánk a következőket okozza:
a) Hallgatólagosan minden, amit mondunk helyes, mert mi vagyunk az igaz egyház
b) Ezért: teljesíts, ne kérdezz, és ne is gondolj az elhagyásra. Hová tudnál menni? Vagy „mi” – vagy a Pokol kapui.

Azt tanítottuk, hogy egyedül mi vagyunk az „igaz királyság”, „igaz tanítványok”, és az „Egy Igaz Egyház”. És nem csak tanítottuk, de hittük is, és erősen védelmeztük ezeket az állításokat – mi tudjuk, mit csinálunk, mi visszaállítottunk újra és újra, mi vagyunk a maradék, akik kegyelem által lettek kiválasztva, mi vagyunk az egyetlen egyház az első század óta...
Építettünk, szándékosan, (vagy kicsit sem bontottunk le - szándékosan) egy ellenőrző és megfélemlítő kultúrát, amely kizárja és félretolja azokat, akik „nem értenek egyet”.
Ez a hatalom helytelen használatát okozta és ezzel elárultuk a Krisztusban lévő szabadságunkat.
Néhány egyházunkban, a gazdag vezetők még gazdagabbak lettek. Néhány egyházunkban a próféták és papok határozták meg a saját hatalmukat. ... Néhány egyházunkban, pl. Los Angeles, kijelölték a nevelőt, amennyiben nem értettél egyet, elmehetsz. De hova mennél, hiszen mi vagyunk az „egy igaz egyház”? Természetesen, a Pokolba. Ez beképzeltség, ilyen egyértelmű és egyszerű.

Kapcsolódó és felhasznált szakirodalom:

Az ICoC történelme:

http://reveal.org/abouticc/iccroots.html

Kip McKean bocsánatkérő leköszönő levele:

http://www.newcovpublications.com/icc/resignation_letter.htm

Henry Kriete 2003-as levele és az arra adott válaszok (köztük a londoni gyülekezet levele):

http://www.newcovpublications.com/icc/hkriete.pdf
http://www.newcovpublications.com/icc/reactions.htm
http://www.newcovpublications.com/icc/comments.htm

Szabad Péter, volt KME-egyházvezető 2003-as bocsánatkérő levele

https://docs.google.com/file/d/1DY_pDuGVD-YoqWuHU6lwZpxzQRt4qXYXog4nFSWN2tjn9MKFSehe1CpeykfK/edit

Kip McKean tanulmánya és az arra adott londoni válasz (2003):

http://www.tolc.org/frombabylontozion.pdf
http://www.newcovpublications.com/icc/reply.htm

Jacoby cikke egy gyülekezet elhagyásáról:

http://www.douglasjacoby.com/q-a-0393-leaving-the-church-or-leaving-god/

Henry Kriete 2005-ös levele egy barátjának az ICoC-ról:

www.reveal.org/news/H2G_Still.pdf

Az ICoC múltjáról és jelenlegi megosztottságáról szóló tanulmányok:

www.reveal.org/library/theology/Toxic.pdf
www.reveal.org/abouticc/factions.html
www.reveal.org/library/history/enjoythesilence.pdf

Akik magukat az egy igaz egyháznak titulálták:

http://www.theholdemans.com/Compare.htm

A CoC, ICoC és ICC wikipédia oldala:

http://en.wikipedia.org/wiki/Churches_of_Christ

http://en.wikipedia.org/wiki/International_Churches_of_Christ

http://en.wikipedia.org/wiki/International_Christian_Church