Gondolatok a keresztelőről - Dr. David McAnulty 2012-es cikkének fordítása

A Harvard Fish Tank oldalán megjelent cikksorozat elolvasása arra késztetett, hogy írjak egy bejegyzést a keresztelőről. A cikksorozatban megállapították, hogy a "keresztelő-háború" minden egyes generáció életében megjelent! Egyrészt, gondoltam, kifényesítem a régi érveimet még egyszer, egy régi vitát, amelyben nem akarom igazán meggyőzni a másikat. Másrészt, azt hiszem, minden generációnak meg kell küzdenie a saját meggyőződéseiért, akkor is, ha ez azt jelenti, hogy a régi viták újraélednek. És valószínűleg ez egy jó dolog. Jacques Ellul (vagy Barth?) azt mondta, hogy az egyháznak újjá kell születnie minden generációban. Nem tudjuk ezt elkerülni. Nem akarok  farizeusnak tűnni, vagy leereszkedően beszélni bárkivel, akinek ez a "doktrinális" kérdés túl nagy falat. Mégis felveszem a kesztyűt ebben a sok esetben egészséges (néha pedig szánalmasan megosztó és gyűlölködő) vitában még akkor is, ha forró a téma ... mindaddig, amíg ez köztünk, mint testvérek között történik. (Azt hiszem, NT Wright megjegyzése illik erre az esetre, figyeld "amit  Szent Pál valójában mondott", ahol megállapítja, hogy a tanításokat meg lehet és meg is kell vitatni, de mint testvérek). Azonban azt vettem észre, hogy mint a legtöbb ideológiai "háborúban", úgy ebben is hajlamosak az emberek lecövekelni egy állásponton (a militánstól a fóbiásig), és ahhoz ragaszkodni.

Keresztelő-fóbiás 

Mit értek "keresztelő-fóbiás" alatt? Nekem úgy tűnik, hogy a keresztények egy bizonyos csoportja annyira fél attól, hogy mi lesz vele, hogy indokolatlanul nagy hangsúlyt fektet a megváltás folyamatában a saját szerepére, a viselkedésére, így az szélsőséges irányba megy el. A keresztelő-fóbiások tagadják a bemerítkezés valódi jelentőségét. Ennek során, úgy érzem, hogy nem csak egy keresztény gyakorlatot hagynak ki, amely összeköt bennünket legmélyebb gyökereinkkel egészen Izraelig és Ádámig, hanem ki is lógnak a többség, az elmúlt 2000 év keresztényei alkotta sorból.

Őszintén szólva, én küzdök azzal (ez egy harc, nem kérkedés), hogy türelmes legyek ezzel a csoporttal. Legszívesebben megvonnám a vállam és továbbsétálnék. Az az igazság, hogy megkérdőjelezem, hogy lehet valaki intellektuálisan őszinte, ha az Újszövetségnek a keresztelőre vonatkozó idézeteit elolvassa és a keresztelőről azt gondolja, hogy felesleges, hatástalan, vagy opcionális a gyakorlatban. Egy dologban azonban biztos vagyok, hogy vitázni a keresztelőről nem különösebben hasznos vagy egységépítő.

Van egy kedves, keresztény barátom (igen, ő Krisztus követője, telve szeretettel és elkötelezettséggel a mi Urunk iránt), aki hiszi, hogy a víz általi keresztség nem fontos, nem alapvető fontosságú, és emberi eredetű. Úgy érvel, hogy a keresztség fogalmát az Újszövetségben metaforikusan használják (Jézus az üldöztetésről is beszélt, mint "keresztség"-ről, Mk 10:38-39). A probléma az, hogy a metaforák csak akkor működnek ha létezik a gondolatmenetben logikai kapcsolat. A korai keresztények valóban használhatták a keresztség szót metaforikusan (pl. keresztség a Szentlélekkel), pontosan azért, mert megértették a jól bevált szentség gyakorlatát, a vízbe merülést.

Keresztelő-barát

Olvasva a széles körű kortárs keresztény szerzőket úgy tűnik számomra, hogy a keresztelő szerencsére ismét egy pozitív téma lett az evangélikusok között, akik a legnagyobb csoportot képviselik. (Ők voltak az a csoport, amely minimálisra csökkentette a keresztelők számát, összehasonlítva a legtöbb protestáns, katolikus, ortodox, anabaptista és neoprotestáns keresztényekkel). Úgy tűnik, hogy nagyon sokakra hatással vannak a következők:

1, Az ősi hagyományokat újult erővel fogadják el. Úgy tűnik ezek közelebb állnak a poszt-modern elméhez, mint a modern gondolkodóhoz.

2, A szentírási hivatkozások a keresztségre vonatkozóan, amelyek mutatják, hogy a keresztség mégiscsak egy értékes szimbólum. 

Ennek ellenére még mindig van egy általánosan elfogadott  „merülhetsz, vagy el is hagyhatod” megközelítés a gyakorlatban.

Kezdem azt hinni, hogy a keresztelőtől való félelem alapja az, hogy ha valaki túlságosan fontosnak tartja a keresztelőt, azzal hajlamos lesz Isten szerepének betöltésére. Így ez egy szerződéses megállapodássá degradálja Jézus önzetlen tevékenységét a kereszten, egyben a szerződéssel megszűnik Isten kiváltsága, hogy ő adja a megváltást akinek Ő akarja, ahogy Ő akarja, amikor Ő akarja. Sőt, lehet hogy tényleg elkezdjük hinni, hogy bizonyos értelemben meg tudjuk váltani magunkat. Szimpatizálok ezzel az aggodalommal. A saját múltamban találkoztam hívőkkel akik nemcsak megerősítik a keresztelő fontosságát, de a keresztelő pontos módját (beleértve a formáját, az életkort, a megértést és a megtérést, mint előfeltételt) olyan elsőrendű fontosságúnak tartják, hogy szerintük bármilyen eltérés a keresztelő „helyes” gyakorlatától veszélyezteti az ember megváltását és Istennel való kapcsolatát. És azért is helyt adok a fent említett félelmeknek, mert látom, hogy milyen nehezen jutnak egységre a keresztények a keresztelőről, amelynél úgy tűnik túl sokat figyelünk a mi részünkre, aminek következményeként Krisztus munkájának a hatékonysága minimalizálódik.

A keresztelő fontosságának megerősítése

Túllépve az előző (mesterséges) kategóriákon, úgy tűnik számomra, indokolt a keresztelőt teológiailag jobban megalapozni. Ahelyett, hogy vitáznánk a "megváltás" pillanatáról, körvonalaznánk pontosan a keresztelő gyakorlatának módját, átesnénk a ló túlsó oldalára és szélsőségesen elutasítanánk a keresztelő gyakorlatát, vagy neurotikusan érdeklődnénk, hogy valaki "helyesen" keresztelkedett-e meg, azt hiszem, vissza kéne térnünk a keresztség, mint szentség gazdagságához, amely összeköti az egyházat a történelmi és teológiai gyökereivel.

• Teológiailag: ünnepelnünk kellene a keresztséget, gazdagon és lelkesen, emlékeztetőül Isten üdvözítő munkájára az idők folyamán. Mózes első könyvében, a teremtés-történetben a vizek elválnak egymástól; az özönvíz, amely szétválasztja a gonoszokat, és az igazakat (megmentve Nóét és a családját); a Vörös-tenger és a Jordán folyó megváltó szétválasztása annak érdekében, hogy a szabad Izraelt Isten a rabszolgaságból az ígéret földjére vezethesse; Jónás prófétai szimbolikus megtisztulása és megváltása egy vizes eltemetés és feltámadás során; Keresztelő János bűnbánata; végül Jézus, aki úgy kezdi a szolgálatát, hogy megkeresztelkedik a Jordánban és az apostolok, akik tanítják és gyakorolják, hogy a keresztség Jézus eltemetése és feltámadása (Róm 6). Isten többször használta a vizet "megmenteni" a népét.

• Történelmileg: meg kellene értenünk hogy a keresztség a konkrét módja annak, hogy kifejezzük szolidaritásunkat Ádámmal, Nóéval, Mózessel, Józsuéval, Jónással, az apostolokkal és magával Jézussal (nem beszélve a több ezer keresztényről, akik előttünk jártak). És ez nem csak szolidaritás, de részt is veszünk a történetükben, ami végső soron a mi Istenünk, az egyetlen igazi Megváltó története.

• Szociológiailag vagy politikailag: meg kellene élnünk a keresztelő mélységét, mint egy nyilvános, látható pillanatot, amikor minden keresztény hirdeti a saját elkülönülését minden más országtól, elvágja a hűségét minden más mestertől, amikor azt mondjuk: "Én nem vagyok már a tiéd", minden olyan úrnak, amely a riválisa a mi Urunknak és Királyunknak. Ebben a pillanatban újjászületünk, egy új családba, ahol a nemi, faji, nemzetiségi állapot nem oszt meg minket, mert mi "testvérek" lettünk Isten saját házában. A keresztelővel lemondunk (meghalunk és eltemettetünk) a régi politikai kirekesztődésünkről, a gazdasági szűkösségről, a büszke egyéniségről, és felemeltetünk (egy új életre), egy új etikára, az Isten Királyságában való való élésre. 

A keresztelő egyszerűen túl gazdag értékeket hordoz ahhoz, hogy figyelmen kívül hagyjuk vagy kihagyjuk az életünkből, vagy egy megosztó, babonás szertartássá alacsonyítsuk le. Ez egy személyiséget adó szentség túláradóan gazdag teológiával és történettel.

Keresztelő-katonák

Egész életemet olyan egyházközösségekben töltöttem, amelyek törekvése a Bibliai egyház létrehozása. Úgy tűnik számomra, hogy amit úgy kezdtek, mint egy egyszerű, testvéri, Lélek által vezetett hívást: visszaállítani a bibliai gyakorlatokat, valahogy egy meglehetősen szektás hívő csoport lett, akinek hírhedt a neve: "Ó, ti vagytok azok, akik azt hiszitek, hogy csak ti vagytok megváltottak." Sajnos, a legtöbben a gyülekezetben ezt is hiszik. És a mai napig, ezeknek az egyházaknak, a keresztelő témája nagyon fontos. Két ok miatt. Az egyik az egyén üdvössége: "érvényes volt a keresztség?". A másik ok: a keresztelőről való gondolkodás a tanítás és a közösség tesztje ("Ez mind nagyszerű, de srácok mit tanítotok a keresztelőről? Vallod, hogy ez elengedhetetlen az üdvösséghez?").

Tehát, hogy letisztázzuk a dolgokat az én "keresztény katona" testvéreim a fentieket állítják. Tanítom és gyakorlom a felnőtt hívők bemerítését a bűnök bocsánatára. Könnyezem minden egyes alkalommal, amikor valaki megkeresztelkedik. Szeretem azt az érzést, ahogy az egyén története csatlakozik a gazdag üdvtörténethez. Sőt, azt hiszem, ez arra jó, hogy tudjuk, hogy ne feledjük, hogy volt egy nap, egy adott pillanat, amikor mi is eltemettük a régi életünket. És bár a mi üdvösségünk folyamatban van (megszentelődés), abban a pillanatban "megelevenítettünk Krisztusban" és  "meg voltunk mentve kegyelemből" (Ef 2:5).

De én egyszerűen nem tudok dogmatikus és szektás lenni. Körülbelül olyan türelmetlen vagyok a "keresztelő-katona" hívővel, mint a "keresztelő-fóbiás" hívőkkel. Több barátom a Krisztus Nemzetközi Egyházából nemrégiben azt mondta, hogy a keresztelő kényes kérdés az ICOC gyülekezetekben mostanában. A teológiai vita onnan indult, hogy a keresztelő érvényesnek "számít-e" akkor is, ha a keresztelő pillanatában a személy nincs meggyőződve arról, hogy a keresztelő szükséges az üdvösséghez. Más szóval, ha megkereszteltek, de úgy hiszed, hogy a bűneid máskor lettek megbocsájtva, nem a keresztelőben (például  amikor imádkoztál megbocsátásért), akkor az a gyakorlat, hogy a keresztség érvénytelen, így nincsenek megbocsátva a bűneid, nem vagy megváltott, nem vagy keresztény, és nagy valószínűséggel a pokolra mész (az ICOC egyes gyülekezetei, mint a KME is, ezzel az érvvel különítik el magukat más keresztény közösségektől és tiltják meg tagjaiknak, hogy más közösségek tagjaival nősüljenek, mondván, ők nem valódi hívők - a szerk.). Ez a kérdés, és minden ezzel járó érv már régen megjelent Krisztus gyülekezeteiben, még az én születésem előtt.

