Szektatagok-e a szekta-tagok? Meggyőződésem, hogy NEM!

Hiszek abban, hogy a szekta szó egy ritka állapotjelző, és nem egy végleges, visszavonhatatlan titulus. Valószínűleg a világ számos olyan gyülekezete, amelyhez Istent kereső emberek csatlakoznak, megél különböző helyzeteket, elmozdul a törvénykező magatartás, vagy akár a bűnök hajhászásának irányába anélkül, hogy szektának nevezhetnénk. Látjuk ezt a Jelenések könyvében is, ahol Jézus hét különböző gyülekezetnek üzen, és mindnek elárulja, hogyan erősödhet meg, vagy térhet egy olyan útra, amely visszaviszi a tagok szívét az első szeretethez.

A szekta szó elég erős kifejezés, és általában azt értjük alatta, amit a piros lámpa jelent a zebránál: veszély. Méghozzá vallási értelemben vett veszély. Nem is nagyon van más szavunk erre a veszélyre, mint a szekta.

Ugyanakkor én még olyan embert nem láttam, aki szektát keresett volna magának, vagy lelkes lett volna amiatt, hogy ilyen helyre jár. Őt nevezném szektatagnak. Az Istent kereső emberek azonban Istent keresik bárhol és bármikor, legyen az egy történelmi egyház, vagy egy világvége váró kultusz. Egy csoport sosem attól lesz destruktív, hogy tagjai tudatosan rombolni akarnak. A hitük, a világképük az, ami eltorzul, és ez az, ami mások számára gyülekezeten belül és kívül bántalmazóvá teszi őket. A destruktív csoportokba járó emberek nem szektatagok, hanem jóhiszemű, jóindulatú, jószívű emberek, akik az Istentől kapott eszközöket helytelenül alkalmazzák.

Miért alkalmazna valaki helytelenül egy isteni eszközt? Azért, mert hibás teológia, vagy egyszerűen emberi okoskodás, primitív logika áll mögötte. Egy romboló gyülekezet, nevezzük így: szekta tagjai teljesen jó szándékkal, akár buzgón képesek megvalósítani egy "világi értelemben" is deviáns, vagy csak elszomorító viselkedési mintát.

Szeretnék erre néhány példát mutatni:

A gyülekezet egyik tagja úgy döntött, hogy szó nélkül hagyja a vezetők bűneit, sőt, tűr mint Jézus, hogy a vezetők rajta keresztül nagyobbak lehessenek. Ezzel a hozzáállással, a helytelenül használt alázattal, amely már inkább konfliktuskerülés, feladja  önmaga védelmét és a vezetőjének sem ad lehetőséget a megtérésre. Jó szándék? Megvan. Jó szív? Kétségbevonhatatlan. Krisztusi megoldás? Nagyon erősen vitatható. Krisztus azt mondja, hogy az egyházban a vezetők nem hatalmaskodhatnak a követőiken (Lukács 22:25-26). Ha ez mégis megtörténik, ott magának Krisztusnak a neve sérül. Ha pedig ez a hatalmaskodás rendszeres gyakorlattá válik, az eredmény katasztrofális.

A budapesti gyülekezet egyik csúcsvezetője néhány napja kinyilvánította, hogy Magyarországon a KME-n kívül egyetlen más gyülekezetet sem tart üdvözítőnek. Ezen kijelentés mögé természetesen nem tett védhető teológiát (hiszen ilyen nincs), hanem azt mondta, hogy még nem találkozott más gyülekezetből származó buzgó tanítvánnyal. Vagyis eleve a keresztény fogalmát végeredményben valahogy úgy definiálja, hogy kifejezetten úgy éli meg az Istennel való gyakorlati kapcsolatát, ahogyan én. Másfelől igen arrogáns hozzáállást valósít meg, mert a fenti kijelentés még akkor is húzós lenne, ha az, aki kinyilvánítja, előtte minden egyes magyarországi gyülekezetet és közösséget végiglátogatott volna (amiről, mondanom sem kell, távolról sincs szó). Mégsem "szektatag", egyszerűen nem néz vele szembe, vagy nem is tudja, hogy saját vallási organizációjában, az ICOC-ban már régen nincs markáns egyvélemény arról, hogy csak az ő gyülekezeteik lennének megváltóak. Mellesleg ha már az állításának nincsen teológiai alapja, ez a tény is megszólaltathatná a vészcsengőt a fejében.

