2013. március 12., kedd

Ki az igazi ellenség?

E blog nem tekinti magát Krisztus Magyarországi Egyháza ellenségének. Létrejötte egy következmény, a KME-n belüli kegyetlen pszichológiai és teológiai bánásmód, a szellemi erőszak eredménye. Az összes korábbi bejegyzés valamilyen formában erről szól, feldolgozása mindannak, ami e blog szerzőivel történt, illetve figyelmeztetés mindenki számára, hogy ez a csoport jelen pillanatban nagyon veszélyes. Azoknak pedig, akik a csoporton belülről idetalálnak, a piros pirula, amely Neo-t is felébresztette a Mátrixban.

Ugyanakkor cseppet sem meglepő, ha a KME vezetősége számára a blog írói maguk a megtestesült ördögök, akiktől a gyülekezet üldöztetést szenved el. Miképpen lehetséges, hogy a blog, mely végső soron segíteni akar, a csoport vezetői számára (és így közvetve a tagok számára is) ellenséggé válik? A megoldás az alábbi videóból derül ki, mely a Platón barlangja néven elhíresült okfejtést dolgozza fel.


Mint a videóból kitűnik, egy zárt csoport (de különösen annak vezetői) számára az igazi ellenség az igazság. Szembenézni mindazzal, ami a csoporton belül történik, megérteni a személyes felelősséget, felvállalni a hibát, számonkérhetőnek lenni a követők felé lehetetlen egy diktatórikus rendszerben. Ennek a csoportnak a vezetői azonban vakon hisznek ennek a rendszernek a fenntartásában, ezért nekitámadnak annak, aki az igazságot kimondja.

Ki tehát - Isten szemszögéből nézve - a KME legnagyobb ellensége? Az, aki kritikával illeti? A gyülekezetben szenvedők, vagy onnét eljövők által kimondott igazságok és tanúvallomások, melyek megoldásért kiáltanak, de helyette sokszor elhallgatást, elnyomást és támadást kapnak? Vagy a csoport vezetői, akik úgy döntöttek, hogy a barlangban maradnak ahelyett, hogy szembenéznének azzal, amit tettek és tesznek?

Kimondjuk az igazságot, mert ez morális kötelességünk mindenki felé, aki ezzel a csoporttal bármilyen kapcsolatban volt, van, vagy lesz. És ha a csoport változni fog, ha a vezetők töredelmesen és nyilvánosan elismerik az általuk létrehozott rendszer csődjét és visszásságait, mi leszünk az elsők és legboldogabbak, hogy erről is hírt adhatunk.

5 megjegyzés:

  1. Van valamilyen publikus email cím ahova lehet neked írni?

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. szektaveszelyKUKACfreemail.hu - ide írhatsz nyugodtan.

      Törlés
  2. Szia Shepard!
    Köszönjük, hogy ilyen alapos munkát végzel a tények feltárásával!
    Azt gondolom, hogy nagy információ hiányt, és szükségletet tölt be ez a blog!
    Megosztok veled egy linket egy amerikai riportfilm linkjét, ami az ICOC-ról (történetéről/múltjáról) készült az USÁ-ban:
    http://www.youtube.com/watch?v=THKB1nkFIjk
    Ezt láttad/láttátok már? Érdemes megnézni!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia!
      Köszönöm!
      A riportfilmet nem ismerem. Mindazonáltal azt gondolom, ami Budapesten történik, nem feltétlenül igaz az ICOC valamennyi gyülekezetére. Kriete 2003-as levelét sok helyütt valószínűleg valódi változás követte. Látok erre utaló jeleket.
      A video azonban nagyon hasznos, megmutatja azt, hová vezet a törvényeskedő vezetés. Ez a KME-nek a jelene, az ICOC túlnyomó részének - remélem - inkább a múltja.

      Törlés
    2. https://www.youtube.com/watch?v=UpWVitng5ro

      Ez ugyanaz a video, jobb minőségben.

      Törlés