Mondanom sem kell, távol éreztem magam az ilyen fajta érveléstől. Miért?

• Nem így látom Istent, ami szükséges ahhoz, hogy elvesszünk ilyen vitákban. Isten itt már nem egy Apa és Bíró (mert utálja az igazságtalanságot és azt, hogy ez fáj az övéinek). Ő itt egy Ügyvéd és Bíró, aki elfelejtette, hogyan kell apának lenni. Mintha fontosabb lenne neki a törvény, mint az emberek. Leírja a terminusokat, de homályosan, hogy összezavarodjunk (mint minden ügyvéd), majd elítéli azokat, akik kihagyták az apró betűs részt.

• Nem tudok szabadulni az Ószövetség és az Újszövetség képeitől, ahol Isten sokkolja az úgynevezett ortodox hívőket, akik őszintén hiszik, hogy ők azok, akik "jól állnak" Isten előtt. Sokkolja őket a nagylelkűségével, a bűnösök felé való szeretetével (beleértve a hitehagyott Izraelt), és a szabadságával, hogy megváltsa, akit Ő akar. Gondolj Ráhábra, a niniveiekre, Zákeusra, a bűnös asszonyra, Levire... Ne felejtsd, hogy a farizeusok áhítattal tartották meg a Tórát és hűek maradtak Jahvéhoz. Képzeld el, a megdöbbenésüket és azt a botrányt, hogy Jézus, ez a feltételezett próféta, együtt volt nyilvánvaló bűnösökkel; nem pogány bűnösökkel (ami érthető lett volna), de a hitehagyott zsidókkal, a zsidó adószedőkkel, zsidó prostituáltakkal, a zsidó hitüket elhagyottakkal. Jézus azt mondta, hogy ők a törvényt megtartók előtt lépnek be a Királyságba. Összezavarta őket.

• És ott van Jézus. Nem helyezte hatályon kívül a törvényt (a keresztelőt sem), DE mindig a szív volt a végállomás! A legkeményebb szavai azok számára voltak, akik elvesztek a törvényben és elfelejtkeztek az irgalomról. Gyakran visszaélnek azzal az idézettel, hogy elbizonytalanítsák azokat a hívőket, akik különböző tant hirdetnek (pl. keresztelőről), amikor Jézus azt mondja az embereknek, akik kiűzték a démonokat, csodákat tettek az ő nevében: "Sohasem ismertelek titeket, távozzatok tőlem ti gonosztevők" (Mt 7). Hallottam, hogy mondják (és mondtam magam is), hívő embereknek, akik nem gyakorolják a keresztelő szentségét: "Biztos, hogy sok jó dolgot tettél Jézus nevében, és nagyon odaadó hívő vagy, de mivel nem vagy megkeresztelve, Jézus azt fogja mondani neked, hogy nem ismer". A hegyi beszéd végén olvashatjuk, hogy egyáltalán nem a tanítás számít, hanem a szív. Jézus az ellenkezőjét mondja annak, amit mi (én) tanítottunk. Azt mondja, hogy aki minden vallási előírást megfelelő módon megtesz (mint például a keresztelő) őt ez NEM érdekli (bár ezek lehetnek jó dolgok, mint démonok kiűzése). Ha olyan szíve van, amiről már beszélt előtte, amely a testvérét bolondnak tartja, vagy másik férfi felesége után vágyakozik, vagy dicsekszik az imádságával és a böjtjével, vagy megítéli egy testvérét, vagy önzően él - akkor a megfelelő viselkedés hiábavaló.

• Végül pedig ott van az elkerülhetetlen valóság, hogy sok komoly, a Bibliát tanulmányozó hívő, akik Jézust mondják az életük Urának, és ezen felül nyilvánvalóvá is tették, hogy Jézus az életük Ura, nem úgy értelmezik a keresztelőt, mint én. Az egyik példa, N.T. Wright, talán a mai legnagyobb Újszövetség-tudós, egy olyan ember, aki mélyen szereti Krisztust és az egyházat. Írásait hívők olvassák az egész világon. Az ilyen emberről tényleg úgy kell gondolkoznunk, mint egy hamis-testvérről, aki rosszabb, mint a hitetlen, mert megerősíti a csecsemő-keresztelőt (ő anglikán vallású)? Vagy egy szerény nő, mint Teréz anya, aki szolgálta az árvákat és szerette a szegényeket, Jézus szolgálatára szentelte az egész életét, valóban sajnálatra méltó, mint egy olyan valaki, akinek az élete, a szolgálata, a Krisztusba vetett hite és reménysége mind hiábavaló? Mint akinek az élete végén elmaradt a cél, mert hitt az eredendő bűnben és a csecsemő-keresztségben? Végül is maga Jézus azt tanította, hogy a fa ismeri a saját gyümölcsét. Pál úgy vélte, hogy a Lélek felismeri mások életét. Azt soha nem mondta, hogy a keresztelő lenne a jele az igazi hívőnek.

Így a végén, a magam részéről, még mindig úgy tanítom és értelmezem a keresztelőt, ahogy tanították nekem. Ugyanakkor tág elképzelésem van arról, hogy milyen szerepet tölt be a keresztelő a keresztény közösségek  életében. Egy szép, tartalmas, mély szentség. De hallom Jézus szavait, miszerint "tartsak a farizeusok élesztőjétől", nem tudok engedni a kiközösítésnek, a magabiztos önelégültségnek, az ítélkezésnek. Egyszerűen nem tagadhatom meg az egységet a testvéreimmel, akik Krisztust Uruknak vallják, csak azért mert másként gondolkodnak. Ehelyett mi, mint testvérek, őszintén és szenvedélyesen, de testvériesen párbeszédet kezdeményezhetünk minden olyan pontban, ahol nem értünk egyet. Azt hiszem, mindannyiunknak "keresztelő-igenlő"-vé kéne válnunk anélkül, hogy harciasan fordulnánk egymás felé ezen a területen. Sok dolog van amely felé harciasan kéne fordulnunk (a béke megteremtése, a szegénység felszámolása, a radikális szeretet megvalósítása testvéreink között, az ellenségeink radikális szeretete, stb.); de nem hiszem, hogy a keresztelő az egyik lenne közülük.

2012. május 27.

*****************************

Dr. David McAnulty klinikai pszichológus, keresztény tanító, aki 2001 és 2007 között bostoni vezető volt Krisztus Nemzetközi Egyházaiban és 2007-ben hagyta el az ICOC-t a bostoni csúcsvezetők vezetési módszerei elleni tiltakozásul. Jelenleg egyetemi docens az Abilene Christian University pszichológiai karán.

Az eredeti cikk pedig itt olvasható:

http://davidmcanulty.com/story/2010/05/are-you-baptism-phobic-baptism-friendly-baptism-affirming-or-baptism-militant/

Mikor válik valaki megváltottá? - szatirikus jegyzet a KME egy korábbi tagjától

Mikor válik valaki megváltottá?

Vizsgáljuk meg ezt a kérdést. A hangsúly a „mikor”-on van. Pontosan: melyik nap, hány óra, hány perc, mennyi másodperckor? Mikor?

Miért fontos az egyesek számára, hogy mikor? Vannak, akik mindent szeretnének tudni. Például volt egy olyan főnököm, aki a heti 5 munkanapból 1 munkanapját és az alkalmazottainak is az 1 munkanapját (az energia 20 %-át) arra fordította, hogy mindent részletesen tudjon, ki-mit dolgozott a héten. A státusz megbeszéléseken mindenkinek megmondta, hogy mi legyen a véleménye :-). Győzködött, ha kellett. Ha valamit nem értett a főnök, el kellett magyarázni neki, de azért gyakran előfordult, hogy nem tudta megérteni, bármennyire is szerette volna, mert lehetetlen is lenne mindenhez érteni. Mondanom sem kell, hogy nem volt hatékony a munkavégzés (nem volt növekedés). Ezek a státusz értekezletek arra voltak jók, hogy a főnököm úgy-ahogy megnyugodott, hogy minden rendben van, mindenről tud, mindenkit meggyőzött a saját igazáról, a csapat egységben van, stb. Valamiféle bizonytalanságtól való rettegés és paranoiás nyomásérzet kelthette benne ezt a görcsös kontrollt. Meg akart felelni a nagyfőnök feltételezett elvárásainak. Úgy, ahogy a felettesében sem, az alkalmazottaiban sem tudott bízni sajnos. Nem tudta kiadni a kezéből az irányítást. És ezt körülötte mindenki látta egy idő után, csak ő nem. Hát mit volt mit tenni, minden hétfőn jártunk hozzá.

Egyáltalán, mit számít, hogy mikor válik valaki megváltottá ebben az életben? Nem az a lényeg, hogy az utolsó napon az Atya beengedjen a hajlékába?

De. Az a lényeg. Ebben viszont van egy bizonytalanság, hogy nem tudhatjuk, ismer-e minket az Atya. Ismerjük-e őt? Hiszen Jézus beszél olyan emberekről, akik hiába voltak meggyőződve arról, hogy megváltottak, végül nem jutottak be az Atyához. A végén nagyot koppanhatunk.

Mégis, mit foglalkozunk a saját megváltásunkkal? Nem önző dolog ez? Ahelyett, hogy azzal foglalkoznánk, mit adjunk Istennek, azzal foglalkozunk, hogy mit kapunk tőle. Szeretet ez feléje? Persze tudom, hogy mi nem tudunk szeretni, nincs jó más, csak az Isten. De azért próbálkozni lehet azzal, hogy kevesebbet foglalkozunk magunkkal.

Na és mit foglalkozunk más megváltásával? Erről sok szó esik a bibliában, hogy ne ítélj, hogy ne ítéltess, meg hogy az ember nem látja a szív gondolatát, csak Isten. Meg, hogy aztán akik elveszik Isten privilégiumát az ítélésre azok rosszul járnak, szóval ezt nem is akarom tovább ragozni. Persze lehet jó szándékból mások megváltásával foglalkozni, úgy, ahogy Jézus tette.

Krisztus Magyarországi Egyháza az igaz egyház. De, hogy ne tűnjön arrogánsnak, lehet, hogy nem az egyetlen. Ezt tanítják magukról. Még nem találkoztak másik igaz egyházzal. Ezzel mintegy annulálva az előző állításukat. A Bibliában is egy városban egy darab egyház volt, nem? Az igazsághoz hozzátartozik, hogy nem is keresik gőzerővel a másik igaz egyházat. Talán nem hisznek benne, hogy létezik?

De mi különbözteti meg a KME-t mondjuk a Baptista egyháztól? Mi a sarokkő? Mi a különbség? Sok minden. Van amiben jobbak, és van amiben rosszabbak általánosságban (ez utóbbiból van a több, de ez az én személyes elfogult véleményem a saját tapasztalataim alapján). Szóval mi az az ok, ami miatt el lehet különülni és ők lehetnek az elit? A Biblia két pillért említ. Viselj gondot magadra és a tanításra. Azaz, hogy helyesen élj és helyesen fejtegesd az igét. Élet és tanítás. Az élet az felejtős, mert itt is, ott is, a KME-ben is mindenhol bűnös emberek vannak. Na de a tanítás! Az aztán más! Az egész világon ők tudják, hogy mi is a helyes. Mondjuk valakinek ezt is magára kell vállalni. Hát most tehetnek ők róla, hogy pont ők tudják jól? Valakinek a győztesnek kell lennie a versenyben. Hát a többi meg a vesztes. Ez már csak így van. Szerencsére ez a győztes társaság jól körvonalazható Magyarországon. Ők a KME.