Szomorú gyakorlat, hogy amikor valaki a KME-t elhagyja, és nem reagál jól a szeretet-bombázásra, a KME-barátai nagyon gyorsan elhagyják. Akad, aki imádkozik, hogy "Isten törje össze a hűtlent". Van, aki azért nem tartja tovább a kapcsolatot az illetővel, mert "nehogy már a világban neki jó legyen". Megvonják tőle a közösséget, hátha kialakul a "lelki hiánybetegség", és a függő visszamenekül a KME soraiba. A gondolkodásmód hibája az, hogy aki a KME-ből a vezetők bűnei miatt távozott, aligha fogadja pozitívan, hogy még azok is faképnél hagyták és nem álltak ki mellette, akiket a barátainak vélt. Ezek az "egyháztagok" is jó szívvel valósítanak meg egy kegyetlen bánásmódot, és az összkép, amit mutatnak, letaglózóan szeretetlen.

Aztán itt van a tanácskérés kérdése. Példabeszédek könyvében van néhány idézet a tanácskérés hasznosságáról. A KME-ben a tanácskérés a kontroll egyik legfontosabb eszközévé vált. Ha teszel valamit, ami bárkinek nem tetszik, máris érkezik a kérdés: "kértél erről tanácsot?". Ha nem, akkor legtöbbször kihozzák, hogy bűnben vagy. Nem gonoszságból, de a tagok egyszerűen nem engedik egymást felnőni. Mindenki mindenkitől mindenben tanácsot kér. Kívülről nézve borzasztó, belülről megélni rettenetes volt, hogy mennyi örömöt rontott és ront meg ez a hozzáállás, mennyi törvénykezést szült, és hogyan vált egy építő lehetőség pokoli teherré, istentelen emberi parancsolattá.

Sorolhatnánk még más, nagyon fájdalmas megnyilvánulásokat is, és a későbbiekben meg is tesszük. A lényeg az, hogy mindenre van magyarázat, ami a tagok cselekedetei mögött áll (még ha ez egy tévtanítás, emberi érvelés vagy hibás logika alapján születik is meg), de az összkép rettenetes, a gyülekezet profilja pedig sokak számára romboló és pusztító.

Jeremiás 5:30-31 leírja a lényeget:

Szörnyű és borzasztó dolgok történnek az országban: 

A próféták hazugságot prófétálnak,

a papok tetszésük szerint hatalmaskodnak, népem pedig ezt szereti!

De mit tesznek majd, ha itt lesz a vég?! 

Krisztus Magyarországi Egyháza tagjai megszokták, hogy vezetőik hatalmaskodnak rajtuk. Nem feltétlenül autoriter parancsokkal, de a csoportnyomás, az eltorzult tanítások és hibás meggyőződések összes eszközével. Ennek a gyülekezetnek a vezetése a személyes befolyás manipulatív erejére támaszkodik a bibliai igazság által működő egészséges gyülekezet létrehozása helyett. Így válik Isten álma emberek rémálmaivá, így lesz egy vallási közösségből személyi kultusz, vagyis szekta - jószívű emberek közreműködésével, szektatagok nélkül.

Egy szomorú ünnep - 20 éves a KME

Miképpen lehet egy születésnap szomorú? Nyilván akkor vegyül az örömbe üröm, ha az, akit éltetünk, nagyon beteg, vagy olyan fájdalmat okozott (esetleg okoz) nekünk, amit nem tudunk, vagy nem akarunk félretenni.

