2016. augusztus 16., kedd

A totális kontroll fenntartásának megértése: a BITE-modell

Az alábbiakban a Steven Hassan szektakutató által közzétett videót és annak fordítását osztjuk meg. A BITE-modell segít megérteni, milyen eszközökkel hozzák létre és tartják fenn a káros kontrollt és befolyást a tagok felett a KME-ben és más szektákban.


Steven Hassan:
Az egyik dolog, ami segített nekem, hogy kijöjjek az Egyesítő Egyházból (Unification church, "Moon-szekta") 1976-ban, az Robert J. Lifton munkássága volt. Ő a katonai hírszerzésnél pszichiáterként dolgozott az 50-es években és a kínai kommunizmus agymosási technikáit tanulmányozta. Mérföldkőnek számító munkája "A gondolkodásmód megreformálásának pszichológiája egy totalitárius rendszerben". 
Ebben a könyvben ő nyolc kritériumot fogalmazott meg, amelyek alapján eldönthető egy környezetről, hogy agymosásra, a gondolkodásmód külső megváltoztatására alkalmas környezetről van-e szó.
Ez a könyv és ez a model sorsdöntő szerepet játszott, hogy megértsem, mi történt velem, amikor az Egyesítő Egyházba toboroztak engem, a háromnapos tréning, a hétnapos tréning, és az összes többi indoktrinációra (a doktrína beültetésére) használt alkalom során.

Robert kutatásaira alapozva hoztam létre a BITE-modellt.

A "B" - (behaviour) a magatartás kontrollálása,
Az "I" - (information) az információ kontroll alatt tartása,
A "T" - (thought) a gondolatok/gondolkodásmód kontrollálása,
Az "E" - (emotional) az érzelmek kontrollálása.

A honlapomon (www.freedomofmind.com) mindegyik kategóriában elmagyarázom, hogy mi tartozik bele. Ilyenek például:

Magatartás-kontroll: mint például az alváshiány előidézése; név megváltoztatása; ruházkodás befolyásolása és megváltoztatása; kontrollált környezet kialakítása, ahol jutalmazás és büntetés váltja egymás és engedélyt kell kérni szinte minden döntéshez.

Információ-kontroll: pl. a tagtoborzáskor nem kapsz meg minden információt a csoportról, hazudnak neked, vagy fontos információt visszatartanak, illetve torzítják, ami alapján informált döntést tudnál hozni. Esetleg más forrásból használnak rólad megszerzett információkat, hogy manipuláljanak téged, hogy úgy tűnjön misztikus élményben van részed, miközben csak olyan információt használnak amit vagy te magad adtál meg magadról korábban, vagy valakitől megtudták rólad, akár "kémek" adhatják az infót, vagy bűnvallás során elmondott infót használnak később ellened.

A BITE modell egy eszköz arra, hogy bárki a maga számára megvizsgálhassa és mérlegre tehesse, hogy áldozatul esett-e gondolatkontrollálásnak (agymosásnak). De a könyvem új kiadásában (Freedom of Mind) már inkább használom, a jogtalan befolyásolás (undue influence) fogalmát, mert az agymosás kifejezés azt sugallja, mintha tudtunkon kívül damilon rángatnának, mint a marionett bábút (ami pszichológiai értelemben sokszor sajnos ténylegesen megtörténik). A jogtalan befolyásolás fogalmát szeretem jobban használni, mert ez mára egy jogi kategória, ami bemutatja, hogy  valaki egy felettes hatalom, erő használatával hogyan ássa alá egy másik emberben a képességet, hogy saját maga tudjon gondolkodni, és jó döntéseket hozni a saját életére.

Különböző modellek lettek kidolgozva ennek megértésére. Például egy barátom, Adam Shefland, aki jogi professzor, egy olyan modellt dolgozott ki, amely figyelembe veszi azt, hogy az adott ember hogyan lett hajlamossá téve a sebezhetőségre, és ráadásképpen vizsgálja a szofisztikált befolyásolási technikákat, amit egy egyén, vagy csoport alkalmaz. És ez a kettő (sebezhetőség megteremtése és kidolgozott profi befolyásolási technikák) kombinálva létrehozza azt, amit a mentálhigiéniában disszociatív zavarnak (identitászavar) nevezünk, amikor egy embert elválasztanak saját magától (identitásától) pszichológiai értelemben, és egy új szekta-identitást hoznak létre benne, hogy lenyomják az adott ember valódi énjét.

A kérdés, amit emberek sokszor megkérdeznek tőlem: hogyan lehet felismerni, ha jogtalan befolyásolás, gondolatkontrollálás vagy agymosás alatt vagyok épp?

És amit én szoktam válaszolni: ott és akkor nem tudod felismerni. Ez a dilemma része sajnos, mert a fő szoftvered - az agyad - összezavart állapotban van.

Emiatt a következőket szoktam javasolni: végy ki egy kis szabadságot, távolodj el kicsit a csoporttól, az emberektől akik befolyásolnak, menj el akár egy másik földrajzi helyre, és szigeteld el magad arra az időre, amíg tanulmányozod az agykontrollálás és jogtalan befolyásolás technikáit (Lifton modelljét, és a BITE modellt). Megfontoltan keresd a szükséges és kritikus információkat az egész csoportról és a csoport vezetőjéről, a doktrináról (alaptanokról), és kérj információkat azoktól az emberekről, akikkel korábban kapcsolatod volt a csoportban, de már nincsenek ott.
Ez, amit tanácsolok neked, tipikus esetben épp az ellenkezője annak, mint amit a csoport, vagy a csoport vezetője tanácsol neked: "ne beszélj velük, ők negatívak, ők elhullottak Istentől, vagy a sátán befolyása alatt vannak".
Pedig neked magadnak kellene utánamenned az információknak, és bízni magadban, hogy képes vagy megkülönböztetni tényszinten az igazságot a hazugságtól, és leellenőrizni a tényeket amiket hallhatsz. (Így olyan információhoz is eljuthatsz, amit addig szándékosan elhallgattak előled - a ford.).

Én arra szoktam kérni az embereket, hogy gondoljanak vissza rá, hogy amikor először találkoztak a szóban forgó csoporttal, mit gondoltak/mit reméltek, miben fognak részt venni ha csatlakoznak?
Hasonlítsák össze azzal, amit most tudnak, ennyi idő után, hogy mit csinálnak a csoportban és a csoporttal ténylegesen a hetek, hónapok vagy akár évek elteltével.
És kérdezzék meg maguktól (miután utánajártak a csoportról és annak vezetőjéről elérhető információknak): ha tudtad volna, amikor csatlakoztál, azt, amit ma tudsz, ennyi idő elteltével, csatlakoznál-e most?

És ha a válasz az, hogy soha az életben, akkor tudod, hogy jogtalan befolyásolás alatt voltál. És gratulálok, elértél a szabadság kapujához...

A vezetőnek való engedelmesség a legfontosabb tanítás.

További információ a BITE-modell mélyebb megértéséhez:

http://keresztenylelkiabuzus.blogspot.hu/2013/01/a-bite-modell.html

Egy, a BITE-modellt szemléltető prezentáció:


Az Internatonal Churches of Christ-ról néhány alapvető információ: http://www.reveal.org/.

A következő bejegyzésekben a BITE-modell alapján a Krisztus Magyarországi Egyháza szekta alapvető doktrínáival  és ezek gyakorlati megjelenési formáival foglalkozunk majd és bővebb információkat adunk a csoport vezetőjéről is.