Az elit érzés egyébként jó (Isten szeretné, hogy tudd, különleges vagy), ha nem párosul rosszfajta büszkeséggel. Más részről ez a fajta elit érzés nagy nyomást is jelent, hisz nagy felelősség is. Ki váltja meg a világot, ha nem én? (Hm, esetleg Jézus?) Ez a tudat elválaszt a többi embertől is. Hiszen minden leegyszerűsödik az életben feketén fehéren (persze van, akinek ez is egy tetsző dolog, ebben a bonyolult világban), mert ugye van a tanítvány=megváltott=keresztény ember meg van a nem tanítvány=nem megváltott=nem keresztény ember. Egyszerű matek. Ezért is van az az állandó nyomás, hogy nőnie kell az egyháznak (a KME-nek). A csapból is ez folyik. Érdekes, hogy más egyházak nem akarnak ennyire nőni, de mégis, csak úgy nőnek maguktól. Lehet, hogy Isten adja a növekedést?

Ne légy felettébb jó! - mondja Isten (keress rá a Bibliában). A felettébb-en van az én hangsúlyom. Jézus sem szereti egyébként az elitet. Most nem a minőségi dolgokra gondolok, mert azt szerintem szereti, hanem azokra, akik nem látják magukat reálisan. Ő a betegekhez jött, hogy meggyógyítsa őket. Az egészségeseknek meg nincs szükségük orvosra. (Most szájbarágós leszek, bocs csak nem bírom ki, nincsenek egészségesek, csak olyanok, akik annak gondolják magukat. Azért azt bírom Jézusban, hogy nem próbálja meggyőzni az "egészségeseket", hogy betegek. Felesleges.)

Na de visszatérve mi is az a sarokkő? Mi a sorsdöntő különbség a tanításban? Mi az, aminek a tudása nélkül üres és teljesen értelmetlen az ember élete? Mi az, ami miatt Isten nem tud elfogadni sok millió embert? Isten nagyon szeret mindenkit, de sajnos ennek a tudásnak a hiányában a kárhozatra jutsz. Ez az a tudás, amit az első igaz egyházban sok írástudatlan embernek is átadtak az első században. Most azonban lehull a lepel. Elárulom a titkot. Na de nem húzom tovább az idegeket. Nekem nem kell kitöltenem a műsoridőt és a karakterszám után sem kapok jutalékot, úgy hogy ingyen és bérmentve most közhírré teszem a titkot. Tatatatám !!!

A különbség az, hogy mikor válik valaki megváltottá.

Mert ugye ez nem mindegy ám. És ha valaki nem tudja, hogy mikor lett megváltott, akkor az már nem is megváltott. Ez a biztos jele. Onnan tudhatod, hogy megváltott vagy, hogy tudod mikor lettél az. (Ja meg, ha megtagadod magad minden nap.) Jézus is mondta valamelyik evangéliumban, hogy onnan ismeritek meg az én tanítványaimat, hogy tudják mikor lettek megváltottak. Elképzelem Istent az utolsó napon, ahogy megkérdezi. Na Zsolti fiam mikor lettél megváltott? Én meg mondom, Budapest, KME, hétközi IT, 1995. március 22. olyan kilenc körül. És akkor hirtelen megvillan a piros lámpa egy éles hang kíséretében. Sajnos nem tudtad pontosan az óra percet, így hát irány a gyehenna.

Ez most vicc volt. Igazából nem a pontos időt, hanem az elvet kell tudni. Apcsel 2-ből, hogy szíven talált Isten szeretete, megtértél, megkeresztelkedtél és megkaptad a Szentleket, utána meg megtagadod magad minden nap :-) . A sorrend nagyon szigorúan betartandó, élet-halál kérdés! Isten minden másban talán, de ebben nem rugalmas. Egyszer ugyan volt egy megingása az Apcselben amikor a Szentlélek előbb jött (fujj), mint a keresztelő. Hát igen a Szentlélekkel sok baj van. Nem lehet kordában tartani, nem fogad szót az egyházi vezetésnek, a lázadó mindenit nekije. Na de, azóta már a Szentlélek is megváltozott. Ilyeneket nem csinál. Biztos beszélt a fejével az Atya. Azóta már csak ez a szigorúan betartandó menete van a megváltásnak. Így megy, punktum. Az a szegény 4000 ember is pont így lett megváltott, mindegyikkel (Sz.) Péter számolta fel a költségeket, részletesen kikérdezve, hogy az életük minden területén Jézus-e az Úr (4000*2 = 8000 óra = 333 napba került neki) és mindegyiknek a Lelkére kötötte, hogy a sorrendre nagyon figyeljenek!

Jézus halála szíven talál - megtérés - keresztelő - Szentlélek ajándéka (megváltás).

Hát régen igen a törvényi időkben, az Ószövetségben, ott lazaság volt a megváltást illetően, na de most már Jézus elhozta a törvény igazi vasöklét. Itt most már aztán nincs apelláta. Emlékszem, hogy Jézus még a halála előtt, amikor még lehetett, megbocsátott csak úgy (ezáltal megváltottá tette például a bénát is). A kereszten az egyik gonosztevőnek is csak úgy minden macera nélkül adta a megváltást. Hát igen, kihasználta az utolsó lehetőséget (hiába ő aztán tudta előre, hogy halála után már neki is muszáj lesz alkalmazkodnia a KME vezetőségéhez), ugyanis a Krisztus halála után már csak úgy lehet valaki megváltott, ha az ő halálába keresztelkedik meg. Rómaiak levelében van valahol (ha nagyon érdekel úgy is megtalálod). Ebben arról van szó, hogy a keresztelőben szimbolikusan meghalsz (megtérsz, meghal a régi embered) és eltemetnek a víz alá, majd feltámadsz egy új életre, amikor is kijössz a keresztelővízből. Ez részvét Jézus halálában. A megváltás tehát a keresztelőtől érvényes. Azt, mondjuk pontosan nem tudom, hogy amikor lementél a vízbe akkor már megtörtént a csoda, vagy a vízben történik, vagy a vízből kijövet. Az is lehet, hogy teljesen ki kell szállni a vízből, hogy végre örülhess.

Ez hát a szoros kapu!

Van ahol a hangszer a sarokkő, mert a hangszer a Sátán találmánya. A KME-ben meg az, hogy mikor válik valaki megváltottá. Ennyi.

Jézus előtt volt a törvény, aztán amikor Jézus itt volt akkor minden olyan laza volt, olyan más volt, aztán amikor meg elment megint visszaállt minden a régi kerékvágásba. Ennek talán nem így kéne lennie. Akkoriban voltak a farizeusok, aztán jött Jézus és lejáratta a farizeus nevet, majd sajnos el kellett mennie, mire a farizeusok maradtak, csak nevet változtattak.

Nem azt mondom, kell a különbség, hiszen Isten a szívek vizsgálója és vesék belelátója, valami alapján meg tudja majd különböztetni a konkolyt a búzától, de én arra gyanakszom, hogy ez a különbség az az ember számára láthatatlan szívben és vesében lesz majd.

Régebben persze a KME-ben volt más gyakran ismételt különbség is (főleg az erkölcsileg különb tagság), de az évtizedek múlásával mára talán csak ez maradt. Ha valaki tud még egyéb különbséget is, azt nagyon szívesen venném, mert érdekel komolyan. Legyen szíves megosztani.

Úgy érzem a lényeg, hogy legyen különbség és ebből fakadóan legyen indok az elkülönülésre.

De miért jó elkülönülni?

Aki sötétségben jár, nem megy a világosságra. De a belső szobában történt suttogást most a tereken ordítják. Mi az elkülönülés igazi oka? Nagyon emberi dolog. Keresztény szakzsargonnal élve nagyon világi dolog. A bizalmatlanság mások felé és a talán ebből fakadó rejtegetni való, félelem. Talán kiderülne, hogy semmi számottevő különbség nincs egy KME tag illetve egy másik (hívő, de akár nem hívő) ember között, sőt.

A KME-ben a keresztelő sürgető dolog, hiszen ha a keresztelőd előtt elüt a villamos irány a pokol!

Érdekes dolog ez mert én például a „Ki Jézus?” lecke után már meg szerettem volna keresztelkedni, de muszáj volt végig tanulmányoznom az Isten szava, Tanítványság, Világosság-Sötétség, Kereszt, Egyház és Jézus az Úr leckéket, meg még az aktuális egyházvezetővel is fel kellett számolnom a költségeket. Végül ő mondta ki, ítélte meg, hogy alkalmas vagyok a keresztelőre. Azért annyira mégsem volt sürgős a dolog. Voltak azonban olyanok, akiknek még nem volt a szívükben vágy a keresztelőre. Na nekik „kedvesen” felhívtuk a figyelmét arra, hogy figyeljen a villamosra :-( . Többekben ez rettegést váltott ki. Aki pedig fél az nem ismerte meg az Istent.

Ha jó szíved volt, ha nem, a villamos kitép a konkollyal együtt és tűzre kerülsz. Ez nekem most már egy kicsit kegyetlen és türelmetlen Istenre vall. Egy olyan Istenre, aki nem szentimentális. Mondjuk az az érdekes, hogy valakinek meg ez teljesen normális és belefér a kegyelmes Isten képébe. De hát igaz, ne kísértsd az Istent! A sürgető keresztelőben a szervezet szempontjából az a jó, hogy nincs idő gondolkodni, minek is azt. Akció MOST! Csak most! A keresztelővel együtt tagjává válsz az Egyháznak. A többit meg majd megtudod :-) . A célközönség eleve a fiatalság (tisztára, mint a multiknál), kiknek nagy többsége tapasztalatlan és egyébként sem gondolkodik (lásd jómagamat). Kár is lenne gondolkodni. Fiatalság, balgaság. Maradjunk annyiban, hogy ez is egy trükk vagy nevezzük módszernek a gyors növekedés elérésének érdekében. Persze ez nem mindenkiben tudatosul. A sürgető keresztelő káros hatásai téma megérne még egy misét. Na de kanyarodjunk vissza. Még valami azért. Azt teljesen normális dolognak tartom, hogy egy egyesület vezetője eldönti, hogy ki legyen vagy éppen ki ne legyen az egyesület tagja, azonban a megváltást csak Isten adhatja, mert csak neki van rá képessége. Azáltal, hogy a KME–ben a keresztelő gyakorlatilag egyenlő a megváltással, és a keresztelőt csak az egyházvezető engedélyezheti, az egyházfőnek olyan hatalma van, mint magának az Istennek. Igaz, említ olyat Jézus, hogy amit megköttök a földön az a menyben is meg lesz kötve és vica verza (többesszámban). Nem vagyok teológus, nem tudom, hogy ez mire vonatkozik. De ha mondjuk ilyesmire, akkor is, ez vagy minden tanítványra vonatkozik, vagy csak az apostolokra, akiknek éppen mondá Jézus, de azt nem tudom kiolvasni belőle, hogy egy városban csak egy embernek, az egyház vezetőjének lehet ilyen privilégiuma. Velem megtörtént a KME-ben, hogy megkereszteltem egy barátomat az egyházvezető tudta nélkül (nem direkt lázadásból, teljesen spontán jött). Természetesen nem volt érvényes. Az egyházvezető újra keresztelte a barátomat. Úgy voltam vele végül is jobb kétszer, mint soha, de azért picit bosszantott.

Meredeken váltok. 1979. Két éves voltam. Körülbelül 30 igaz keresztény, Boston, Cambellék nappalija. Emlékszik erre még valaki? Elkezdődött az igaz egyház. Boston mozgalom. Krisztus Nemzetközi Egyházai. Cél a világ megevangelizálása, mert még nincs megevangelizálva. Vagy legalábbis mi még nem evangelizáltuk meg. Meg fogjuk, ha törik, ha szakad! Hogyan? Minden évben egy ember egy másikat megtérít. Nem sokat, egyet. A következő évben a két ember egy-egy embert szintén megtérít. Minek kéne itt most lenni 2014-ben? 2 a 35-diken = 34 milliárd megváltott embernek. Nincs is annyi ember. Hú de szép is lenne. 95-ben ezt én bekajáltam. Hogy bírtuk ezt röhögés nélkül ki? Mondjuk azon már akkor is elgondolkodtam, hogy 30 év múlva világbéke lesz és lehet, hogy unatkozni fogunk. A KME-ben az emberekben van egy vágy arra, hogy nőjön az egyház. Már akiben van vágy. A vezetőben van, mert lelkies. A prédikációkban hangoztatja is, így hát, muszáj hogy a többiekben is legyen erre vágy, ha másért nem azért hogy imitálják szeretett vezetőjüket.