Krisztus Magyarországi Egyháza 1993-ban kezdte meg magyarországi működését. Alig néhányan érkeztek az International Churches of Christ akkori magyar származású tagjai közül, bostoni támogatással, és azonnal elkezdtek egy budapesti gyülekezetet alakítani. Ez a néhány ember a kétezres évek elejére nagyjából 100-120 fős gyülekezetetté bővült, amely létszám ma, 2013 nyarán 140 fő körül mozog. Megjegyzendő azonban, hogy az alapítók közül sokan már elhagyták ezt az egyházat, és a jelenlegi tagok több, mint fele is 2003 után keresztelkedett.

Mi történt 2003-ban? Akik eddig is olvasták a blogot, azok tudhatják, hogy az ICOC egyik londoni vezetője, Henry Kriete közzétette forradalmi levelét, melyben visszásságokról, romboló és diktatórikus vezetésről, anyagi visszaélésekről és bibliaellenes gyakorlatról számol be. Ez a levél őszinte és nagy hatású volt, s bár Kriete elsősorban az ICOC felsővezetésének írta, mégis kiszivárgott és rengeteg rejtett feszültséget hozott felszínre. Az eltitkolni próbált botrány kirobbant, és megingatta az egész ICOC-ot, melynek tagsága nagyjából 160 ezer főről 85 ezer köré esett vissza. Nem kerülte el a botrány a budapesti gyülekezetet sem, amelynek ekkora nagyjából 190 fős tagsága esett 120 fő köré. Számos egyházban a vezetőséget elbocsátották, és igyekeztek szakítani az akkori, valóban nagyon mérgező, és e blogon korábban már taglalt gyakorlattal.

Számos gyülekezet vezetője vagy vezetősége bocsánatkérő levelet írt, mely levelek általában az arrogáns és elnyomó vezetés, az egyházi hiearchia, véleménykérdésekben való uralkodás, pénzügyi visszaélések, az "egy igaz egyház" tanítása témakörébe tartoztak. Így történt ez Budapesten is, ahol ugyancsak részletes és töredelmes bocsánatkérő levél született a gyülekezet vezetője, Szabad Péter tollából.

Itt most hátra is dőlhetnénk. Kész a sikersztori, boldogan éltek, amíg meg nem haltak. És ez a világ számos pontján, az ICOC sok gyülekezetében bizonyára így is van. De nem Budapesten, ahol egy rövid átmeneti időszak után megkezdődött a restauráció, a 2003 előtti hatalmi struktúra visszaállítása. Megkezdődött a csendes tisztogatás is, melynek keretein belül az egyház vezetőjének ellenzékét elkergették vagy kiközösítették (sablonosan "széthúzó vagy, kritikus vagy, keserű vagy" kijelentésekkel). Éppen azért tűntek el a gyülekezetből oly sokan azok közül, akik még 2003 előtt keresztelkedtek, mert vagy nem látták a változást, vagy saját bőrükön tapasztalták, hogyan kezdődik elölről a vezetők hatalommal való visszaélése, miközben a kommunikáció, a propaganda a "minden szép és jó és már annyit változtunk" irányába módosult. A csalódottság vitt el sokakat, miközben az ígéret, a "mostantól más lesz, mostantól jobb lesz" végig ott lebegett a szemünk előtt. A gyülekezetet a vezetők újabb és újabb célokkal és programokkal próbálták motiválni. Őszi felkészülés, újévi felkészülés, tavaszi felkészülés, közös megtérés, közös fogadalomtétel, volt itt minden, csak hogy a hívőknek mindig legyen miből megtérniük. Aki elment a KME-ből, arról sokszor csak annyit lehetett tudni, hogy "már egy ideje nem volt jól lelkileg". Utóbb persze sokszor kiderült, hogy a háttérben kérlelhetetlen vezetőkkel folytatott kilátástalan konfliktus állt. Mivel azt, aki bármivel elégedetlen volt, azonnal elszigetelték (ha másnak is elmondod, az pletyka, rágalmazás, bomlasztás, vagyis BŰN), senkinek nem maradt más választása, mint a vezetővel beszélni, aki viszont ezt, miközben úgy tűnik, 2003 előtti vezetési stílusához és attitűdjéhez tért vissza, személyes támadásnak vett. A budapesti gyülekezet sokak számára lassan csapdává vált, amelyben a valódi problémák helyett a problémák feltáróit állították be hibásnak. Mi volt emögött? Presztízs- és hatalomféltés? Elvakult arrogancia?