A bizalmatlan főnököm, akiről az elején meséltem, kb. 6-7 embert vezetett. Ha a csapat nőtt volna, mondjuk a duplájára, akkor már gyakorlatilag az időnk fele arra ment volna el, hogy státusz értekezleten ülünk. Szerencsére a cég a reklám szöveggel szemben nem növekedett dinamikusan.

A baptistáknál, akiknél azért a keresztelőn van elég nagy hangsúly (lásd a nevüket), nincs ilyen nagy szigor. A fenti megváltási sorrenddel és elvekkel ebben a formában a nagy többség nem ért egyet (azért írom, hogy a nagy többség, mert a baptistáknak nem kell görcsösen egységben lenniük). Egyébként a KME-ben is azért van „egység” mert a vezető megmondja a véleményed. Ha nem teszik, ott az ajtó. A baptistáknál is szinte mindenki megkeresztelkedik és ragaszkodnak a bibliai teljes alámerítkezéshez is. A katolikusok meg már ott kiestek a pikszisből, hogy nem merítkeznek teljesen alá. Ez van.

Véleményem szerint azonban az igazi különbség, az Istenről alkotott képben rejlik. Abban, ami a tanítás és minden más mögött van mélyen. Hogyan látjuk az Istent? Szigorúnak, vagy egy olyan apukának, amilyenre mindig is vágytunk? El merjük képzelni Istent olyan apukának amilyenre mindig is vágytunk? Bízunk egyáltalán a saját vágyainkban, hogy azok helyesek? El merjük hinni, hogy Isten gyönyörködik tényleg bennünk és így mi is gyönyörködhetünk magunkban? Szeret annyira Isten, hogy képes törvényeket áthágni értünk? Milyen Ő? Elfogult, vagy elfogulatlan? Pártfogó, vagy fontosabb neki az igazság? Félünk az Istentől vagy merünk hibázni? Az igazi kérdés: tudunk-e bízni benne? Igazából és mélyen. Jézus és a Szentlélek is, mert más lenni és máshogy csinálni a dolgokat. A törvény betűje megöl, de a Lélek megelevenít. Ha bíznánk Istenben, akkor talán egyáltalán nem is gondolkodnánk a megváltásunkon.

A KME elitista és teljesítmény orientált légköréből adódóan meg kell váltani a világot, növekedni kell minden áron. Ki váltja meg a világot, ha nem a KME? Mivel nincs más (Jézus se tud nélkülük semmit tenni), nekik kell megváltani a világot, azaz keresztelni embereket. Eszembe jut Jézus mondata a szombatról. A keresztelő van az emberért és nem az ember a keresztelőért. A növekedés és a keresztelő lett a cél, az ember helyett.

De akkor most tényleg, mikor válik valaki megváltottá? Emlékszek valami ilyesmire a Bibliából, hogy már a világ kezdete előtt kiválasztotta Isten a megváltottakat. Meg hogy Istennek ezer év 1 nap, 1 nap meg ezer év. Neki nincs idő, nincs olyan kérdés, hogy mikor? Csak mi emberek vagyunk időhöz kötve. A mi gondolataink vannak beszűkülve időkeretek közé. Próbáljuk Istent is beszorítani ezen kereteink közé, sajnos.

De például a búza is az egész élete során búza, a konkoly meg egész élete során konkoly. Mielőtt még kikelne a földből már akkor eldőlt, hogy mi lesz belőle.

Kapcsolódó link a témában:

http://davidmcanulty.com/story/2010/05/are-you-baptism-phobic-baptism-friendly-baptism-affirming-or-baptism-militant/comment-page-1/

Nevelés - a totális kontroll megvalósulása Krisztus Magyarországi Egyházában

Krisztus Magyarországi Egyháza 1993 óta piramis-modell szerint felépített tekintélyelvű vezetési struktúra alapján működik, mely struktúra a szekták egyik fontos ismertetőjegye. A tagok feletti teljes és részletes ellenőrzést az ún. nevelésen keresztül valósították és valósítják meg. Az alábbiakban bemutatjuk a rendszer működését.

A nevelési kapcsolat

1993-ban, amikor a budapesti gyülekezetet megalapították, az ICOC az alábbi hiearchikus vezetőségi struktúrába volt rendezve (a jobboldali kép nem sokkal Kip McKean bukása után készült):

Az ICOC élén Kip McKean állt, a világszektor-vezetők neki jelentettek. A világszektor-vezetőknek jelentettek azok a vezetők, akik az adott világszektoron belül egy-egy régióért feleltek. A lánc folytatódott, míg eljutottunk a helyi gyülekezet szintjére. Helyi szinten az egyházvezető nevelte a szűkebb értelemben vett vezetőségi csoportja tagjait, ők a szolgálatvezetőket, azok a bibliakör-vezetőket és így tovább. Végül lejutunk azoknak a szintjére, akik már senkit nem nevelnek. Végső soron tehát az amerikai Kip McKean-től akár egy frissen keresztelkedett magyar testvérig pontosan meghatározható jelentési/nevelési lánc húzódott.

Ebben a rendszerben tehát különböző lelki szintek voltak, és az egész piramis "nevelők" és "neveltek" kapcsolataiból állt. A gyülekezet tagjai számára a vezetővé válás volt a meghatározottan elvárt ambíció, és mindenkinek imitálnia kellett a nevelőjét, hogy hasonlóvá váljon hozzá. Így Kip McKean az egész mozgalmát megpróbálta a saját személyiségére formálni, amelyben az övétől eltérő személyiség, gondolkodásmód, értékek és vélemények gyengeségnek számítottak, azok ellen fel kellett lépni, és a tagot meg kellett győzni, saját akaratát megtörni vagy átformálni.

Hogyan is nézett ki a nevelési kapcsolat?

Természetesen a nevelő valaki más neveltje is volt egyben, amíg el nem jutottunk Kip-ig, akinek nem volt személyes nevelője.

A nevelési kapcsolat jellemzői:

- A nevelttől elvárták, hogy a nevelőjét tekintse a legjobb barátjának (a nevelő részéről nem volt ugyanez az elvárás a nevelt felé).

- Hetente találkoztak ún. nevelési időre, amely jellemzően 1-2 órás volt, és ezen a nevelő különböző ellenőrző kérdéseket tett fel a nevelt életének területeire vonatkozóan, amely kérdésekre a választ nem lehetett megtagadni (különben a neveltet a nyitottság hiányával vádolták).

- A neveltnek naponta fel kellett hívnia a nevelőjét és be kellett számolnia a bűneiről és a kísértéseiről.

- Amennyiben a nevelő és a nevelt között konfliktus adódott, rendszerint a nevelőnek adtak igazat, egyrészt, mert ő "érettebb lelkileg", másrészt, mivel a nevelő rendszeresen kapott tanácsokat a felette lévő nevelési szintről a neveltjei kezelésére.

- Sokszor előfordult, hogy a nevelő utasítást (ún. kihívást) adott a neveltjének, és ezzel gyakran egyáltalán nem lehetett vitába szállni, mert a kihívás egy magasabb szintről érkezett, a nevelő csak üzenetközvetítő volt (a kihívással való vitába szállást viszont a gyülekezet vezetése engedetlenségnek és lázadásnak tekintette).

- A neveltnek kötelező jelleggel tanácsot kellett kérnie az életét érintő minden döntés meghozatalához, és a nevelőjétől kapott tanácsot meg kellett fogadnia.

Ebben a rendszerben alapvető személyiségi jogok folyamatosan sérültek, megtörte a tagok szabad akaratát és semmibe vette a magántitokhoz való jogát - mindezt tette az egység, család, szeretet, nyitottság, lelki harc hangzatos kifejezések köntösébe bújtatva.

Ezzel azok érezték jól magukat, akik tekintélyelvű és hatalom-orientált szemlélettel rendelkeztek és ezért könnyen alkalmazkodtak ehhez a - végső soron - vállalati kultúrához, vagy nem zavarta őket, hogy a kényelemért és csalóka biztonságérzetért cserébe (mások döntik el helyettem, mit tegyek; ezért nem nyomaszt a döntésekkel járó felelősség súlya) elveszítik a szabad vélemény-nyilvánítás lehetőségét, és a saját életük feletti rendelkezés képességét.

Azokat viszont, akik nem érezték jól magukat a piramisban, pszichológiai eszközökkel, agresszív és hibás teológiával, csoportnyomással, manipulációval és érzelmi zsarolással próbálták folyamatosan engedelmességre kényszeríteni, vagy ahogy egy KME-vezető fogalmazta, "alázatban tartani". A nevelés kiterjedt a nevelt gondolataira és érzelmeire egyaránt, még egy barát-barátnő kérés sem volt lehetséges a nevelő jóváhagyása nélkül. Viszont mivel ilyen szintű döntésért az alacsonyabb szinteken egyetlen nevelő sem mert felelősséget vállalni, a (szigorúan a gyülekezeten belül engedélyezett) barát-barátnő párok létrejöttéről a gyülekezet legfelső vezetői döntöttek.

Ez a rendszer a teljes ICOC-ra vonatkozóan 2003-ig élt, Henry Kriete levelének nyilvánosságra kerülése rombolta le. Ebben a levélben Kriete a következőt írta:

A nevelésről

Azt feltételeztük, rosszul, hogy a bárányok hülyék. Arra neveltük őket, hogy emberektől függjenek, történetesen tőlünk, és nem Krisztustól. „Kértél tanácsot?” a legtöbb esetben azt jelentette: „Kértél engedélyt?”. Igen, természetesen sebezhetőek és nyitottak a cselekedetekre, de nem hülyék. Mi voltunk hülyék, biblikusan és lelkileg. Nem kéne szégyenkeznünk inkább, mint hogy az igaz, Lélekkel-teli keresztényt, aki Istent akarja tisztelni, lehurrogjuk?

Ezékiel 36:

„Új szívet adok nektek, és új lelket adok belétek: eltávolítom testetekből a kőszívet, és hússzívet adok nektek. Az én lelkemet adom belétek, és azt művelem veletek, hogy rendelkezéseim szerint éljetek, törvényeimet megtartsátok és teljesítsétek.”

A nevelési kapcsolatok teológiája kísértő volt számunkra, hogy modernkori farizeusokká váljunk, kerítést építettünk Isten törvénye köré. Azzal, hogy meg akartuk védeni és felügyelni akartuk a keresztényeket, gyakorlatilag megsértettük a szabadságukat Krisztusban. Nem bíztuk a tanítványokra, hogy éljenek a saját lelkiismeretük, döntéseik (és hibáik) szerint és belekényszeríttettük őket egy egészségtelen függőségbe inkább, mint hogy szabadságban felnövekedjenek, és érettek legyenek. A legtöbb nevelési irányelvünk nem más, mint „emberek által tanított szabály”, amelyre Jézus ítéletet mondott: teher és törvényeskedő. Semmilyen ellenőrző-rendszer, emberi hagyomány, szabály vagy kulturálisan elfogadott vallás nem tart valakit meg hűnek a hitéhez, ha az nem akar hithű lenni a szívében. De ezek lázadást és kritikusságot szülnek az őszinte és liberális keresztények között. Nem azért váltunk új teremtményekké, hogy emberek irányítsanak, inkább „szabadságért Krisztusban, aki megszabadított”. (Gal 5:1).

Szabad Péter, a budapesti gyülekezet vezetője is elismerte a rendszerből fakadó problémát, s 2003-as bocsánatkérő levelében ezt fogalmazta meg:

Azáltal, hogy egy nevelési kapcsolatrendszert építettem ki az egyházban, megteremtettem és bátorítottam alá-fölé rendelő kapcsolatokat tanítványok között, ezáltal nem egyformán fontosnak és értékesnek ítélve a tanítványokat. Az eredeti cél, hogy mindenki tanításban részesüljön jó volt, de az eszközök, amivel ezt elértük több fájdalmat okoztak, mint jót. Sajnálom, hogy nem tiszteltelek mindannyiótokat azzal a tisztelettel, amivel Jézus van irántatok. Nagyon szégyellem azt is, hogy a nevelési kapcsolatok kialakításában arrogánsan, a lelkészekkel együtt én döntöttem el, hogy mi a legjobb nektek, meg sem kérdezve benneteket. Ez nem helyes. Figyelembe kell vennem a szükségleteiteket, (amit ti ismertek a legjobban), hogy úgy szolgálhassalak benneteket, ahogyan azt Isten szeretné.

A személyes nevelést tehát, mely visszaélések tárházát nyitotta meg, és amelybe valósággal bele volt kódolva, hogy embereket összetörjön és szolgaságba kényszerítsen, 2003-ban az ICOC és a KME egyaránt eltörölte.

Hurrá! Igazi happy end, Isten országa dicsőségesen halad előre, megtanultuk a leckét.

Vagy... mégsem?

2013 január 20-án, amikor a KME legtöbb tagjával aláíratták a Fogadalomtételt, a dokumentumban az alábbi pontot találjuk:

Fogadom, hogy alázatos, nyitott szívvel kérek tanácsot és fogadom el a nevelést, valamint igazságra és kegyelemre törekedve szembesítem testvéremet a bűnnel.

Tanácsot kérek és elfogadom a nevelést. Hol láttuk ezt? Magában a nevelési kapcsolatban. A 2003-ban lerombolt eljárás 2013 telén virágzik, sőt, a gyülekezet tagjai fogadalmat tesznek, hogy sokkal komolyabban veszik a gyakorlását.

Itt tehát egy komoly restaurációt látunk, és érdemes megvizsgálnunk, hogyan jutottunk vissza ide.

Mi történt 2003 után a KME-ben?

Mindaz, ami a KME (és az ICOC) alapjait képezte, megrendült. Nem mi vagyunk az egy igaz egyház? A szeretett Kip McKean lemondott? A gyülekezet tele van tévtanítással a kapcsolatok terén? Akkor mi van azokkal, akik innen elmentek?

Ebben a helyzetben a tagok jó részének valószínűleg lelkigondozói, esetleg pszichológiai segítségre is szükségük lehetett volna, hogy feldolgozzák a sokkot, amit az igazság világosságra kerülése okozott. Megindulhatott volna egy szükségképpen fájdalmas szembenézés a múlttal és a jelennel. Itt volt az ideje a felismerésnek, hogy milyen jelentős a probléma, és a gyásznak, amiatt, amit egymásnak és Istennek okoztunk.

Ehelyett Szabad Péter, aki a botrány kirobbanását követően meghúzta magát és sikerült a budapesti egyház élén maradnia, szép lassan visszaépítette a hatalmát, és a módszerei is újra megjelentek, óvatosan keresve a határokat és kirúgva, kifúrva a gyülekezetből azokat, akik az útjában álltak.

A mozgalmunknak számtalan zsarnok egyházvezetője van, mondta Kriete. Szabad úr pedig a Kip McKean-i mércével mérve tökéletes egyházvezető volt. Mire a fogadalomtételre 2013-ban sor került, Péter volt a kis Kip, egy apró közösség diktátora, és javában zajlott a 2003 előtti mentalitás teljes visszaállítása a szigorú elvárásokkal, a számonkéréssel, a legrosszabb fundamentalista neoprotestáns szekták összes eltorzult elképzelésével együtt, amelyek csak az ICOC-t valaha is jellemezték.

A vezetők támogatásával Szabad Péter visszafordult Egyiptomba, inkább választva a társfüggés és a teljes kontroll hamis biztonságát, mint a gyógyulás fájdalmait és kényelmetlenségeit. Ez azonban lassú folyamat volt, sokaknak fel sem tűnt, akik pedig 2003 után keresztelkedtek, azoknak szinte esélyük sem volt, hogy megértsék, milyen veszélyeknek teszik ki magukat. És azok, akik nem akarták követni, akik komolyan vették a 2003-as változásokat, hamarosan támadások kereszttüzében találták magukat.

Már nagyjából 2005-ben újra állt Szabad Péter személyi kultusza, 2006-ra pedig itt-ott a nevelési láncok is újra megjelentek.

Néhány példa a nevelésben megjelent manipulációra, kötelező tanácskérésre, kényszerítésre:

1. Már 2005-re visszajött az a gyakorlat, hogy a csúcsvezetők a közösség tagjainak feje felett döntötték el, ki melyik bibliakörbe kerüljön. Ezek a döntések pedig szinte teljesen kőbe voltak vésve, ha nem voltál elégedett azzal, hogy lényegében az összes addigi kapcsolatodat elveszítetted és egy új prioritást kényszerítettek rád (új nevelő, új bibliakör-társak), akkor még azzal is szembesíthettek, hogy engedetlen vagy.

2. 2009 telén a két ünnep között egy nevelt a nevelője tudomására hozta, hogy a másnapi bibliakörön nem vesz részt, mert helyette élményfürdőbe megy a feleségével. Később a nevelő kifejezte, hogy rosszul esett neki, amiért "nem kért tőle tanácsot" ennek a döntésnek a meghozatala előtt.

3. 2011-ben ez a házaspár elhatározta, hogy Velencébe utazik egy karneváli hétvégére. Az utazás időpontja egybeesett a budapesti gyülekezetben tartott "közös megtérés Istentisztelettel". Amikor a gyülekezet vezetője ezt megtudta, nyomást gyakorolt rájuk, hogy mondják le az utat, és csak azután hagyta ezt abba, hogy kiderült, vissza fognak érni az istentiszteletre. Természetesen ott is elhangzott a kértetek erről tanácsot? - kérdés, helyesebb lett volna a kértetek erre engedélyt? - kifejezés használata.

4. 2011 telén a KME által szervezett konferencián ugyanez a házaspár szabadságot vett ki, hogy a konferencia hetén a külföldi testvérek ellátásában szolgálhasson. Ezenfelül elszállásoltak két horvátországi vendéget és reggeltől-estig segítették a konferencia lebonyolítását.

A heti nevelési időre eközben már nem jutott idő, így azt lemondták. Ez egy tanulságos levelezést eredményezett:

A levél:

Sajnos holnap a találkozó nem fog összejönni, mert fel kell készülnünk a vendégeink fogadására (ketten alszanak nálunk a konferencia idején) és a konferencia egyéb terheket is ránk ró. Viszont azt szeretném kérni, hogy a későbbiekben legkésőbb vasárnap beszéljük meg a következő heti programot, és kifejezetten annak időpontját. Mert most vasárnap a közösségi időben arról volt szó, hogy a "kedd működhet", de aztán a pontosítás elmaradt - nekünk pedig tervezni kell, és különösen egy ilyen hektikus hetet, mint a mostani.

A válasz:

Az, hogy működhet, azt jelenti, hogy jó. Ha pontosítottuk volna, akkor melyik időpont felelt volna meg? Amit írsz, abból az derül ki, hogy egyik sem. 

Úgy látom, őszintébb lett volna, ha azt írod, hogy elszúrtátok a heteteket, mert annyit vállaltatok, hogy a nevelési idő nem fér bele. Igazán építő pedig az lett volna, ha mindezért bocsánatot kérsz, valamint tanácsot arról, hogy ezek után mi legyen az, ami kimaradjon, és mi az, ami ne.

Ez csak egy példa arra, mennyire nem tudtál mindenkinek megfelelni, még ha mindent odaadtál, a teljes napodat, hetedet, életedet, akkor sem. Valaki akkor is volt fölötted, aki igyekezett bűntudatot kelteni, aki valamivel nem érezte jól magát, aki elítélt, aki zokon vette, hogy nem kértél tőle tanácsot.

5. 2012 tavaszán egy diáklány körlevelet írt a többi diáknak, amelyben tájékoztatta őket, hogy a hétvégi diák-kiránduláson egyéb elfoglaltságai miatt nem tud részt venni. A diák-szolgálat vezetője válaszul az alábbi üzenetet küldte:

"Ne áldozz Istenednek, az ÚRnak olyan bikát vagy juhot, amelyben fogyatkozás vagy bármilyen hiba van, mert utálatos az Istened, az ÚR előtt."

Azzal, hogy nem kértél tanácsot tőlünk, nem hoztad a lelki családod elé és kifejezted, hogy nem jössz el, az nagyon fáj. Legfőképp Istennek.

Ezen a ponton az egyháznak dolgozó Harangi a tanácskérés elmaradásához egy bálványimádásról szóló idézetet kapcsolt.

De beleszóltak mindenbe: hogyan öltözködsz, kikkel barátkozol, mit és mikor tanulsz, mit dolgozol, hol ülsz az istentiszteleten, kikkel-miről beszélsz, hogyan gondolkozol.

A tanácskérést a nagy parancsolat szintjére emeltük, írta Kriete még 2003-ban. A fenti példák megmutatják, milyen volt a mentalitás a 2010-es évek KME-jében. És ez csak néhány példa a tengernyi eset közül, melyeknek alapja mindig az alá-fölérendelt viszony kialakulása, a nevelésnek az egyháztagokra kényszerítése, a diktatórikus kontroll egyes kapcsolatokra való leképeződése és megnyilvánulása volt.

Nevelés a KME-ben: egyszerre tartják kontroll alatt a gondolataidat, az érzelmeidet és a viselkedésedet.

Néhány bennfentes információ:

2012. szeptember 7-én Szabad Péter egy csak az egyház tagjainak szóló hétközi istentiszteleten a következőket mondta:

"A másik, ahol azt gondolom, hogy el vagyunk maradva, hogy tanítsuk egymást engedelmeskedni megtartani Jézus parancsolatát. Ez az, amit az egyházunkban úgy hívunk, hogy nevelés. Azért tanításnak nem lehet hívni, mert nem arról van szó, hogy valakit csak tanítani, nem információátadásról van szó, hanem arról van szó, hogy valakit megtanítasz bizonyos módon viselkedni, Jézus tanításának engedelmeskedni, az életét formálod át. Inkább olyan, mint hogyha az edzője lennél. ... De mégis, nagyon sokszor, bevallom őszintén, és ez az a pont, ahol szeretném megvallani a bűneimet, nagyon sok nevelési időm volt nekem is, ahol csak összejöttem valakivel, akinek az életében az én szerepem lett volna, hogy őt megtanítsam engedelmeskedni Jézus parancsolatainak. És kávéztunk, és beszélgettünk, meséltünk, hogy mi van az életünkben... és ha följött valami dolog, amit megosztott, hogy ezzel problémája van, vagy nehézsége, akkor kerestünk egy idézetet és próbáltam segíteni neki, de egyébként nem volt az egész mögött egy céltudatosság, egy összpontosítottság. És szeretnék ebből megtérni és egy olyan módon segíteni embereknek, hogy nagyon világos legyen a cél, hogy mi felé haladunk, megegyezzünk abban, hogy ez nem csak az én célom, mind a kettőnk célja, és mind a ketten el vagyunk kötelezve, hogy oda jussunk és mind a kettőnknek a szerepe világos ebben a dologban.

...

Nincsen egy folyamatos változás. Nincs egy folyamatos, céltudatos nevelés arra irányulóan, hogy jézusivá váljál. A te életedben van? Te ez vagy valaki életében? ... Visszaállítjuk a nevelés gyakorlatát a gyülekezetben. Kiscsoportokban, kapcsolatokban, minden szinten elkezdjük megtanulni, hogy hogyan segítünk egymásnak - nem csak tanítunk, nem csak megosztunk egy dolgot a másikkal, a másik meg azt mondja, hogy 'jó'. Ez az, ami van nevelési csoportban néha. 'Majd imádkozok róla.' És ennyi volt! Hatás: megszűnt, élet nem változott. Vannak emberek, akik bűnökkel küzdenek, akik nem változnak egy ideje. És tudod, mi történik, amikor valaki nem segít ebben, hogy változzál? Elveszíted a hitedet, hogy képes leszel valaha is változni. Hitet vesztesz, ha nincs nevelés az életedben."

Ebben a pár mondatban fellelhető mindaz, ami a nevelést olyan veszélyessé teszi:

- Alá- és fölérendelt kapcsolat kialakulása - egyértelmű, hogy az egyik fél irányító szerepbe kerül ("edző", ugye?), ezzel visszaáll a hiearchia, és a nevelő ismét uralkodni kezd a neveltjén.

- A nevelő a saját jelentőségét eltúlozva látja (meg kell tanítanom viselkedni, átformálom az életét, segítek neki - hogy Szabad úr saját szavait idézzük) és jogosnak érzi, hogy a másiknak engedelmeskednie kell, teljesítenie kell a kihívásait (mind a ketten el vagyunk kötelezve ezekhez a célokhoz, nem?!). A nevelő felveszi az "engedelmeskedned kell nekem, mert én vagyok a felelős érted" mentalitást, amit Harangiék ekkor a diák-szolgálatban már évek óta sikerrel alkalmaztak és sok embernek komoly fájdalmat okoztak vele. Ezek a fájdalmak is megspórolhatóak lettek volna, ha nem erőltetik a nevelést, de sajnos eddigre az egyházvezető elfelejtette saját szavait: az eszközök, amivel ezt elértük több fájdalmat okoztak, mint jót. Az is megemlítendő, hogy a nevelt által elérendő célokat általában a nevelő találja ki, és ezeket a célokat nem elfogadni egyenlőnek minősül a büszkeséggel.