Csapda. Egy hely, ahol ott vannak a barátaid, esetleg a társad is. Egy igazi Mátrix, ahol Te vagy Neo. Felébredtél, és a kérdés csak az, mit teszel. Visszaalhatsz (sokan ezzel kísérleteznek ma is), vagy megpróbálhatsz felébreszteni másokat, de akkor a rendszer ellensége leszel. És ebben a rendszerben bárkiből lehet Mr. Smith, az ügynök, aki ellened fordul, akár jóindulatból, sőt még félelemből is. És ha megpróbálsz változtatni, a szeretteid ellened fordulhatnak. Ez groteszk paródia, mert Jézus éppen azt mondja, hogy a világban való eszmélés olyan, mint felébredni a Mátrixból. Krisztus Magyarországi Egyházában a gyülekezetből ébredhetsz fel így: rádöbbenve, hogy amiben eddig szentül hittél, amit évek óta folyamatosan sulykolnak, azt már ICOC-szerte sem így tanítják, vagy legalábbis egyáltalán nincs egységes álláspont. És rádöbbenhetsz végül, hogy gyermekként kezeltek és soha nem ismerhetted meg az eltérő álláspontokat, csak azokat, amelyeket a gyülekezeted vezetője propagált. Nem kaptál lehetőséget a vélemény-alkotásra, az egység azt jelenti, hogy mindenre rá kell bólintanod.

Mit ünneplünk, amikor a 20 éves KME-re nézünk? Ha ember lenne, akkor azt mondanánk rá, kiszámíthatatlan, agresszív, teljesítményorientált, tekintélyelvű, megfélemlítő, törvényeskedő, manipuláló. Még a jó cselekedetekkel is manipulál, az ünnepléssel is evangelizál, a prédikálással is kontrollál. Ez a gyülekezet (ahogyan általában ez a zárt csoportok esetében természetes) a vezetője miatt formálódott erre a képre. Ez nem krisztusi kép, ez arrogáns vezetők hibáin és bűnein keresztül alakult ki.

Ünneplünk egy csapdát, amelyből sokan csak komoly sérülések árán tudtak kiszabadulni. Sokan pedig, akik a Mátrixban vannak, ünneplik jelenlegi helyzetüket. Tagadhatatlan, hogy ez lehet akár csodálatos, építő, felemelő, fantasztikus helyzet is. De attól, hogy egy diktatúrának lehetnek haszonélvezői, még személyi kultusz marad.

Ünneplésre, Budapesten nincsen ok. A csendes gyászra és a bocsánatkérések megkezdésére sokkal inkább lenne. Bocsánatkérésre attól a száztól, akik 2003 óta elhagyták ezt a gyülekezetet, bocsánatkérésre a több ezertől, akikkel tanulmányozták a Bibliát, megpróbálva rájuk erőszakolni azt az agresszív teológiát, amit túlnyomórészt már maga az ICOC sem ismer el. Ez a születésnap szomorú ünnep, olyan gyülekezeté, amely megismertet Istennel, hogy azután az ő nevében átvegye az életed felett az irányítást és megfosszon attól az igazi kegyelemtől és szabadságtól, amely Krisztusban várhat Rád.