- A nevelő frusztrálttá válik, ha a nevelt nem fordul hozzá tanácsért, értéktelennek és hasznavehetetlennek érzi magát, és a problémát egyre inkább a neveltjében látja. A kapcsolatuk ettől kezdve feszült lesz, és főnök-beosztott viszonnyá ridegül. Ezen felül a nevelő elkezd féltékenyen nézni a nevelt egyéb jó kapcsolataira, és ezekben látja saját kudarcának okát.

- Isten ki van rekesztve, a nevelő úgy érzi, neki kell a másik embert megváltoztatnia.

- És ami a legszörnyűbb: meg akarják a másik embert változtatni.

Hogy mennyire nem a levegőbe beszélünk: álljon itt egy levélrészlet egy 2013 őszén született bocsánatkérésből, amit a diák-szolgálatot vezető Anna nagyjából másfél évvel azután fogalmazott meg az egyik diák felé, mint mikor megpróbálták - sikertelenül - szembesíteni azzal, hogy mit tesz:

Azt gondoltam, segíteni szeretnék neked, hogy változz....anélkül, hogy kifejeztem volna hogy mennyire értékes vagy! Ez nem volt jó. El tudom képzelni, hogy ez csak  a frusztráltság, és  értéktelenség érzését növelte Benned. Igazából csak annyi lett volna  a "dolgom", hogy ott álljak melletted, és támogassalak, a barátod legyek.

Sajnálom, bocsánatot kérek!

Egyszer még Szabi mondta nekem, hogy téged az bántott azzal a nagyon gáz evcsis üggyel kapcsolatban, hogy hatalmaskodtam feletted...és elveszítetted a szabadság érzésedet. Bennem amikor mondta, az jött fel, hogy dehogyis! Nem azt akartam....nem akartam én hatalmaskodni feletted...

De ma már értem! Nagyon elszúrtam azt a beszélgetést, amikor arról igyekeztelek meggyőzni, hogy bízz a vezetőben....egyáltalán nem arról beszéltünk, ami téged bántott. Amikor arra hivatkoztam, hogy én vagyok a vezetőd, valóban hatalmaskodtam. Nagyon nagyon sajnálom:( Bocsánatot szeretnék kérni! Ma már tudom, hogy a bizalmat, és a tiszteletet, egy kölcsönös, szereteten alapuló kapcsolattal lehet elnyerni.

Bizony, Anna a Zsidók 13:17-re hivatkozva gyakorlatilag rákényszerítette az akaratát a diákra. Mindig is így működött a nevelés Krisztus Magyarországi Egyházában: csak segíteni akarok neked, én jobban látlak téged, mint te saját magadat, én vagyok a vezetőd, azt teszed, amit mondok. Ja, és Isten majd megáldja az engedelmességedet akkor is, ha rossz a tanács, amit adok. Úgyhogy hagyd ott a munkahelyedet, nem tudsz miatta rendesen részt venni a bibliakörön.

A nevelés mindig nemes céllal indokolt - a másik jézusivá válásának elősegítése -, a végeredmény azonban olyan katasztrofális, hogy Henry Kriete 2003-ban systemic evil-nek, rendszerből fakadó gonosznak minősítette.

A 2012. szeptemberi prédikáció üzenete nem a nevelés visszaállítása volt (az akkor már szinte mindenhol működött és álltak a nevelési láncok a legtöbb bibliakörben). Az üzenet az volt, hogy "bekeményítünk". Hogy a nevelésnek való alázatos engedelmesség elvárás lesz. És ez az elvárás jelenik meg a Fogadalomtételben is (Fogadom, hogy alázatos, nyitott szívvel kérek tanácsot és fogadom el a nevelést...).

Szabad Péter hazugsága

2013 júniusában Szabad Péter egy megbeszélésen - miután egy azt megelőzőn szembesítették vele, hogy a 2003-ban írt bocsánatkérő levélben taglalt bűnök visszatértek az életébe - azt mondta: ő nem tudott a nevelési láncokról, minden bibliakör-vezetőre rá volt bízva, hogyan oldja meg a nevelést a bibliakörben.

Ezzel a kijelentéssel több alapvető probléma van:

- ha ez igaz, és valóban az első megbeszélésen szembesült a nevelési láncok létezésével, akkor a megbeszélést követően Szabad úrnak azonnal intézkednie kellett volna a bibliakörökön belüli nevelési láncok felszámolásáról, és tanítania kellett volna a vezetőségi csoportban arról, hová vezet a nevelési lánc; sőt, az egész gyülekezet elé ki kellett volna állnia. Az, hogy ez egyáltalán nem történt meg (még hónapokkal később sem), mutatja Szabad úr valódi meggyőződéseit a nevelési láncokat illetően.

- Szabad úr már a diák-szolgálatban is kialakította a nevelési láncokat (2008-ban), amikor ő vezette a diák-bibliakört is. Ő tanította Harangiéknak is, hogyan csinálják és mindenről tudott, ami a diák-szolgálatban történik.

- 2009 tavaszán egy teljeskörű adatgyűjtés folyt a gyülekezet tagjairól (nagyot nyelt volna az adatvédelmi ombudsman, látva a kérdéseket, illetve tudva, mi lett a kérdőívek sorsa). Minden vezetőnek részt kellett benne vennie (bibliakör vezetők és asszisztensek szintjéig), ami több tucat embert érintett, és az egyházvezető számára is nyilvánvaló kellett hogy legyen, hogy a gyülekezetben ismét komoly hiearchia alakult ki (persze, ő maga alakította ki).

- Szabad úr több olyan konfliktus-megbeszélésen is részt vett, ahol teljes nevelési láncok jelentek meg (nem ritkán hat-nyolc ember jött össze ezeken a találkozókon, hogy a neveltet győzködjék). Szabad úr ezeken a megbeszéléseken tökéletesen tisztában volt a tagok közötti kapcsolatokkal.

Nem is értjük a fenti hazugságát, az annyira abszurd. És persze el van hintve benne egy igazság-morzsa is, hiszen valóban ki lehetett adva minden bibliakör-vezetőnek, hogy oldja meg a nevelés kérdését, ám számukra minden eszköz megengedett volt, teljesen szabad kezet kaptak és a bibliakörök a legnagyobb mértékben ki voltak szolgáltatva nekik. A nevelési láncokból pedig  az egyházvezető is profitált, hiszen ezeken keresztül látott rá legkönnyebben mindenkire, és tartotta fenn totális kontrollját.

Részlet egy 2013-as hangfelvételből - a szellemi erőszak  és Szabad úr hazugságának leleplezése:

Ez a hangfelvétel egy Zoltán nevű férfi és a KME tágabb értelemben vett vezetőségének négy tagja (Szabad úr, P. Ádám, H. András és G. Gergely) közötti beszélgetést rögzítette. Zoltán firtatni kezdte a találkozó létrejöttének előzményeit.

Szabad: Én vasárnap vettem részt egy telefonkonferencia-beszélgetésen, az Ádám, András, Fece meg jómagam voltunk négyen.
P. Ádám: Meg a R. Ádám...
Szabad: Meg a R. Ádám, így van.
Zoltán: Kifejezetten miattam?
Szabad: Aha. Így van.
Zoltán: Igen?
Szabad: Ha jól tudom, akkor a  beszélgetés úgy jött létre, hogy az András megkereste az Ádámot, az Ádám a Fecét...
P. Ádám: Az András kereste meg a R. Ádámot, az Ádám keresett meg engem, én meg a Fecét, ez volt a...
Szabad: Igen. Na mindegy. De ez teljesen... szóval nem egy különleges dolog, hogy így beszélünk, ez a pásztorkodásnak a része, ha van egy bibliakör-vezető, aki egy olyan helyzetet hoz elénk, ami túlmutat azon, és az egész gyülekezetre vonatkozó, vagy az egész vezetőségre vonatkozik, akkor általában beszélünk azokkal, akik közvetlenül érintettek, meg a vezetőségi csoportból egy vagy két ember. Ez egyáltalán nem meglepő. A beszélgetés alatt talán az András kezdte azzal, hogy megosztotta a legutóbbi bibliakörötök, egyáltalán az élmény, hogy odamentetek, hogy az ő meglátása szerint hogy viselkedtél bibliakörön, az utána való beszélgetéseteket, és utána a te kommunikációdat arra vonatkozóan, hogy te nem akarsz az Andrásék bibliakörében lenni...

Tehát az eljárás, amit a KME-vezetők rutin-jelleggel alkalmaztak, így nézett ki:

A hangfelvétel érdekessége az, hogy Szabad úr nem is tudta türelmesen végighallgatni Zoltánt, ugyanakkor a felvétel egészében számtalanszor előkerül a nevelési lánc és a személyes nevelési kapcsolat kérdése egy olyan megközelítésben, ami után Szabad úr semmiképpen sem mondhatná, hogy a nevelési láncok létezéséről nem tudott. Túl ezen, ha nincsen nevelési lánc, akkor nincsenek olyan "közvetlenül érintettek" sem, akikkel tele van ez a folyamatábra.

Másik érdekesség, hogy 2003-ban Szabad úr még ezt írta: Figyelembe kell vennem a szükségleteiteket, (amit ti ismertek a legjobban) - a 2013-as hangfelvételen viszont már így beszél: kitalálod, hogy neked hol jó - önző és beképzelt elképzelés, amiből azt gondolom, hogy meg kell térned.

Ráadásul Szabad úr és András beszámolójában is ellentmondás van, mert András nem is egy "fegyelmezési eljárást" kívánt indítani, egyszerűen csak "tanácsot kért" egy helyzetben. Erre a fentebbi ábrán bemutatott folyamatra utólag magyarázta rá Szabad úr, hogy ez egy helyes eljárás.

2008-ban láthattunk egy pontosan ugyanilyen folyamatábrát. Akkor T. Gábor kereste meg Szabad urat azzal, hogy egy diák el szeretne menni egy Kárpátia-koncertre. Szabad úr G. Szabolcsot utasította arra (akinek a diákra a legnagyobb befolyása volt), hogy beszélje le a diákot a koncertről, mert a "Kárpátia koncertjén részt venni bűn". Természetesen a diák mit sem tudott róla, hogy a háttérben beszélnek róla, hiszen T. Gábor sem őt kereste meg az észrevételeivel vagy véleményével, hanem az egyházvezető tekintélyére bízta az intézkedést.

Ami a nevelési eljárást illeti, hihetetlen mértékű kettős mérce nyilvánul meg. 2009-ben, amikor Szabad urat azzal szembesítették, hogy 2003 előtti bűnei közé süllyedt vissza, nekitámadt annak (X), aki őt több ember előtt szembesítette, és a következőt mondta neki:

Szabad (indulatosan): Ne mondd, hogy nem rágalmaztál az Annának, nem rágalmaztál a Szilvinek, nem pletykáltál vagy rágalmaztál engem az Ádám előtt, nem mondtál ezeknek az embereknek részeket a privát, kettőnk között történt beszélgetésből. ... Múlt szerdán te megrágalmaztál engem ezen testvérek jelenlétében olyan bűnökkel, amiket szerinted elkövettem ellened és elkövettem a gyülekezet ellen. Ez egy egyértelmű, világos rágalmazás volt. Látod-e ezt?
X: Úgy, hogy nem tudtuk megbeszélni, igen.
Szabad: Ha meg tudtuk volna beszélni, akkor ez nem lett volna rágalmazás?
X: Négyszemközti beszélgetést szerettem volna. Kifejeztem neked telefonon keresztül, hogy négyszemközt szeretném veled megbeszélni. Többször fejeztem ki. Te ragaszkodtál hozzá, azt mondtad, hogy bármit, amit négyszemközt szerettem volna elmondani, azt elmondhatom a többiek előtt is. Ha ez négyszemközt hangzik el, nem rágalmazás, mert neked mondom, és megbeszélünk egy szituációt, amit én látok, és megbeszéljük, hogy én ezt mért látom így.
Szabad: Nem, akkor is rágalmazás, ha négyszemközt mondod.

Ezután Szabad úr arról beszél, hogy a szembesítés helyett X-nek kérdéseket kellett volna neki feltenni. Sajnos, amikor Szabad úr évekkel később a Zoltánnal beszélt, már megfeledkezik erről az elvről, és tényként kezeli Zoltán "bűnösségét". Ezt halljuk a Zoltán önvédelemből készített felvételén:

Szabad: Ezek a srácok mindannyian, tőlem függetlenül mind azt mondják, hogy: piros lámpa, vészvillogó, ahogy a Zoli viselkedik, ahogy kommunikál, ami átjön, ez egyáltalán nem tanítványi.

Szabad úr csúsztat (a "többiek", holott a beszélgetés elején tisztázták, hogy András elsősorban tanácsot akart kérni Ádámtól), és valahogy elfelejtette, hogy pletyka és rágalmazás mindaz, amit Zoltánnal kapcsolatban műveltek, ráadásul kérdések helyett ezen a találkozón vádakkal és bűntudatkeltéssel álltak elő.

Persze, nem meglepő ez az eljárás. Szabad Péter 2003-ban, bocsánatkérő levelében ezt írta:

"A Biblia világosan tanítja, hogy ha látok valakit vétkezni, meg kell intenem azt az embert, négyszemközt, egy szelíd és lelkies módon, de sokszor nem ezt tettem. Hanem gyakran megaláztam testvéreket azáltal, hogy mások előtt megszidtam őket, olykor nem is olyan szelíd lélekkel. Ez nem volt helyes, és nagyon sajnálom, hogy ezt tettem. Szeretnék bocsánatot kérni mindenkitől, akit ilyen formában megbántottam. Megtérek."

Tíz év nem volt elég Szabad úrnak arra, hogy megtérjen. Ez az ember egészen 2013 nyarán történt leváltásáig a megváltásukkal és a gyülekezeten belüli kapcsolataikkal zsarolt, a vélemény-eltéréseket bűnnek tekintve rágalmazott, csúsztatva és félinformációkat terjesztve manipulált másokat. A nevelésen és más eltorzult teológiai tanításokon keresztül a KME-t, amely Henry Kriete levelét követően új esélyt kapott 2003-ban, veszélyes destruktív szektává tette, amely csoport a nevelési rendszert és a rejtett "egy igaz egyház tant" megvalósítva közvetett módon hozzájárulhatott egy fiatalember öngyilkosságához és mások enyhébb vagy súlyosabb öngyilkossági szándékainak kialakulásához, és sokaknak súlyos érzelmi, pszichés, mentális sérüléseket okozott.

Többen vannak jelenleg is, akik a KME-ben csapdába estek. Az arrogáns és agresszív teológia miatt azt képzelik, hogy az ő gyülekezetükön kívül nem lehet üdvözülni. Vannak, akiknek teljesen leépültek a gyülekezeten kívüli kapcsolataik, és félnek elmenni. Családok kerülnek, kerültek a szakadás közelébe. Akadnak, akik tartják a tanítványság hamis látszatát, miközben a törvénykező elvárásoknak már régóta képtelenek megfelelni. Emberek személyisége torzul el, vagy szenvednek fizikai következményeket a félelem okozta stressz következtében. Sokan képtelenek gyakorolni az Alaptörvény által garantált jogaikat, mert félnek a kiközösítéstől vagy a megjelöléstől.

Molnár Adrián a személyes nevelési kapcsolatokat, a "láncokat" Szabad úr leváltása után eltörölte, noha nyilvánvaló, hogy bármiféle jelenlegi engedékenység alapja a csalódott tagok elvándorlási hullámának megállítása. Megállapítani Szabad úr felelősségét abban, hogy zsarnoki vezetése alatt a gyülekezet egy romboló, rengeteg fájdalmat okozó, az Újszövetséget modern kőtáblákká silányító szervezetté vált, az elmúlt nyolc hónap során nem volt hajlandó, ezzel Adrián jelenleg is szabotálja a KME-ből kizárt vagy elüldözött tagok rehabilitációját, becsületük visszaállítását.

Sokakat reménnyel tölthet el a KME-ben a Molnár vezetése alatti nagyobb szabadság, de ne felejtsük el, hogy amíg nincsen felelősségvállalás, a múlt bűneivel való szembenézés és a kárvallottak nyilvános rehabilitációja, addig ez csak egy tünékeny állapot, a feszültségek lecsillapítására irányuló törekvés, ami bármikor visszafordulhat, ahogyan ez 2003 után is megtörtént.

Kapcsolódó szakirodalom:

http://www.reveal.org/abouticc/iccorg.html

http://blog.lib.umn.edu/stei0301/protea/a-primer-on-cults-and-ideologically-extremist-groups.html

http://www.generationxpose.com/2012/02/pastor-bob-enyarts-denver-bible-church.html

http://gcxweb.org/Misc/LarryPile-OtherSideOfDiscipleship.aspx

Marilyn Kriete 13-részes írása a 2003-as Kriete levél megszületésének körülményeiről:

http://henrykriete.com/2013/12/29/london-the-letter-and-looking-back-marilyn-kriete/

Személyiségtorzulások szektákban:

http://mindenkinekjehovatanuirol.blogspot.hu/2012/02/szemelyisegtorzulasok-szektakban.html

A nevelés-témában írt kitűnő könyv:

http://www.amazon.com/Twisted-Scriptures-Mary-Alice-Chrnalogar/dp/0310234085

Az agymosás folyamata, az elitista küldetéstudat és kirekesztő gondolkodásmód kialakulása és fenntartása

Hogyan válhatnak emberek egy bántalmazó kultúra részévé, amelyben már nem tűnnek fel nekik a kívülről jól látható devianciák? Hogyan válhatnak elfogadottá olyan alaptételek, amelyek kirekesztőek, arrogánsak, végül pedig pszichés zavarok, társfüggőség és mentális sérülések okozójává válnak? Ezekre a kérdésekre keressük a választ Krisztus Magyarországi Egyháza gyakorlatának vizsgálatával, az elmúlt húsz év tapasztalatainak tükrében.

A KME egy teljesítményorientált szervezet, ami azt jelenti, hogy óriási hangsúlyt fektet a vallásos cselekedetekre. A napi szintű, illetve rendszeres rutin része a kötelező csendes idő (bibliaolvasás + ima, általában kora reggel), a kikényszerített bűnmegvallás, a találkozókon való kötelező részvétel és az utcai evangelizáció is.

Lássuk a tagtoborzást részletesebben, mert itt válik igazán nyilvánvalóvá, hogyan működik az agymosás:

Az utcai evangelizáció során általában kettesével állnak össze a KME tagjai, és leszólítanak járókelőket egy meghatározott szakaszon (pl. a Blaha és a Nyugati között). Evangelizáció kapcsán gyülekezet-szinten többezer szórólap kiosztása a cél, mely kártyák vagy általánosan istentiszteletre hívnak, vagy kifejezett alkalomra, előadásra szólnak.

Az evangelizáció során a cél a nyitott emberek megtalálása, olyanoké, akik elérhetőséget adnak. A legjobb az, ha működő mobilszámot sikerül szerezni, de az e-mail cím is megteszi, illetve újabban a facebook-on keresztül is könnyen folytatódhat az ismerkedés. A KME tagja szempontjából az utca embere lehet nyitott (érdeklődik valamilyen szinten, esetleg elérhetőséget is ad) és nem nyitott (meg sem áll az utcán, nem ad elérhetőséget, vagy nem viszonyul pozitívan az őt hívogatókhoz). Utóbbi esetben az evangelizálók azzal vigasztalják magukat, hogy az illető végső soron Istent utasította el, hiszen ők csak az Ő békekövetei, aki nekik nemet mond, az Istennek mond nemet. Egy ilyen találkozó gyakorlatilag soha nem ér véget azzal, hogy "te is keresztény vagy? Nagyon örülök...".

Evangelizáció során az alap felvetés az, hogy „én tudom az igazságot, mindenki más elveszett”. Ebből a szemszögből indul, és a beszélgetések, valamint a későbbi bibliatanulmányozás során is ez a szemlélet nyilvánul meg.

A KME tagjai ugyanis a nyitott emberekkel bibliatanulmányozásra törekednek. Aki „nem tart itt”, azzal marad a barátság-építés: személyes találkozók megbeszélése és elhívás mindenféle eseményre: bibliakörre, kirándulásra, előadásokra, stb. A bibliatanulmányozás a gyülekezet szemléletmódját hivatott átadni, az összeválogatott idézetek mind egyetlen logika mentén vannak felfűzve, mely sajnálatosan nem képes elszakadni Kip McKean mérgező teológiájától. Ez a logika aköré épül, hogy „mit kell tenned ahhoz, hogy megváltott legyél”.

A bibliatanulmányozás hetekig vagy hónapokig, de akár évekig is eltarthat. Eközben a KME-n belül vezetőségi találkozókon, nevelési csoportokban, bibliakörökben beszélnek arról, mire lehet az illetőnek szüksége, mit tanulmányozzanak vele legközelebb. Külön képzések, emberhalász kurzusok szólnak arról, hogyan kell tanulmányozni, mit kell kérdezni, hogyan lehet a másikban sikerélményt kelteni és kedvet csinálni neki a további tanulmányozáshoz. A cél természetesen eljuttatni a vendéget a keresztelőig, mellyel a KME tagjává válik. Csak azt keresztelik meg, aki a tanulmányozás során minden lényegi kérdésben egyetért. Ha valahol nincs egyetértés (pl. annak terén, hogy csak a KME-ből, vagy az ICOC-ból választhat társat), a tanulmányozás azonnal leáll, elakad, és ez így is marad mindaddig, amíg a delikvens rá nem bólint az elvre vagy állításra. Addig marad a további barátkozás, kapcsolat-építés.

Ennek a folyamatnak köszönhetően a KME rendkívül lassan nő, viszont két nagyon káros mellékhatás jelentkezik. Az egyik, hogy sokan már a tanulmányozás során sérülnek, ahogy a bántalmazó teológiát megpróbálják rájuk erőszakolni (erről a teológiáról külön cikket fogunk megjelentetni). A másik probléma az, hogy aki végül megkeresztelkedik, túljut az egész tanulmányozáson, az elveszíti a rálátás és kritikus felülvizsgálat képességét (hónapokra, évekre vagy végleg), mert olyan meggyőződéseket szerez magának, amelyek a maguk torz logikájában valóban egésszé állnak össze, és ebből a beszűkült tudatállapotból nagyon nehéz kilábalni.

Amikor valaki a KME tagjává válik, ő lesz a „csecsemő keresztény”, akinek minden új. Szabad Péter vezetősége alatt természetes volt, hogy az újonnan keresztelkedett azonnal kapott egy nevelőt, aki először még mentornak tekinthető (bár a viszony már ekkor is egészségtelenül tekintélyelvű), ám a nevelő később is a nevelten maradt. Molnár Adrián érkezése előtt természetes volt a gyülekezetben, hogy 40-50 éves felnőtteknek, 15-20 éve egyháztagoknak is van nevelőjük, aki számon kér, akitől tanácsot kell kérni, akin keresztül a kontrollt minden tag felett maximálisan meg lehet őrizni, és akin keresztül a tagról mindent meg lehet tudni.

A személyes nevelésen kívül csoportos nevelés segíti a tagok bűntudatban-tartását. A csoportos nevelés rendszeres a hétközi istentisztelet után, esetenként bibliakörökön, vagy külön megbeszélt találkozókon. Ezeken a beszélgetéseken általában célzott kérdésekre kell válaszolni, melyek az élet, vagy a keresztény aktivitás egy-egy területére vonatkoznak. Ha pl. egy bibliakörnek hetekig nincsenek vendégei, várható, hogy nevelési csoporton beszélik meg, ki mennyi evangelizál, mi a langyosság oka. Szinte nem telik el hét, hogy a tagok ne szembesülnének azzal, hogy valamit elrontottak, valamilyen területen elbuktak. Az ebből fakadó bűntudat lerombolja a tagok önbizalmát és önértékelését, nagymértékű stresszt okoz, miközben az újabb és újabb célok elérése (változnom kell, ezt és ezt teszem érte) állandó erőfeszítéseket követel és ellehetetleníti, hogy a tag komolyan elgondolkozhasson a helyzetén.

Emellett a gyülekezet vezetői számtalanszor megígérik a változást, ami a tagokban reményt szül, és ettől kezdik várni a közösségen belüli, a rendszerből és vezetési stílusból fakadó problémáik megoldását. A teljesség igénye nélkül: újévi felkészülés, tavaszi felkészülés, őszi felkészülés, gyülekezeti megtérés-programok, leckesorozatok, megváltoztatott bibliakörök (melyek rendszerint a tagok teljes egyházi kapcsolatrendszerének felbomlásával járnak, így igazi hűséges barátságok kialakítása és fenntartása - az új bibliakör-kapcsolatok erőszakolt prioritása miatt - szinte lehetetlen).

A személyes evangelizáción keresztül a tagok is erősítik saját hibás meggyőződéseiket. Akár az utcán, vagy baráti körükben beszélgetnek, akár a Bibliát tanulmányozzák valakivel, miközben érvelnek, önmagukat is győzködik, és el sem tudják képzelni - akár nyilvánvaló tények ellenére sem -, hogy talán nem úgy működnek a dolgok, mint ahogyan ők állítják. Például tényként beszélnek arról, hogy a Bibliában ott a személyes nevelés (Harangi Mátyás egyszer ezt egy 2012-es hétközi istentiszteleten is prédikálta), és közben ezt egyetlen idézettel sem tudják direkt módon alátámasztani (sőt, elsiklanak például az etióp kincstárnok esete felett, aki keresztelője után egyedül és örvendezve folytatja útját). Azt sem tudják ezen a ponton, hogy a nevelési láncok elve az ICOC-ban már 2003-ban megbukott. A nevelési láncokat végül Molnár Adrián 2013 őszén számolta fel („szörnyű azt hallani, hogy ő a nevelőm, ő a neveltem, ezen szeretnénk változtatni, mondta októberben egy magánbeszélgetésen).

Aki a gyülekezeten belül felismeri és felveti a tekintélyelvű vezetésből és a fentebb említett rendszerből fakadó problémákat, azzal a vezetők a következő módon járnak el:

a) elszigetelik: pletykával, széthúzással, bomlasztással vádolják és megtiltják, hogy a problémákról - a  kijelölt vezetőn kívül, aki korábban általában maga Szabad úr volt - másokkal is beszéljen;

b) megfélemlítik: kilátásba helyezik, hogy kizárják az egyházból, amennyiben nem hajlandó egységben lenni (ami rendszerint az álláspontjának teljes feladását jelenti);

c) megszégyenítik és lejáratják: ha nem tudják meggyőzni (ezt a meggyőzést Szabad úr általában nem bibliai érvekkel, hanem karizmatikus személyiségével és agresszív véleményével kívánta elérni), a bibliakör, vagy az egész egyház előtt bejelentik, hogy békétlen, tévtanító, rágalmazó.

A gyülekezet elhagyását egyenlőnek tekintik Isten elhagyásával. Elhullottnak nevezik azokat, akik elmentek a KME-ből. Ezt a nézetet, a "csak mi vagyunk megváltottak Magyarországon" gyakorlati elvét az előző bejegyzésben, az egy igaz egyház téma alatt alaposan körüljártuk. Sajnos a KME-ben a legtöbben még mindig azt hiszik, ők az Isten országa és egyedül ők. Ez a gondolkodásmód rengeteg kárt okoz emberi kapcsolatokban; egy frissen megtért KME-s nem ritka, hogy azonnal elkezd a szüleinek és KME-n kívüli barátainak prédikálni arról, hogy nem megváltottak, mennek a pokolba. Ez az állandó ítélkezés szüli azt az elitista hozzáállást, amellyel sokan mindenki mást lenéznek - úgy, hogy ennek nincsenek is tudatában. A párválasztás terén különösen tetten érhető ez a szemlélet: ne legyetek hitetlenekkel felemás igában, írja a Biblia, ők pedig mindenki mást hitetlennek tekintenek, aki nem közéjük tartozik. Az elmúlt húsz évben nem is akadt egyetlen aktív KME-tag sem, aki a gyülekezeten, vagy az ICOC-on kívül házasodott volna.

Az agymosást segíti az is, hogy a tagok rengeteg tanítást hallanak a vasárnapi istentiszteleten, a hétközi istentiszteleten, a bibliakörökön, a nevelési csoportokban vagy másokkal való bibliatanulmányozások során, és ezek a tanítások mindig ugyanazokat az üzeneteket sulykolják. A külföldről idelátogató vezetőket pedig hatalmas  tekintély övezi, és ők nem is feledkeznek meg róla, hogy felmagasztalják a budapesti vezetőket („csodálatos vezetőitek vannak, legszívesebben vinnénk őket Amerikába, stb.), ezzel is erősítve azt a tévhitet, hogy amit a vezetők mondanak, az igaz és helyes. Ennek következménye persze az is, hogy ha most megkérdőjeleznék Szabad Péter vezetési stílusát vagy meggyőződéseit (akár tévtanítással vádolnák), azzal többen: Shawn Wooten, Mike Fix, Doug Arthur a saját presztízsüket is rombolnák, hiszen ezek az emberek nyíltan kiálltak Szabad úr mellett, elfogultan, és csak az ő oldalát meghallgatva, vagy egyházpolitikai érdekeket megsérült emberek rehabilitációja elé helyezve.

Természetes, hogy ilyen körülmények között a vezető diktátorrá válik (hát még, ha a körülményeket ő maga alakította ilyenné), a változás pedig ellehetetlenül. Aki pedig megpróbál küzdeni ez ellen, az vagy feladja egy ponton és elmegy (és a folyamat során ráaggatják a kritikus, keserű, széthúzó jelzőket), vagy beletörődik a megváltoztathatatlanba és támogatja tovább ezt a bántalmazó rendszert, de már megtörve és csak titkon reménykedve a változásban. Vagy - és ez talán a legtragikusabb - tényleg elhiszi, hogy ő a hibás, ő a probléma, és újult erővel veti magát a kritikusságból való megtérésbe, eközben pedig irányíthatóbbá válik, mint valaha, és sorra kapja a dicséreteket, közben pedig feladja szabad akaratának, véleményének, és sokszor személyiségének maradékát is.

Miután a gyülekezetben a vezetőségnek köszönhető problémákról nem szabad nyíltan beszélni, az elégedetlenség minden formája deviáns. Szabad Péter távozása óta Molnár Adrián csendes reformokkal próbálja terelgetni a gyülekezetet el attól az iránytól, amelybe Szabad úr állította. Azonban a vezetők bűneinek elhallgatása önmagában is korrupttá teszi ezt a régi-új vezetést. Szabad úr székén továbbra is ott van a „foglalt” tábla, ő hivatalosan továbbképzésen van Bostonban, így amikor majd visszajön, gond nélkül folytathatja a KME vezetését. Lehet, hogy az már egy SZP 2.0 lesz, egy Új és Tökéletesített Szabad úr, de azokat a morális értelemben vett bűncselekményeket, amelyeket a KME vezetőjeként elkövetett, csak egy őszinte, gyülekezett előtti diskurzus tisztázhatná ki. Ezt pedig a jelenlegi vezetés megtagadja a tagoktól, továbbra is gyerekként kezelve őket, és éjjel-nappal a megbocsátásról prédikálva (miközben - számukra - jótékony homályban hagyják még azt is, mit is kellene megbocsájtani).

Így természetesen a gyülekezetből korábban elüldözött tagok rehabilitációja nem lehetséges, hiszen őket nyilvánosan, a gyülekezet előtt kellene megkövetni. A KME-n belül érzékelhető a törekvés a gyülekezetből távozott tagok visszaszerzésére. De hogyan akarják ezt megtenni saját bántalmazó rendszerük leleplezése nélkül? Hogyan tennék ezt komoly nyilvános bocsánatkérések nélkül, több tucat ember becsületének helyreállítása nélkül? Mindaddig, amíg nem határolódnak el mindattól, amit az elmúlt években tettek, ez a gyülekezet veszélyes marad: mind jelenlegi, mind leendő tagjai számára.

Összefoglalva: Krisztus Magyarországi Egyháza egy zárt közösség, afféle mini-diktatúra. Vezetőjét a tagok nem képesek leváltani, a gyülekezet anyagilag a bostoni anyaszervezettől függ. A KME tagjává csak az válhat, aki elfogadja azokat a szigorú, és biblikusan megalapozatlan szabályokat, melyek az egy igaz egyház teológiából, a "mi vagyunk Isten modern kori mozgalma" szemléletből erednek. A gyülekezet nem képes nyitni más vallási közösségek felé, egyrészt azért, mert ezeket kivétel nélkül elítéli, másrészt a botrány miatt sem, hiszen az első kérdés az lenne a tagok között: mit csináltunk eddig? A gyülekezet vezetői az információkat elzárják a tagok elől (mind a vezetők tetteire vonatkozóan, mind annak kérdésében, hogyan változott és akár indult el különböző irányokba az ICOC teológiája 2003 óta). Azokat a tagokat, akik felismerik ezt, megfélemlítik és akár nyilvános megszégyenítéssel hallgattatják vagy hiteltelenítik el. A tagok jelentős része beszűkült tudatállapotban van, akik képtelenek elhinni, hogy a KME-n kívül is lehet Istennek tetsző életet élni. Ugyanakkor súlyos társfüggő viselkedésminták alakultak ki, kevesen tudnak vagy mernek az életükre vonatkozó önálló döntéseket hozni. A kikényszerített tanácskérés rendszere egyfajta rabságot idéz elő, melynek következtében sokan már attól bűntudatot éreznek, ha ellenkezik a véleményük a vezetőjük döntéseivel vagy meglátásaival.

Krisztus Magyarországi Egyháza olyan, mint egy lángokban álló ház. Ha a gyülekezet tagja vagy, a legtöbb, amit tehetsz, hogy megkeresed a legközelebbi kijáratot. Ne próbáld belülről oltani. Ismerkedj más közösségekkel, távolodj el a napi vallási rutinodtól. Olvass könyveket a szellemi bántalmazás (spiritual abuse) témájában, hogy megértsd, mit tettek veled. Gondolkozz el rajta, hány embert zártak ki, jelöltek meg, vagy kergettek el olyan érvek vagy tanítások alapján, amelyek helytelenek voltak. Mi lesz ezekkel az emberekkel? Vajon vállalják a vezetőid, hogy akár a saját presztízsük árán is nyilvánosan rehabilitálják őket?

Ha a KME-vel kapcsolatba kerültél: könnyen lehet, hogy az életedben szeretet-bombázás folyik, vagyis a KME-tagok ott rajzanak körülötted. Jóindulatúak, kedvesek, hívnak mindenre, a barátságukat és figyelmüket adják, látszólag vég nélkül és bármilyen áldozatokat meghozva.
Talán a legfontosabb, hogy ne ülj le velük egyedül tanulmányozni a Bibliát. Hívjad a barátaidat, másokat, akik inkább megfigyelők és kívül maradnak, nem alanyai az aktuális leckének. Utólag meg tudod velük beszélni a helyzetet. Mi is szívesen segítünk, ha írsz az e-mail címünkre. Megoszthatod velünk a tapasztalataidat, mi pedig beavatunk a mélyebb összefüggésekbe és rámutatunk a KME-teológia gyenge pontjaira.

Ha régebben elhagytad a KME-t, talán most keresnek meg azzal az üzenettel, hogy minden megváltozott, gyere vissza. Ez az állítás hazugság, és az is marad mindaddig, amíg a kárvallottaktól nyilvánosan bocsánatot nem kérnek, és a vezetők név szerint el nem ismerik a felelősségüket tévtanításért, szellemi erőszakért, törvénykező, képmutató és kettős mércét alkalmazó, személyválogató hozzáállásukért. Amint ez megtörténik, ezen a blogon tudósítani fogunk róla. Addig szerintünk messze kerüld el a KME-t, mert Isten a Világosság, akiben nincsen semmi sötétség, ha pedig a csúcsvezetők cselekedeteit és ezek következményeit a sötétségben tartják, azzal csak azt bizonyítják, hogy a gyümölcsök még rosszak, következésképpen a fa is az, amely termi őket.